Első nap:

 

Reggel:

Egyszerre szólal meg minden. Nem győzzük kikapcsolni, leállítani, lecsapni. Laci a régi ruszki vekkeremet sikeresen lecsapja, kimúlik. Végül is a ruszkik ideje lejárt.

 

De:

Rohangálunk, mint pók a falon. Az előre odakészített ruhákat sem találjuk. WC-én és fürdőszobában való ütközések. Kávéivás, kávéscsésze mosogatása, eltörése, káromkodás. Végül ott állunk, felöltözve. Taxit hívunk, aztán Cilit mind a ketten megölelgetjük, megpuszilgatjuk. Kétségbeesve tiltakozik ellene. Mikor becsukjuk az ajtót, rájön, mi is történik, és torkaszakadtából kezd sírni. Legszívesebben visszamennék. A taxi átrobog velünk a városon, már néha félek. Mi vagyunk az elsők a kis csoportból. Lassan szálingóznak az emberek. Elsőnek Laci közvetlen kollegája Gábor, és Zsuzsa a neje. Kedves emberek. Aztán egy nő az Elszámolásról. Minden könyvelőnőnek paszulykarónak, és savanyúnak kell lennie? Kényeskedve teszi le az útitáskáját. Aztán még egy házaspár egy másik vállalattól. Fiatalok, mint mi. Kritikus szemmel nézegetik paszulykarót, már is szimpatikusak. Laci megszervezi a csomagok feladását, és bevonulunk a jegykezelésre. Közlik velem, hogy egy hónap múlva lejár az útlevelem. Tényleg. Észre sem vettem. Bent is, kint is rengeteg fegyveres őr. Lacinál csörömpölni kezd a digitális kapu. Elkapják, és volt férjem, nincs férjem. Pár perc múlva jön szédelegve. Töfröcső úr kulcsa a zsebében maradt, ezért még a hátsó fertályát is megvizsgálták. Ha tudták volna, hogy a kocsi már a múlté!

Megkezdődik a két órás ücsörgés. Beszélgetünk, ismerkedünk, mind egy kupacban, persze kivéve paszulykórót, ő külön ül és olvas. Nézzük mit, a Belső ellenőrzés szabályzatát. Majd meghalunk, úgy röhögünk rajta. Viccnek jó, útitársnak nem. Aztán jön a földi utas kísérő. Kéri az útleveleket, kiosztja a beszállási kártyákat, és közli velem, hogy egy hónap múlva lejár az útlevelem. A repülőn is egymás mellé kerülünk. Paszulykaró is, most nem menekülhet. Fülledt a levegő, a légkondit még nem kapcsolták be. Elhelyezkedünk. A légikisasszony segít az öveket becsatolni. Aztán beindul a légkondi, a motor, és elindulunk. Mindenki gyönyörködik a felszállásban, kivéve paszulykarót. Ő rosszul van. Fehér, mint a fal. A légikisasszonyok cukorkát, gyógyszert, és konyakot töltenek belé. Kár. Az egész, úgy ahogy van, kijön belőle. Aztán lassan megnyugszik, és a következő konyak már benne marad. Unatkozni nincs idő. Italt kínálnak, hát iszunk. Majd hozzák a kaját, eszünk. Majd ismét italt kínálnak, és leszállunk. Útlevélvizsgálat. A spanyol vámtiszt udvariasan közli, hogy egy hónap múlva lejár az útlevelem. Már sikítani tudnék a szövegtől. Laci szervezkedésének jóvoltából az összes bőrönd egyszerre jön meg a futószalagon, kivéve paszulykaróét, mert ő később adta le. Ezért negyedórát kell várnunk. Nem sok, de negyedórával később mehetünk fürödni a tengerbe.

A busz már vár ránk a reptér előtt. A tenger mellett megyünk végig. Gyönyörű. A szálloda is. Az ablakból a tengerre látni, és az apartman nagyobb, mint otthon a lakásunk. Egy gyors zuhany, és frissebbek vagyunk már is. Egy óra múlva vár minket a kongresszusszervező. A fene bele, én inkább fürödni mennék. Meghallgatjuk hát a félórás fejtágítót. Kinek mikor, és miről lesz az előadása, mettől meddig lehet reggelizni és vacsorázni. Már mindenki tűkön ül. Mikor végez a pasas, a liftekbe nem lehet beleférni. Az emberek rohannak fürdőruhát venni, és irány estig a tenger.

 

Ebéd:

Az ugye itt nincs, mert félpanzió, de hoztam szendvicset. Kissé szétolvadt, de azért finom. Na nem annyira, mint a tenger. Nagyot úszom a finom sósvízben.

 

Du:

Paszulykaró állig felöltözve jelenik meg a parton. Napallergiája van, fürdőruhája meg nincs. Zsuzsával egymásra nézünk, és megszánjuk a szegény vénlányt. Bevonszoljuk egy átöltöző kabinba, bekenjük tetőtől talpig 40-es faktorú napvédővel, és ráerőltetjük a pótfürdőruhámat. Egész jó kis alakja van, ha nem leplezi magát a hülye lebernyegeivel. Mikor előkerülünk, mindenki elismerően hümmög. Végül a vízbe is sikerül berángatni. Nevetve élvezi. Majd bevonjuk Zsuzsával a beszélgetésünkbe. Megtudom tőle, hogy mivel kell kezelnem a begóniámat, és előre elsózok neki egy kiscicát. Rendes tag, egyébként Dórának hívják, tényleg vénlány.

Hatóra felé megyünk fel. Zsuzsával Dórát bekísérjük a lakosztályába, majd kiválasztjuk az egy szem nem hosszujjú zárt ruháját. Kihívónak tartja, de nincs mese, azt kell felvennie. A haját hátrafésültetjük, kis smink, és egy új nő áll előttünk. Aztán csatlakozunk a többiekhez. A fiúk kedvesen megjegyzik, hogy Dórácska milyen csinos, mikor nem hivatalos, Dórácska pedig sugárzik az örömtől. A vacsora finom, és rettentően bőséges. Előételnek kap mindenki ráksalátát, aztán andalúz csirkelevest, egy kocka rakott tésztát (mindenféle tengeri herkentyű van benne), majd egy szép szelet marhasültet petrezselymes burgonyával, és végül fagyit. Inni pedig a sörtől kezdve a rövideken át a pezsgőig, amit akarsz egy pohárral. Onnan meg kell venni. De nem túl drága.

 

Este:

Alig tudunk felállni, úgy jóllakunk. Pedig fel kell. Át kell rendezni a termet, mert ismerkedési estünk lesz. A sok ember először kultúráltan beszélget. Aztán a német csoport rákezd a dajdajra. Persze a magyarok sem maradhatnak le. Fél óra múlva Dórika egy némettel az asztal tetején ropja a sramlit.

Éjfél után keveredünk az ágyba. Dórika alaposan KItáncolta magát és még alaposabban BErugott. Szerintem, mióta él, nem érezte ilyen jól magát. Levetkőztetjük, lefektetjük és behozzuk neki a műanyaglavórt.

 

 

Második nap:

 

 

Reggel:

Bánja a szememet a nap. Kissé másnapos vagyok a tüzes spanyol bortól, meg a pezsgőtől, amivel leöblítettem. Laci úgy alszik mellettem, mint a grizlimedve. Nézem az órát, kilenc múlt. Felrázom Lacit, hogy menjünk reggelizni. Mind a ketten negyed órát állunk a zuhany alatt, amíg magunkhoz térünk.

 

De:

A reggelit éppen elcsípjük. A szokásos svédasztal közepén gyomornyugtató korhely leves. Mindenki ráveti magát. Milyen figyelmes vendéglátók. Paszulykarót, bocsánat Dórikát, nem látom sehol, így csomagolok neki pár szendvicset, sőt az egyik konyhástól még egy tányér levest is szerzek neki. Felviszem neki, kopogok, és benyitok. A hálóba megyek, és lehúzom az ágyon heverő alak fejéről a takarót. Legnagyobb megdöbbenésemre az egyik német tartózkodik alatta. Dórika a fürdőből kerül elő láng vörösen. „Hoztam levest, elég lesz kettőtöknek is.” Mondom oldván a feszültséget, és kisietek.

Elkezdődnek az előadások. Az arra illetékesek a légkondis teremben, mi pedig a tengerparton alszunk. Két szunyókálás között kibeszéljük Zsuzsával Dórát. Ciki, lehet, hogy nem is emlékszik, hogy mi is történt vele? Aztán megjelenik ő is. Nem tudott aludni bent, zavarta az előadás. És emlékezett. A német hajnalban surrant be hozzá, és nagyon jól érezték egymáson magukat. „Mondja valaki még egyszer, hogy a németekben nincs tűz!” jelenti ki Dóri. Összenézünk Zsuzsával. „Ja, harminc évesen az ember már nem szűz” nevet ránk Dóri, és elalszik.

 

Ebéd:

Dóri felfedezett egy árust. Spanyol kolbászkák, és savanyú káposzta meg isteni kenyér kapható nála, és még nem is drága. Veszünk dobozos sört is. Jól esik másnapos gyomrunknak. A fiúk is megjönnek. Tömik magukba a kaját, és csúnyán néznek Dórira, mert megszökött.

