Első nap:

De:

Felkeltem.

A fürdőszobába érve láttam, hogy idejekorán. A szemem alatti karikák alapján hatalmasat dorbézolhattam előző nap, mert el lehetett volna adni őket kerékpárnak. Viszont az előző estém teljesen kiesett az életemből. Talán jobb is, csak az a baj, hogy más emlékezett rá. Vagy ők sem?

A döglött macskát hamarosan, némi fogkrém segítségével, kitakarítottam a számból, majd az élőnek adtam enni. Közben szomorúan konstatáltam, hogy senki sem mosogatott el helyettem. Bánatomban visszafeküdtem.

Du:

Felkeltem.

A csöngetést hallván túl későn. A megrendelőm jött a festményért. Mondtam neki, még nincs készen. Bánatosan nézett rám, és közölte, hogy ma van a felesége születésnapja. Ránéztem az állványra. A kép végül is már kész volt, reggel csak le kellett volna lakkoznom, csak elfelejtettem, mint a tegnapi napot. Bár a születésnapról valami beugrott. Kinek is volt születésnapja? Ja, nekem.

Mondtam az ürgének, lelakkozom a képet, viheti, csak vigyázzon rá, mert még fog. Az ürge leperkálta a dohányt érte, és sugárzó szemmel elment. Na, napi jócselekedet meg volt.

Kimentem a konyhába, ittam először egy kis ásványvizet, aztán meg egy üveg sört. A poharat otthagytam az asztalon, majd bementem a nappaliba, és megnéztem pár tévéműsort. A rendetlenségen átnéztem, majd lefeküdtem.

Este:

Mosogatás zajára ébredtem. Elmosolyodtam magam. Így oldódnak meg a problémák maguktól. Racionális kedvesem lépett át művészi gondtalanságomon, és tért be egy mosogatásra. A zajokon kívül friss pizza illata is megcsapta az orromat.

- Te vagy az? – kérdeztem és válaszul megjelent ő egy szál kötényben és a pizzával.

AZ ESTE TOVÁBBI RÉSZLETEI MAGÁNJELLEGŰEK!

Második nap:

De:

Reggel a kávé isteni illatára és, hála a gyártóknak (borotválkozás utáni arcszesz), isteni kanszagra ébredtem. Megittuk a kávét, de én többre vágytam. Viszont kedvesem inkább elment dolgozni.

Felkeltem, és vártam a modellt. Melegem volt. Csengettek. Egy húsz év körüli, széles vállú, jóképű srácot küldött az ügynökség. Mondtam neki, vetkőzzön le. Széles vásznat vettem elő. Ráfért.

Dél:

Főztem rántott levest, meg sütöttem kolbászt. A modell, egyébként Tóth Ede, örömmel vette, és ette. Az edényeket a mosogatógépbe raktam. Egy hete rossz már, de ezt a modellnek, aki Tóth Ede, nem kell tudnia. Irigykedve néztem, ahogy ismét levetkőzött, rajtam még mindig sort, és póló.

Du:

A vásznon tetemes festék, rajtam sort, póló és Tóth Ede. Útálok pofozkodni, így tökön rúgtam. Erre még ő sértődött meg. Közölte, hogy nem áll tovább modellt, és elviharzott.

Diadal, először festettem róla több vázlatot. Kell a kutyának, hogy itt rontsa a levegőt tovább.

A festmény alakul, de a gyomromban tompa fájdalom. Ha nincs a barátom, Ede és én…

Este:

A barátom nagy boldogan érkezik. Jó üzletet kötött, pénz is van belőle, elvisz vacsorázni. Amíg öltözöm, nézi a képet. Amikor kijövök a fürdőből, látom, hogy féltékeny. Az este hűvös volt, a hangulat is, de azért nem panaszkodhattam. Hazaérve ágyba bújunk. Nem értem, hogy fél óra múlva miért viharzott el a kedvesem. Pedig csak kétszer mondtam neki szeretkezés közben, hogy Ede.

Harmadik nap:

Reggel:

Félálomban szenvedtem, elmerülve a férfigyűlöletben, amikor megcsörrent a telefon. Kiugrok az ágyból fellelkesülve, hogy hátha a barátom. Anyám az. Jön holnap vásárolni karácsonyra (június eleje van). Bólogatok, mint egy jó kislány, bár ezt ő nem láthatja. Leteszem a telefont, és rossz hangulatom még intenzívebb lesz. Anyám meg fog ölni, csatatér a lakásom.

De:

Kibelezem a pénztárcámat, és lemegyek az Erzsike nénihez, hogy jöjjön fel segíteni háromezer Ft-ért, kitakarítani. Feljön, körülnéz, majd közli, hogy ötezer.

Most mit tehet itt az ember lánya? Tejel.

Amíg Erzsike a konyhát próbálja a kosz alól kihámozni, én szerelmi életemet próbálom rendbe tenni. Barátom hűvös, és kimért. Elmesélem neki, hogy Ede meg akart mászni. Lecsapja a telefont. Bánatosan törlöm a port. Két óra múlva vidám hangon hív fel. Megbocsátott.

Dél:

Erzsike néni áthív magához ebédelni. Paprikás krumpli. Falom, mint aki még aznap nem is evett. Ja, nem is ettem!

Du:

Ablakmosás. Gyűlölöm. Az enyém foltos marad. Erzsike, az összeset utánam csinálja. A függönyök forognak a mosógépben. Unom már az egészet. A lakásban fertőtlenítő és bútorfény szaga száll. A macskám bepréselte magát a sublót alá, és most nem tud kijönni. Negyed óránkba kerül, hogy kiszabadítsuk. Végre este hatra minden ragyog. Fáradtan ülünk le. Megiszunk néhány felest és egy karton sört. Arra ébredek, hogy kedvesem rázza a vállam. „Miért alszik a szomszédasszony a fürdőkádba?” kérdi csodálkozva. „Talán, mert a tiszta parkettát nem akarta lehányni” felelem magától értetődően, és én megteszem.

Este:

Nagyot aludtam. Mikor felébredek, kedvesem hátát látom. Alszik. Lassan eszembe jut az egész nap. Kitámolygok a fürdőbe, de Erzsike már hazament. Visszafekszem. Boldog vagyok, de mégis valami zavar. Ja, holnap feljön anyám.

Negyedik nap:

Reggel:

Nyomják a csengőt. Valami rémlik, hogy kedvesem mellém rakta a reggelimet, meg puszit is kaptam. Aztán feldereng, hogy várok valakit. Jesszusom, az anyám. Kiugrok az ágyból, nézem az órát. Tíz óra is elmúlt. Magam köré tekerem a huzatot, amivel takaróztam, és ajtót nyitok. Igen, az ajtóban, életnagyságban áll az anyám. „Szia!” mondom, mire ő félretol, és bejön. „Hogy tudsz ilyen koszban élni?” kérdi, látta volna előző nap. Elhatározom, hogy nem fogom vele is kitakarítani a lakást. Anyám bevonul a konyhába, és kipakolja a szatyrát. „Biztosan, nem is reggeliztél még” morog. Hogy a frászban ettem volna, amikor most ébredtem? „Menj, öltözz fel, én addig megcsinálom a reggelidet” Mentem, és rosszat sejtettem.

De:

Már a hálóban éreztem a kakaó orrfacsaró bűzét. Gyerekkorom óta utáltam ezt a kulináris borzalmat. Végig viharzottam a lakáson, megfogtam a lábost, és a mosogatóba küldtem az undormányt. „Itt reggel kávét iszunk!” lázadtam, mire anyám szeme megtelt könnyel, és kirohant a nappaliba. Megbántam a heves kirohanást, és felmarkoltam a konyhaasztalon várakozó reggeliző tálcát, rajta újabb borzadályokkal. Tehéntúró, kockasajt és natúr kefir. Anyám szerint ezek voltak az egészséges reggeli pillérei. Biztosan, kivéve, ha az ember hányingert kap tőlük, mert úgy utálja. Hősiesen enni kezdtem a túrót. Anyám enyhült, és mikor kiment kávét főzni, a kockasajtokat sebtében a díványpárna mögé raktam. Megkávéztunk, és délben, a legnagyobb melegben, elindultunk a karácsonyi bevásárlást megejteni.

Du:

A lábam már hasogatott, a fejem fájt a melegtől. Anyám listát kért, hogy mit is akarok Karácsonyra. Közben nőttek a csomagok. Lili nénémnek vettünk egy pár kesztyűt (az eladók halkan vihogtak), Elemér bácsikámnak egy csicsás kutyanyakörvet (szegény kutya nem érte meg a Karácsonyt, mert egy motoros elütötte, amikor épp a lány kutyákat hajkurászta), a nővéremnek egy ruhára való anyagot, a sógoromnak egy tollkészletet (ami majd biztosan nagy hasznára lesz, ha már végre hajlandó lesz elhelyezkedni), valamint egy tucat Napóleon mellszobrot, abból a fajtából, amit az ember gondosan a könyvek mögé rejt, és ha anyám megjelenik, gyorsan elő halász, hogy lássa milyen nagy becsben van tartva.

Fáradtan értünk haza. Anyám mondta, hogy most ő is szívesen inna kávét. Tudtam, ha megint iszom, nem fogok tudni aludni, de jólesett a frissítő. Egyszer csak csengetnek. Kivánszorgok az ajtóhoz, kinyitom, ott áll Tóth Ede. Orrán hatalmas gézdarab, ragtapasszal az arcához erősítve, jobb szemén ibolyaszínű monokli, belök a lakásba és mondja, hogy én milyen szemét vagyok, hogy egy csók miatt ráuszítottam azt a seggfej Iharos Lacit (barátom neve), és most jön a kórházból, be fog perelni. Én se köpni, se nyelni. Anyám hangját hallom a hátam mögül. „Kit kell feljelenteni? Magát, erőszakért. A kislányom egy tisztességes nő (remélem ez akkor is az eszébe fog jutni, ha szid, hogy vadházasságban élek). A barátja egy belevaló, rendes úriember (ez is remélem eszébe fog jutni, mikor Lacusomra azt mondja, hogy egy szemét tróger). Azonnal takarodjon, mielőtt a másik szemét én verem ki.” Azzal lódít egyet a hápogó férfin, és rácsapja az ajtót. Ezzel Tóth Ede kilép az életemből. Anyám pedig egy anyatigris, Laci pedig egy Grál lovag.

