A katonák már a szomszéd házakat fosztogatták. Az embereket a falu főterére hajtották, és kegyetlenül ütlegelték őket. Zoé hallotta a főtiszt hangját, ahogy rákiált az egyik emberére:

- Ne olyan durván, ne rongáld az árút!

Aztán betörték náluk is az ajtót. Zéta a testével próbálta védeni, de két katona megfogta, és lerángatta róla. Egy harmadik lépett oda hozzá és riadt arcába nézett.

- Szép kis virágszál – mondta, és felrángatta a riadt lányt a földről, majd a közeli ágyra lökte. A lány alsóneműje reccsent, aztán érezte, hogy belemarkolnak a lába közé.

- Ne! – hallotta saját sikoltását, de mindhiába. A férfi, vigyorgó arccal tornyosult fölé, és keményen belényomta szerszámát. Zoéból kitört a zokogás. Iszonyatosan fájt a behatolás, de legalább hamar végzett vele az az állat. Hallotta Zéta kiáltozását, ahogy dulakszik a katonákkal, de mind hiába.

- Kifelé! – kiáltott be a parancsnok. A férfi felállt a lányról, eltette most már petyhüdt szerszámát, majd a gyűlölködve néző Zétára nevetett.

- Jó kis árú ez a ribanc. Na, vigyétek ki őket, de megfelelő öltözékben – parancsolt a társaira, aztán kisietett a házból.

A téren már ott álltak az emberek, teljesen anyaszült meztelenül. Öregek, fiatalok, gyerekek, asszonyok, válogatás nélkül. Egy alacsony, kövérkés ember mustrálta őket.

- Jó kis szuka, jó lesz ágymelegítőnek – bökött egy tizenöt éves lányra. Mellecskéi még alig bimbóztak, kislányos szeméremdombját igyekezett kezecskéivel takarni. Őt is a falu piaca felé lökdösték. A sorban szinte már csak öregek álltak. Zoét és Zétát is a sor végére taszították. A kereskedő szeme egyből megakadt rajtuk. Zéta elé lépett, és végig mérte. Görög arcélét szőke haj koronázta. Testén csak úgy dagadtak az izmok, szeme, pedig gyűlölködve, dacosan villogott. Zoé a lábánál hevert, és két kézzel, reszketve kapaszkodott belé. Szőke haja csapzottan tapadt elgyötört arcához. Mindkettőjük lábára bilincset raktak még a házban, Zéta kezét, pedig hátrakötözték. A ruhát letépték róluk, csak egy aprócska rongyot engedélyeztek, ami szemérmüket takarta.

- Zeuszra mondom, veletek jó vásárt kötök majd. Végeztünk – fordult oda a parancsnokhoz, aki még a többiek közé penderítette a két kiválasztottat, majd felszállt a lovára, és odafordult a katonáihoz.

- Gyújtsátok fel a falut! – adta ki a parancsot, majd kirúgtatott a faluból, mögötte felcsattantak az ostorok, és ropogva kezdtek égni a házak. Zéta még visszafordult és könnyes szemmel nézte lángoló házának tetejét. A lángok megvilágították az ott maradottak rémült arcát.

- Az összes istenekre fogadom, hogy ezt még megbosszulom! – szorult ökölbe hátrakötözött keze.

- Alszol? – hajolt oda kedveséhez Zéta, amikor este tábort ütöttek. Háta sajgott az ostorcsapásoktól, lába a kemény úttól, szíve, pedig a haragtól, és a bánattól.

- Nem, nem alszom – mondta Zoé hihetetlenül szomorú hangon.

- Nagy kárt tett benned az az állat? – aggódott a férfi.

- Nem, ne törődj vele – sírta el magát az asszony.

- Megölöm! – sziszegte a férfi, aztán magához vonta asszonyát. Kezét, mikor már látták, hogy megnyugodott, éjszakára eloldozták.

- Ne csinálj kérlek semmit – nézett rá Zoé könyörgő szemmel.

- Bízz bennem – ölelte át testével melegítve a meztelen asszonyt. Hamarosan elaludtak a fáradtságtól.

Reggel korán felzavarták őket. Kaptak valami híg levest, aztán tovább hajtották őket Róma felé. Kevesebb ütleget kaptak, mert a kereskedő folyton morgott, hogy így tönkre megy az árú, mire a piacra érnek vele. Cézár idejében a lázadó falvakkal így bántak el. Zéta falvában, pedig nem fizettek elég adót. Azzal nem törődött a zsarnok, hogy a termést elvitte a jég.

