Szervusz
Drága!
Megjöttem az olasz
nyaralásomból. Olaszország egyszerűen csodálatos. A napfény, az a rengeteg
virág! Egyszerűen beleszédül az ember lánya. Én aztán alaposan bele is
szédültem A
lényeg az, hogy hazafelé a vonaton a hálókocsiban elkapott… Na, de nagyon előre
szaladtam. Velencéig bérelt kocsival mentem. Végig jártam a nevezetességeket,
majd elcsigázva ültem be a pályaudvar éttermébe megvacsorázni. Fáradt lábaimat
kihúztam a cipőből, és bámultam az éttermi felhozatalt. Pont két hete csak
ujjaim, na meg a tőled kapott vibrátor enyhítették nemi vágyamat, már nagyon
rám fért volna egy finoman erotikus éjszaka. Sajnos az sem éltetett, hogy
hazajövök, és Te vársz, mert még nyaralni voltál akkor a feleségeddel. Nos,
nézegettem az olasz pasikat, fiatalabbakat, meg nem annyira fiatalokat.
Megmondom neked őszintén, kicsit csalódtam a digó pasikban. Egyik sem volt
olyan szívdöglesztő, mint képzeltem, és mindegyik mellett hatszáz kölyök
rohangált, no és a feleségeik sem voltak Sophia Lorenek.
Inkább a rengeteg tésztától és szüléstől hízásnak indult, fáradt háziasszonyok.
Nos, ott nézelődtem. Szemben egy átlag család. Harmincas, maffiózó képű pasas, négy kölyök, meg az állandóan pörlekedő asszony,
mikor belépett a terembe Ő. Magas, napbarnított, széles vállú, erős csípőjű
pasi. Na jó nem nézett ki olyan jól, mint Te, tudod, hogy nekem Te vagy a
numero unó, de el tudtam képzelni pár órára a lábaim között, helyből. Levette a
napszemüvegét, és én örömmel vettem tudomásul, hogy sötétbarna hajához nagy,
ábrándos, kék szem párosult. Éreztem, ahogyan a bugyim benedvesedik.
Körbenézett a
teremben, azt hittem, valakit keres, de csak üres asztal után nézett.
Szerencsére a maffiózó képű pasas épp fizetett, és mentek. Utánuk pillanatnyi
csend támadt. A férfi leült, pont velem szemben. Az óráját nézte, aztán felvette az étlapot.
Ekkor vett észre. Éreztem, hogy szemével azonnal vetkőztetni kezd.
Belepirultam, de tetszett a játék. Kedvesen rám mosolygott, aztán sajnos közénk
állt a pincér. Rendeltem még egy konyakot,
majd az órámra néztem. Még fél óra volt a vonat indulásig. A férfi spagettija
megérkezett. Enni kezdte, közben lopva rám-rám nézett. Egyre jobban izgatott.
Mellbimbóim ágaskodni kezdtek, alig bírtam magammal. A férfi befejezte az
evést, ismét megnézte az óráját, majd fizetett. Én is kértem a számlát.
Megittuk mind a ketten még a borunkat, aztán szinte egyszerre álltunk fel.
Imádkoztam magamban, hogy a pesti vonatra szálljon ő is. Az ajtónál előre
engedett, éreztem, hogy alaposan megnézi a fenekemet. Kezemben két úti
táskámmal elindultam a vonatom felé. Hallottam, hogy mögöttem lépdel. Végül a
vagonhoz értem. Feltettem a kisebbik táskát és felléptem a magas lépcsőre.
- Várjon
hölgyem, hadd segítsek – hallottam a férfi hangját. Kellemes tenorja volt. Mosolyogva
fordultam meg, és elővettem legkedvesebb modoromat.
- Igazán
nagyon kedves – mondtam, és kicsit csalódott voltam, hogy a legcsinosabb
olaszom, magyar. Feladta a táskámat, és legnagyobb örömömre ismét utánam
indult. Lábaim beleremegtek a vágyba.
- Magáé
hányas?- kérdezte, és én megéreztem hangjában a vágyat.
- Nyolcas –
mondtam és belöktem a hálókabinom ajtaját.
- Az enyém a
kilences – mosolygott mögöttem, és én azon agyaltam, hogyan hívhatnám meg
magamhoz. Tudtam, ezen áll vagy bukik a szenvedélyes éjszakám. Már beléptem, és
ő az ajtó elé került, mikor hirtelen megfordulva megszólaltam.
- Egyedül
utazom a fülkében. A barátnőm lemondta az utat az utolsó pillanatban. Nincs
kedve átjönni egy martinira, ha kényelembe helyezte magát?