 

Du:

Isteni a tenger. Nagyokat úszunk. Mindenki a bulgár előadókon röhög. Egész délelőtt azt fejtegették, hogy kitaláltak a kettőskönyvelésre egy új módszert. Majd ismertették a lényeget. A lényegen a világ már öt éve túlhaladt. Aki részt vett az előadáson, kifelé jövet a tengerből, önkénytelenül rájuk néz, és már vigyorog is. Szegény bulgárok azt hiszik, hogy ez az elismerés jele. Gábor is alig bírja visszafogni magát. Megrázza magát, ahogy oda ér, ahol fekszünk, persze Zsuzsát lefröcsköli, majd közli: „Úgy látszik, ezek még biciklivel hajtják a számítógépet”. Mindenkiből kitör a röhögés, szinte végig söpör a kongresszus tagjain. A bulgárok végre megértik az ábrát, és megsértődnek. Két angol leül melléjük, és megmagyarázza a rendszer hibáit. Végül helyre áll a rend. Az angolok és a bulgárok leállnak röplabdázni. Ezt a bulgárok nyerik.

 

Este:

Vacsi után elindulunk a kikötőbe, felfedezni az életet. Szuper. Betérünk egy sörözőbe. Hatalmas tömeg, de a tulaj oszt, szoroz, asztalokat tol össze, székeket kerít, meg egy újabb asztalt, és már le is ültünk. Mogyorót hoz, és egy - egy korsó sört tesz elénk. A kis színpadon szól a spanyol zene. Jól érezzük magunkat. Elfogy a sör, kérdi a tulaj, hogy mit kérünk. Jöhet rövid is, meg még sör. A tulaj vicceket mesél angolul, dől a jó nép. Esze ágában sincs senkinek elmenni. Végül két órakor elnézést kér a tulaj, de záróra. Elindul a számlákkal. Mondjuk neki, hogy egy sörrel kevesebbet számolt. Tudja, az első sör a cég ajándéka volt.

 

 

Harmadik nap:

 

 

Reggel:

Ma csak délután van két előadás. Mindenki hosszú alvást, majd tengerparti puttyanást tervez, ehelyett hétkor bekopog a főszervező, hogy érdekes kirándulásra visznek minket. Mindenki morog, ahogy felszállunk a buszra. Kezünkben a konyhások által csomagolt reggeli. Átvágunk Barcelonán, aztán megállunk egy stadion előtt.  Rosszat sejtünk. Az biztos, nem focimeccsre hoztak. Kedves vezetőnk bejelenti, hogy megtekinthetjük a spanyolok nagy tradícióját, a bikaviadalt. Többen felhördülünk, én pedig kinyitom a bécsi kapu szám. „Én, mint hazám állatvédelmi szervezetének oszlopos tagja, nem vagyok hajlandó megnézni ezt a mészárlást!” közlöm, mire Laci bokán rúg. A nők helyeslőn bólogatnak, a férfiak többsége is, a szervező hól vörös, hol sápadt. Vita kerekedik, melyben én is aktívan részt veszek, bár a bokám már igen fáj. Végül ráordítok Lacira, hogy ha ő meg akarja nézni ezt a barbár mészárlást, menjen be. Ő sem akarja, csak szerinte nem szabad a helyieket így megsérteni. Mondom, én vagyok megsértve, mert ilyen szarért felvertek. Érzem, Laci lába lendül, elkapom az enyémet, mire Laci az előttünk lévő ülésbe rúg akkorát, hogy Dórika majdnem kirepül a szélvédőn. A szervező szól a buszsofőrnek, hogy vegye az útját a szálloda felé.

 

De:

Kínos csend uralja a buszt. Laci, és az én lábam fáj. A szervező hátat fordít az utazóközönségnek, és hallgatásba burkolódzik. Gábor töri meg a csendet.

 

„Ismeritek azt, hogy bemegy egy turista az aréna melletti étterembe enni. Látja az étlapon, hogy -bikaviadal pörkölt-. Rendel egy adagot. Hatalmas adag, két nagy golyó, isteni. Pár nap múlva ismét arra jár, bemegy a vendéglőbe, megrendeli a bikaviadal pörköltöt, alig várja már, hogy kihozzák, ám mikor leteszik elé a tányért, két kis vacak golyó van rajta. Mondja a pincérnek:

- Múltkor hatalmas adagot hoztak, ma meg ez a két izé. Mi ennek az oka?

- Ja, kérem, ma a bika győzött!”

 

Először csak halk kuncogás, aztán kitör a visszatarthatatlan nevetés mindenkiből. A Szervező is velünk nevet, és hálásan néz Gábor felé.

 

Ebéd:

Ma kapunk. Fájdalomdíj, vagy mi. Leves, zöldség, isteni, tészta, tegnapi, de nagyon jó még, és grillcsirke. Kajálunk, mint aki sosem evett.

 

Du:

Aztán lemegyünk a tengerpartra, testületileg. A társaság már kezd teljesen összerázódni, így az angolok a tengerparton tartják meg az előadást. Kötetlen, vitáznak rajta. A bulgárok nem értenek semmit. Az angolok türelmesek, és magyaráznak. „Keresni kell egy konnektort, amiben 220 van. Oda kell bedugni a gép dugóját.” A bulgárok veszik a humort, és bamba képpel kérdezik. „Aztán?” „Be kell kapcsolni.” „Az az izé mire való, ami néha ki jön a gépből? Ott kell tartani a poharat?” Már mindenki sikítva röhög. Aztán ismét komolyra váltanak. Végül nagyot fürdünk.

 

Este:

Kellemes meleg van. Nézzük, ahogy leszáll a Nap. Gyönyörű. Lemegyünk a vacsihoz. Megint dagadtra zabáljuk magunkat, le kell járni. Egy órát kóválygunk a kikötőben, mire megtaláljuk az előző napi sörözőt. Az emberek már kicsöppennek az utcára. A tulaj széles mosollyal, öleléssel fogad minket, aztán kiemelik a kirakat üvegét, és többünket félig az utcára ültetnek. Az asztalra tesznek egy teli kancsó sangrillát (bóléféle könnyű spanyol koktél), majd megkérdik, mit kérünk. Isszuk a sangrillát, meg sört. Majd a sétáló utcácska kövén táncolunk a gitárzenére. Laci hazafelé nem bír magával. A szállodában meg pláne nem.

 

 

Negyedik nap:

 

 

Reggel:

Rohanás. Laci ma tartja az előadást. Zuhany, futás reggelizni. Észre sem vesszük, hogy odakint elromlott az idő. Bekapkodjuk a reggelit, majd, irány a terembe. Laci előkészíti a fóliákat, aztán körülnéz. Három ember van bent, Gábor, Zsuzsa, és én. Mindenki a vihart nézi. Kiballagunk a halba mi is. Félelmetesen gyönyörű. Akkorák a hullámok, mint egy ház. A szél tépi, rázza a fákat. Az összeláncolt napágyakat, ernyőket elönti a tenger. Dórika remegve bújik a németje karjába.

 

De:

Tizenegyre sikerül beterelni a bandát. Lacinak demokratikus kedve van. Megszavaztatja, hogy ki akarja meghallgatni az előadást. Pechje van, mindenki. Megtartja, megtapsolják, kérdezik. Az angolok kezet ráznak vele. Mi lett volna, ha dolgozik is rajta? Dagad a mellem a büszkeségtől. Gábor oldalba nyom, és közli velem: „Én mondtam neki”.

Aztán ismét kimentünk a hallba, és néztük a természet tombolását. Bántam is, meg nem is, hogy nem tudok ma fürödni. Jó volt, hogy megmutatta ezt az arcát is a tenger.

 

Ebéd:

Szendvics. Ma én nem csináltam, és a konzervünk is elfogyott. Dóri adott végül egy doboz májkrémet, meg kenyeret. Ilyen jól, májkrém még nem esett.

 

Du:

A vihar, ahogy jött, úgy ment is. Az ég megint szikrázóan kék lett, és a föd, szinte okádta ki magából a párát. Lementünk a partra, tele volt mindenféle törmelékkel, kagylóval. A rákok pánikszerűen futottak vissza a tengerbe. A napágy kölcsönzős fiú (Fiú? Volt vagy 28, és istenien nézett ki a sortjában. Mondjuk, mint David Hasselhoff fénykorában), ott siránkozott, hogy nem lehet használni az ágyakat. Segítettünk neki szétszedni, és leslagólni őket. A napon pillanatok alatt megszáradtak, és már lehetett is feszíteni rajtuk. Izomagy megnyugszik, és mára ingyen adja az ágyakat.

