Lili megmozgatta a szárnyait, és majdnem hasra esett. Ameralda jóízűt nevetett.

- Ezt is meg kell tanulni, pont, mint a járást. Csak óvatosan - fogta meg Lili kezét.

- Gyere, bemutatlak a hercegnek - azzal húzni kezdte Lilit magával, a leveleken keresztül. A kastély így már nem tűnt olyan parányinak. Beléptek a kapun, és két őr állt elébük.

- Ki ez? - kérdezte az idősebbik, és alabárdjával Lili felé bökött.

- A hercegen jött segíteni.

- Még nem láttam erre!

- Tudom, ő a nagyházbeli *Fairiman unokája - mindkét alabárdos a földig hajolt, aztán beengedték a vendéget.

- Kérlek, ne rezegtessed a szárnyadat, mert még leversz valamit! - kérte Lilit Ameralda.

- Jaj, az a baj, hogy maguktól csinálják - próbálta rakoncátlan szárnyait megzabolázni Lili. Végül sikerült baj nélkül végig menni egy folyosón, ahol kisszekrénykéken, gyönyörű vázák és szobrok álltak. A falakat mindenütt festmények díszítették. Benyitottak egy ajtón, ami egy nagy előszobába nyílt. A szobában egy titkár ült íróasztalnál. Szemközt egy szoba ajtaja félig nyitva állt, és szolgák, meg orvosok rohangáltak ki és be rajta. A titkár méltóság teljes arccal fordult hozzájuk.

- Kit jelenthetek be?

- Nem látod ** Fussy, hogy ki vagyok?- mérgelődött a kancellár.

- És ő? - bökött a kislány felé.

- Nagyon fontos vendég - mondta fennhangon Ameralda, majd közelebb hajolt a titkárhoz, és a fülébe súgta - ő Lili, Fairiman unokája.

- Ó - csodálkozott el Fussy, aztán beírta a kislány nevét egy nagykönyvbe, és beengedte őket a szomszéd szobába.

A szobában egy hatalmas ágy állt. Benne pedig elveszve a párnák sűrűjében feküdt a herceg. Olyan Lili korabeli, hét - nyolc éves fiúcska volt. Sápadtabb volt, mint a fehér ágynemű és látszott rajta, hogy nagyon beteg. Rengetegen tevékenykedtek mellette. Az éjjeli szekrényén rengeteg gyógyszer, tea és egyéb csodaszer ált. Ápolónők és orvosok lesték minden szavát. A hatalmas ablakokon be volt húzva a függöny, a szobában beteges félhomály uralkodott.

Lili megállt az ágy lábánál, a kancellár pedig odament a sápadt kis alakhoz.

- Hogy van ma felséged?

- Reggel, amikor megittam a tündérvizet, jobban voltam. De, több kéne, hogy meggyógyuljak. Ez a sok lötty, meg orvosság, csak betegebbé tesz - mondta szomorúan a herceg.

- Talán itt a menekülés - mutatott Lilire Ameralda.

- Ki ő? - kérdezte a herceg, és a kancellár neki is elmondta. A fáradt, fénytelen kis szemben, most érdeklődés csillant meg.

- Kifelé! - parancsolt a nővérekre, és orvosokra a herceg, azok pedig zsörtölődő morgással kimentek.

- Kérlek, húzd szét a függönyöket - fordult most Lilihez a herceg - már megölnek ezzel a sötéttel - Lili megtette. A szobát elárasztotta a nyári napsütés.

- Tényleg hajlandó vagy segíteni? - nyalta meg kiszáradt száját a herceg.

- Igen, ahogy csak bírok. Te, miért vagy ilyen beteg?

- A gonosz varázsló elátkozott. Ha nem ihatok a tündérvízből egy korsóval, meghalok nemsokára.

- Miért nem gyűjtitek össze a vizet?

- Másnapra már elveszíti a varázserejét.

- Mit kéne tennem?

- Meg kell keresned a forrást rejtő vasajtó kulcsát. Lemenni a barlangba, és elvenni a követ a forrásról.

- Nagy feladat - bólogatott Lili, de megpróbálom.

- Sikerülni fog, érzem - mondta a herceg - Most pedig aludni szeretnék - azzal megfordult és már aludt is.

Ameralda pedig visszavezette a partra Lilit, ő pedig kétségbe esetten nézett az órájára.

- Jaj, nem érek oda a teára! - görbült lefelé a szája.

- Semmi baj - biztatta Dairy - kapaszkodj a hasamra, és majd átviszlek a kerteken.

- A darazsak meg fognak támadni - mondta rémülten a kancellár.

- A hasam alatt nem érik el Lilit, ha pedig átváltozott, akkor már nem tudnak mit tenni.

Így hát Lili a cica has szőrébe kapaszkodott, az pedig szaladt végig a kerten a ház felé.

- Alf, jöjjön csak ide! Nézze meg, hogy kergetik azt a szerencsétlen macskát a darazsak!

- Látom - mondta a komornyik, és savanyú képén kárörvendő mosoly terült szét.

- Megkereste már a fészküket, ahogy meghagytam, és kiirtotta őket?

- Hármat is - tódított Alf.

A macska beszaladt a bokrok közé, és a következő pillanatban nagy fényesség támadt arra, aztán Lili szaladt ki onnan lélekszakadva, kezében a cicával.

Nagymama! Nagymama! Nézd, Dairyt összecsipkedték a darazsak!- tényleg, szegény cicuson három csípés is volt. Egy az orrán, kettő a fején.

- Ó szegény - simogatta meg a nagyi a cicát - Alf, hozzon ecetes borogatást, és szóljon Hannának, hogy hozhatja a teát.

Alf gyilkos szemeket meregetve a cicára kiment. A Nagymama puha párnákból fekvőhelyet csinált a cicának, majd Lilihez fordult:

Menj kedvesem kezet mosni, azonnal teázunk. Lili pedig már szaladt is. Az asszony pedig mosolyogva nézett utána. Tudta, hogy elindulnak a mai nap során azok az események, amelyek visszaadják majd a kert régi pompáját. Onnan tudta, hogy Lili hátát finom csillámpor borította egy részen. Ez a rész pedig úgy nézett ki mint egy szárny.

* Tündérember

**Fontoskodó