A férfi arcán
önelégült megnyugvás ömlött szét.
- De,
örömmel. Húsz perc múlva jó lesz? – kérdezte, és láttam, ahogy farka kezd
kidudorodni a farmeron keresztül. Bólintottam, és gyorsan becsuktam a fülke
ajtaját, táskáimat a kis beépített szekrény aljára dobtam, majd gyorsan kikerestem
az egyikből a Milánóban vásárolt kis szexi fehérneműmet.
Biztosan Neked is tetszett volna, de a gyönyörű darab már ezé az éjszakáé lett.
A piciny
mosdóban egy törölköző segítségével átmostam magam, aztán felhúztam a
kétrészes, fekete csipkét, mely alig takart, mint puncimból, mint melleimből
valamit. Először a kínai mintás köntösömet akartam felvenni, de két bajom is
volt vele. Először is a táska alján volt, másodsorban azért nem akartam túl kurvás lenni, így visszabújtam a farmeromba, és tiszta pólót
vettem. Az utolsó simítás a parfümöm volt. Illata pillanatok alatt betöltötte a
piciny mosdót. Épp kiléptem, mikor kopogott.
- Nyitva – mondtam,
és a mosdóból kihozott két poharat a lehajtható asztalkára tettem. A férfi
frissen és üdén lépett be. Látszott rajta, hogy ő is felfrissítette magát.
Kezem nyújtottam, ő pedig határozottan megmarkolva
mondta.
- Péter.
- Anna –
mondtam. – Ülj le! – tegeztem le átlépve a kínos feszengést, hogyan is
szólítsuk egymást. Ő az ablak melletti kis lehajtható székre ült, és mosolyogva
vette el a martinit. Koccintottunk, és beleittunk az italba. Én nem ültem le,
hanem hátamat az emeletes ágynak vetve, szürcsölgettem az italt. Péter ismét
vetkőztetni kezdett a szemével, láttam, hogy azon gondolkodik, hogy mit is
mondjon. Közelebb léptem, ő felnézett rám, aztán letette a poharat az asztalra,
majd az enyémet is elvette. Magához húzott, arcát a puha pólóba fúrva. Keze
lassan, finoman kúszott be a póló alá és hátamat, derekamat kezdte el
simogatni. Mind a ketten tudtuk, hogy nincs itt a beszélgetés ideje. Budapest
túl hamar közeledett, és mi egymást kívántuk.
Péter keze a
farmeromra csúszott, aztán vissza a hátamra. Lenyúltam, és kigomboltam a
nadrágomat. A férfi mosolyogva csúsztatta mezítelen fenekemre meleg tenyerét.
Arcát, nyakát, vállát simogattam, aztán gondoltam egyet, és a pólót áthúzva a
fejem felett levettem. Az alig valami csipke csodában ott himbálództak a
melleim az orra előtt. Ő pedig nem tétovázott.
Anélkül, hogy fenekemet elengedte volna, orrával, szájával kibuggyantotta, majd
bekapta a ball mellemet. Nyelve mohón ágaskodó mellbimbómra tapadt, és cuppogva
szopni kezdte. Felnyögtem a gyönyörtől. Közben keze tovább csúszott, és utat
talált a finom kis csipke alatt megérezve nedvesedésemet.
- Várj! –
mondta, és bánatomra elengedett, hogy ledobja ingét. Előtűnt széles, alig
szőrös mellkas, majd lerúgta a cipőjét, felállt és letolta a nadrágját, a
gatyával együtt. Hmm, Kedvesem! A méretes szerszám már erősen merev volt.
Előtűnt a bőr alól a vérbő, lila makk. Ahogy lehajoltam, hogy magam is lerúgjam
a nadrágomat, pont az orrom előtt himbálódzott. Péter kezei melleimre
siklottak. Nem vacakolt, megfogta elöl a melltartót,
és egy rántással letépte rólam. Belefúrta arcát az általad is ismert teltség
közé, és kezeivel mellbimbóimat morzsolgatva élvezte kebleimet. Aztán
felhevülve, lihegve mondta:
- Kérlek,
térdelj fel az ágyra!
Megtettem.
Épp elfértem alatta feltérdelve. Péter a zokniját is ledobva, mögém térdelt.