Este:

Barátom hamar hazaér. Anyám még ott van. Fiamnak szólítja, és kedves hozzá. Tóth Ede arca úgy látom nagy hatással volt rá. Mikor elmegy, Laci csodálkozva néz rám. „Mi ütött az öreglányba? Beteg?” kérdezi kedvesen. Erre elmesélem a történteket. Elégedetten pöffeszkedik a fotelban.

Hamar ágyba bújunk. Bennem dolgozik a koffein, és igen virgonc vagyok.

DE NEM KELL ÁM ITT SASOLNI MINDIG!!!!!

Ötödik nap:

Reggel, vagy mi?:

Hajnal ötkor még nem aludtam a kávétól. (Anyám méregerősre főzi). A barátom úgy éjfél körül kidőlt, pedig még szívesen csiklandoztam volna. A dolognak az lett a vége, hogy délután egykor ébredtem. Mardosó éhséggel a gyomromban. Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. A hűtő ajtajára egy cédula volt a mágnessel odafogatva. „NINCS ITTHON KAJA, MÁR NEM VOLT IDŐM HOZNI” Happy! Azért belenéztem az üres hűtőbe. Csak a maradék túró. Megettem, bár elég túró volt. Hoppá! Jutottak eszembe a kockasajtok. Meg is lett mind. Kissé szétlapultak. Beleharapok az egyikbe, de csak forog a számban. Vad ötletem támad. Felöltözöm.

Dél:

Lemegyek a házban lévő kisvendéglőbe ebédelni. Erőleves tálban, pulykasült két adag krumplipürével, és dupla adag dióspalacsinta. Végre jóllaktam. Veszem elő a pénztárcámat, üres. Persze, anyám kérte el az utolsó ezresemet a Napóleon szobrokra. Ciki. Még jó, hogy ismernek. Vagy nem? Marad a hitelkártya. Drukkolok, hogy ki tudjak venni annyi pénzt, ami elég a kajára. Sikerült.

Du:

Be kell mennem a galériába. Már vagy tíz napja nem szállítottam semmit. Tóth Edét, illetve a képet róla, amelyen unatkozó pózban néz le biggyedt ajakkal a vászonról, késznek nyilvánítom, a hónom alá kapom és viszem. Persze busszal. Mindenki érdeklődve bámulja a nagy vásznat. Felveszem a pléhpofát.

A galériában hűvös hangulat fogad. Azt hiszem, hogy Ede miatt, de ki törődik itt Edével? A kép sem igen tetszik róla, de azért beveszik. Aztán a főnök szeme felcsillan. Az orrom alá dugja egy pufók baba képét. „Ezt kéne lefesteni” mondja. „Jó” mondom. „Romantikus stílusban” mondja, „Jó” mondom. „Három heted van rá” mondja. „Jó” mondom. „30 000 fizetnek érte” húzom a szám, pedig szerintem ez a legjobb az egészben. Hazamegyek a gyerkőce képével a zsebemben, és nekiállok a képnek. Fölvázolom a kis arcocskát. Szép gyerek. Meg jön a barátom, két mozijeggyel a zsebében. Kapát, kaszát eldobok, és már megyünk is. Hatalmas poppkornos zacsi, két sör. És sasoljuk is a jó kis filmet.

Este:

Hazafelé vettünk egy zsák kínait. Ülünk az ágyban és kajáljuk. Megy a tévé, de mi a filmről beszélünk. A macska is kínait eszik az ágy mellett. Persze nem erőset. Falja, de néha prüszköl a fűszertől.

Megiszunk egy vödör teát, meg sört, aztán lámpaoltás. Most a teától nem tudok aludni.

Hatodik nap:

Reggel:

Hajnalban a sok tea megtette a hatását, felkeltem, és a WC felé vettem az irányt. A nappaliban valamin elcsúsztam. Halk csörömpöléssel döntöttem fel az állólámpát, majd megállapítottam, hogy a macska többet nem eszik kínait. Feltöröltem a csúszós kis rókát, majd pisiltem, és visszafeküdtem.

De:

Rájöttem, hogy szombat van. Ágyba kaptam a reggelit. Pizzát, sült krumplit és forró tejeskávét. Ha ezt anyám látná!!! Dolgozni akartam, de más lett belőle.

Aztán csak felkeltünk. Nekiláttam a babát festeni. Néhány perc múlva sült hús és leves illat szállta meg a lakást. Tíz perc múlva már úgy láttam, hogy még a gyerek nyála is csorog. Alig vártam, hogy ebédeljünk. Persze a festés nem haladt.

Dél:

Kettőre lett kész a kaja. Jól bekajáltunk. Laci istenien főz, nem úgy, mint én. Én mindent odaégetek, túlfőzök. Aztán elhatároztuk, hogy kimegyünk a Ligetbe, a háttérnek úgy is száradnia kellett.

Du:

Gyönyörű idő volt. A sörsátorban szólt a sramli. Ittuk a korsó sörünket, amikor valaki hátba vág, de úgy, hogy a kontaktlencsém belepottyant a sörbe. Az osztrák rokonok. A fene essen a nyárba! Nem lehet úgy kimozdulni, hogy ismerősbe ne botoljál!

A kontaktlencsét kihalászom a sörből, zsebre vágom, aztán túlélem Hanzli bácsi bordarepesztő szeretetét. Rendel egy kört. Marika néninek csak pohárral. Fogyókúrázik. Részvéttel nézek rá, de aztán rájövök, hogy amíg mi megiszunk egy korsóval, ő három pohárral is. Hanzliék csülköt is esznek, közben szidják az árakat. Bezzeg a Práterban …akkor meg mért nem ott vannak? Udvariasan meginvitálom őket otthonra, de szerencsére nem érnek rá. Elbúcsúzunk, újabb bordáim törtek össze, majd a PECSA felé vesszük az irányt. Sehol egy értelmes műsor. Kemény rock, és szubkultúrás folklór. Sehol egy jó néptánc, vagy ilyesmi. Na mindegy, majd ha megkapom a kisded után a suskát.

Este:

Éppen fekvéshez készülünk, amikor csengetnek. Hanzli bácsi és Marika néni. Elnézést kérnek, de lekésték a vonatot, aludhatnak-e itt? Az ember nem dobja ki ugye a rokonait? Hanzli boldog, amit két újabb bordám bán. Ha reggel is így megszeretget, a csigolyám fog már repedni. Megágyazunk nekik a nappaliba a kihúzhatós rekamién, aztán néma csend…lenne, mert Hanzli hortyogásától még az ablakok is remegnek.

Hetedik nap:

Reggel:

Sültkolbász és savanyú káposzta illatára ébredek. Megnézem az órát, fél nyolc. Kedvesem mellettem ébredezik. De, akkor ki süti a kolbászt? Ja Marika néni, és a bordám nyilallni kezd.

Áldom a lakás tervezőjét, hogy nem a fürdőszobába tervezte a WC-t, mert már a nappaliban hallom, hogy nagybátyám az „Az asszony ingatag”-ot harsogja a fürdőkádban, ezzel csendhez szokott szomszédaimat riogatva vasárnap fél nyolckor.

WC után kimegyek a konyhába, és köszönök, majd megmosom a mosogatónál a kezemet.

Marika néni szabadkozik, hogy nem akart felkelteni. Mondom az illatok keltettek. Megkérdi, kérünk-e reggelit. Mondom igen. Kérdi, hogy a Péter is?. Mondom neki, hogy Laci, és ő is kér. Elpirul. Kinyitja a hűtőt, és előveszi a nekünk odakészített ételt, a gondosan fóliába tekert kolbászt, és a jénaiba odakészített savanyú káposztát. „Mit isztok hozzá?” „Természetesen sert, Galambom!” jelenik meg az ajtóban Hanzli bácsi, és megveregeti termetes sörhasát, aztán bepréselődik a keskeny padra. Péter, bocsánat Laci is megjelenik. Jóízűen eszünk. Isszuk a sört hozzá. Aztán Marika néni ellentmondást nem tűrve elmosogat.

De:

Reggeli után össze cuccoltak rokonaink, és sietve elindultak, hátha ezt a vonatot elérik. Búcsúzkodás, tényleg repedt a csigolyám. De azért tudtam festeni. Felvittem a gyerek arcára az alapszint. Semmi orr, csak halvány babarózsaszín. A mai adag kész, ennek is száradnia kell. Kedvesem megáll mögöttem, és kellemes hangon közli velem. „ Úgy néz ki ez a gyerek, mintha atomtámadás után leolvadt volna az arca” „Hülye!” mondom neki nemes egyszerűséggel, aztán nevetve püfölni kezdem. Birkózunk a nappaliban, majd a hálóban kötünk ki…Persze az ecsetbe úgy beleszárad a festék, hogy oldószerbe kell áztatnom, irtó büdös, úgyhogy kiteszem az erkélyre, egy nagy dunsztos üveggel letakarva, mert gyúlékony is, és a Józsi bácsi felettem ki jár bagózni.

Du:

Ebéd a tegnapi maradék. Aztán felcuccolunk, és átmegyünk Laci húgához. Kocsival, így Laci nem ihat. Kedves emberek, csak nagyon mások, mint mi. Unjuk magunkat, ők is meg mi is. Úgy érzem magamat, mint mikor régen a nagyinál nyaraltunk, és végig kellett unatkoznunk a vasárnapi misét. Mindenki felszabadulttá válik, amikor indulunk. Haza felé már éneklünk. Otthon bedobjuk magunkat a tévé elé, egy pár üveg sör társaságában. Elmegyek tusolni, és azon gondolkodom, hogy mikor fog meglátszani a sörivás az alakomon?

Este:

Elnyomott minket a fáradtság, meg a sör.

Nyolcadik nap:

Reggel:

Megszólal a tévé. Ezt használjuk a hálóban ébresztőórának. Nézem mennyi az idő, fél hat. Á, ez csak tévedés lehet. Azért megböködöm Laci hátát, és közlöm vele, hogy szólt a tévé. Álmosan feleli, hogy jó. Kikapcsolom hát a zajládát, és én is visszaalszom. Megint megszólal. Nézem az órát, háromnegyed hat. Dührohamot kapok. „Nem tudom, hogy miért kell negyedóránként felzavarni az embert”- ordítok. Laci felül az ágyban és látom rajta, hogy nem tudja, hol van. Bent valaki lekapcsolta nála a villanyt. „A tévé, miért ordít a tévé negyedóránként?”” És Te?” kérdi. Dührohamom az egekben. Gyűlölöm, ha hajnalban felvernek. Végül kedvesem kinyögi, hogy tárgyalása van. Megenyhülök, kimegyek reggelit készíteni.