Lecipelem a vázlattömbjeimet. Fél perc alatt kisebb tömeg gyűlik körém. Ezt rajzoljam le, azt rajzoljam le. Miért ne. Pár Eurót hagy keressek én is. Egy óra múlva odalép hozzám egy rendőr. Kérdi, hogy van-e engedélyem. Mutatom neki a magyart. Az neki nem elég. Fejezzem be a képeim árusítását. Mondom neki, nem azért jártam évekig iskolába, hogy most egy spanyol fakabát kioktasson. Szót, szó követ. A rendőr már a plafonon van, bár a parton olyan nincs. Végül dühösen rám kiabál: „Hülye, picsa, majd megmutatom, hogyan szórakozz egy vasi legénnyel!” nem érti, hogy miért kezdek nevetni, de aztán rájön, amikor én is átváltok a magyarra. Mondom neki: „Te meg ne kekeckedj egy pesti lánnyal, mert bokán rúglak!” Mikor már mind a ketten abbahagyjuk a nevetést, lerajzolom. Elmeséli, hogy még az átkosban ragadt kint. Sportoló volt, és egy verseny után elfelejtett hazamenni. Nem bánta meg, és most már rendszeresen hazajár az édesanyjához. A képet neki ajándékozom, mire ő, most már udvariasan, megkér, hogy ne folytassam tovább a képeladást, mert neki lesz belőle baja. Hát abbahagyom.

 

Este:

Ma Zsuzsa, Gábor, Dórika és Hans (ő Dóri németje), is velünk tart kedvenc vendéglőnkbe. A tulaj, mint legjobb barátainak meséli, hogy a vihar betörte a nagy kirakatüvegét. Ma a vendéglőbe kell aludnia, nehogy betörjenek, mert csak holnap tud kijönni az üveges. Kérdezzük, miért nem ereszti le a rácsot. Mondja a rács is megsérült. Sajnáljuk. Valószínűleg jól sajnáljuk, mert le tesz elénk egy üveg martinit, hogy legyen mibe fojtani a bánatunkat. Miből él ez? Kérdezzük, aztán megértjük. Ami turisták jönnek. Nekik is az ingyen ital. Isznak, mulatnak. Folyik a lé, ki tudja mennyi. Na ez a lényeg. Nem, nem kaszálják el őket, csak mikor kérdezi a tulaj ki mit ivott, senki nem emlékezik. Az amik pedig nagyvonalúak.

 

 

Ötödik nap

 

 

Reggel:

Arra ébredtünk, hogy itt a nyaralás vége. Az esti géppel megyünk haza. Még jól besvédasztalozunk. A szálloda konyhája kitesz magáért. Meg nem tudom mondani hány féle kajától roskadozik az asztal.

 

De:

Ülünk a tengerparton. Sajnáljuk, hogy nincs több időnk. Barcelonából alig láttunk valamit. Bikaviadal helyett inkább várost nézni vittek volna. Dórika és a németje elő sem bújtak, pedig a tenger olyan hívogató volt. Nyoma sem látszott a minapi viharnak. Laci és Gábor kagylóhéjat gyűjtöttek a rokonoknak. Zsuzsival majd meg szakadtunk rajtuk. Olyanok voltak, mintha óvodások lettek volna, kezükben lapáttal, és kisvödörrel. A napágy kölcsönző izomagytól kapták kölcsön. Aztán leültek válogatni. Voltak köztük egész szép példányok is.

 

Ebéd:

A konyhások megvendégeltek minket. Előétel, valami tengeri herkentyűs finomság, tejfölös szószban, halleves, sült hal, utána pedig fagyi. Úgy látszik, éjjel a halászok kifogták az összes halat a tengerből, mivelünk meg megetették.

 

Du:

Gyors csomagolás, még egy úszás a tengerben, aztán felöltözés, bepréselődés a buszba, és irány a reptér. Dórika végig Hans vállán zokog. Az fogadkozik angolul, németül, és egy kicsit magyarul, hogy telefonálni, írni és jönni fog, amikor csak tud.

A beszállásnál ismét közlik, hogy le fog járni az útlevelem. Ha még valaki szól – határozom el – kinyírom, de legalább is elküldöm a jó fenébe. Elhelyezkedünk a gépen. Dóri száll fel utoljára, mert Hans gépe előbb száll fel, és azt még megvárja. Szeme könnyes, de látszik rajta, hogy boldog, és nagyon szerelmes. Végre a mi gépünk is felemelkedik. Alattunk az esti Barcelona fényei. Gyönyörű, mint ahogy ez az öt nap is az volt. Dórika nyeli a konyakot, megelőzés szempontjából.

 

Este:

Az utazás gyönyörű volt. A landolás is. Átjövünk az ellenőrzésen. Az útlevelemmel kapcsolatos megjegyzés ismét elhangzik. Egymásra nézünk Lacival, és nevetünk, meg nevetünk. Néz ránk a tag, hogy mi bajunk. Elmesélem neki, kedvesen mosolyog (úgy látszik, hogy nevetnie nem szabad, amíg szolgálatban van). Megkapjuk a csomagokat, és irány a kijárat. Jesszus! Anyósom és anyám egy helyen? És még mind a kettő él? Nézem apósomat, hát elég megviselt már, szegény, miket élhetett meg? No mindegy, egymás nyakába borulunk, puszi jobbról, puszi balról. Még anyósomat is megpusziltam. Romlok, de erősen. Azután fogjuk a csomagjainkat, és bepakolunk apósomék kocsijába. Anyu örömmel közli, hogy meg van ám a mi kocsink is. El lehet hozni a rendőrségről. Egész jól megúszta a feltörést. Valami rablást hajtottak vele végre, a Csepel-szigeten találták meg. Az első fényszórója tört be, meg a lökhárítója hiányzik. Úszunk a boldogságban, persze nem a felmerült költségek miatt, hanem mert nagyon sajnáltuk Töfröcső urat.

Otthon felcipekedünk, már alig várom, hogy Cilit megdajkáljam. Rohan is elénk. Dörgölődik, nyomja a kis fejét, nyávog. Anyósom utálattal néz rá, én meg emiatt rá. Anyu elmeséli, hogy alig evett két napig. Csak a tej fogyott el mindig. Most bezzeg, úgy eszi a spanyol felvágottat, mint a gőzgép. Végül leülünk a nappaliban, megkérdezik, hogy mi volt, aztán anyu elmeséli mi történt az akárkivel a házában, anyós pajtás Laci húgáról beszél, majd elmennek. Lezuhanyozunk, aztán irány a háló. Cili fél órát szeretget minket, hol az egyikünket, hol a másikunkat részesít előnyben. Aztán ő is megnyugszik, és a lábunkhoz gömbölyödve, elalszik.

 

 

 

Hatodik nap:

 

 

Reggel:

Vissza a megszokott hétköznapokhoz. Laci elalszik, Laci rohan, Laci a konyhában rohan, Laci a fürdőszobában rohan, Laci a nappaliban rohan. Laci úgy rohan, hogy otthon hagyja a kajáját, pedig finom spanyol szalámi van benne. Aztán Laci visszarohan, mert itthon hagyta Töfröcső úr kulcsait, és el akarja még ma hozni a telepről. Az uzsonnát is a kezébe nyomom.

 

De:

Felhívnak a galériából, hogy vigyem be a kiskölyök portréját. El is feledkeztem róla. Nem sok kedvem van hozzá. Cili folyton a nyomomban van. Biztosan ki fog borulni, ha elmegyek. Összepakolom a képet, és megyek. A lépcsőházban hallom szegény jószág óbégatását. Nem baj, nyugtatgatom magam, annál jobban fog örülni nekem.

A galériában dicsérnek.  Milyen szép barna vagyok, milyen jó most az alakom, milyen klassz rajtam a ruha, és de jól sikerült a kép.  Megkínálnak kávéval, majd felhívják a megrendelőt. Jön. Tipikus mai vállalkozó pofa. Nem értem, hogy lehet egy ilyen borzadály hapsinak, ilyen aranyos gyereke. Megnézi a képet, aztán bemutatnak neki. Közli velem, hogy a kép egész tűrhető (legszívesebben a képébe tűrnék), majd leszurkolja a 30 000-ast, majd előhúzza az asszony fényképét, hogy azt is fessem meg. Csinos, 28-30 év közötti, szőke ciklon. „Na, most megváglak!” határozom el, és rábólintok a feladatra, de csak 60 000-rért. Szívja a fogát, de bele megy. A tulaj megtapsol, amikor elmegy a megrendelő. Ilyen jó üzletet, már rég kötöttek.

 

Ebéd:

A pénzből veszek grillcsirkét, pezsgőt, és kenőmájast Cilinek. Amikor hazaérek, Laci már otthon van. Vett grillcsirkét, pezsgőt, meg kenőmájast Cilinek. Falunk. Kérdem tőle, hogyhogy ilyen korán hazajött. Azt feleli, hogy elfelejtette, hogy erre a napra kivett még egy szabit. Én is.

 

Du:

Laci elmegy Töfröcső úrért. Én tévét nézek, és közben Cilit kényeztetem. Nem is látszik rajta, hogy vemhes. Persze egy hét, még nem sok idő. A feje búbjától, a farka végéig végig vakarászom. Úgy dorombol, mint még soha, aztán az ölembe fekszik, és elalszik.

