Mindenki
bolondnak hitt a családban, amikor azt mondtam, hogy férjem szerelőműhelyében
akarok dolgozni. Na nem mint szerelő, hanem könyvelő. Péter már öt éve
működteti ezt a kis boltot, és arra panaszkodott, hogy a könyvelője folyton
átveri.
- Hát akkor meg minek tanultam meg ezt a szakmát? – kérdeztem a férjemtől –
Vágjunk bele - Péter intézkedett hát, és elkérte a papírjainkat az elődömtől,
és én szépen beköltöztem az irodába. Már egy hete dolgoztunk kettesben, amikor
behoztak egy vadi új sportkocsit. A lengéscsillapítójával volt valami probléma,
és Péter sehogy sem boldogult vele. Be kellett volna fejezni, mert másnapra
szabadnapot akartunk kivenni. A barátaink egy kis túrázásra hívtak Sopron
környékén. Végül úgy beszéltük meg, hogy főzök az irodában a rezsón valamit, és
bent maradunk, amíg Péter nem jár a probléma végére.
Kiszaladtam krumpliért, és rittyentettem egy kis
paprikás krumplit, aztán kivittem a páromnak a szerelőaknába.
- Nagyon jó – tömte magába az ételt – mi a desszert?
- Hát én – mókáztam, mire ő lenyelte az utolsó falatot, és megfogta a fejemet,
aztán hosszan megcsókolt.
- Finom – nevetett, aztán ismét megcsókolt. Lassan lehúzta a vállamról a ruhám
pántját, és végigcsókolgatta a helyét. Beleremegtem, és éreztem, hogy az ölem
nedvesedni kezd.
- Nem leszel kész – tiltakoztam, de Péter ekkorra már a melleimet is
kiszabadította, és csókolgatni, nyaldosni kezdte őket. Kemény mellbimbóim
lüktetve élvezték nyelve érintését. Lassan lekerült rólam minden ruha, már csak
egyre nedvesebb bugyim volt rajtam. Lenyúltam párom combjához, és éreztem
meredező férfiasságát. Kinyitottam a sliccét, és benyúltam érte. Leguggolva
bekaptam, és szopni kezdtem. Péter egyre jobban zihált, aztán egyszer csak
elöntötte a számat a jól ismert íz. Péter leguggolt mellém, és gyönyörtől ittas
szemmel nézve, kis barlangomhoz nyúlt.
Először bugyin keresztül simogatta, majd félrehúzva
azt, belém dugta két ujját. Felnyögtem a gyönyörtől.
- Gyere – állított fel, leengedte az aknába a kocsit és a motorháztetőre
döntött. Széttárta lábaimat, és nyalni kezdte a kéjvágytól lüktető puncimat.
Először csak kívül, aztán egyre beljebb és beljebb. Ajkamba haraptam a
gyönyörtől, szememből akaratlanul kezdtek potyogni a könnyek. Csípőm minden
egyes kis mozdulatra megrándult. Fejemet hátravetve zihálni kezdtem, mire
kedvesem kőkemény dákóját belém vágta. Sikítva élveztem el. Péter pedig nem
mozdult. Várta, hogy elernyedt testem ismét kívánja a mozgást.
- Csináld! – emeltem fel a fejemet, és ő lassan, szinte már gyöngéden mozogni
kezdett bennem. Kihúzta szinte már teljesen, aztán lassan megint tövig dugta.
Ismét elindultak ölemből a lassú kis köröcskék, és mint a vízbe dobott kavics
után a hullámok, úgy terjedtek át a gyönyör hullámai egész testemen, hogy már
szinte az agyam sajgott belé. Szerelmem hulláma átbukott létező mivoltomon, és
az eksztázis magával söpört teljesen.
- Ó… Gyorsabban… Még! Még! – könyörögtem remegve, Pétre ágyéka pedig egyre
sodort magával a kishalál felé.
- Gyere, most hátulról – súgta fülembe. Felálltam és a kocsira támaszkodva most
hátulról kínáltam oda magam.