De:

Laci hétkor elviharzik. Kinyitom az erkély ajtót, és eszembe jut a beáztatott ecsetem. Az oldószer teljesen feloldotta. A megboldogult borz farkának finom szálai ott úszkálnak a folyadékban. Kihalászom az ecset szárát, kidobom a szemétbe, aztán az oldószert le a WC-be.

Nézem az ecseteimet, szerencsére van még hasonlóm, így neki tudok kezdeni a gyerkőce arcának. Száj, orrocska. A fene ezeket a pici orrokat, olyan nehéz lefesteni őket! Már körvonalazódik az arcocska. Most megint száradnia kell. Ezért nem szeretek olajjal festeni. De, ha az ügyfél így akarja…egye meg a fene.

Másik képbe nem volt kedvem kezdeni, hát leültem tévét nézni. Sehol semmi. Ezer éves krimik, ezer részes szappanoperák, és hervasztó reklámok. Még is neki kezdek egy tájképnek inkább.

Ebéd:

Megeszem a maradék sült húst, savanyú káposztát, tavaszi tekercset, pizzát, valamint virslit mustárral. Leöblítem egy pohár tejjel.

Du:

Fetrengek az ágyban. Csikar, meg minden. Szidom magam. Felnőtt nő létemre így bekajálni. A macska aggódó szemmel kíséri agonizálásomat. Végül irány a WC. Visszaszédelgek az ágyba, és nagyon sajnálom magamat.

Laci fel hív, készüljek úgy, hogy este vacsorázni megyünk az ügyfeleivel, öltözzek ki. Tájékoztatom nagyfokú ételmérgezésemről. Kiborul, és felteszi a „Rád sosem lehet számítani…” kezdetű lemezt. Mondom neki, hívjon fel két óra múlva, addigra majd megpróbálom összeszedni magamat. „ Jó, de igyekezz!” mondja és lecsapja a telefont.

Először is kikóválygok a konyhába és beveszek szódabikarbónát, aztán alszom egyet. Utána tényleg jobban vagyok. Majd iszom egy pohár sört. Ez is jót tesz. Mire Laci ismét jelentkezik, már egész embernek érzem magamat.

Este:

Hat kiló smink sem tünteti el a szeme alól a karikákat. A fekete kivágott kisestélyimet veszem fel. Hajamat feltűzöm. Egész jó az összhatás, csak azok a karikák.

Laci befut. „Csinos vagy” nyom egy puszit az arcomra, aztán jobban megnéz, és nekem szegezi a kérdést, hogy mit is zabáltam össze. Elmondom. Rosszul lesz, de nincs idő zsörtölődnie, az ügyfelek a kocsiban várnak. Az este jól sikerül, csak épp semmit sem sikerül legyűrnöm a vacsorából. Viszont a nigth bárban a hűs italok ízlenek. Vissza kell fognom magam, hogy ne rúgjak be.

Éjfélre kavarodunk haza. Egy pillanatra ledőlök az ágyra. Azonnal elalszom.

Kilencedik nap:

Reggel:

Fejfájás, Laci nyolckori elmenése után visszafekvés.

De:

Nagy nehezen tízkor felkelek. Kínlódom a gyerkőcét beborító törölköző megfestésével. Kék, ebből gondolom, hogy a baba fiú lehet. A kétajtós szekrény tükrében megnézem magamat. Kifejezetten gebe vagyok. Világ életemben annyit ehettem, amennyit akartam. Vajon elég erős vagyok egy gyerek kihordására? Gyereket akarok hangulatba esem. Kimegyek a fürdőszobába, és a fogamzásgátló tablettáimat alattomosan a fogkrémek mögé dobom.

Ebéd:

Kinyitom a hűtőt, benne egy jénai, tetejére celluxszal egy cetli ragasztva. „EZ AZ EBÉDED:.CSAK SZIGORÚAN EZT ENNI”. Drága, drága, drága! A szívem megtelik melegséggel, és beteszem a főttkrumplit a mikroba.

Du:

Nem tudódom mi ütött belém. Befejezem a gyerek törülközőjével való bíbelődést, aztán akrillal (gyorsan száradó festék, olyasmi hatása van, mint az olajnak, csak pillanatok alatt szárad), három képet is festek. Egyik jobb, mint a másik! Két tájképp, meg egy kislány, aki homokozik. A világot meg magamhoz tudnám ölelni. Alig várom haza Lacit, hogy közöljem vele, hogy gyereket akarok neki szülni.

Megjön, közlöm, válasz? Hagyjam már őt az ilyen hülye ötletekkel! A tegnapi ügyfelek nem kötötték meg vele az üzletet. Összeveszünk. Pedig még vacsorát is főztem. Nem kell neki, mert én rosszul főzök! Aki nem tud főzni, az ne szüljön gyereket! Már nem is tudom mit vágunk egymás fejéhez, szavakat, tárgyakat és a macskát. Én bírom rosszabbul, és elrohanok.

Este:

A házban lévő vendéglő egyik boxában húzom meg magamat a fájdalmammal. Konyakot és sört rendelek, aztán a könnyeimmel vizezem őket. Laci fél óra múlva megjelenik. Szó nélkül leül velem szemben. Nem nézek rá. Pincér jön. Rendel két ugyanazt. Elém csúsztat valamit. Megnézem. Két hangya pusziszkodik egy nagy szív közepén, alatta: 1000 bocs, szeretlek! Elmosolyodunk. Megisszuk az italokat. Beszélgetünk majd gyerekről, majd házasságról, idióta ügyfelekről. Aztán hazamegyünk, és egy jót szeretkezünk. Riadtan ülök fel az ágyban, már ma sem vettem be a fogamzásgátlót!

Tizedik nap:

Reggel:

Csodálatos. Egy rigó költözött az erkélyre, és irdatlanul énekel hajnali fél ötkor. Lacival azt sem tudjuk, hogy merre van az előre. Negyed órát kóválygunk, mire megtaláljuk a hang forrását, és rávágjuk az erkélyajtót. „Ha dög madarakra akarok ébredni, akkor kiköltözök vidékre!” morog kedvesem, és visszafekszik.

De:

Laci elviharzik reggel. A macska hosszas szaglászás után bejön az erkélyről. Nem találta a rigót.

Festek. Kezdem utálni a kis lurkót a fényképen. Ellen áll az összes festési technikámnak. Valahogy olyan kis gnóm feje lesz a vásznon. Hagyom a fenébe, és nekilátok főzni. Krumpli leves. Pucolom a krumplit, és szidom a közérteket. Szerintem a burgonyát, eleve megpucolva kéne árulni.

Felteszem a levest, a sütőbe be a csirke, majd leülök tévézni. Furcsán szaglászok, amikor a konyha felől égett szagok kúsznak be. Ja! Én most főzök! A leves elforrt, a csirke szénné égett. Kaja elnapolva.

Ebéd:

Mondtam már, hogy nincs! Maradt némi háztartási keksz.

Du:

Lassan kezd kiszellőzni az égett szag a lakásból. Minden nyitva van, de áll a levegő. Aztán olyan négy óra körül felélénkül a szél, és nem győzök rohangálni, hogy ne törjön be egy ablak sem. Sikerült megúszni. Dörög, villámlik. A macska bedolgozza magát megint a sublót alá. Nem értem, hogy tud bebújni alá, aztán meg ki nem. Már ömlik is az eső. Szép, nyári vihar. Egy fél óra alatt elvonul. A rigó megjelenik az erkély korlátján, és harsány énekkel dicsőíti a világot. A macska pillanatok alatt kint van a sublót alól, és ugrik a rigóra. Rigó el, macska le a másodikról. Rohanok érte, húzza a hátsó bal lábát. Kosárba be, kocsiba be, állatkórház. Semmi baj, csak ficam. Helyrerakják, sínbe teszik. 25 000 Ft. Drága ugrás volt.

Este:

Későn érek haza. Laci már aggódik, mert nem hagytam cetlit, sőt a mobilom is otthon maradt a nagy rohanásban. Dédelgetjük a macskát, amikor szinte egyszerre kordul meg a gyomrunk. Felvilágosítom Lacit a kaja szomorú sorsáról. Csóválja a fejét, aztán rendel interneten vacsit.

Tizenegyedik nap:

Reggel:

Rigó ordít. Macska három lábon rohan, én rohanok, Laci rohan. Összeütközünk, de még be tudjuk csukni az ajtót, mielőtt a macsek megint zuhanna egyet. Mind a hárman fáradtan támolygunk vissza az ágyba. Cilit (ez a macska neve), úgy kell felvenni. Bezzeg leugrani, leugrik.

Délelőtt:

Alakul a kölyök! A szemét egész jól megfogtam. Még az a huncutság is benne van. Legalább is én úgy érzem. Viszont a szája, az nem akar olyan lenni, mint a képen. Na, mindegy inkább megyek főzni. Zöldbab leves, és sült pulykamell. Most a konyhában ülök le, olvasni. Izgalmas krimi. A gyilkos épp az ablakon mászik be, amikor kifut a leves. Lábos le, tűzhely letörölgetve, lábosból leves másik lábosba, fel tűzhelyre, eredeti lábos elmosva, krimi felvéve. Gyilkos épp megkerüli az ágyat, felemeli a kést. Áramszünet. Mivel villany a tűzhely, kaja ismét elnapolva.

Ebéd:

Maradék tegnapi sült krumpli hidegen.

Du:

Semmit nem tudok csinálni áram nélkül, csak festeni. Festek hát két akvarellt. Nézem az órát. Jó lenne, ha visszajönne már az áram, mert nem lesz megint vacsora. Mennyire tud hiányozni az embernek a megszokott szolgáltatás, gondolom, és leülök tévét nézni. Már vagy tíz perce nézek egy vetélkedőt, mire rájövök, hogyha nézem a tévét, van áram is. Rohanok a konyhába, kapcsolom a tűzhelyet, az nem megy. Elromlott, vagy mi van. Nézem a biztosítékokat, minden úgy áll, ahogy kell.