Laci ötre ér haza. Kérdem, mi van a kocsival. Mondja, hogy szervizben. Rendesen összetörték. Fának mentek vele. A fényszóró tropa, a lökhárító tropa, a motorháztető tropa, és a hátuljába kétszer belelőttek. Azon kívül, örülhetünk, hogy nem voltunk itthon, mert a rablók nem lettek meg, és akár minket is gyanúsíthatnának. Megint egy csomó pénzünk elúszik.

 

Este:

Csend és nyugalom szállja meg a lakást.

 

 

Hetedik nap:

 

 

Reggel:

Most nem felejtettük el, hogy Laci kivett még egy nap szabit. Kilenckor ébredünk. Megisszuk a maradék pezsgőt, és megesszük hozzá a maradék grillcsirkét. Cili pedig megeszi a maradék kenőmájasát. Döglünk az ágyban, nézzük a tévét. Csengetnek. Anyósék. Bassza meg, hát már sosem lehet tőlük nyugta az embernek?!

 

De:

Feszengünk. Anyós pajtás leereszkedően kér elnézést, de nem találtuk meg a fél pár aranyfülbevalóját? Valahol elhagyta. Kérdezzük, hol ült? A pálma melletti fotelban. Neki esünk hát. A fotel ülőpárnája alatt találunk két műegeret, Cili tulajdona, az én fél pár bőrkesztyűmet, Laci pipaszurkálóját, hál istennek, már nem dohányzik, és egy bicskát, ami nem tudom kié, de fülbevalót, azt nem. Anyós lehervad, belediktálunk egy konyakot. Aztán elhúzzuk a fotelt, benézünk a szőnyeg alá, de semmi. Elmennek.

 

Ebéd:

Kedvenc vendéglő. Végül is meg kell ünnepelni az új megbízást. Francia hagymaleves, rántott szelet rizzsel, és almás rétes. Isteni minden, mint mindig.

 

Du:

Megyünk haza, Cili játszik valamivel. Fura, nem az egereivel, hanem valami csillogó mütyürrel. Alig bírom elszedni tőle. Persze, hogy anyóska fülbevalója. Remélhetőleg nem rágott le róla semmi cirádát, vagy féldrágakövet. Így vemhesen nem lenne jó kiműttetni belőle pár brillt.

Na mit tegyünk. Nekem mára elegem volt belőlük, viszont a fülbevalót vissza kell adni. A dolog egyszerűen megoldódik. Felhívjuk őket, mire apósom vállalja, hogy egyedül átjön. Egy háromnegyed óra múlva ér ide, mert busszal jön. Laci megmosolyogja az apját, aztán leugrik vodkáért, meg sörért. Beteszi őket a mélyhűtőbe.

Apuka megérkezik, hozza beazonosításra a fülbevaló párját. Össze illenek, és még nem is hiányzik semmi az elveszettről. Kérdi apuka, hol volt? Mondjuk, nem tudjuk, Cili szájából cibáltuk ki. Az öreg megkér minket, ezt sose áruljuk el a házisárkánynak, mert akkor évekig hallgathatja, hogy mi milyenek vagyunk. Mondjuk, hogy jó, aztán elővesszük a vodkát meg a sört. Apuka szeme felcsillan. Végre szabadon ihat pá kortyot.

 

Este:

Flekkent eszünk sült krumplival. Isteni. Cili úgy teleeszi magát, hogy meg sem bír mozdulni. Felvesszük, és betesszük a helyére, az ágy lábához. Laci lefekvés után hozzábújik. Épp mikor kezdenénk felhevülni, cseng a telefon. Ki az este tízkor? Anyós, csak meg akarja köszönni, hogy… A jó…, hogy tényleg nincs nyugta az embernek! Mindketten lehervadunk. Alvás, semmi más.

 

Nyolcadik nap

 

Reggel:

Laci eloson otthonról. Reggelim az éjjeli szekrényen. Félálomban hallom, hogy Cili issza a kávémat. Bágyadtan mondom neki, hogy sicc, de a lefetyelés nem marad abba. Intézkednem kell, különben egész nap nem bírok majd vele. Kinyitom a szememet, de Cili már áttért a sonkástojásomra. Most már mindegy, úgy is mindent moshatok el. A fene a huncut dögjébe!

 

De:

A hűtő majdnem üres. Cili felzabálta az utolsó sonkát. De hát várandós. Találok konzervet, de csak forog a számban. Cili viszont veszettül kívánós. Azt is felfalná, de nem kap belőle. Nem nyávogó hordót szeretnék, hanem macskát.

Neki állok festeni a vállalkozó nejét. Egyre töröm a fejem, hogy lehet egy ilyen borzadálynak ilyen szép neje. Zöld szemei még engem is elbűvölnek, hát még egy férfit. Elképzelem, hogy mit csinálhat épp most. Lehet, hogy csalja azt a balféket. Egész jól telik így az idő. Felteszek egy CD-t, a zene átjár. Amikor befejezem a nő képének alapozását, áttérek akvarellre. Vagy három képet is megfestek délig.

 

Ebéd:

Anyám jön. Azelőtt sosem állított be váratlanul, de most jön. Örülök neki, több szempontból is. Hoz egy kis kaját, hogy ma ne keljen főznöm. Miért kímél nem tudom, de amúgy hidegen nekiesek a kelkáposzta főzeléknek, fasírttal. Mindig is hidegen imádtam. Anya már nem is szól.

Aztán Anya elmosogat. Kávézunk, és beszélgetünk. Kibeszélem neki anyós pajtás fülbevalóját. Anyu jót nevet, el tudja képzelni az ijedt képét.

 

Du:

Anyu megnézi a képszülő képeimet. Már igen régen tette meg. Boldog vagyok, mert kritikus szemével a hibáimat is észreveszi. Amit lehet, korrigálok. Aztán lassan készülődik. Sajnálom. Kérem, várja meg Lacit. Erre egyik lábáról, a másikra áll. Izé…meg ne haragudjak, de nem lehet. Kérdem mi baja már megint Lacival, erre sírva fakad. Zokog, hogy ő nem úgy gondolta, hogy Laci semmirekellő, csak féltett engem, meg, hogy nem szabadna vadházasságban élnünk, meg, hogy szeretne már unokát. Nézek rá, aztán összeborulunk, és együtt sírunk. Laci hazaér, és csak bámulja az összképet. „Most mi van?” kérdezi, aztán mikor elszipogjuk neki, nevetésben tör ki. Szabad a kisebbet kinevetni?

 

Este:

Kihúzzuk a telefont, megesszük a főzeléket, és lefekszünk. Boldogságban úszva szeretkezünk, majd elalszunk egymás karjában, a macskával a hátunkon.

 

 

Kilencedik nap

 

Reggel:

Arra ébredek, hogy rettenetesen elgémberedtem. Cili még mindig a hátamon alszik. Rettenetesen melegít, és a jobb karomat alig érzem. Mocorogni kezdek, hátha odébb áll, ám helyette mosdatni kezdi a hajamat. Nevetnem kell tőle. Magamban kuncogok, mire Laci is felébred. Ő is kuncog. Végül Cili megsértődik, és odébb áll. Visszaaludni már nem lehet, pár perc, és megszólal az az átkozott tévé. Felkelek hát reggelit készíteni.

 

De:

Laci előadja magát megint. A WC-n issza a kávét, és borotválkozás közben eszi a sajtos szendvicset, így a szendvics borotva habos, a borotva sajtos, Laci pedig szőrös marad.

Miután a vihar elül, megint dolgozom kicsit a szőke ciklon képén. Összehasonlítgatom a gyerekének az arcával. Az asszonyra hasonlít a gyerek, de, hogy az apjára nem, az biztos. Most már tuti, hogy csalja az ipsét. Egyre rokonszenvesebb nekem a tyúk. Biztos jó belevaló kis dög. Épp egy kényes, finom résszel bajlódom, amikor cseng a kaputelefon. Puff egy paca. Megyek , felveszem a kagylót. A postás, hogy nem tudom-e, hogy hol laknak a Kovácsék? Megfelelően zord hangnemben közlöm vele, hogy nem, de talán a harmadikon, oda nemrég költöztek újak, de egyébként sem én vagyok a tudakozó, máskor mellőzzön. Lecsapom a kagylót, és szaladok menteni, a menthetőt. Sikerül alapállapotba hoznom a bepacázott részt, kezdem az újra festését, amikor cseng a kaputelefon, és egy újabb pacát ejtek a képre. Felveszem a kagylót. Postás. Köszöni az infót, bevált. Mondom neki: Ha még egyszer becsönget hozzánk, anélkül, hogy minket keresne, megfojtom a telefon zsinórral,  és két hétig egyébként se kerüljön a szemem elé. Én itt dolgozom, és zavar benne. Mit szólna, ha én folyton leereszteném a bicikliének a kerekét? Közli, hogy ő gyalog jár. Lecsapom a telefont, és nem látok a méregtől. Levakarom a festékpacát a képről, hogy ne száradjon rá teljesen, majd leülök egy pohár konyak kíséretében a nappaliba. Cili az ölembe ül egyből. Megnyugszom tőle, na meg a konyaktól.