Zéta egyre csak a katonát kereste szemével, aki megerőszakolta kedvesét, és azon törte a fejét, hogy miként bosszulhatná meg a vérlázító esetet. Este letáboroztak ismét. A katonák is a szabad ég alatt aludtak.

Zoé fáradtan, sajgó tagokkal fészkelte be magát kedvese ölébe.

- Tudod, hogy nagyon szeretlek? – kérdezte a férfi kedvesét.

- Tudom – emelte ajkához férje kezét az asszony, és lehelet finom csókot nyomott rá. – Mi lesz, ha külön adnak el? – szomorodott el ismét az asszony.

- Nem fognak eladni minket. Megölöm azt a szemetet, aztán megszökünk.

Az asszony rémülten nézett rá, de nem szólt semmit. Fejét kedvese ölébe hajtotta, és mélyen elaludt. Arra ébredt, hogy Zéta a mellettük fekvő fogollyal beszélget.

- És, gondolod, hogy ez beválik?

- Nem biztos, de azt nem hagyom, hogy így hajtsanak a vágóhídra. Inkább meghalok.

- Igazad van – mondta a másik, egy erős, fiatal fiú. Lehetett olyan tizenhat éves. Zéta észrevette, hogy Zoé felébredt. Mosolyogva hajolt hozzá közel.

- Kifőztünk Ariosszal valamit. Neked az lesz a dolgod, hogy odamész ahhoz a katonához, aki elbánt veled, és felajánlkozol neki, mondjuk egy kis ételért.

- Félek tőle, és ha megint megerőszakol?

- Nem fog, azt garantálom neked.

Zoé rettenetesen félt, de végül ráállt a dologra. Feltápászkodott a földről, és odament a fekvő katonához. Leguggolt mellé, és fél mellét hozzádörzsölte.

- Nem akarsz még egy kis mókát velem? – kérdezte, és elővette a legcsábosabb mosolyát.

- Hát olyan jó volt? – röhögött a katona, és durván megmarkolta a nő mellét.

- Várj – súgta az asszony – előbb had egyek valamit, mert így nem lesz elég erőm ahhoz, hogy boldoggá tegyelek.

A katona a zsákjába nyúlt és kenyeret, meg sajtot vett elő. Zoé mohón enni kezdett. Mikor befejezte, felállt és hívni kezdte a férfit.

- Ne itt, mert még a férjem meglátja – mondta, és elindult az egyik bokor felé. A férfi felállt, és követte. Amikor eltűntek a többiek szeme elől Zoé átölelte, és hosszan megcsókolta. Aztán a földre feküdt, és széttárta a lábait. A katona ráfeküdt, és mohón csókolgatta. Az asszonyt a hányinger kerülgette, és alig várta már, hogy a segítségére jöjjenek. Egyszer csak a katona feje hátra rándult, száját egy erős kéz fogta be, aztán egy reccsenés, és Zéta eltörte a férfi nyakát. Az ernyedt testet lependerítette az asszonyról, majd kutatni kezdett a bilincs kulcsai után. Hamarosan meglett, és mind a kettőjük lába szabad lett. Némán álltak fel, és kezdtek el szaladni a táborral ellenkező irányba.

Már kivilágosodott, amikor bevették magukat egy folyóba. Többször átúszták, hogy ha kutyákkal üldözik őket, a nyomukat veszítsék. Zoé már nagyon fáradt volt, lábai rogyadoztak, így Zéta úgy döntött, hogy megpihennek. Utolsó erejükkel felmásztak egy kalyibához, amit az erdő sűrűjében láttak meg, a domboldalban. Nem volt ott senki, de találtak ételt, és ruhát is. Mohón ettek, és végre felöltözhettek, bár Zétára kicsik, Zoéra pedig nagyok voltak a ruhák.