Kapcsolgatom a vacak sütőt, semmi. Már majdnem sírok, amikor Laci hazajön. Nézi, aztán átmegy a szomszédba. Tíz perc múlva jön vissza. A Transzformátort megrongálta a vihar, és csak az egyik fázist tudták ma megjavítani. Mindent gondosan lekapcsolunk a tűzhelyen, aztán le a kisvendéglőbe. Zárva. Náluk sincs áram. Meleg kaja elnapolva. Veszünk párizsit, vajat, meg kenyeret. Valahogy most nagyon nem ízlik.

Este:

Korai, féléhes állapotban lévő lefekvés.

Tizenkettedik nap:

Reggel:

Hajnalban felébredek arra, hogy a rigó nem énekel. Úgy látszik elege lett abból, hogy holmi ajtócsapkodással megzavarjuk. Nem tudok elaludni. Folyton az órát nézegetem. Utoljára hét előtt pár perccel. Konstatálom, hogy mindjárt kelni kell, és elalszom. Persze nem ébredek fel a tévé halk duruzsolására. Elalszunk.

De:

Csendesen meghúzom magamat a nappali kanapéján. Laci morogva rohangál fel és alá. Kapok hideget, meleget. Nem érti, hogy miért nem szerzek be egy vekkert, ami addig csörömpöl, amíg le nem csapják. Ezt már annyiszor megbeszéltük. Utálok hangos csörömpölésre, a szívinfarktus határán felijedni. A tévére fel szoktam ébredni, csak az a hülye rigó…

Laci elviharzik. Dühös. Puszit sem kaptam.

Festek. Elfogyott a kobalt kékem. Nézem a pénztárcám…, hát, igen sokadika van. Telefonon lekérem a számlaegyenlegem, nincs mit lekérni. Felhívom a galériát, hogy kérjek egy kis előleget, végre jó hír. Ötvenezerért elkelt Tóth Ede. Mondom, megyek a pénzért, és viszek pár akvarellt. Felpakolok, csak előbb a cicust az almára teszem. Szegény olyan ügyetlen így sínberakott lábbal. Holnap szedik le neki, az is pénzbe kerül majd.

A galériában odaadják a pénzt, én odaadom a festményeket. A főnök szól, hogy két napon belül átküld valakit, hogy megnézze, hogy áll a kép. Mondom jó, csak ne holnap, mert dolgom van. Onnan átsétálok a Művészellátóba festékért.

Mire hazaérek, a macska kétségbe esve néz rám. „Semmi baj.” - simogatom meg, és összetakarítok utána.

Ebéd:

Vettem hazafelé hamburgert. A macskának is.

Du:

Elmosogatok! Ezt erős hanyatlásnak tudom be. Ez nálunk az én dolgom, de sosem csinálom meg. Ezek után pihennem kell. Nézem a szappanoperák áradatát, aztán előveszem kedvenc filmemet, és beteszem a videóba. Jó romantikus. Végig bőgöm az egészet, aztán nekiállok felhasználni a kobalt kéket. A gyerek határozottan kezd saját magára hasonlítani. Ötletem támad. A törölköző bolyhaihoz feláldozok egy régi törölközőt. Bele, belenyomkodom az anyagot a még nedves festékrétegbe. Az eredmény még a vártnál is anyagszerűbb lett. De a szeme tetszik a legjobban.

Kedvesem hazaér. Jókedvű. Kérdi, mi a kaja. Mondom, hogy pénz van, kaja nincs. Örül. Szeret ő is étterembe vacsorázni. Amíg készülődöm, nézi a képet. „Nagyon jó lesz drágám, a törölköző fantasztikus. Csak a szeme, az olyan élettelen!” Egy világ omlik össze bennem!

Este:

Kissé túl jó hangulatban érünk haza. Nevetünk, csiklandozzuk egymást. A macska három lábon bolondozik velünk, aztán megsértődik, mert kinevetjük. Végül lámpaoltás. Hol én, hol Laci vihog fel a sötétben. A macskáról nem tudok információt, mert nem nevet hangosan.

Tizenharmadik nap:

Reggel:

Ülök a kép előtt. Nem hagyott aludni a tudat, hogy amit én tökéletesnek látok, az rossz. Forgatom, nézem a fényképet. Tényleg, valami hiányzik a festményről. Az alakja, színe jó. De mégis… Laci kijön mellém. Mondom neki, hogy magyarázza meg, hogy miért nem jó a gyerek szeme? Megmutatja. A lurkó íriszében van három fekete pötty. Az nálam lemaradt. Mondom nem lemaradt, hanem nem festettem oda, mert szerintem zavaró. Rakjam csak fel, mondja műértő kedvesem. Kelletlenül oda pöttyintem a három kis maszatot, és a szem megelevenedik.

De:

Közelharcot vívok Cilivel, hogy begyömöszöljem a macskakosárba. Amíg a fejét gyömöszölöm be, a lábait kifeszíti, és nem hajlandó beférni. Végre, nagy nehezen rázárom a kosár ajtaját, lekezelem a karmolásokat, aztán gyerünk az állatorvos. A váró tele van kutyával. Cili felborzolja a szőrét, és fúj, morog, köpköd. Kiderül, hogy az orvos még nincs bent. Egyre több kutya, Cili egyre idegesebb. Bejön egy másik nő is macskával a karjában. Egy németjuhász ugatni kezd. A cica kiugrik a nő kezéből, még szerencse, hogy póráz van rajta. Három ugrással az irattartó szekrény tetején terem. A németjuhász ugatja, egy pincsi is csatlakozik hozzá, sipít a hangja. A gazdik fegyelmezik a kutyákat, több, kevesebb sikerrel. A nővér, vagy mi, kiszól az ajtón, hogy csendet kér. Az ugatás biztosan zavarja kávézás közben.

Megjön az orvos. A kutyák, félelemmel vegyes tisztelettel bújnak a székek alá. Cili ismét fújni kezd, most az orvosra. Lassan múlik az idő. A macska békésen alszik a szekrénytetején, a kutyák a székek alatt, a gazdik a székeken, Cili a kosárban.

Végre sorra kerülünk. Az asszisztens vasmarokkal szedi elő Cilit. Mindig is csodáltam, hogy tudnak ilyen szenzációsan bánni a riadt kis állatokkal. Az orvos levágja a kötést a macsek lábáról. Röntgen, 10 000, minden rendben, közli az orvos, és kiállítja a számlát. Kifizetem. Nézem. Mi a fenéért számolt fel még ötezer forintot. Az ápoló visszagyömöszöli a macskát a kosárba. Cili jól megkarmolja őt is. Úgy kell nekik! Á 15 000 - ért.

Ebéd:

Kenőmájas kenyér. Cili eszi az ínyencséget. Imádja a kenőmájast. Megérdemli. Kár, hogy az orvost nem harapta meg.

Du:

Kifárasztott a rendelőben eltöltött idő, ledőlnék. Viszont Cili élvezi mind a négy lábát, és keresztül, kasul rohangál a lakásban. Rajtam is. Aztán dorombolva dagaszt a hátamon, majd elalszunk. Laci este fél ötkor így talál ránk. Kaja a Hódban. Kiülünk a konyhába. Ketten főzünk. Imádom. A csirke sül. Illatára Cili is előkeveredik. Felugrik az ablakpárkányra, és onnan nézi, ahogy ökörködünk. A kaja fenséges lesz. Mosogatni meg a fene akar.

Este:

Mosogatás helyett inkább papás mamást játszunk. A legvérmesebb vágtába a macska is beszáll. Szegényt ki kell zárnunk a nappaliba.

Tizennegyedik nap:

Reggel:

Azt álmodtam, hogy anyám hátsikáló kefével fürdeti a macskát. Rohanok hát az álmoskönyvért. Édesanyát látni, ajándékot jelent. Macska, féltékenység, és lángoló szerelem. Fürdőkádban, lázas betegség. A hátmosó kefe nincs a könyvben, a hajkefe viszont vendég. Ez most mi is? Ajándékot kapok egy féltékeny látogatótól, aki lázas beteg? Semmi értelme, hogy miért szórakozok én ilyen hülyeségekkel?

De:

Várom az ellenőrt a galériából. Miért pont vasárnap jön? Közben festem a lurkót. Az álmom jár a fejemben, és szidom Krúdyt. Csengetnek. Erzsike néni az. Hozott nekem káposztás tésztát. Tudja, hogy imádom. Befalom, mire közli, hogy ez két adag akart lenni. Mondom, amiről nem tud a másik, az ugye nincs is. Megkínálom egy felessel. Szabadkozik, hogy ő délelőtt nem iszik töményt, aztán bevág hármat. Beszédes lesz tőle. Mondom neki, hogy vendéget várok. Közli, hogy őt nem zavarja. Aztán felugrik, mert eszébe jut, hogy a kutyáját le kell vinnie sétálni.

Ebéd:

Csak egy kis dinnyét eszem. Persze, amikor a legjobb ízűen falnám, akkor jön az ellenőr. Utálom. Magas, paszulykaró, vénlány. Az elhasogatott szőrszálat is tovább tudná hasogatni.

Du:

Most bűbáj. Mesél, és mesél. A képet megnézi, és…azt mondja, hogy kitűnő?! Na mondom itt a beteg az álmomból. De nem féltékeny. Na mindegy. Kiderül Eszterkéről, hogy férjhez megy. Sugárzik a boldogságtól, és legalább tíz évet fiatalodott, és húszat normalizálódott. Vodkázunk. Ő, aki eddig még egy pohár vizet sem fogadott el, vedeli a vodkánkat!!! Akkor megy el, amikor Laci megérkezik a húgáéktól, hozza a húgának a kislányát, Piroskát. Aranyos kis lurkó, de most nyűgös. Ha puszit akarok adni Lacinak, ellökdös, féltékeny rám. Nézzük vele a rajzfilmeket, állandóan elalszik. Nézem a homlokát, tüzel. A fene egye meg! Miért pont nálunk betegedik le? Borogatás, tea. Laci próbálja hívni a színházban szünet táján a szülőket. Végre tizenegy táján megjönnek. Mondjuk mi van. „Jaj, ne izgassátok magatokat! Bárányhimlő járvány van az oviban, biztos elkapta.” Mondják. Roppantul örülök. Még nem voltam bárányhimlős. Szép kis ajándék lenne a féltékeny, beteg látogatómtól.