 

Ebéd:

Ja az nincs. Lemegyek a közértbe. Kapok szép sertéskarajt. Majd vacsira megcsináljuk. Ebédre felvágottat veszek. Isteni. Falok. Persze Cilinek is kell. Akkora lesz ez a jószág, mint egy ház.

 

Du:

Laci felhív, hogy megint ügyfelei vannak. Öltözzek ki, négyre jönnek értem. Szeretem ezeket az üzleti vacsorákat. Érdekes emberek, érdekes témák. Tanulmányt tudnék  írni a francia, német, holland, japán feleségek sorsáról. Az amerikai asszonyoké naponta megtekinthető a tévécsatornák filmjeiben.

Órákat ejtőzök a fürdőkádban. Frissnek, illatosnak érzem magamat. Töltök magamnak egy konyakot, és átvonulok vele a hálóba, a fésülködőasztalom elé. Kinyitom a sminkkészletemet, és újrafestem magam. Az eredmény szerintem frenetikus. Cili közben megrágja az egyik rúzsomat. Bolond ez a macska? Ilyeneket azelőtt nem csinált. Kidobom a szemétbe a rúzst, és a nappaliba a macskát. Bezárom az ajtót, mire éktelen nyávogásba kezd. Muszáj néha megbüntetni.

 

Este:

Laci lélegzete eláll, amikor meglát. Aztán az ügyfél lélegzete is eláll amikor meglát. A felesége kis szürke veréb, de kedves asszony. Belgák. Első osztályú helyre visszük őket. El vannak bűvölve. Az asszony a kiszolgálástól, a férje tőlem. Egyfolytában engem bámul, miközben én a feleségével Agatha Christie Poirotjáról beszélgetek, meg a Magyar filmről, bár szerintem arról nem sokat lehet beszélni, meg a globális felmelegedésről, a napozásról, főzésről. Kellemes partner. Láthatólag Laci is jól érzi magát. Nem zavarja, hogy a hapi vetkőztet a szemével, és ez dühít. Az asszony is kezd dühös lenni. Kimegyünk a mosdóba. Dúl fúl szegény. Mondja, legszívesebben ilyenkor jót behúzna neki. Mondom neki, tegye azt. Nem meri ennyi ember előtt. Mondom neki, úgy csinálja, hogy „balesetnek” tűnjön. Az ötlet jónak találtatik, az asszony erősen gondolkodóba esik a kivitelezésen. Az élet tálcán tálalja végül is a lehetőséget. Mikor visszamegyünk, a férfi olyan bambán bámul engem, hogy kiesik a kezéből a szalvéta. Lehajol, és látom, hogy drága kis neje térde lendül és pont orron találja egyszemke, drága mindenét, aztán nagy hévvel jönnek a bocsánat kérések, meg az orrvérzés. Szerencsére hamar eláll, és a rend helyreáll. A vacsora után még feljönnek egy konyakra. Cili elbűvöli az asszonyt. Megveszik két akvarellemet, aztán úgy három felé elmennek. Hulla fáradtan fekszünk le. Behunyt szemem előtt lebeg a jelenet, ahogy az asszony térde betalál.

 

 

Tizedik nap

 

Reggel:

Az átdorbézolt éjszaka miatt, a reggel tizenegykor kezdődik. Laci áldja az eszét, hogy az üzletkötést hétfőre halasztotta. Lustálkodva ébredezünk. Laci bőségtállal lep meg. Vagy tíz féle felvágott, pirítós, vaj, kávé tej. Cili is kap tejet, meg felvágottat. Délbe kóvályodunk ki az ágyból.

 

De, vagy mi a csuda:

A délelőtt nálunk fél órára szűkült így. Az erkélyen töltjük, ahonnan rálátni a játszótérre. Üres. Mindenki most ebédel, mi meg most reggeliztünk. Nem először fordult elő. Laci egyszer csak felkap, és visszavisz a hálóba. Na, nem ragozom, de az ötlet isteni.

 

Ebéd:

Rendelünk. Egész nagy adagot hoznak. Amúgy, a műanyag edényből eszünk az ágyban. Csülkös bablevest, túrós tésztát, meg fagyit, bár az kicsit megolvadt. Száz kiló leszek, mert elaludtam kaja után.

 

Du:

Rengeteget alszunk, és szeretkezünk. De én valahogy egyre rosszabbul vagyok. Kimegyek a nappaliba, hátha az a baj, hogy egész nap fekszem. De, nem. Ráz a hideg. Laci a hónom alá csapja a lázmérőt. Csekély 39 fok. Nem értem, semmi bajom, csak a lázzal járó kellemetlen közérzet. Én ágyba be, ügyelet ki. Orvos fiatal, csinos. Néz jobbról, néz balról. Kérdi mit ettem. Mondom. Akkor ételmérgezés kizárva. Jé, mi az a pár pötty a hasamon? Volt-e bárányhimlőm? Nem. Érintkeztem-e harminc napon belül bárányhimlős gyerekkel? Igen. Akkor ne vakarjam a kiütéseket, és ne fürödjek, amíg el nem múlnak. Mire az orvos elmegy, öt pöttyel többem van a hasamon.

 

 

Tizenegyedik nap

 

Reggel:

Olyan vagyok, mint egy pöttyös labda. Laci lemegy a patikába a rázókeverékért. Bekenjük a pöttyöket. Most olyan vagyok, mint egy fehér pöttyös labda.

Laci lágytojást, pirítóst csinál és teát. Biztos finom, de mindent olyan papundekli ízűnek érzek. Viszont a körmeimet tövig vágom, nehogy kísértésbe essek. Viszketek, és viszketek. A pöttyök száma nő, már a nyelvem hegyén is van.

 

De:

Laci kezeli a pöttyeimet. A rázókeverék fogytán, a pöttyök meg szaporodóban. Lacit kiküldöm teáért, és közben alattomban jól megvakarom a hasamon lévőket. Kár volt, most már majd meg őrülök, úgy viszketek. Csöngetnek. Anyám az, kétségbe esve nézi, hogy nézek ki. Kérdi, kitől kaptam el. Mondjuk, hogy Laci húgának gyerekétől. Anyám közli, hogy jellemző. Laci családja egy természeti katasztrófával ér fel. Na most én is így gondolom, de minek ezt kimondani? A gyerek meg nem tehet róla.

 

Ebéd:

Az illat isteni. Anyám főzte gyógyhúsleves, meg a főtt hús belőle a zöldséggel. Az a baj, hogy még mindig papundekli íze van mindennek, de azért jó képet vágok. A kaja után ledőlök aludni. Anyám Lacival mosogat. Na most vagy fél perc múlva ölni fogják egymást, vagy még közelebb kerülnek egymáshoz. Csend van, ezek szerint a második.

 

Du:

Már sötétedik, mire felébredek. Nem tudok mozdulni. A kezeim ki vannak kötve az ágyhoz. Bolond ez a Laci, most akar ilyen pózban mókázni? De, meghallom anyám hangját. „Mi van!” ordítom, és rángatni kezdem az ágyat. Berohannak, magyarázzák, hogy vakaróztam, azért kötötték ki a kezem. Dühöngök. „Meg ne próbáld még egyszer!” intézem harsogó szavaimat Lacihoz, aki közli velem, hogy Anya ötlete volt. Villámlik a szemem anyám felé, de közli, hogy viszont a kivitelezés Lacié volt. Bele törődök a sorsomba. Beteg, és kiszolgáltatott vagyok.

Eszem egy kis papundeklit (leves), Anyám pedig elmegy.

 

Este:

Laci a kedvenc filmjeimet ajánlgatja, de nincs kedvem semmihez. Olyasmit szeretnék inni, aminek az ízét is érzem. De talán csak egy valaminek lenne reális íze, az áztatott papundekli doboznak.

Nehezen alszom el. Másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy viszketek.

 

 

Tizenkettedik nap

 

 

Reggel:

Viszketeeeek!!!!

Laci, keni rám a rázókeveréket. Zavar az is, hogy nem tusolhatok le. Szivaccsal próbálom az épebb testrészeimet mosogatni. Viszont nagy élményem van. A narancslének narancs íze van. Laci szerint csak bemesélem, mert szerinte meg tartósító íze van.

 

De:

Már nincs lázam, de Laci azzal hagyott ott, hogy ne keljek fel. Már csak azért sem, mert anyám mindjárt jön, és akkor az ő fejét szedi le.

Olvasok, unom, tévét nézek, unom, bóbiskolok, unom. Hívogat a nappali. Kicuccolok a heverőre. Tévét nézek, unom, olvasok, unom. Hívogat a festőállvány.  Veszem a vázlattömbömet, és akvarelleket festegetek. Végre ezt nem unom. Megy a tévé mellette, most már arra is oda, odafigyelek. Anyám jön. Pöröl, hogy miért festek az ágyban. Mondom neki, hogy mert nem kelhetek fel. Közli, neki mindegy, nem ő mossa az ágyneműmet. Mondom neki, a vízfesték kijön. Kissé idegbeteg lesz.

 

Ebéd:

Finom. Van neki íze! Zöldség leves, sült csirkecomb, meg vajas karfiol. Miért nem tudok úgy főzni, mint anyu? Pedig rengeteget tanítgatott annak idején. Olyan drága, hogy minden nap jön!