Estefelé hallották meg a kutyák csaholását. Riadtan ugrottak fel, de nem volt hová menekülniük. Pár napon belül, másodszor törték rájuk az ajtót, és fogták el őket. Zétát egyszerűen leütötték, Zoét pedig összekötözve vitték ki a házból. A domb alján egy szekér állt, arra dobták őket, majd egy hang nélkül indultak velük el. Hamarosan utolérték a gyalogos menetet, de nem tudtak senkihez sem szólni. Zéta lassan tért magához, feje zúgott és nagyon el volt keseredve. Zoé pedig nem tudott segíteni, mert köteléke nem engedte, még egy korty vizet sem tudott adni kedvesének. Másnap ért a kis menet Rómába. Kettejüket egy házba terelték, a többieket a piacra. Hamarosan egy dézsában vizet hoztak be, majd belépett a katonák parancsnoka.

- Fürödjetek meg, rühes kutyák. Ügyeteket Cézár elé viszem – mondta, és durván lökött egyet az asszonyon. Az, pedig reszketve mászott bele a jéghideg vízbe, és mosakodott meg gyorsan, aztán Zéta következett. Jól esett neki a hideg, magához tért tőle. Aztán egyszerű fehér tunikát húztak rájuk, és öt katona kíséretében elindultak a császár elé.

Cézár az egyik nagyterem ablaka előtt állt. Nézte az elétárulkozó várost, és várakozás teli kíváncsiságot érzett, hogy végre meglássa a férfit és a nőt, akik megölték puszta kézzel egy katonáját.

Már nem volt fiatal. Haja őszbe csavarodott, arcára barázdákat rajzolt a hódítások, harcok fáradalma. De tartása fenséges maradt, tekintete, pedig parancsoló.

Hamarosan felhangzottak a folyosón a kis csoport léptei. Cézár megfordult, pont akkor léptek be az ajtón. A két foglyot a földre lökték, a parancsnok, pedig mélyen meghajolt ura előtt.

- Áve Cézár!

- Áve! – jött a felelet. Cézár hangja mély és határozott volt. – Mi történt hát? – mennydörögte.

- Ezek ketten, az éjjel megölték az egyik katonámat, és megszöktek.

- Kik ők, és honnan? – nézte meg magának végre a két alakot. A férfi igen erős alkatú, szép példány volt, az asszony ugyan törékenynek látszott, de szép volt.

- Halliábol hoztuk el őket, a faluból, amely alig fizetett adót. Parancsodra, a fiatalokat elhoztuk, és rabszolgának adjuk el, hogy az összegből fedezni lehessen az adóságukat, a falut, pedig felégettük.

- Micsoda? – villant Cézár szeme. – Mit tettetek ti kutyák?

- Felégettük – motyogta megriadtan a katona.

- Ezt meg ki mondta nektek? Bolondok! Most aztán ki műveli meg jövőre a földeket?

- De Cézár, a büntetés! Akkor nem fognak adót fizetni, ha nincs büntetés.

- Ostobák! Azt mondtam, hogy tíz embert hozzatok el, és nem kellett volna a házakat felgyújtani. Takarodjatok, és engedjétek haza az embereket! Gondolkodom még a büntetéseden. Holnap cirkuszi játékok lesznek, lehet, hogy beajánllak a gladiátorok közé. Te pedig – mutatott a reszkető Zéta felé – mond el mi késztetett erre a tettre, vagy tüstént az oroszlánok elé vettetlek!

Zéta felemelte a fejét, és dacosan nézett Cézárra. Hangja először halk volt, de aztán egyre jobban felbátorodott.

- Kérdezlek Téged, nagyúr, Te mit tennél, ha asszonyodat megbecstelenítették volna? A szemed láttára tepernék le, és erőszakolnák meg? Aztán még az arcodba is vágnák, büszkén a tettüket?

- Ez történt hát? – kérdezte Cézár, és közelebb lépett a reszkető asszonyhoz.

- Igen, Uram. És én megfogadtam, hogy megfizetek, még ha meg is ölnek érte.

- Bátor vagy, de akkor is megölted egy vitézemet, bár ahogy most visszaemlékezem, mindig is csak az ágyban volt igazán vitéz. Állj fel! – szólt Zoénak. Majd az asszony, alaposan megnézte.

- Megértem az elhunyt gerjedelmét, az asszonyod csodaszép – hosszan elgondolkodva nézett rájuk, majd döntött.

- Úgy döntöttünk, hogy azzal büntetünk, hogy térj vissza a faludba, és dolgozz. Egy éven keresztül mindenedet nekünk kell adnod. Csak annyit tarthatsz meg, amit naponta megeszel. Kiküldünk hozzátok egy biztost, annak kell mindent oda adnod. Tojást, tejet, terményt. Asszonyod, pedig itt marad, amíg mi jónak látjuk! – azzal intett és visszafordult az ablak felé.

