Lili egy csodálatosan verőfényes nap reggelén érkezett meg a nagymamájához. Az automobil csikorogva állt meg a hatalmas viktoriánus épület előtt. Lili már sokszor járt itt, és nagyon csodálta az épületet, minden zegével, és zugával. Lilinek mindenhová be szabadott menni, kivéve abba a szobába, ahol a nagyapa visszaadta a lelkét Istennek. Lilit éppen ezért nagyon érdekelte az a szoba. - Vajon ott lakik Isten? A nagypapa pedig hová lett, miután azt a kölcsönkapott dolgot visszaadta neki? Most is ott lakik?- tette fel a kérdéseket saját magának, de a válaszokat nem tudta megadni. Elhatározta, hogy ezen a nyáron utánajár a dolognak.

Ami mégis a legjobban érdekelte, az a kert volt. Angol kert volt a javából. Hatalmas, évszázados fákkal, és aprócska mellékkertekkel, tele jácinttal, rózsákkal, bogarakkal, és pillangókkal. Órákig el tudta nézni a szitakötők szikrázó szárnyait, vagy a növényeken mászkáló katicabogarak piros kabátkáját. A kert egyik részétől is el volt tiltva. Borostyánnal benőtt nagy kőkerítés kerítette be, csak egy kovácsoltvas rácson lehetett belátni, ám a kapu kulcsa a kertésznél, Tomnál volt, de ő kereken megtagdta annak átadását. Lili nem értette a dolgot, de mint a kertész felvilágosította, a Nagymama tiltotta meg a belépést. A Nagymama pedig ilyen dolgokban következetes volt.

Lili megijedt. Alf, a komornyik lépett a kocsihoz, és kinyitotta az ajtót. Lili majdnem kiesett, mert orrocskáját egész idáig az ablak üvegéhez nyomta, hogy minél többet lásson a dél-angliai tájból.

Mérgesen nézett hát a főkomornyikra, és elhatározása, hogy idén már nem fog annyira félni tőle, azonnal elpárolgott.

- Parancsoljon kiszállni, kisasszony - mondta Alf, és úgy állt ott, mint aki karót nyelt. De aztán felderült ismét a kislány arca. Az ajtóban megjelent Nagymama. Magasan, szikáran, hófehér haját tökéletes kontyba fésülve.

- Nagymama, Nagymama - kiáltotta a kislány, és minden illemet félredobva futott végig a kavicsos úton. Az öreg hölgy pedig széttárta karjait, és könnyektől fátyolos szemmel ölelte át kisunokáját. Aztán nézett az autó felé. Alf kinyitotta a másik két ajtót is. Marc és Judy akkor szálltak ki. Marc a fia volt. Rettenetesen hasonlított az anyjára. Magas volt és szikár. Az orra neki is sas csőrként állt előre, szeme, fekete és okos csillogású, csak a haja volt még szőke.

Lili viszont Judyra hasonlított. Mind a kettőjüknek gesztenye barna haja volt, és kerek arca. Szerettek beszélni, és minden érdekelte őket, valamint Judy is kimondhatatlan ellenszenvet érzett a komornyik iránt. Alf most a kocsi hátuljához lépett, és elő akarta venni a bőröndöket, de Marc rászólt:

- Várjon Alf, csak a lányom bőröndjét vesszük elő, mi még a délután folyamán elutazunk - mondta, majd az anyjához sietett, és megölelte. Az idős asszony szomorúan csóválta meg a fejét:

- Hát már megint nem maradtok itt éjszakára?

- Ne haragudjon anyám, de mennünk kell, várnak a szállodában.

- Nem lesz terhére Lili, Anyuka? - kérdezte Judy kedvesen az anyósát, miközben ők is összeölelkeztek.

- Egész évben ezt a három hetet várja a nagyságos asszony - szólt bele a társalgásba Alf olyan hangon, mintha valami kellemetlenségről beszélne, azzal bevonult Lili csomagjával.

