A fák a feje fölé tornyosultak, és hűs árnyat adtak neki. Lili kezében Dairyvel a keleti kerítés felé indult. Még nem akart Tommal találkozni. Szerette volna előbb beszívni a nyár édes illatát. Végig ment a nagy úton, aztán jobbra fordult és egy ágyás árvácska mellett ment el. A piciny virágocskákat nem olyan régen locsolhatták meg, mert lilás szirmuk szélén még ott csillogtak ezernyi színben a vízcseppecskék.

- Innen csak sétálunk - mondta Lili a cicának, és letette, aki pajkosan szaladt előre. Lili már látta a félkör alakú kőfalat, előtte a kőpaddal. Valami mégis hiányzott neki. Amikor belépett a kis térségbe, meglátta a hiány okát. A kőfallal szemben tujafák zárták le a térséget, és a közepén egy apró szökőkút állt. Kicsiny medence, benne egy kő fiúcska és egy kő leányka állt, és együtt öntötték a vizet, egy kőkorsóból. Már ha volt víz. Lilinek a csobogás hiányzott. Nem folyt a víz. Lili elszontyolodott egy kicsit. De csak pillanatra, mert látta, hogy a virágágyások tele vannak különféle virágokkal.

Dairy egyből feltelepedett a kőpadra, Lili pedig a falhoz lépett. Kíváncsi volt valamire, és nagyon remélte, hogy ebben a dologban nem fog csalatkozni. Leguggolt hát a fal tövében, és elmozdított egy követ. Mögötte egy kis üreg volt található, és benne ott pislogott egy süncsalád. A mama és két kis süni.

- Hát, akkor megint ide fialtál? - örvendezett a kislány - ugye Dairy, te is szereted a süniket?

Szerintem szúrós egy népség, de a Te kedvedért majd megkedvelem őket - hízelkedett a cica. Lili gondosan visszatette a követ, aztán leült ő is a padra.

- Szerinted, miért nincs itt víz? - kérdezte. A cica a napra húzódott, és gondterhelten válaszolt.

- Nem tudom, de rosszat sejtek.

- Majd megkérdezzük Tomot, gyere, menjünk tovább!

Most délnek indultak. A nagy kőfalat mindenütt bevonta a borostyán. Lili le-lehajolt, hogy megnézzen egy, egy vakondtúrást, vagy bogarat. Dairy is mindent megszagolgatott, megvizsgált, aztán rendszeresen kijelentette a dologról, hogy büdös. Lili már a végén csak mulatott a dolgon. A cicát egy dolog érdekelte, de az nagyon. A legyek. Bámulatos gyorsasággal eredt utánuk, és ha tudta el is kapta őket, majd a pocakjában végezték.

- Hogy tudod ezeket megenni? - kérdezte undorral.

- Én meg a rizspudingot utálom, ízlések és pofonok - közölte a cica és már is tekergetni kezdte a nyakát a következő után.

Nemsokára odaértek a következő ligethez. Itt egy kis zenepavilon volt. Körülötte nagy kővázákból mindenféle futónövény ágaskodott ki, végükön piros, kék és lila virágokkal.

- Itt ment férjhez a Nagymama. Székeket hoztak ki a gyepre, és a Nagymama, meg a Nagypapa ott álltak fent a pappal.

- Szép lehetett, nyújtózott nagyot a macska.

- Büfé is volt. Nagymama nagyon fiatal volt, és hosszú fátylat viselt.

- Ezeket honnan tudod? Hisz akkor még meg sem születtél.

- Nem bizony - nevetett Lili - akkor még Apukám sem született meg, nem, hogy én. A fényképekről, meg amiket a Nagyi mesélt.

- Értem. Nem láttál az egyik képen pici furcsa alakokat?

- Nem, bár ahogy mondod, az egyik képen, apró fénycsóvák voltak láthatók. A Nagyi azt mondta, hogy tündérek, de én nem hittem. Anyu azt mondta nekem, hogy nincsenek tündérek.

- Nem hibáztatom, kevesen láttak már tündért.

Közben tovább haladtak, és egy sövénnyel körülölelt beugróhoz értek. Hatalmas ecetfa állt a kerítés mellett, és ágai behajoltak a kör alakú ágyások közé. Itt nyíltak Nagymama liliomai. Illatuk szinte megrészegítette őket.

- Így is milyen szépek! -mondta Dairy.

- Mi az, hogy így is?

- Anélkül, hogy a tündérpor lenne rajtuk.

- Miért, az olyan nagy csodát művel a virágokkal?

- Majd meglátod, hogyha beviszlek a tündérkertbe. Hanna egyszer beszélgetett Tommal, hogy mielőtt a Nagyapád meghalt volna, olyan szépek voltak a virágok, hogy ebből élt a család.

- Igen, tudom.

- De, most alig vesznek, már kölcsönt is kellett felvenni a házra.

- Jaj, ugye nem kell eladni majd? - rémüldözött a kislány.

- Sajnos, ha nem töri meg valaki a tündérekre rótt átkot, akkor egy pár év múlva igen.

- Milyen átkot?

- Majd megtudod! - szaladt előre Dairy. Szemben velük az úton Tom közeledett. Kék kertésznadrágban volt (miben, másban lehet egy kertész, karján virágkosárral, a fején pedig szalmakalappal. Lili kitárt karokkal repült felé, a férfi pedig leguggolt, úgy várta kis barátnőjét. Miután Lili össze vissza puszilgatta a férfit, az felállt és öblös mély hangján mondta kedvesen, a bajusza alól dörmögve:

- Nekem is hiányzott ám a kisasszony! -azzal egy tálka ringlót szedett elő a kosarából.

Lili azonnal majszolni kezdte az érett gyümölcsöt, és teli szájjal mondta:

- Azt üzeni a Nagymama, hogy vigyen fel virágot a halba, meg hogy mutassa meg nekem a liliomait, de azt már láttam.

- Szépek, ugye?

- És milyen illatosak! Tom, miért nem megy a tujakertben a szökőkút?

- Vízhiány van. Alig bírom a kútból ellátni a növényeket. Valami, vagy valaki eltömhette a forrás nagy részét. Be kéne menni a barlangjáratokba, de én egyedül nem merek.

- Miért nem hívatnak szakembert?

- Hú, de nagyosan mondta ezt a kisasszony - kuncogott Tom a maga dörmögő módján - kész felnőtt tetszik már lenni.

Ám a kérdésére nem kapott választ Lili. Egyre jobban érezte, hogy baj van a bírtok körül.

- Hát, ha a liliomokat látta már, Lili kisasszony, akkor menjünk át az üvegházakhoz, és szedjünk arra az asztalra virágokat! - mondta Tom, és megindultak abba az irányba, ahonnan Tom érkezett.