Este:

Nézegetem a hasamat, hogy nem jönnek-e már a pöttyök? Nem zavar, hogy két hét a lappangási idő. Mire beérek a hálóba, Laci alszik, mint a grizlimedve.

Tizenötödik nap:

Reggel:

Reggel fáj a fejem. Laci visszaparancsol az ágyba. Lázmérés, unom, lágy tojás, utálom, lefekvés, nekem dolgozni kell! Laci betelefonál, és kér egy nap szabit. Milyen drága!

De:

A lázam nem magas, de kedvesem ragaszkodik hozzá, hogy ágyba maradjak. Nézzük a tévét. Csengetnek. Jaj, kihívta az orvost. A körzeti nagy, lakli mackó. A beteggel úgy beszél, mint egy hülyegyerekkel. Nyújtsuk ki a nyelvecskét, vegyük le a pólócskát. Aztán a fejem felett megbeszéli Lacival a teendőket. Ilyen gyógyszer, csak tea, diéta, és akkor megmaradok. Pedig én vodkára, sörre és pörköltre vágyom!

Az orvos elment, mi megkönnyebbültünk ötezer forinttal. Megállapítottuk, hogy a gyógyszert ha kiváltjuk, nem marad egy fillérünk sem.

Ebéd:

Megkaptam a vodkát, a sört és a pörköltet. Csak tudnám, minek kellett kihívni az orvost?

Du:

Úgy érzem, hogy már kutya bajom. Minden tiltakozás ellenére kiülök a tévé elé. Nézzük a filmjeinket videóról. Nem tudom, de úgy érzem, hogy megint hőemelkedésem van. Nincs, mert lázam van. 38 fok . Beveszek lázcsillapítót, Laci pedig lemegy kiváltani a gyógyszert. Mi ez? Mit is mondott a doktor bácsi? Valami vírus. Beszedem a gyógyszert, aztán elnyom az álom.

Este:

Nem tudok róla, aludtam.

Tizenhatodik nap:

Reggel:

Jót tett az alvás. Kedvesem csókkal és teával ébreszt. A csók jólesik, a tea nem. Nem tudom mikor kelt, de főzött nekem rizst, meg natúr pulykát sütött ki. Meg almakompót is vár. Mennie kell. Lustálkodom. Cili a lábamnál alszik, hát elalszom én is.

De:

Amikor felébredek, felülök az ágyba, és zenét hallgatok fülhallgatón keresztül, meg fojtatom a valamelyik nap megkezdett krimit. Ott tartok épp, hogy a gyilkos betörő, épp az újabb áldozatát akarja leszúrni, amikor valaki a vállamhoz ér. Azt hiszem, hogy azonnal szívrohamot kapok. Anyám az. Hallotta, hogy beteg vagyok,, úgy döntött, hogy feljön, és ápol. Hiába csöngetett, hát bejött a kulcsával. Szidom Lacit, vége a nyugalmamnak.

De aztán mégis örülök anyámnak. Főz finom hársfateát, hozta a keveréket, meg a mézet is hozzá. Aztán megérzem a csirkehúsleves illatát a konyhából. Amikor kész, tálcán hozza, csészében, házi metélttel.

Ebéd:

Újabb adag húsleves, meg a rizs a sült hússal. És az isteni kompót. Anya is eszik belőle. Kérdi, mikor készítettem, mert nagyon finom. Mondom, nem én csináltam, hanem Laci. Újabb jó pont a vő jelöltnek.

Du:

Anya hagy aludni, miután pontosan ellenőrzi, hogy bevegyem a gyógyszert, és egy marék c - vitamint. Arra ébredek, hogy megpuszil, mert mennie kell. Teát találok a kannában. Elmegy. Újra előveszem a krimit, és felteszem a fülhallgatót. De a délelőtti élmény borzolja az idegeimet, így átállok hangos üzemmódra. A krimi jó volt. Megyek ki a konyhába új adag teáért, ragyog. Szerintem a konyhaszekrény új korában nem volt ilyen tiszta. Laci is megjön. Dühöng, mert főzni akar másnapra, és semmit nem talál. Anyám átrendezte az edényeket.

Este:

Nincs láz, van forró ölelés. Most még időben kizárjuk Cilit.

Tizenhetedik nap:

Reggel:

Finom rántotta illata szál a lakásban. Nem győzőm kivárni, kimegyek a konyhába. Eszünk. A macska is. Aztán valami kinti puffanástól megijed, és kidönti a tejét. Feltöröljük, és a macsekot dédelgetjük kicsit.

De:

A tévé előtt ülök a nappaliban, amikor anyu jön. Örül, hogy jobban vagyok, akkor már holnap nem is jön, mert a Jolán néni eltörte a lábát. Nem emlékszem, hogy ki az a Jolán néni. Ja, a savószem! Ő apu nagynénje. Majdnem albínó. Világ életében ősz volt, a szeme pedig olyan világoskék, hogy az már rémisztő. Kiskorunkban elneveztük savószemnek. Nagyon későn ment férjhez. Szerencséje volt, a férje egy tündér, csak anyámat utálja. Na most lesz baja vele két hétig legalább.

Ebéd:

Anya sült keszeget hozott pürével. Máshol nem eszem meg a halat, de anyám sült keszege, maga a mennyei manna. Ő meg Laci remekébe kóstol bele. Csirkecomb kertészné módra. Eszünk, és ő meséli, hogy apám miképp mászott fel az ablakába esténként beszélgetni. Nagyapa meg kileste, és elfűrészelt két fokot is a létrán. Két héttel kellett elhalasztani az esküvőt emiatt, mert apu eltörte a lábát.

Du:

Laci hamar jön haza. Anyám dicséri neki a főztjét. Laci udvariasan megköszöni a konyha kitakarítását, és negédesen megkéri anyámat, hogy legközelebb mindent oda tegyen vissza, ahol volt. ANYÁM ELNÉZÉST KÉR!!!!!! Még végül ezek megszeretik itt egymást alattomban a fejem felett.

Anya elmegy, mi meg kártyázunk. Folyton én nyerek. Laci már dühöng, aztán látom rajta, hogy töri a fejét, miként mondja meg, hogy unja. Két partit még megnyerek, aztán közlöm vele, hogy unom. Hálásan néz rám. Behoz egy üveg sört, meg egy nagy és egy kis poharat. Nem ihatok sokat a gyógyszerre. A macskáról megfeledkeztünk. Ha marad sör az üvegben, feldönti, és perceken belül berúg. Most is ez történik. Amíg én WC-n vagyok, Laci pedig a konyhában, már csörömpöl is az üveg. Mire beérünk, Cili felitta a kifolyó sört, és már idétlenkedik is. Fel, lefutkározik, és elhaló hangon nagyokat csuklik. Aztán dörzsölődik, majd harap. Hót részeg. Dülöngél, majd ott, ahol van lefekszik, és elalszik. Odakészítünk mellé a tálkájába vizet, majd bevonulunk a hálóba, had aludja ki magát a kis részeg.

Este:

Cili rosszul van. Halljuk, hogy lefetyeli a vizet, aztán bejön. Nevetni kell rajta, olyan szerencsétlenül néz ki. Mindene lóg, füle, farka. Nagyot sóhajt, aztán csuklani kezd. Rohanunk az alommal, még idejében elkapjuk a dolgokat. Rossz érzésem van, mert ott hagytam a sört. Szegény jószág, miattam van rosszul.

Tizennyolcadik nap:

Reggel:

Szép. Amolyan igazi strandidő. Aztán hirtelen beborul, és pár villám kíséretében ömleni kezd az eső. Pont olyan szögben, hogy bever az erkélyajtón, eláztatva a szőnyegpadlómat. Mire odaérek, már tocsog az egész. Fene vigye el! Majd kiszárad.

De:

Nem száradt ki. Gyönyörűen felpúposodott. Laci ránéz, és közli, hogy majd kiszárad, visszaegyenesedik. Ha ő mondja! A macska önfeledt játékba kezd vele. A Lyukba dugja a mancsát és vagy háromnegyed órát azzal játszik, mintha lenne ott valami, egér, vagy mit tudom én mi, és azt akarná kihalászni. Ki is halász egy szemüveget. Erre már én is kíváncsi lettem. Jobban felfeszegetem a szőnyeget. Alatta ott a betonban a szemüveg helye benyomódva. Lehet, hogy ide építették bele Kőműves Kelemennét? SZTK szemüveggel? Bár ez inkább férfikeret.

Ebéd:

Maradékok. A leves esik a legjobban. Aztán a sok edényt el kéne mosogatni. Ja! Én még elvileg beteg vagyok. Majd valaki elmosogatja.

Du:

Festem a kölyköt. Már az árnyékok jönnek. Egész jól haladok. Közben megint csirkét sütök. Szépen pirul. Nem is értem, nekem nem szokott ilyen szépre sikeredni. Mikor végül kiveszem, majdnem elájulok magamtól. Hagyom hűlni. Persze a macska miatt rá kell zárni a konyhaajtót. Eszembe jut Kőműves Kelemen, és festek egy ilyen témájú képet, persze akrillal. Cseng a telefon. Felveszem. A galéria. Nincs valami balladisztikus eredetű képem, egy vevő arra vágyik. Szerencsés nap ez mégis, kapom a képet, a kocsikulcsot, és rohanok a galériába. Parkolóhely nincs. Már annyit körözök, hogy tiszta körözött lesz belőlem. Na végre kapok helyet. Megyek be a galériába, a főnök boldogan rohan elém. „Amerikás magyar. Rengeteg pénzzel, semmi ízléssel. Minden szart rá lehet tukmálni” Jól megsértődöm. Megpuszilom a főnököt, hátha ráragad az influenzám. A kép általános tetszést és 15 000Ft-t arat. Még utoljára lefényképezik. Ha albumot készítenek a képeimről (elhalálozásom után), belekerül ez is.

