Leparkoltam az autóval. Mindig ide jöttünk hóviráglesőbe.
Gyönyörű ilyenkor az erdő. Csöndes, fehér, és érintetlen. Lassan elindultam a
völgy felé. Előttem egy pár lábnyom. Mindig találgattuk, hogy ki jár előttünk.
Az erdész a kutyával, szerelmes pár, egy öttagú család. Néztük, pásztáztuk a
hóvirág után a védett részeket, ahol már a hó olvadóban volt. Sosem szedtük le
őket. Ott szépek, ahol vannak. Minek legyilkolni a jövőt. Ismerőseim is tudták
már, hogy nemszeretem a vágott virágot.
Most nem éreztem itt magamat jól. Hiányzott hangod
varázsa, mókázásunk. Talán kicsit féltem is egyedül, hát visszafordultam,
beültem a kocsiba, és hazafelé indultam. Besoroltam az autópályára, és
felvettem a közlekedés ritmusát. Közben agyam egyre csak rajtad járt. Eszembe
jutott egy tavasz.
A vértesben sétáltunk. Körülöttünk tombolt a természet. A
madárdal helyenként már harsogó koncerté bővült. A virágok ontották az
illatukat. Piknikes kosarat lóbálva indultunk neki, egy tisztást keresni. Meg
akartad csókolni az arcom, de én incselkedve minduntalan kitértem előled.
Nevettünk. Kék szemed visszatükrözte az eget. A sima aszfaltút véget ért, és
földút váltotta fel. A hatalmas tócsákat kerülgetve el - elengedtük egymás
kezét. Kis forráshoz értünk. Gyönyörű zöld csíkos kövekre csorgott a víz.
- Itt jó lesz? – kérdezted. A víz keskeny árkot vájt
magának, és piciny erecskeként futott tovább.
- Végre, egy forrás, amire nem tettek csapot – dohogott
kedvesem, mint mindig, ha valami olyan dolog jutatott az eszébe, amivel
kizsákmányolták, elrondították a természetet.
Lekanyarítottam vállamról a hátizsákot, élővettem a
plédet, és leterítettem. Leültünk. A kosarat középre tettük, és előkerültek
belőle a tányérok, poharak. Vörösbort ittunk, és csirkés, meg májas szendvicset
ettünk. Kedvesem még agy – egy kupica vodkát is elővarázsolt a kosár mélyéről.
Jóllaktunk, és Laci elöblítette a tányérokat a forrás vizénél. Leráztuk a
morzsákat, majd lefeküdtünk a plédre. Levettem pólómat, és hanyatt dőlve
napoztam. Egy kicsit elálmosodtam a bortól, és a friss szabadlevegőtől.
Kedvesem letépett egy fűszálat, és csiklandozni kezdte vele a fülem.
- Na, hagyjál már békén! – mondtam, és azért sem
mozdultam. Laci hasra fordult, és megcirógatta az arcomat. Aludjál csak, ha
akarsz – de nem jött álom a szememre. Éreztem, hogy néz. Aztán fölém hajolt, és
hosszan, édesen megcsókolt. Kezét melltartómra tette, és azon keresztül
simogatott.
- Meglátnak – toltam el kezét.
- Nem jár erre senki. Még soha nem szeretkeztünk a
természet lágy ölén – újra megcsókolt, és kiszabadította melleimet. Gyöngéden
harapdálni kezdte bimbóimat, közben keze már a sortom gombjain matatott.
Benyúlt a nadrágba, és ujjával megkereste csiklómat. Ahogy nyelve körözött, úgy
simogatott alul is. Szégyelltem magamat, de ugyan akkor izgatott is a szabad
ég. Szétnyíltak lábaim, és ő közéjük feküdt. Vállaim mellé könyökölt, és két
kezébe vette arcomat. Két hüvelykujjával simogatta szám szélét, majd ismét
csókolózni kezdtünk. Átkaroltam a nyakát, és fejét teljesen magamhoz vontam.
Éreztem, ahogyan ágyéka nekem feszült, hogy férfiassága egyre jobban ágaskodik.
Lehúzta sortomat, és bugyimat a bokámig, és arcát puha, dús fanszőrömhöz
dörzsölte. Bebújt két lábam közé, és gyors mozdulattal kiszabadította
szerszámát. Megfogtam, éreztem, ahogy az erek kidudorodnak, aztán nedves
ölemhez illesztettem, és ő lassan tövig dugta, közben hajamat, arcomat
simogatta. Mozogni kezdünk mind a ketten, az ősi összeszokottság kellemes
biztonságával. Végre igazán megfogott a szabadan való lét. A fák, az illatok, a
madárdal, mind, mind egyre hevítették véremet. Eltemetett atavisztikus érzések
kerítettek hatalmukba. Bogár mászott a karomon, nem zavart, az odébb morzsákra
madár szállt, majd kéjes nyögdécselésünkre elrebbent. Nem szóltunk semmit, csak
a szél hullámaira szeretkezve beleolvadtunk a tájba.
Elaludtunk. Ő félig bennem. A boldogság morzsái még
lelkünkben. Nedves bőrünket, a nap, jólesően melegítette. Egyszercsak
gyerekhangra ébredtünk:
- Mit csinál a bácsi, meg a néni? – azt hittem ott
süllyedek el. Az asszony, szúrós szemmel nézett ránk, és odébb terelte a
gyereket, amíg rendbe szedjük magunkat. A férfi leplezetlenül nézett végig
fedetlen mellemen, aztán a családja után lépkedett. Gyors mozdulatokkal
öltöztünk. Összeraktuk a cuccunkat, és sietve távoztunk. Még hallottam, ahogyan
az asszony mondja:
- Egyesek mit meg nem engednek maguknak! – a férje pedig:
- Kijöhetnénk kettesbe mi is. Addig anyád igazán
vigyázhatna a gyerekre.
Nevettünk, és tudtuk, hogy ezt az órányi boldogságot
senki el nem veheti tőlünk már.
Fölriadtam. Rutinból vezettem, pedig Te megtanítottál rá,
hogy nem szabad. De milyen áron!