 

Du:

Anya neki áll takarítani. Mondom neki, hogy Laci majd megcsinálja, de nincs mese. Portörlés, porszívózás, morgás. Cili bemenekül a konyhába, és fél. Rettenetesen fél a porszívótól. Mikor anyu kikapcsolja a készüléket, és visszarakja a gardróbba, kijön és egy negyed órát panaszkodik. Ketten vigasztalgatjuk.

Én is örülök, hogy abba hagyta a gép nyekergetését. A fejem majd széthasadt tőle. Aztán ellentmondva önmagának, lerángatja az ágyneműt, és újat húz. Majd hallom, hogy jár a mosógép. Kérlelem, hogy üljön már le, de nem hajlandó. Jön a konyha, meg a fürdő. Laci haza ér, és ösztönszerűen lehúzza a tiszta lakásban a cipőjét. „új bejárónőnk van?” kérdezi, miközben arcomon kutat egy pöttytelen rész után, ahova puszit adhatna. Nem talál, marad a szám. Anya tálal, Laci zabál, aztán anyu elmosogat Laci után is, és haza megy.

 

Este:

Tévézünk. Valami akció vígjáték, de több benne az akció, mint a humor. Cili jóllakottan alszik a maradék csirkecombtól. Laci gyöngéden pöttyöget a rázókeverékkel, de még így is olyan nyomorult vagyok.

 

 

Tizenharmadik nap

 

 

Reggel:

Azt álmodom, hogy strandon vagyok. Az egyik medencére ki van írva „BOLDOGSÁG”. Belemegyek, és úszom a boldogságban. Ezen úgy elkezdek nevetni, hogy felébredek. Na, Laci nem úszik a boldogságtól, hogy nem hagyom aludni. De azért ő is jót derül a hülyeségemen, majd kimegy reggelit készíteni.

 

De:

Haragszom Lacira, mert nem vett ki pár nap szabadságot, amíg jobban nem leszek. Morgok vele, ő meg türelmesen magyarázza, hogy egy programozási átállás kellős közepén vannak. Meg ma jönnek a belgák aláírni a szerződést. Egyébként is mindjárt jön anyám. Na, ez a legnagyobb bajom!

Végül egyedül maradok. Sírok egy sort dühömben, aztán megnézem az álmoskönyvet, hogy mit jelent az álmom. Boldogság az álomban: szerencse jegye. Úszni vízen által: amit kívánsz, megnyered valami nehezen.  Nevetés: Másoknak: szomorúság; nekünk: öröm.

Na most akkor mit is jelent ez? Ma valamit szerencsésen, ám nehezen megnyerek, aminek én örülni fogok, de Lacit megüti érte a guta.

Anya megjön, és nekiáll vasalni, ettől meg én kapok gutaütést.

 

Ebéd:

Sóska. Világ életemben utáltam. Anya kitálalja, de csak lökdösöm. Nem igen érdekelnek sem a vitaminok, se a vastartalom. A tükörtojást megeszem mellőle, és tüntetően éhezek. Szegény anya, de nem bírom legyűrni. Végül kisüt pár előre panírozott, sajtos pulykamellet, és készít hozzá rizst.

 

Du:

Anya minden tiltakozásom ellenére megint ágyat húz nekem. Végül beletörődök. Ő tudja.  Meg befejezi a vasalást, azt is ő tudja.

Aztán beszélgetünk, majd együtt nézzük a tévét. Anya mondja, hogy már annyit hívta a telefonos játékot az egyik csatornán, de még sosem került be a játékba. Felhívom hát most én. Nézzük a műsort, cseng a telefon. Jézus, adásban vagyok! Jönnek a kérdések, már ötvenezer Ft-t kerestem mikor nekem szögezik a kérdést: Ki írta az Elveszett világ c. regényt. Anya mondja, hogy Verne, de én úgy emlékszem, hogy nem. Töröm a fejem, már vért izzadok, amikor eszembe jut. Az a pasas írta, aki a Sherlock Holmes regényeket, de most az Istennek sem jut az eszembe. A srác már bólogat, mondja, hogy nemes volt az ürge. Mondom, hogy sir…, de a név nem jut az eszembe. Anyu mondja Doyl. Végre beugrik. Sir Arthur Conen Doyl. (bocs, ha nem jól írtam). 100 ezer pénz. Majd ki ugrok a bőrömből. A telefonos kisasszony felveszi az adataimat, a pénzt majd postázzák. Meg van a nyeremény, ahogy az álmom mondta. Alig várom, hogy Laci jöjjön. Biztos örülni fog. Anyu megy, Laci jön. Mondom neki, hogy mi van, majd leordítja a fejem. Majd aztán ezen túl nem hagynak minket békén, meg leszívják a kártyánkat. Nem láttam múltkor azt a műsort? Én nem, de ő sajna igen.  Nagy nehezen megnyugszik, és felfalja a sóskát, aztán dúlva fúlva leül mellém.

 

Este:

Struccol. Én meg nevetni szeretnék. Végül kibékülünk. Megegyezünk, hogy a pénz nem is jön rosszul, aztán lefekszünk aludni. Cili éktelenül el kezd sírni egy óra múlva. Szeretet hiánya van. Napok óta nem foglalkozunk vele.

 

Tizennegyedik nap

 

 

Reggel:

Ma már sokkal kevesebb pötty jött rám. Szerencsére nem gennyesednek. Laci fáradhatatlanul mosdat. Egész erotikus lenne, ha nem viszketnék. Na, mindegy, majd túl élem. Reggelit még mindig diétásat kapok, bár nem értem miért?

 

De:

Anyut várom. Laci két napra kivett szabit, így holnaptól itthon lesz mégis. Anyu ismét ágyat húz. Kell, tudom, de már az agyamra megy az ágyam.

Megint kimossa. A villanyszámlánk meg majd az eget veri. Miért nem lehet kettőt egyszerre? Az az igazság, hogy szeretnék egyedül lenni, de így nem lehet. Végül anyu leül a fotelba és beszélgetünk. Elmeséli, hogy egyszer látta aput, ahogy egy nővel pusziszkodik a villamosmegállóban. Nem csók volt, de olyan féltékeny lett, hogy leszállt a villamosról, és odament hozzájuk. Apu lelkesen mutatta be egy volt gimis társát, anyu meg jól elszégyellte magát. Évek múlva derült csak ki véletlenül, hogy négy évig járt a lánnyal az iskola alatt. Eszembe is jutott róla az előző Lacim. Érdekes, hogy ezek a gimis szerelmek, hogy elmúlnak az érettségivel.

 

Ebéd:

Isteni zöldség leves. Olyan színe van, mint a nyári rétnek, és olyan íze, mint a napsugárnak. (bár azt csak a Szabó István ismeri). Utána Stefánia szelet, petrezselymes krumplival. Végre kedvemre jóllakhatok.

 

Du:

Anyu elnézést kér, és hazamegy. Csend és nyugalom. Tegnap este találtam egy olyan krimit, amit még nem olvastam. Felteszek egy cd-t, és elmerülök a könyvben. Cilit nem engedem magamhoz közel, először is, nehogy elkapja, másodszor pedig, nehogy elfertőzzön. Szemrehányóan, és arisztokratikusan figyel a fotelból.

A könyv irtó jó. Szinte rohan vele a nap. Csak onnan veszem észre, hogy sötétedik, mert nem látok már olvasni. Felkapcsolom az állólámpát. A szegény áldozat remegve ül a lakásában, amikor a gyilkos kulcsa zörren a zárban. És a kulcs zörren a zárban. Összerezzenek. Laci az.

 

Este:

Megesszük a maradék Stefániát, aztán nézzük a tévét, kb. fél órát. Aztán beteszünk egy filmet a videóba. Látom, hogy Laci majd elalszik, én meg olvasnám a krimit. Úgyhogy bevonulunk a hálóba. Laci két perc múlva alszik, a könyvben a gyilkos viszont nem.

 

 

Tizenötödik nap:

 

Reggel:

Azt átalusszuk. Cili beleordít a fülünkbe, hogy adjunk már neki enni. Laci kitámolyog a konyhába, és hallom, hogy káromkodik, mert valamit levert. Csörömpölést nem hallok, úgyhogy nem törékeny volt. Kérdem miért káromkodott, azt mondja, hogy belelépett, de, hogy mibe azt már nem tudom meg, mert ugyan azzal a lendülettel el is alszik.

 

De:

Lustálkodunk. Cilinek fergeteges kedve kerekedett, és most össze-vissza rohangál a lakásban. Kezd már hasasodni, úgyhogy öt percet rohangál, tizet pihen. Azon nevetünk, hogy biztosan terhes tornát végez. Aztán Laci kimegy a konyhába, hogy reggelit készítsen, és hanyatt esik, mert elcsúszik a macska kiömlött vizén. Na ebbe lépett bele reggel! Szerencsére semmi baja. Rohanok hozzá. Az első ijedtség után nem győzünk nevetni. Alig bír felállni. Ahogy elcsúszott, Cili tejét, és reggeliének maradványát is felborította, amely most a fülében, és a vállán pompázik. Most mosdathatom meg én őt.