- Az hiszem - mondta Judy, hogy Alfot jobban zavarja a gyerek, mint bárki mást.

- Pedig rá is ráfér egy kis gyerekzsivaj - nevetett a nagymama, majd beinvitálta a családot. A szalonban már ott gőzölgött a tea. A készlet odakészítve ezüst tálcára. Sütemény is volt bőven. Marcnak pedig egy kis portói. Leültek a vörös bársony fotelokba és Nagymama kitöltötte a csészékbe a gőzölgő italt. Lili boldogan fogta a kezébe a csodálatos porcelánt. Fehér alapon, apró kis kertrészletek voltak festve rá, a szélén pedig aranycsík futott végig. Egyszer megkérdezte a nagyanyját, hogy honnan van ez a készlet, mire az azt mondta félig tréfásan, hogy a tündérek készítették. A kislány aztán lassan rájött, hogy a csészék a ház körül elterülő kert egy, egy részletét ábrázolják, csak a kannán lévő tájat nem ismerte fel. Lili hallgatta a felnőttek beszédét, lóbálta a lábát, és bal kezével apró sávokat simogatott a fotel bársonyába.

- De tényleg Anyuka, nem zavar Lili?

- Nem. Igaza van Alfnak, a karácsonyi két hét, meg ez a három, amit nyáron vagytok itt, az maga a paradicsom. Meddig lesztek az üdülőhelyen?

- Két hét múlva már veled leszünk - simogatta meg Marc anyja kezét.

- Érezzétek jól magatokat - mondta az asszony, de hangjában ott remegett a szerettei utáni vágyakozás. Az ajtón belépett Alf, és kategórikussan kijelentette:

- Kicsomagoltam a kisasszony holmiját - tekintetét vádlón emelte Judyra - az ajándékot hol óhajtja átadni?

- Odafent - nézett rá mérgesen a Nagymama. Lilinek még csak nem is szabadott volna sejtenie, hogy ajándékot kap. Alf megfordult, és kivonult a szobából. Mikor becsukódott mögötte az ajtó, a bentlévőkből kitört a nevetés.

- Hogy bírod ki még mindig ezt az alakot, Anya? - fogta az oldalát, a nevetést Marc - Egyre elviselhetetlenebb!

- Én már megszoktam, és min is nevetnék, ha Ti nem vagytok itt?

- Anyám, mennünk kell - mondta Marc, és felállt. Az öregasszony is ezüstfogantyús botjára támaszkodott, és egyenes derékkal felállt, aztán szomorúan mondta:

- Ha menni kell, hát menjetek. De, legalább itt marad nekem Lili, és majd Ti is jöttök.

Elindultak kifelé a kocsi felé. Mindenkin úrrá lett a búcsúzás előtti szomorúság. Judy a kocsi mellett leguggolt a kislányhoz.

- Nem rendetlenkedni, szót fogadni, nem válogatni, Nagymamát kímélni - mondta az asszony félig tréfásan az intelmeket, Lili pedig nagy komolyan bólogatott. Szemében ott remegett egy könnycsepp. - Jaj, máris hiányzol - ölelte magához kislányát az anya. Marc odalépett hozzájuk, és, hogy teljesen el ne törjön a mécses, felkapta a z ölébe a lányát, és mosolyogva mondta:

- Nem lesz itt semmi baj! - de a hangja hamisan csengett. Ölében a gyerekkel lépett oda az édesanyjához, és puszival búcsúzott. Általános ölelkezés, puszilkodás kezdődött, aztán Marc és Judy beszálltak az autóba, és a kocsi motorja felbőgött. Még egyszer visszafordultak integetni, aztán a kocsi kigördült a nagykapun. Nagymama a szeméhez emelte a zsebkendőjét, Lili pedig a nagyanyja szoknyájába temette arcocskáját, hogy azokat a makacs könnycseppeket senki se lássa, ahogy lefolynak az arcán.