Este:

Laci későn ér haza. Befaljuk a csirkét egy kis krumpli salátával, és pezsgőt iszunk rá. Jól érezzük magunkat. Viccelődünk az SZTK keretes szemüvegen, és persze Kőműves Kelemennén. Aztán vár az ágy…

Tizenkilencedik nap:

Reggel:

Cili tüzel. Ül a nappaliban, és óbégat. Kellemetlen hang. Egyszer már elhatároztuk, hogy kimiskároltatjuk. El is mentünk az orvoshoz, megvizsgálták, majd megkértek, hogy cicástul üljünk le a váróba. Tíz perc után megszöktünk, mert megsajnáltuk a jószágot. Semmi szerelem? Aztán próbáltunk neki párzó társat keresni. Ám amikor a fajmacska tenyésztők meglátták, hogy Cili közönséges cirmos házimacska, visszagyömöszölték a kandúrjukat a kosárba, és távoztak. Maradt a havi óbégatás.

De:

Szegény Cili, dörgölődik, aztán meg harap. Az ajtót kaparja, aztán kimegy az erkélyre. Aztán csak azt látom, hogy megint ugrik. Rohanok ki, az alattunk lévő fán van. Hívom, a füle botját sem mozdítja. Rohanok le, már nem látom sehol. Visszamegyek. Rossz a kedvem. Cili három év óta velem van, amióta csak itt lakom. Kedves, intelligens kis lény. Néha Lacinál is okosabb. Például ő sosem pisil az alma mellé, viszont ha Laci részeg, biztosan a WC mellé ír. Előveszek a bárszekrényből egy fél üveg Whiskyt. Jég egy pohárba, és iszok. Sírok, meg még egy pohárral. Még jég, még könnyek, még whisky. Végül elalszom.

Ebéd:

Hát tud az ember ilyenkor enni?

Du:

Laci is elszomorodik, amikor elmesélem mi történt. Csak ülünk a tévé előtt bambán. A mosógép kicentrizik, de egyikünk sem mozdul, hogy kiteregessen. Aztán Laci még is. Hallom a fürdőből a zokogását.

Enni nem tudunk, csak forog a szánkban a csirke, ami tegnap olyan jól sikerült.

Este:

Hiányzik Cili dorombolása. Az érzés az ágy lábánál, hogy ott alszik. Nehéz szívvel alszunk el.

Húszadik nap:

Reggel:

Tízkor ébredünk. Lelkünkben fájdalommal. Aztán kitaláljuk, hogy reggeli után leviszünk a fa mellé műanyagtálban tejet. Kapkodva eszünk, aztán visszük a tejet. Az erkélyről lessük, hogy issza-e Cili, de csak egy nagy, fekete kandúr lefetyel belőle. Had igya.

De:

Lemondjuk a mai kerti bulit. Minek menjünk oda ilyen semmi kedvvel. Anyu felhív, hogy jönne, neki viszont azt mondjuk, hogy megyünk, és nem érünk rá. Kóválygunk a lakásban. Az a legszebb pillanat, amikor kimegyünk sasolni az erkélyre. Végül kivittünk két széket, és ott nézelődtünk órákig.

Ebéd:

Maggi leves, sült virsli. Finom volt, csak a tartósító ízét, még órákig éreztem a számban.

Du:

Megpróbáltam festeni. Lassan kész vagyok a képpel. Gyűlölöm. Szeretném egy késsel széthasogatni. Lacinak kezd visszatérni a kedve. Javasolja, hogy másnap menjünk el kirándulni a Börzsönybe kisvasúttal. Miért ne? A macska már úgy sem kerül elő. Lemegyünk, beülünk a kocsiba, és elmegyünk a legközelebbi bevásárló központba. Veszünk ezt-azt a kirándulásra. Meg vacsorára libamellet, meg műegeret Cilinek. Igen, azt is megvesszük. Megsütjük a libát, egy részét összevagdaljuk, és levisszük a fa mellé. Nézzük az erkélyről, Cili előmerészkedik-e, de csak a fekete kandúr. A libát is ő zabálja fel. Na, mindegy, ilyet még úgy sem evett.

Este:

Éktelen macskanyávogás odalent. Aztán, verekedés. Borzalom, ki nem állhattam sosem ezt a hangot.

Huszonegyedik nap:

Reggel:

Irány Kismaros…Majd a következő vonattal. A fene se kel még vasárnap is hajnalban. Aztán újra halasztunk. Végül Laci kiimátkoz az ágyból. Elérjük a vonatot. Menet közben reggelizünk.

De:

Kismaros gyönyörű! Csak úgy szikrázik a naptól. Megérkezik a kisvonat, felülünk és nézzük a nyári tájat. Végre felszabadultan nevetgélünk. Felérünk a végállomáshoz. Beülünk egy sörre a vendéglőbe. Nagyon drága, hát fogjuk magunkat a sör után, és elindulunk a jelzésen lefelé. Rengetegen jönnek lefelé. Az egyik csoport valami körül csoportosul. Őzgida. Mielőtt hozzá érnének, szerencsére odaérünk, és rájuk kiáltunk: „Nem szabad bántani! Jön érte az anyja!” „De, hát árva!” mondja az egyik csoportbéli. Hányszor, de hányszor elmondták a tévében is, hogy az ilyen gida nem árva, csak az anyja ott hagyja, amíg legel. Mondjuk nekik, hogy mi van, hitetlenkedve néznek ránk. Erre Laci felhívja az állatvédő ligát. Hasznos telefonszám. A csoport béli gyerekek szomorúan mennek tovább. Szerették volna megsimogatni a kis sutát. Megértem, legszívesebben én is átölelném, olyan bájos.

Ebéd:

Már farkas éhesek vagyunk, amikor leérünk az állomásra. Beülünk a restibe. Boldogan állapijuk meg, hogy itt fele olyan vadak az árak, mint fent. Rendelünk, és dugig lakunk.

Du:

A vonatig még így is van egy óra. Elsörözgetünk. Mire jön a vonat, ismét letargiásak vagyunk. Hazaérve fel sem megyünk, hanem egy jó órát kiabálunk Cili után. Aztán valaki kikiabál az egyik házból, hogy kussoljunk már, mert vasárnap pihenni szeretne, és egyébként is dögöljön meg az összes macska. Szomorúan baktatunk fel a lépcsőn, lift nincs, a lábtörlőn megviselve, ott ül Cili. Sírva ölelgetjük.

Este:

Cili fal, mi nézzük, Cili tejet vedel, mi nézzük, Cili játszik a műegérrel, nézzük, Cilinek szeretetrohama van, élvezzük, Cili alszik, mi is.

Huszonkettedik nap:

Reggel:

Folyik rólam a víz, olyan meleg van. Egy negyedórát tusoltam, mire embernek kezdtem érezni magamat. Utána ágyhúzás, és ismét negyedóra zuhany.

De:

Mindent besötétítek, de így is iszonyatosan meleg van. A macska is csak alszik. Kimerült. Csak az Isten tudja, hogy miken ment keresztül, bár sejtem, hogy hamarosan anyai örömöknek fog elébe nézni. Ülök hát én is a rekamién, és nézem a tévét. A szokásos borzadályok. De aztán jön egy krimi. Huh, jó félelmetes. Ha most ezt egy gyerek nézi otthon, össze- vissza csinálja magát. Vagy nem. Ők már sokkal edzettebbek! A film vége előtt jár le a program a mosógépen. Nem érdekel. A főszereplő most kezd rájönni, hogy nem is ő dobta ki az ablakon az igazgatót. Már épp minden a helyére kerül, amikor szól a kaputelefon. Csak szól, és szól. A fene egye meg, alig hallok tőle valamit. Végül nem bírom tovább, és kimegyek. „Halló, tessék!” „Újságkihordó vagyok, tessék beengedni!” Elönti az agyamat a méreg. Már régen elegem van belőlük. Szombat, vasárnap is képesek felébreszteni az embert, pár kukába való lappal. „Tudja mit? Nem engedem be! Bosszantsanak mást!” Levágom a telefonkagylót, úgy hogy megreped. Megyek vissza a tévé elé, pont kiírják: The End. Legszívesebben lemennék és megverném az újságost.

Ebéd:

Csirkét rántok. Erre Cili is felébred, és nagy, könyörgő szemekkel ül a tálja elé. Az leső combot szét is szedem neki, és beteszem a hűtőbe, hogy minél előbb kihűljön. A másodikat egészben teszem be, hogy minél előbb kihűljön. Utálom a meleg rántott húst. Aztán a többit egy jénaiba szedem, és letakarom. A légyjárta rántott húst is utálom. Aztán Cilivel jól bekajálunk.

Du:

Nézem a szekrényemet, kéne már egy pár új rongy. Felveszem hát a kivágott nyári ruhámat, és én hülye, a legnagyobb melegben elindulok vásárolni. Pillanatokon belül csorog rólam a víz. Bemenekülök az első sörözőbe, és lenyomok egy korsóval, aztán irány a közért, és veszek öt üveggel. Visszamenekülök a még aránylag hűvös lakásba. A söröket belegyömöszölöm a hűtőbe, ami nem tudom mi a fenével van tele.

Próbálok festeni, de ha elhúzom a függönyt, pokoli meleg lesz. Leülök hát ismét a tévé elé, és belefogok egy újabb filmbe. Ma szerencsém van. Ez meg egy aranyos vígjáték. Öt perc, ha hátra van a filmből, cseng a telefon. Dühöngök, de felveszem. Laci az, előbb jön haza, főzzek egy kis levest, a meggy a ládában van. Jó, mondom, és visszaülök megnézni a film végét. Meg a másik elejét, meg a következő ötvenperces természetfilmet. Természetesen a levesről megfeledkezem. Tíz perccel Laci hazaérkezése előtt teszem oda. Nem túl boldog, amikor megérkezik, de azért jó képet vág. Szégyellem magam.

Este:

Laci, mire kiérek a fürdőszobából, már alszik. Pokoli a hőség. Minden tárva nyitva, de nem mozdul a levegő. Az ütődött meterologusok, holnapra még melegebbet mondanak.

Huszonharmadik nap:

Reggel:

Illetve inkább hajnal. Dörög, villámlik, isteni szél söpör végig a lakáson, és becsapja a konyhaablakot. Szerencsére megússza az üveg, és nem törik össze. Kitámasztunk mindent, amit csak lehet, az erkély ajtót viszont csak résnyire, nehogy megint elázzon a padlószőnyeg, és esetleg előkerüljön Kőműves Kelemenné. Nagyot alszunk a finom hűvösben.