Bal kezével mellemet fogta meg, jobb kezével, pedig combomat, fenekemet
simogatta. Nyakamon éreztem forró leheletét, és kívántam, hogy bár csak
odacsókolna, de ő csak messziről pásztázta nyakamat, vállamat. Keze
szeméremdombomra siklott a bugyin kívül, aztán belemarkolt itt is a csipkébe,
és letépte rólam. Nem tudom miért, de iszonyatosan felizgatott a mohósága. Keze
végre meztelen, csupasz nagyajkaimhoz ért, és a gátig simogatva kezdett
ingerelni. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Kívántam, akartam, hogy végre
belém hatoljon, de ő még izgatni akart. Mutató ujját lassan belém dugta, majd
végre vállamba csókolt. Áramütés szerű gyönyör futott át testemen, ő pedig lassan húzogatni kezdte bennem az ujját. Egyre
jobban siklott bennem, mire hüvelykujjával megkereste csikómat, és azt is
ingerelni kezdte. Hamarosan elfogott a mindet feledtető láz, és hangosan,
kéjesen nyögdécselni kezdtem, ő pedig fülemet
csókolva, lihegte:
- Jó, Kicsim?
Jó?
- Igen –
hallottam távolról remegő hangomat. Most mellem gyöngéd simogatásával fokozta
extázisomat. Hamarosan remegve, vonaglódva a karjai között elélveztem.
- Hajolj,
kérlek előre! – mondta, és ahogy a két könyökömre ereszkedtem, úgy csókolta
végig a gerincemet. Éreztem, hogy nedves hüvelyemhez illeszti férfiasságát, és
belém tolta. Azt hittem, hogy kielégülésem után már nem fog olyan jól esni,
mint máskor, de gyöngéd behatolása ismét felizgatott. Fülemhez hajolt, és
belelehelte:
- Kapaszkodj
a felsőágy vassodronyába – felágaskodtam hát, amit ő úgy segített, hogy
hasamnál fogva tartott, és megfogtam a vasrugókat egy-egy kezemmel. Kellemes
volt érezni, ahogy így még jobban belém hatol keménysége. Most egyik karjával
melleimnél ölelt át, másik keze csiklómra csúszott, és lassan, kéjesen mozdult
bennem. Szinte teljesen hátravonult, aztán lassan ismét teljesen kitöltött. Ismét
lihegni kezdtem a felindultságtól.
- Kis mohó! –
nevette halkan fülembe, és gyorsított a tempón, hogy vágyamat minél előbb
kielégítse. Éreztem, ahogy szemérmem megtelik vérrel. Egyre jobban zsibongva
hajszolt az újabb orgazmus felé. Aztán nyögve, élvezve ismét átcsapott rajtam
az orgazmus. Egyre vadabbul baszott. A csúcson
hallottam meg az ő nyögését, és elöntötte belsőmet forró magja. Csiklómat abban
a tempóban ingerelte, ahogy magja kilövellt. Hihetetlen érzés volt, majd
kipróbáljuk együtt is.
Péter mellém
rogyott. Ahogy én is lefeküdtem pihenni széles mellkasára, végigsimogatta
fenekem, hátam, majd magához ölelt.
- Jó volt?
Neked is ilyen hihetetlen volt? – csókolta meg orrom hegyét.
- Igen –
mosolyogtam. Jól esett a gyöngédsége, figyelme. – Még most is bizsergek
odalent.
- Nézzük,
csak! – tolt hanyatt, és megcsókolva sorba melleimet a lábam közé térdelt.
Először tenyerével simított végig szemérmemen, aztán a kocsiban
uralkodó félhomályban szemlélte meg.
- Nem látom –
mosolygott, és előre nyúlt felkapcsolni a kislámpát.
- Húzd le a
redőnyt – kértem, és alig vártam, hogy ismét lábaim között matasson. Felállt.
Most láttam csak erős csípőjét igazán. Miután a makacskodó sötétítőt végre a
helyére igazította, az ágyhoz lépett ismét.
- No, nézzük,
milyen gyönyöröket is lehet innen még elővarázsolni – mosolygott, és megfogva
két lábamat úgy fordított, hogy popsim az ágy szélére kerüljön. A padlóra
térdelt, és gyöngéden megsimogatta a hasamat.
- Kényelmes
így? – kérdezte. A párnáért nyúltam, és fejem alá gyűrtem, és vártam, hogy mi
is fog történni. Szétnyíló térdeim közé hajolt, és hosszan, finoman végignyalta
nagyajkaimat. Kéjes nyögésemre bedugta a nyelvét közéjük. Tudod jól, mennyire
élvezem, ha Te is nyalsz. Imádom a nedves érzést, a finom tapintást. Péter
lassan kezdte. Először csak kívül, nem is keresve csiklómat. Aztán széthúzta
kezével nagyajkaimat, majd mélyen belém nyalt.