Péter nagyot lökött rajtam, aztán gyors rövid
mozdulatokkal ingerelte g – foltomat. Mikor megint zihálni kezdtem, elkezdett
körözni bennem. Tudta, hogy ezt imádom. Rádőltem teljesen a motortetőre, és
öklömmel vertem a kéjtől. Péter most rám hajolt, és a melleim után nyúlt.
Megfogta a ballt, és kemény mellbimbómat két ujja között morzsolva a fülembe
lihegett.
- Szeretlek Drágám, sze… ret… lek… - én már nem tudtam szólni. Megadtam magam
teljesen a kedvesemnek.
- Mindjárt elmegyek – súgta most a fülembe Péter – Akarod?
- Még ne! – nyögtem. Szerettem volna a gyönyört még tovább nyújtani. Péter
kicsusszant belőlem, de úgy maradt rajtam feküdve. Mikor már lélegzetvételünk
kezdett szabályossá válni, lassan felkeltünk és Péter a kocsihoz vezetett kézen
fogva. Kinyitotta az ajtót, és hanyatt dőlt az üléseken. Ott ágaskodott merev
hímtagja az orrom előtt.
- Gyere, Baby! Játszunk lovas derbit. – A szűk helyen alig fértem kedvesemhez,
de aztán beleültem végül.
Fenekemnél fogva irányított. Lassan kezdtük. Szinte
ráérősen. Péter mosolygott rám. Jó volt látni kedves, ámde markáns arcát.
- Hajolj közelebb – kérte, és én megtettem. Melleim ott himbálóztak a szája
előtt. Egyik kezével megfogta ismét a ball mellem és bekapta. Szerettem, ahogy
játszik a nyelve a bimbómmal. Szívta, birizgálta. Egy – egy mozdulattól a
borzongás egészen az ágyékomig hatolt. Végül magára húzott, és én boldogan
pihentem el mellén. Ő bennem volt, és nem mozdultunk. Éreztem, ahogy dákója
lassan magától mocorog bennem. Furcsa kellemes érzés volt. Aztán kedvesem megint
mozgatni kezdte a fenekemet, és én ismét a csúcs felé kezdtem robogni. Arcomat
fölemelve néztem a szemébe, és ő itta gyönyörtől eltorzult arcom látványát. Egy
hatalmas lökéssel újra elmentem, de tudtam, hogy Péter még nem akarja
befejezni.
- Állj föl Kedves! – simogatta meg a hátamat, és én remegő lábakkal
lekászálódtam róla. Péter most az öltöző szekrényéhez lépett, és elővett onnan
egy plédet. A földre terítette, és lefeküdt rá féloldalt. Szerelmes, vágyakozó
szemekkel invitált maga mellé.
Elé feküdtem neki háttal, és széttártam a lábaimat.
Legkedvesebb pozitúránk volt ez. Péter a fölül lévő lábamat a magasba emelte,
és belém hatolt. Hatalmas lökésekkel ingerelt, amitől melleim ringani kezdtek.
Péter most előre nyúlt, és két ujja közé fogta ismét a ball mellem bimbóját, és
morzsolgatni kezdte. Már mindenem remegett. Kezem, csiklóm után nyúlt, és őrült
iramban ingereltem. Apró sikolyok törtek elő belőlem, arcom szinte már égett.
Hüvelyemben éreztem az ismerős remegést, aztán egyre beljebb, és beljebb tört.
A hasam, a mellem vulkánként forrt. Szememből a boldogság könnyei folytak,
megremegtem, és szinte az ájulással egyenértékűen élveztem el.
- Most, igen, én is, jövök drágám! – kiáltott Péter, és kibuktak belőle azok az
apró kis torokhangok, amik kielégülését szokták előre jelezni, és már éreztem
is, ahogy magja belém lövell. Aztán gyorsan kivette, föltérdelt, én hanyatt
dőltem. A második spricc a számba ment.
Boldogan nyaltam, és nyeltem. Péter mellém roskadt,
átölelt, és békésen pihentünk így egy pár percig. Végül megcsókolt, és a
fülembe súgta.
- Köszönöm a desszertet. Bocs, de még egy húszperces melóm van, aztán
hazamehetünk. Másnap elmentünk a kirándulásra, de barátaink nem értették, hogy
miért vagyunk olyan nyúzottak.