De:

Nem esett, viszont a lakást milliméternyi por fedi, melyet a szél hordott be valami építkezésről. TAKARÍTANOM KELL! Portörlés. Mire végzek, homokozót nyithatnék. Aztán lecsutakolom a csempét. Percenként rohangálok vizet cserélni. Majd jön a jó öreg porszívó. Ahogy előveszem, Cili a szerénytetejére menekül. Nekiállok. A porzsákot is ürítgetni kell. Fél kettő mire úgy, ahogy kipaterolom a koszt. Lehet, hogy vissza kéne vinni az építkezésre? Hiányozhat nekik a homok.

Ebéd:

Cilit kiengesztelem egy rántott hússal. Én is azt eszem. A meggy levest elteszem Lacinak.

Du:

Befejezem a gyereket. Meg vagyok elégedve vele. Majd valamelyik nap lelakkozom. Veszek egy nagy vásznat, és megpróbálom lefesteni a tájat, amiről valamelyik éjjel álmodtam. Olyan, mint Spanyolország északi vad hegyvidéke. Egész jól sikerül. De szeretnék eljutni ide, már mint Spanyolba. Mindig is vágytam oda. A tengerpartra, Barcelonába. Már két éve gyűjtünk rá, de az árak folyton emelkednek.

Lassan telnek az órák. Lacit ma nagyon várom. Sült hús illata szállingózik mindenfelé. Éhes vagyok. Laci isteni sárgadinnyével állít be. Hamiskásan mosolyog rám. Mutatom neki a képet. Nevet. Ilyen nincs! Kiküldték öt napra Barcelonába, konferenciára, másod magával. Elsején utazunk. Úszom…a boldogságba. Az még hány nap is? Egy hét. Viszont Cili gond. Meg kell oldani, ki etesse, itassa, szeretgesse.

Este:

Szerelmem szeret, én szeretem őt, a macskát meg megint ki kell zárni.

Huszonnegyedik nap:

Reggel:

Cili a fülembe nyávog. Éhes. Ha ilyen iramban folytatja, a triplájára fog hízni mire elleni fog. Adok neki egy fél szardíniát. Imádja. Nézem a szakkönyvet, az is írja, hogy nem szabad túletetni. Tehát a másik fél szardíniát én eszem meg.

De:

Még nem lehet lelakkozni a gyerkőcét. Így elkezdek mosni, meg csomagolni az útra. A nappali sarkában a három táska. Egyikbe Laci cuccai, másikba az én cuccaim, a harmadikba pedig a közös dolgok kerülnek majd. Térülök, fordulok, Cili a közös táskában alszik. Nevetek, szegény azt hiszi őt is visszük. Jaj, mondom, el kell kezdeni szervezni, hogy kire is hagyjam. Leszaladok Erzsike nénihez. De ő idén nem vállal ilyesmit, mert a Vargáék múltkor meggyanúsították, hogy ellopott ezer Ft-t tőlük. Felhívom Laci húgát, de ő allergiás a macskaszőrre, persze én meg rá, és nem is örültem volna, ha vállalja. Aztán Szilvi jön, a barátnőm. Üzenetrögzítő hang. Jelenleg Horvátországban vagyunk, az ilyen és ilyen mobilon elérhetsz. A frász egye meg az ilyen barátokat! Maradt anyám. Hosszas kiselőadást kell végighallgatnom Jolán néni lábtöréséről, arról, hogy a sok betegség miatt a családban anyám lakása már egy koszfészekké vált, és miért nem adjuk be Cilit egy panzióba. Alattomosan közlöm, hogy azért, mert Cili anya lesz. Anyám hangja érzelmesen megremeg, és közli, jó meglocsolja a macskát, és megeteti a virágokat.

Ebéd:

Párizsis kenyér. A kenyér az enyém, a párizsi Cilié. Még jó, hogy elmegyünk, és egy nap csak egyszer fog kaját kapni.

Du:

Vasalok. Most mindent. Pólót, rövidnadrágot, kisszoknyát. Nézem milyen komolyabb cuccot pakoljak be. A fekete kisestélyit jobban szeretem, de a piros koktélruhám kevésbé gyűrődik. Á! Erzsikének van olyan kis úti vasalója. Lemegyek érte. Mondja, ne haragudjak, mégis elvállalja a macskát meg a virágokat. Kissé sértődött hangon közlöm, már nem kell, anyám jön, és viszem a vasalót, diadalmasan.

Listát készítek arról, hogy miket pakoltam már be. A közös táskába még semmit, ott még mindig Cili alszik. Csöng a telefon. Szilvi az. Most jöttek meg a Horvát tengerpartról, isteni volt. Miért hívtam őket? Mondom már tárgytalan. Megyünk öt napra spanyolba, és a macskát kellett volna etetni, de most már anyám jön. Aztán hosszú pletyibe kezdünk. Ki kivel és miért. Hol mikor és hogyan.

Aztán felhívom Lacit, hogy hozzon valami kész kaját.

Hamburgert vacsiztunk sörrel, a kismama pedig, extra macskakaját.

Este:

Nem volt kedvem semmihez, mert lehervasztott a vasalás. Lacinak sem, bár őt nem tudom mi hervasztotta le. Macska maradt. Szunya.

Huszonötödik nap:

Reggel:

Laci morog, mert elcsomagoltam a kék pólóját. Van neki hatszáz, de pont az kell. Előveszem, és kihúzom a listáról.

De:

Ezt az istencsapása kölyköt még mindig nem lehet lelakkozni. Megint mosok, de most már csak módjával vasalok. Cili ismét beköltözik a közös táskába, csodálkozom, hogy a két diskmen nem nyomja a fülhallgatókkal, amit már becsempésztem. Válogatom a cd-ket, mit is vigyünk. Megtalálom az eltűnt Enya cd-met elcsapva Wagner, és a Beatles között. Úri társaság, mondhatom. Átjár a kellemes zene. Festhetnékem támad tőle. Előjönnek a vasárnapi kirándulás képei. Lefestem a riadt kis gidát a bokor alatt.

Ebéd:

Felzabálom az összes gyümölcsöt, ami otthon van. Őszibarack, dinnye. Jól esett a könnyű ebéd.

Du:

Valami izgalommal teli nyugalom fog el. Érdekes érzés. Szeretnék már menni, de sajnálom is itt hagyni az otthonom.

A gép megint centrifugázik. Felállítom az erkélyen a szárítót, és oda pakolok. Minden olyan fakószínű a melegtől odakint. Ma megint vihar lesz.

Laci felhív, hogy készüljek úgy megint üzleti vendégei lesznek. Felveszem hát ismét a fekete kivágottamat, smink, és várom Lacit. Hétre meg is jön. Lemegyünk a taxihoz, bűbájos házaspár. Visszük őket ide-oda. Összehaverkodunk. Telefonszám csere. Franciák. Ez számomra két óra után derül ki. Örömmel szólalok meg franciául az általam sosem szeretett angol után. Ha ki akarjuk beszélni Lacit átváltunk franciára, és jókat nevetünk a döbbent arcán. Végül nevetve megszólal ő is franciául. Töri, meg kevés a szókincse, de tud franciául! Én nem tudtam, hogy ő tud. Nevetve súgja oda, hogy sok mindent nem tudok még róla. Kicsit megsértődöm. Én nyitott könyv vagyok neki. Csak azt nem tudja, hogy egyszer lefeküdtem egy taxissal a taxijába ismeretség nélkül. Meg, hogy a Kiss Béla a mai napig fel szokott hívni. Meg, hogy a Szilvi lezbi egy kicsit, és egyszer kipróbáltam vele. Lehet, hogy Lacinak meg öt gyereke van…vagy buzi…vagy ő a 00-7-egy ügyetlen ügynök.

Este:

A macska a táskában aludt. Kihasználtuk.

Huszonhatodik nap:

Reggel:

Laci szerelmeskedni akar. Meleg, puha, és gyengéd. Jó vele ilyenkor reggel. Aztán nehezen kelünk, persze végül rohannia kell. Csak kávét iszik, az uzsonnát pedig itthon hagyja.

De:

Végre lehet lakkozni a kölyköt. Kimegyek vele az erkélyre, mert bár én imádom a lakk illatát, de Laci allergiás rá. Nekitámasztom a képet az erkélynek és lefújom a lakk sprével, aztán otthagyom száradni.

Tovább pakolászom. Dagadnak a táskák. Aztán kimegyek megnézni, hogy a lakk megszáradt-e már a képen. Meg. Fordulok, hogy bevigyem, megbotlok az ott felejtett sprében, és a kép röpül le a másodikról, majd elterül a járdán. Mint az őrült futok lefelé érte. Se kulcs, se mobil. Szerencsére a képnek semmi baja. Megyek vissza, a huzat becsapta az ajtót, nem tudok bemenni. Percekig állok ott döbbenten. Mit lehet itt tenni. Nincs 10 000Ft-m, hogy kihívjak egy lakatost. Fel kell hívnom Lacit. Átmegyek Erzsike nénihez telefonálni. Laci terepen van. Töröm a fejem. Megint csak anyám marad. A képet ott hagyom a szomszédasszonynál, és elindulok anyámhoz. Persze busszal, mert a kocsi kulcsok is a lakásban vannak.

Végig idegeskedem az utat, mert ugye a pénzem, bérletem is a lakásban maradt. Anyu sápadtan néz rám. Mi történt! Csapja össze a kezét, és reszketve néz rám. Elmesélem, megnyugszik, hogy csak simán hülye voltam. De, mi lesz a kulccsal? Így majd nem tud bemenni a lakásba. Mondom neki, este visszahozzuk. Amíg beszélgetünk, térül – fordul, és már sistereg is a mikró.

Ebéd:

Isteni! Töltött káposzta. Anyám szeretettel nézi, ahogy eszem Csúszik rá a házi bor. Közben megbeszéljük, hogy hová rakom Cili kajáját. Anyu a lelkemre köti, hogy este feltétlenül menjünk át a kulccsal, és hamiskásan mosolyog.

Du:

Anyutól kapott jeggyel megyek haza a buszon. Jön az ellenőr. Diadalittasan nyomom az orra alá a jegyet. Ilyen savanyú pofát még nem láttam.

Otthon Cili rohan elém. Dörgölődik, percekig nem bírok szabadulni tőle. Szegény, ha elmegyünk, milyen árva lesz!