- Hmm, isteni
illatod van! – mondta, és még jobban széthúzta nagyajkaimat. Élvezettel nyalt
végig. Éreztem, hogy egyre nedvesebb leszek. Aztán végre csiklómhoz ért.
- Ohh- szakadt ki belőlem, ő pedig
lassan nyalni kezdte. Két ujját belém dugta, és csak nyalta a csiklóm, aztán
mikor már hátam ívbe görbült, beszopta. Beleremegve élveztem el. Mosolyogva
egyenesedett fel.
- Finom vagy
– nyalta le két ujját, mely bennem volt. Láttam, megint eszébe jutott valami.
Szeme huncutul mosolygott.
- Nagyon
felforrósodtál – nyúlt a martinis poharakért. Ittunk egy kortyot, majd az enyém
visszakerült az asztalra.
- Húzd szét,
kérlek a nagyajkaidat – mondta, és amikor megtettem beleöntött a résbe az italból.
Kicsit hideg volt, de tetszett a játék. A maradék jeget a szájába vette, és
most így kezdett el nyalni. A jég egyszerre volt nagyon hideg, és keményen
ingerelte a csiklómat. Közben gátamat, popsi lyukamat ingerelte ujjaival. Mikor
élvezni kezdtem, bedugta ujját a fenekembe. A gyönyörtől elakadt a lélegzetem.
Durván dugta, miközben a jég teljesen szétolvadt a szájában, és végigfolyt le a
kezére. Megint hatalmasat élveztem, de még nem volt vége gyönyörömnek. Péter
abbahagyta a nyalást, és hasra fordított.
- Térdelj
fel, kérlek! – hallottam felizgult hangját. Négykézlábra álltam hát. Ő
széthúzta fenekemet, és most ott kezdett el nyalni. Egyik kezével hasam alá
nyúlt, és olyan pozícióba hozott, hogy minél jobban kipucsítsak.
Nyelve behatolt lyukacskámba. Keze csiklóm után nyúlt, és dörzsölni kezdte. Nem
értettem, hogyan törhet rám ismét visszavonhatatlanul az orgazmus. Mikor már
ismét tudtam magamról, rám hajolt és fülembe súgta:
- Van
vibrátorod?
- Van, de már
elcsomagoltam – tódítottam, hisz a Tőled kapott vibri
ott lapult a csomagom tetején, de nem akartam, hogy a Te ajándékoddal
játszadozzon velem. Felállt, és az általa hozott szatyrot, mely eddig a fal
mellé állítva várakozott, odahozta, majd a tartalmát az ágyra borította. Egy
anál vibrátor, egy vibrációs tojás, és egy csiklóizgatós vibrátor, valamint
vazelin volt benne.
A vazelinből
egy keveset a vibrációs tojásra kent, majd lassan, finoman mozgatva feltolta
nedves hüvelyembe. Aztán vállamon keresztül visszanézve láttam, hogy hímtagját
is bekeni, és belémtolta azt is. Furcsa érzés volt, ahogy a két különböző dolog
bennem volt. De, még nem volt vége. A kis golyókból álló anál vibrátort is
bekente, és a fenekembe vezette. Felnyögtem ismét, annyira jól esett a
telítettség, hogy teljesen betöltött mindenhol valami. Bekapcsolta az anál
vibrációt, majd lassan, kéjesen mozogni kezdett bennem. Éreztem, hogy élvezi ő
is, hogy bensőm remeg. Aztán húzogatni kezdte bennem az anál vibrátort is,
olyan ütemben, ahogy ő is mozgott bennem. Minden egyes lökésnél a tojás méhszájamat
ingerelte. Egyre jobban felizgultam. Már
lúdbőröztem a gyönyörtől, mikor a vibrációs tojás távirányítóját a kezébe véve
teljes erőre kapcsolta azt is. Robbantam. A gyönyör szétáradt egész testemen.
Mellbimbóim annyira álltak, hogy már szinte fájtak. Még két lökés, ami végén az
ő érzékeny makkját is megbizsergette a tojás, és ő is elélvezett. Nem fogta
vissza magát, hangosan ordítva, remegve lövellt belém. Lehanyatlottunk az
ágyra. Bennem még ott rezgett a két eszköz.
- Kivegyem? –
kérdezte, de én csak fejemet ráztam. Jól esett, hogy elnyújtja a rezgés
gyönyörömet. Hátamhoz bújt, és elernyedt melleimmel játszott. Aludni akartam,
de nevetve megszólalt:
- Még nincs
alvás. Ezt itt nem kaptam még meg teljesen – ütött formás fenekemre. – Akarsz
kicsit pihenni előtte?
Bevallom
Neked, már igen csak fáradt voltam, de hajtott az új élmény.