 

Ebéd:

Végre hajlandó nekem pizzát rendelni. Tömöm magamba a extra sajtos, gombás, sonkást. Az utolsó falatokkal gyürkőzünk, amikor anya betoppan. Na, kapunk hideget, meleget, eleget. Akkor ő minek főz. Azt hittük, hogy, mert Laci itthon van, ő már nem is törődik velem. Közben, persze ágyat húz. Laci kezébe nyomja, hogy mossa ki. Persze az én drágám csak kivágja a szennyestartóba. Mondjuk neki, ne aggódjon, jó lesz vacsira, amit főzött.

 

Du:

Anyu megnyugszik. Elmeséli Lacinak, hogy milyen is volt, amikor először udvaroltak nekem. Emlékszem én is a fiúra. Csak egy fejjel volt alacsonyabb, mint én. Gróf Károlynak hívták. A moziban pedig felpofoztam, mert a pólóm alá akart nyúlni. A körülöttünk ülők jobban mulattak rajtunk, mint a filmen.

Anyu meg lesett minket az ablakból, de én hűvös, és tartózkodó voltam. (Naná, a mozis jelenet után!)

Végül csendes délutánunk lesz. Anyuval megígértetjük, hogy hétfőig nem főz ránk, sőt, vasárnapra meghívjuk ebédre. Olvasunk mind a ketten. Laci elalszik, és kiesik a könyv a kezéből. Cili ráfekszik a könyvre. Olyan, mintha ő is olvasna.

 

Este:

Jó bezabálunk anyu isteni krumpli főzelékéből. Fasírt van hozzá. Fasírtot Cili is kap. Nem akarunk mi fasírtban lenni vele! Tévénézés után megpróbálunk szeretkezni, de én nem tudok koncentrálni, hát Lacinak sem esik jól.

 

 

Tizenhatodik nap:

 

 

Reggel:

Úgy látom Cili a terhesség minden jelét produkálja, úgyhogy a reggel öklendezéssel kezdődik. Szegény, utána úgy kóvályog vissza az ágyba. Nem akarjuk zavarni, így tizenegykor csörög a telefon. Laci húga az. Elnézést kér, de orvoshoz kéne mennie, és a gyerekre kéne vigyázni. Laci megkérdi tőle, hogy milyen járvány van most az oviban. Semmilyen, mondja a hugica. Jó akkor jöhet.

 

De:

Egy órát hálálkodik, meg kéri a bocsánatokat. Röstelli, hogy miattuk vagyok beteg, és pont rám bízza a gyereket.  A gyerek elhelyezkedik a tévé előtt, és rajzfilmeket néz. Egyik bárgyúbb, mint a másik. Gyorsan Lacival nekilátunk ebédet főzni. A leves, ami rám volt bízva, persze kifut, de azért finom. Egyre van is kaja.

 

Ebéd:

Megterítünk a konyhában, és hívjuk Piroskát, de ő a tévé előtt akar enni. Felpakolunk hát, és mi is mellé ülünk. A Mézga család megy. Ezt már mi is szeretjük. Piroska kér még levest. Lelkem tapsol. Aztán megeszi a rizst, utána a rántott húst, majd a savanyút. Húst még kér, Laci odaadja a fél húsát. Az is elfogy, majd Piroska megkérdezi, hogy fagyi van-é?  Nincs.

 

Du:

Már mesemérgezésünk kezd lenni. Az egyik rajzfilm után, Laci kikapcsolja a tévét. Piroska erre elmeséli, hogy ő neki sokkal hamarabb elmúltak a pöttyei, meg a Vali az oviban szerelmes a Sanyiba, de ő megverte, mert ő is szerelmes bele, de nem a Valit verte meg, hanem a Sanyit, de a Sanyi meg közölte, hogy ő az óvó nénibe van belezúgva, meg a mesefilmből abba a boszorkányba, aki meg akarta mérgezni a Hófehérkét. És az Edit néni meg összeállt a Feri bácsival, aki az oviban szerelte a villanyt, pedig mind a kettőnek van gyereke, és most az Edit nénit megverte a férje, és a Feri bácsi meg megverte az Edit néni férjét, és most az Edit néni sötét szemüvegben van akkor is, amikor a gyerekeknek mesét olvas.

Már zúg a fejünk, úgyhogy visszakapcsolunk a mese csatornára. Csend lesz.

Végre meg jön Bea, Laci húga. Boldog. Jön a második gyerek is. Rá nézek Lacira, lesüti a szemét. A szemét!

 

Este:

Fogadkozás. Lesz gyerekünk, csak jöjjek rendbe. Kezdenek száradni a pöttyök, úgyhogy lehet, hogy megmaradok. Laci pedig azért sem ússza meg! Hisz Cili is már kívánós. Nyitva hagytam egy pillanatra a hűtőt, hát nem belemászott? Uborka levet kért, és meg is itta.

 

 

Tizenhetedik nap

 

 

Reggel:

Fölébredek nyolckor. Laci még alszik, én meg olvasok. A krimi bonyolódik, Laci és Cili horkolnak. Kezdek éhes lenni. A gyilkos bevette magát egy élelmiszerüzletbe, és az író nagyon jó leírással részletezi a pultokon lévő árút. Kimegyek, és az uborkát eszegetem. Hamarosan megjelenik Cili, és ő is kér. Megint kap a levéből. Ilyet még nem is láttam. Aztán Laci is megjelenik, és ő is kér. Már csak egy van. Bírom, amikor kinézik az ember szájából a kaját.

 

De:

Cili megtalálja valamelyik műegerét, és azt püföli. Nézzük, és nevetünk rajta. Bepofozza a szekrény alá, és várja, hogy kijöjjön. Laci elmegy bevásárolni holnapra. Maradt tegnapról orja csont, abból lesz leves. Zöldség kell hozzá, én meg libát, vagy kacsát ennék.  Amíg Laci el van, folytatom az olvasást. Falom a könyvet, és már a végénél tartok, amikor cseng a telefon. Ki a fene már megint az? Bea. Piroska most a változatosság kedvéért mumpszos. Megnyugtat, úgy emlékszik, hogy Laci volt már mumpszos. IGEN? DE ÉN MÉG NEM!!!

 

Ebéd:

Hurka, kolbász és csend. Laci félt. Két ilyen betegség egymás után, végzetes is lehet. Elhatározzuk, hogy Piroskát egy darabig nem engedjük magunkhoz közel.

 

Du:

Főzzük a húslevest. Aranylón gyöngyözik, isteni illata van a sok zöldségnek benne. Már nem gondolunk a mumpszra. Közben kártyázunk. Ulti. Én nyerek, de csak azért, mert Laci hagy. Addig cukkolom, amíg nem hagy. Úgy is nyerek. Csörög a telefon. Megint Bea az. Na, gondolom, még milyen ragályt kaptam el attól a kis tündértől? Semmilyet. Nem mumpsza van, hanem torokgyulladása. Nem értem az orvost, hogy lehet így félrediagnosztizálni valamit? Nem baj, jobb kedvre derülünk.

Elmosogatunk közösen, majd kis rendcsinálás, és leülünk a tévé elé.

Jó a film. Majd meg halunk rajta, annyi benne a geg.

 

Este:

Forrón csókolózunk. Már nem viszketek annyira, kezd jólesni az ölelés. Cili a fejünkhöz fekszik és dorombol. Laci karjaiban alszom el.

 

 

Tizennyolcadik nap

 

 

Reggel:

Elfogyott a rázókeverék. Két új pöttyöm van, az egyik az orrom hegyén. Laci nevet, biztosan hazudtam, és nő az orrom, mint a Pinokkiónak. Nincs mese, le kell mennie a patikába. Kicsit idegesen jön vissza. Vasárnap lévén, jókora pótdíjat kértek el. Na, mindegy, azért bekenem az új pöttyeimet.

 

De:

Cili nyűgös. Ilyenkor ezerrel rohangál, aztán odamegy az emberhez és rávág. Persze behúzott körömmel. Eleinte azt hittük, hogy játszik, de nem. Mindig van ilyenkor valami baja. Most hasmenése van, valószínűleg az uborkalétől. Szegény panaszosan sír, amikor végre az almára ül.  Dédelgetjük, masszírozzuk a pocakját. Úgy alszik el a fotelban, szanaszét dobva a lábait. Közben Laci berakja a sütőbe a kacsamelleket. Anyu is megérkezik. Kérdi mi van a macskával. Mondom neki. Majdnem megpofoz. Hogy lehet ilyen ütődött valaki, kiabál velem, azért vagyok, hogy ne hagyjam szegény állatot kovászos uborkát enni. Igaza van, de úgy kívánta szegény. A macska meg bújik hozzá. Nagyon összemelegedtek, amíg mi Spanyolban voltunk!