- Látod, nem lett ennek jó vége – sírt Zoé kedvese vállán. – Most lehetek Cézár ágyasa, Te, pedig robotolhatsz a semmiért.

- Tudom, de egy év múlva lejár a büntetés, és talán Te is visszatérhetsz.

- Szeretni fogsz még mindig? Egy másik férfi ágyasát, aki talán a másik férfi gyermekét hordja majd a szíve alatt?

- Imádni fogom, még a lábad nyomát is. Ha eladtak volna minket, soha többé nem láttuk volna egymást. Én Cézár valamelyik cirkuszában leltem volna a halálomat, Te pedig, ki tudja kinél. Várni foglak, nyugodj meg. Cézár meg is ölethetett volna.

- Igazad van – bujt hozzá Zoé még utoljára, aztán jött az őr, és szétválasztotta őket. Az asszony hosszan nézett kedvese után, amint az elhagyta Rómát.

Az ágyas házból kihallatszott a lágy muzsika. Cézár épp törölközött, és izgatottan várta az éjszakát. Zoé elbűvölte, ahogy ott reszketett a palota kövén. Boldoggá akarta tenni, és tudta, hogy ezt csak úgy érheti el, ha megkegyelmez a férjének is. Kicsit sajnálta, hogy elengedte a férfit. Erős, ügyes volt. Végül is puszta kézzel ölt meg egy férfit. Talán öt vadállatot is megölt volna, mire széttépték volna. Cézár egyre nagyobb élvezetet talált a Cirkuszban.

- Talán szerelmes vagyok? – kérdezte magától, és jólesett neki a gondolat, hogy ebben a korban még felhevült. Lenézett félig merev péniszére, és örömmel nyugtázta, hogy még mindig férfiasan mocorog. Elmosolyodott, és eszébe jutott, hogy ő is hányszor tette meg, hogy a csaták után meghágott egy – egy tüzes asszonyt a rabok közül. Nem sajnálta a katonát, rossz harcos volt, és mohó a fosztogatások után. Ismerte személyesen, mert számtalanszor kellett megbüntetni. Egy idősebb nő lépett be a fürdőbe.

- Áve, Cézár!

- Áve, gyönyörűm! – mondta neki, mert hirtelen nem jutott a neve az eszébe, pedig régen tüzes kis feneke volt neki, emlékezett rá. Egyre többször felejtett el dolgokat, de eddig még mindig jól jött ki belőle.

- Az asszony készen vár – mondta a nő kedvesen. Hangjából semmi harag, vagy féltékenység nem tükröződött ki. Cézár eltűnődött, hogy szereti – e ez a nőszemély vajon őt, de aztán nem törődött vele, hanem az új élményre koncentrált.

- Hogy hívják?

- Zoénak.

- Köszönöm, elmehetsz – intett neki a férfi, és felállt. Végigment a folyosón, majd belépett a hálóba. Zoé ijedt szemmel, illatosan, felékszerezve feküdt az ágyban. Cézár az ágy szélére ült, és felemelte az asszony állát, hogy a szemébe lásson. Az könnyes volt.

- Miért sírsz? Hisz nagy kegyben lesz részed.

- Még él bennem a katona durvasága – nyögte ki az asszony, és arcát a nagyúr tenyerébe rejtette.

- Nem inkább a férjed után vágyakozol? – kérdezte tettetett haraggal Cézár.

- Az is benne van – suttogta az asszony. A férfi ismét felemelte az állát, és gyengéden megcsókolta. A fiatalkori csata utáni erőszakokon kívül gyengéden bánt asszonyaival. Szerette, ha szeretik. Érezte, ahogy Zoé megremeg, és oldódik a feszültsége. A csók után felállt és az ággyal szemben lévő asztalkához lépett.