- Nem –
fordultam meg, és végre ajkunk is összeforrt. Eddig nem is vettem észre,
annyira intenzívek voltak az élmények, hogy nem igen csókolóztunk. Finoman, bár
kicsit erőszakosan csókolt. Nyelve be-betöltötte teljes számat. Közben keze
simogatóan szaladt lefelé testemen. A tojás vibrátor távirányítóját meglelve,
kikapcsolta azt. Az anál vibrátor is elpihent bennem, aztán kedvesem keze a csikló ingerlős vibrátorra tévedt. Közelebb húzta hozzánk,
majd nagyajkaim közé nyúlva megnézte, hogy elég nedves vagyok-e. Boldogan
nyögött fel, mikor megérezte gerjedelmemet. Lassan, finoman vezette be a
vibrátort, bekapcsolta, majd a kispárnáért nyúlt, és lábam közé nyomta.
- Fordulj rá,
Kedves – irányított finoman, én pedig hasra fordultam
úgy, hogy a kispárna a vibrátort belém szorította. Péter a kezembe adta a tojás
vibrátor távirányítóját, majd az anál vibrátorral kezdett el foglakozni. Azt is
bekapcsolta, majd finoman ki-be húzogatta bennem. Hamarosan megint iszonytatóan
felizgultam. Az anál vibrátor már nem csak ki-be járt bennem, hanem Péter
körkörösen is mozgatta bennem. Tágított, tudtam, hogy miért. Csípőm megmozdult,
és a hüvelyemben lévő vibrátor kellemesen elkezdett csúszkálni bennem. Péter
kirántotta belőlem az anál vibrátort, és rántott párat kenőcsös kezével farkán,
és lassan kitágult fenekembe dugta. Hihetetlen érzés volt. Te még sosem jártál
ott, de nagyon jó. Hevesen baszni kezdett, közben én
is dugtam magam a vibrátorral. Mikor a csúcsra értem, feltekertem a tojás
vibrátort is. Sikongva, senkivel sem törődve élveztem el. Péter, miután kezdtem
volna elcsendesedni, hatalmasakat ütött a fenekemre, aztán tövig rántotta
magára, és ő is elélvezett. A szomszéd megverte a vékony elválasztó falat, unta
már heveskedésünket. Nevetve rogytunk le. Éreztem, ahogy fenekemből folyik a
sperma. Péter a vállamat csókolgatta, simogatott, míg légzése nem rendeződött.
Aztán kikapcsolta a vibrátorokat, a tojást is kihúzta belőlem, majd halkan szólt:
- Mindjárt
jövök – hallottam, ahogy a mosdóban csorgatja a vizet, majd pár perc múlva
visszatért, kezében nedves törölközővel. Letörölgette fenekemet, bekente
krémmel, miközben finom, apró csókokkal halmozta el. Aztán mögém bújt, és ránk
húzta a takarót. Kezét hátamra tette, és kicsit megtolt, hogy majdnem
derékszögbe legyek neki. Aztán felemelte felső lábamat, és ismét belém hatolt.
Csodáltam szexuális étvágyát, és mozogni kezdtem, de végigcirógatva karomat,
megszólalt:
- Ne mozogj,
így akarok aludni.
Én pedig boldog
kielégüléssel, élvezve, hogy még mindig kitöltenek, fáradtan elaludtam.
Hajnalban
ébredtem fel, hogy Péter már nincs bennem, sőt egyenletes szuszogását sem
hallom már, de túl fáradt voltam, hogy igazán utána nézzek. Nyolc
felé kopogott a kalauz, hogy fél óra múlva beérünk a Keletibe,
készüljek. Fáradtan, kóválygó fejjel keltem fel. Szétnéztem a kupéban, és az
éjszaka, valamint Péter csak tovatűnő álomnak hatott. Aztán megláttam a két
poharat az asztalon, és mellette a zacskót. Alatta egy kis levélke.
Drága Anna!
Köszönök
mindent! Egy kis emlék a csodás éjszakáért.
Péter
A zacskóban pedig ott volt a három vibrátor szépen elmosva,
letörölgetve.
Hidd el,
Drága, hihetetlen élmény volt, aminek sok mozzanatát majd veled szeretném
újraélni. Kíváncsi vagyok, hogy a szerelem mennyivel teszi jobbá,
élvezetesebbé. Mindamellett, amíg ezt neked meséltem, a tojás vibri az alatt is itt rezgett a lábam között. Kérlek, ne
várass soká magadra. Vacsorára csirkét sütöttem, a martini
pedig a hűtőben hűl, sok, sok jéggel.