A képet is hazahozom. Úgy határozok, hogy csak holnap viszem be a galériába. A kis kalandom kifárasztott, hát lefekszem. Laci ráz fel fél hatkor. Mondom, hogy mi volt. Már csak nevet rajtam, aztán átmegyünk anyuhoz. Rántott csirke illata fogad minket. Isteni. Megy petrezselymes krumpli, meg ubi sali. Beszélgetünk, jó a hangulat. Anyám végre elfogadta a kapcsolatunkat. Nyolckor még megnézzük a krimit valamelyik adón, aztán uszi puszi. A földszintről megyünk vissza, hogy a kulcsot, amiért jöttünk, visszaadjunk anyunak.

Este:

Olyanok vagyunk, mint a jóllakott csecsemők. Azonnal elalszunk.

Huszonhetedik nap:

Reggel:

Émelygés, enyhe gyomorrontás. Laci bevesz egy kiskanál szódabikarbónát, én meg egy nagy üveg sört. Felváltva büfizünk. Laci betelefonál, hogy itthon marad, ma úgy sincs semmi dolga. Visszafekszünk. Mielőtt elalszunk, Laci is megiszik egy üveg sört.

De:

Fekszünk az ágyban, és nézzük a tévét. Cili a tetejére fekszik, és a farka belelóg a képernyő közepébe. Zavaró, főleg ha csóválja. Dobálni kezdjük, kispárnával, könyvvel, szemüvegtokkal. Úgy néz ránk, mint a hülyékre, de nem hajlandó odébb menni. Nem, hát nem. Föl nem kelünk, hogy levegyük. Heccelődünk. A macska fel van mászva a tévére, onnan tudjuk, mert le van lógva a farka. Aztán más farkakra terelődik a szó. Persze erre lemászik Cili is a tévéről. De okos cica, és kimegy a nappaliba.

Ebéd:

Kompót, rizzsel. Éhesek vagyunk. Van még sült. Megesszük. Tejszínhabot kívánok. Laci lemegy bevásárolni. Hoz azt is. Esszük. Cilinek is jut. Aztán lefekszünk aludni.

Du:

Nincs információm. Illetve Laci háromszor, én kétszer voltam a WC-n. Cili meg egyenesen az alma mellett aludt. Szidjuk magunkat, hogy buta gyerekek vagyunk. Nyögünk, alszunk, szenvedünk. Életmódot kell változtatnunk. Na majd Spanyolba!

Este:

Olyan van?

Huszonnyolcadik nap:

Reggel:

Lustálkodunk mind a hárman az ágyban. Laci reggelit készít. Aztán még ringatózunk a félálom ölében. Tizenegykor csöngetnek. Laci kómásan a sok alvástól a kaputelefonhoz kóvályog. Halk, rezignált beszélgetés. Sápadtan jön be a hálóba, és közli, hogy gyorsan öltözzek, mert anyós jelölt, és após jelölt már az elsőn tartanak. Azonnal felébredek.

De:

Kedélyes édelgés. Laci apját imádom. Ő egy drága lélek, már csak azért is, mert kibírja a kedves mamát. Laci anyja egy borzadály. Arisztokratikusan tudja az embert magasról leszarni. Hozzám alig beszél. Lacival közli, hogy mondja meg nekem, hogy jó feleség nem tartja a bőröndöket a nappali közepén. Laci közli vele, hogy mondja meg ő, nem távíródrót, hogy mindent közöljön. Mentem a menthetőt, és előveszem a hímzésemet, amit már féléve abbahagytam, és tanácsot kérek anyóspajtástól. Leereszkedően közli, hogy a háromnegyedét vissza kéne szednem. Döntsem már el, hogy merről merre menjenek a keresztszemeim. Apuka és Laci közben kiosonnak a konyhába, hogy ihassanak egy kupica vodkát. Lebuknak. Anyóskámról lepattogzik az előkelő máz, és úgy ordít, meg káromkodik mint egy kocsis. De, legalább nem velem foglalkozik.

Ebéd:

Vendéglő. Csak nem képzelem, hogy megeszik az én főztömet? Mondjuk, én nem hívtam őket, de mindegy. Levonulunk, na nem a kedvenc éttermünkbe, csak nem fogjuk lejáratni magunkat ott, hanem két sarokkal lejjebb. Szerintem az étterem tiszta, a kaja finom, a csapoltsört pedig rendesen megmérik. Anyuka szerint a terítő foltos. Az evőeszköz foltos, a pohár foltos, az étel hol sós, hol sületlen, a sör meg meleg. De azért mi hárman jól éreztük magunkat. Egész addig, míg a pincér meg nem jelent a számlával. Apuka nagyvonalú, és fizet.

Du:

Szerencsére nem jönnek vissza a lakásba velünk. Laci bocsánatkérő arccal mászkál. Mondom neki, ne keseregjen, nem történt semmi. A szüleiről meg nem tehet az ember. A csend szállná meg a délutánt, ha nem a forma1-et néznénk. Én félig elalszom. Unom a sok kört. A végére Laci felpiszkál, hogy lássam a befutót. Minek? Úgy is a Schumacher nyer.

Lemegyünk sétálni. Betévedünk a játszótérre. Beülök egy hintába. Idétlenkedünk. Oda jön egy szülő, és ránk szól, hogy ne rongáljuk a hintát. Nem vitatkozom, kiszállok. Leülünk egy padra, persze félve, nehogy azt is tönkretegyük, és nézzük a kis lurkókat, ahogy a homokozóból kutyagumit, és csikkeket ásnak elő. Most akkor kik teszik tönkre a játszóteret?

Este:

Lövünk egy kis hideg sültet a hűtőben. Finom. Aztán hosszú forró szeretkezés. Cili a tévé tetejéről sasol minket.

Huszonkilencedik nap:

Reggel:

Laci már nem megy dolgozni. Lelkesen szervezi, hogy ki kiért megy, és viszi a reptérre. Álmos, nyűgös hangok felelgetnek. Végül addig szervezi a dolgot, hogy mi kimaradunk. Mehetünk kocsival.

De:

Laci ismét nekiáll szervezni. Most az előadások sorrendjét. Végül rájön, hogy ő még nem is írta meg. Számítógép be, macska a klaviatúra mögé, én meg repkedhetek a lakásba, mert járkálni nem lehet. Laci kitette a szék hátuljára a „Csendet kérek „táblát. Végül elunom a rabságok, és lemegyek bevásárolni. Összetalálkozom egy volt osztálytársnőmmel. Beülünk egy üdítőre a preszzóba, meg egy konyakra, meg egy kávéra, és két aszott szendvicsre. Elmeséli, hogy férjhez ment a Lajoshoz, már a suliban is együtt jártak, aztán elvállt, és hozzá ment egy állatorvoshoz, de kiderült róla, hogy csak egy állat orvos, most együtt él a Lajossal. Én is mesélek magamról, bár fele olyan mozgalmas sincs az életem, mint neki.

Kettőre érek haza. Laci kiragasztotta a szék hátára, hogy „Éhes vagyok!”

Ebéd:

Vettem a közértben rántott májat. Főzök hozzá rizst. Esszük, mint aki még sosem evett. A tubusból nyomjuk hozzá a majonézt. Finom.

Du:

Laci végre befejezi az előadását. Nyomja hozzá a fóliákat. Cd- ír, nyomtat. Aztán ismét szervez. Ötször kell megkérdeznem, hogy melyik öltönyét akarja hozni. A szürkét. Mondom, hogy az a tisztítóban van. Akkor a sötétkéket, szintúgy. Kérdi, hogy egyáltalán van itthon öltönye? Van, mondom, a lila, meg a homokszínű. Dühöng. Meg mondta, hogy sötét kell. Rohanok a tisztítóba. Zárva. Két hétig. Rohanok Laciért, bevágom a kocsiba, megyünk öltönyt venni. Enyhe érvágás, de kapunk egy gyönyörű, modern sötétszürkét. Laci boldog. Én boldog vagyok, a tisztító meg szólhatott volna.

Amikor hazaérünk Laci szervez, én kivagyok. Vacsora, házhoz szállított pizza. Késő este jut az eszünkbe, hogy nem vettünk ki pénzt az útra. Na nem baj, majd holnap.

Este:

Alszunk mint a tejbetök.

Harmincadik nap:

Reggel:

Idegbetegen ébredek. Holnap utazunk. Rájövök, hogy a pakolás felével sem vagyok kész. Reggelire egy falat sem megy le. Kezem-lábam reszket a zuhany alatt. Laci csak nevet rajtam.

Délelőtt:

Laci megszán, és segít a csomagolásban. Úgy fel cuccolunk, mint tíz másik, amikor felcuccol. Cili gyanakodva les ránk, majd méltatlankodni kezd, amikor a közös táskát is bezárjuk. Laci megint szervezkedni kezd, én meg leülök a számítógép elé, és játszani kezdek. Falat bontok. Sűrűn esnek le a golyók, én meg még sűrűbben káromkodom. Laci rám szól, hallgassak már, mert behallatszik a telefonba. Hát hallgatok, csak a gépet, meg az íróasztalt rugdosom.

Ebéd:

Mindent meg kell enni a hűtőből, mondjuk, de nincs benne semmi, hát kihúzom, és lemegyünk a vendéglőbe.

Du:

Laci elmegy a pénzért. Nagyon sokára jön haza. Szerencsére a pénz meg van, a kocsinkat lopták el a bank elöl. Kinek kell manapság egy kispolszki? Egye meg a fene, meg üsse el egy kamion. Nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni, de a gyomrom meg a szívem majd kiugrik. Csak ülünk a nappaliban és szomorkodunk Töfröcső úr után. Aztán amikor besötétedik jövünk rá, hogy holnap utazunk. A hűtőből elővesszük a pezsgőt, és nem csak az utazásra iszunk, hanem Töfröcső úrra is, hogy jó helyre kerüljön. Sonkás szendvicset eszünk rá.

Este:

Felhúzzuk az összes létező óránkat. A tévét, Laci karóráját, és előkerül az én ősrégi vekkerem is, Laci rosszallóan néz rám. Éjfélkor még fent vagyunk, megy egykor, és kettőkor is. Aztán én elalszom. Borzalmas hülyeségeket álmodom. Töfröcső úrral száguldozom Barcelona utcáin, és kocsi tolvajokat kergetek.