- Kérsz bort, vagy gyümölcsöt? – kérdezte, és bort töltött két kupába. Közben örömmel vette tudomásul, hogy a csók, főleg mikor már az asszony félénken viszonozta, hatással volt rá. Nem akarta Zoét megijeszteni szerszáma látványával, így hát jobban maga köré vonta a fürdőlepedőt. Átnyújtotta a kupát a már nyugodtabb nőnek, és maga is ivott, aztán lefeküdt mellé. Meztelen vállát, karját cirógatta, miközben az megitta a bort. Aztán kivette kezéből a poharat, és ismét megcsókolta, közben keze mellére siklott. Teljesen kitöltötte tenyerét a telt mell, a meredező mellbimbó, pedig kellemesen csiklandozta. Zoét pedig kioktatták a társnői. Tudta, hogy mit szeret a férfi. Elmondták neki, hogy egy éve, egy rabnő nem tudta kielégíteni, és a gepárdja elé vetette, aki ott tépte szét, elevenen. Azt viszont nem tudhatták, hogy a férfi, azóta is bánta, amit tett. Nem a nőre haragudott, hanem fogadott fiára, Brútuszra, aki ismét csatát vesztett. Zoé keze tehát becsúszott a törölköző alá, de hirtelen vissza is kapta.

- Mekkora! – tört ki belőle a megdöbbenés hangja.

- Ja, Kedvesem, ez egy birodalmi jogar – mosolygott Cézár, és Zoé kezét ismét hatalmas rúdjára vonta. Zoé megint sírni kezdett.

- Nem fog fájni – simogatta meg a reszkető asszonyt a kegyes hangulatban lévő nagyúr. Aztán hanyatt döntötte, és tenyerét az asszony szemérmére tette, majd dörzsölni kezdte. Érezte, ahogy a másik elengedi magát, és élvezni kezdi a szerelmi játékot. A férfi gyönyörködött a rózsaajkakban, melyek egyre jobban kiszáradtak, végül Zoé kénytelen volt megnyalni, ettől Cézár teljesen beindult, Legszívesebben azonnal magáévá tette volna az asszonyt, de érezte, hogy most türelmesnek kell lennie, és akkor hatalmas élményben lesz része.

Lehajolt hát, és az asszony szétnyíló lábai közé nyalt. Apró sikoly volt a jutalma.

- Itt még szájjal nem érintettek? – kérdezte a férfi.

- Nem – felelte kéjes hangon az asszony, Cézár, pedig tovább kényeztette kedvesét, akin hamarosan átcsapott a gyönyör hulláma, és hatalmasat élvezett a csapkodó nyelvtől. Cézár keze megint végig siklott nedves barlangján, aztán befeküdt a lába közé, és merev jogarát a bejárathoz illesztette. Lassan haladt befelé, mindig vissza, visszavonulva. Zoé csodálkozva vette tudomásul, hogy a hatalmas szerszámot kéjes érzések közepette fogadja magába. Cézár, pedig az állát, nyakát csókolgatta. Aprókat harapott belé, és szinte simogatta belülről is. Zoé ilyet sosem érzett még. Kétségbe esetten gondolt Zéta gyors mozdulataira, ami után mindig maradt egy kis üresség benne. Cézár, pedig még mindig ki, bejárt benne. A gyönyör már olyan erős volt, hogy vissza, visszahúzta csípőjét, és hallotta saját sikongatását, aztán a férfi szeme tágra nyílt és ordítva engedte belé a magját.

Zoé hét hónap múlva tért haza, kora reggel. Cézár vele töltötte éjszakáit, és boldoggá tették egymást, aztán Galliába kellett mennie, hogy Brútusz körmére nézhessen, és jó alkalom volt arra, hogy elengedje az asszonyt. Már fárasztotta fiatalos lendülete, nem bírta a zajos éjszakákat. Tanácskozás alatt időnként elaludt, és feledékenysége is romlott. Megírta hát a felszabadító levelet, levéve Zéta válláról a nehéz terhet, és még egy utolsó szenvedélyes éjszakát töltött el Zoéval. Az asszonyZoé hiába mondta, hogy megvárja, Cézár, mint mindig, hajthatatlan volt.

Zéta az ölébe kapta, olyan boldog volt. A falut hamar újjá építették, és a búza is már sárgult, hamarosan aratás. Mindenki örömmel fogadta az önfeláldozásáért, és semmiben nem volt hiányuk, mert, bár a biztos hét hónapon keresztül elvitte, ami Cézárnak járt, de a falubeliek ellátták a bátor férfit minden jóval. Este Zéta boldogan bújt hozzá, és tette végre a magáévá, aztán csendesen vonta a keblére.

- Látod, nem haragszom rád, szeretlek, és kívánlak, mint régen – suttogta a férfi.

- Köszönöm – mondta Zoé, és testével, lelkével Cézárt kívánta.