 

Ebéd:

Laci remekelt. Isteni a leves, a kacsa, meg a hagymás törtkrumpli is. Anya csak a vöröskáposztát készítette el hozzá. Cili, legnagyobb sajnálatomra, meg az övére is, csak szárított macskaeledelt kap, vízzel, de úgy látom, hogy nincs is étvágya. Csak akkor élénkül meg, amikor Laci kiveszi a hűtőből a kovászos uborka üvegét. Ki rakta vissza üresen, nem tudom.

 

Du:

Anya, sajnos siet. Még lehúzza az ágyamat, és megint Laci kezébe nyomja a szennyest, aztán megy Vilma nénihez, mert beteg. Kérdezzük, hogy mi a baja. Anya nem tudja, de olyan furcsa kiütések vannak rajta. Nézünk rá, és kérdezzük, hogy nem bárány himlős-e ő is? Anyu nagyot néz, aztán rábólint. Úgy gondolja igen, de azért még reménykedik, hogy csak csalánkiütés. Vilma néni már 78 éves, és végzetes lehet nála a himlő. Egy óra múlva telefonál. Vilma néni málnát zabált, onnan a kiütés.

 

Este:

Már nagyon vágyok egy kicsit kimenni a szabadba, de még ciki lenne. Laci bezavar a hálóba, aztán hurcolászás zaja hallatszik be. Laci néha káromkodik is, majd macskanyávogás következik, és Cili bemenekül hozzám. Egy negyed óra, és Laci kihív a nappaliba. Tündér! A szobanövényeimből csinált allét, az utacska végén, pedig az asztal, szépen megterítve, rajta a kacsa maradványi, meg pezsgő. Nem is tudtam, hogy ennyire romantikus tud lenni. A szalvétákra piros szíveket rajzolt, és iszonyatosan figyelmes.

 

 

Tizenkilencedik nap

 

 

Reggel:

Laci persze elalszik. Három órakor még pezsgőztünk, és minden féle szex és egyéb filmeket néztünk. Egyes pózokat ki is próbáltunk.

Most szegény félálomban kóvályog a lakásban. Az egyik lábán papucs, a másikon a fekete cipője, barna zoknival. Felül rajta van az inge, a zakója, alul pedig kilóg a berendezése az ing alól. Végül felveszi a telefont, és beszól a munkahelyére, hogy kér még egy nap szabit. Kap. Szerintem nem emlékszik, hogy jutott el az ágyig.

 

De:

Tíz felé felébredek. Sajnos a krimi végére értem, a tejes ember volt a gyilkos, és most nincs mit olvasnom. Laci meg nagyon alszik. Kiosonok a nappaliba, és folytatom a vállalkozó feleségének portréját. Egyre jobban tetszik az asszony. Csöng a telefon. Laci főnöke kérdi, hogy másnap be megy-e a kis drágám, mert ügyfelei lennének. Mondom, persze, csak reggel rosszul voltam. A főnök sajnálkozik, és jobbulást kíván, de hol van Laci? Azt tódítom, hogy közértbe ment. Ha visszajött, hívja fel. Jó mondom, leteszem a telefont, és megcsókolom Lacit. Kimegy, letusol, aztán visszahívja a nagyfőnököt.

 

Ebéd:

Rendelünk házhozszállítást. Csülkös bablevest, meg túrós csuszát.  Jól megrakták tepertővel. Alig bírunk moccanni, miután megettük. Leülünk hát a tévé elé, és megnézzük a híradót. Lezuhant, felrobbant, meghalt. Sikkasztott, bizottság, felmentették. Megnyitották, átadták, lebontották. Hát ezért kár volt egy órát nézni a tévét.

 

Du:

Ledőlünk egy kicsit. Elalszunk, de nagyon. Csöngetnek, de borzalmasan. Apósék. Anyóska talált nekem valamit. Leheletfinom aranylánc, karlánc, és fülbevaló. El vagyok ájulva. Ő sosem hordja, úgy döntött nekem adja. Szóhoz sem jutok, köszönöm, meg madarat lehetne fogatni velem. De, miért? Kérdem. Csak, mert szeret. Nézem, megbolondult? De, nem. A stílus a régi, leereszkedő. Milyen, amikor utál valakit? Végül kiderül, hogy az elveszett fülbevaló miatt van az egész. Így is boldog vagyok. Úgy örülök, mint egy gyerek. Felveszem a fekete kisestélyimet hozzá. Állati jól áll, csak a pöttyeim furcsák hozzá.

 

Este:

Anyósék hétkor mennek el. Gyors, könnyű vacsora, és tízkor már ágyban is vagyunk. Éjfélkor felébredek. Túl könnyű volt a vacsora. Irány a hűtő! Pótvacsora.

 

 

Huszadik nap

 

 

Reggel:

Laci balra el. Cili alszik. Neki volt esze, hogy nem kelt fel Lacival. Én nem bírok visszaaludni. Nézem a tévében a reggeli műsorokat, de unom. Csupa politika. Hová vezetik ezt a szegény kis országot?

 

De:

Hívnak a galériából, hogy hogy állok a képpel. Mondom, hogy mi a bajom. Enyhe röhögés, aztán sajnálkozás. Mondja a főnök, hogy ő is húszon évesen esett át rajta. Tudja milyen borzalmas. Jobbulást kíván, és leteszi. Frászt kapok, mert ahogy én is leteszem a kagylót, azon nyomban megcsörren megint a telefon. Bea néném az, Kanadából. A kötelező udvariasság után (hogy vannak a felmenők, és a lemenők), megkérdezi, hogy Lydia unokahúgom (ő már Kanadában született), lakhat-e nálunk pár napig. Pestre akar egyetemre járni, és amíg nem talál kiadó lakást, nincs hol aludnia. Persze, jöhet, mondom, kivéve, ha nem akar egy kis bárányhimlőt, mert én most az vagyok. Bea közli, hogy majd megkérdezi, volt e Lydia már bárányhimlős. Kérdem mikor jönne. Bea mondja, hogy augusztus 19-én, hogy lássa a tűzijátékot. Mondom, addigra már nem leszek fertőző. Elköszönő formulák, majd leteszem ismét a kagylót, és frászt kapok, mert a telefon ismét megcsörren. Laci az. Rá bíztak egy nagyon fontos munkát, így csak tízre ér haza. Rendeljek valami kaját neten, kapott egy kis pénzt, állja. Megvárom, amíg leteszi, és kihúzom a telefont.

 

 

Ebéd:

Amit találok. Például találok egy újabb jó kis krimit. Már olvastam, de nagyon tetszett. Na, nehogy azt higgyék, hogy csak krimit szoktam olvasni. Szeretem én a klasszikusokat is. De tizenhét éves koromban eredeti nyelven kiolvastam a Háború és békét (orosz + francia), azóta ritkábban veszek ilyesmit a kezembe. Ebédnél is ezt olvasom. Nem figyelek oda, és Cilinek adom a kacsa maradékát, én meg eszem a felaprított felvágottat. Oda se neki, úgy is untam már a kacsát. A baj csak az, hogy az egybe husit, Cili végigcincálja a konyhán. Moshatok fel.

 

Du:

Csöngetnek. Anya az. Ma nem akart jönni, de aggódott, mert nem tudott telefonálni. Átkozom magamat. Szegény anyu most jöhetett. Hozott kaját. Legalább este nem kell rendelni. Lelkendezik, hogy milyen rendes vagyok, hogy Lydiát befogadom. Megbeszéljük, hogy milyen szép, hogy ide akar járni, az óhazába, egyetemre. Hozza nekünk a pénzt. Anyu látja, hogy múlnak a pöttyeim. Sokkal jobban vagyok már én is velük, nem viszketnek annyira. Háromkor elmegy Anyu, és végre magamra maradok a könyvemmel. A telefont visszadugom. Olvasok, szinte száll az idő. Aztán leteszem a könyvet, és eszembe jut Lydia. Még 1999-ben voltak itthon az anyjával, kis Beával. Kövérkés, pattanásos kislány volt. Kíváncsi vagyok milyen nagylány lett belőle.

 

Este:

Laci tényleg tízre ért haza. Beteszem a mikróba a zöldborsó levest, majd a sült pulykát krumplipürével. Kérdi honnan rendeltem. Mondom nem rendeltem, anya hozta. Faljuk. Persze utána nincs elalvás. Beteszünk a videóba egy ötvenperces vígjátékot, meg még egyet, meg még egyet. Fél kettő mire lefekszünk.

 

 

Huszonegyedik nap

 

 

Reggel:

Reggel!? Hajnal inkább. Cilire rá jött az öt perc. Püföli, rángatja a hálószoba ablakban lógó futómat. Ráordítunk, füle botját sem mozdítja. Csapkodjuk a tenyerünket, semmi, végül Laci fogja a fél pár papucsát, és odavágja. Rossz az irányzék. Papucs az ablakba, ablaküveg a földszintre. Hatalmas csörömpölés, remélem, nem volt alatta senki. Cili lélekszakadva rohan a lakás legtávolabbi részébe. Laci, a másik fél papucsával kitörögeti a maradék üveget, nehogy belenyúljunk, aztán visszaalszunk arra a másfél órára még. Azon nem kell összevesznünk, hogy nyitva hagyjuk-e az ablakot.

 

De.:

Laci kihív egy üvegest, aztán elviharzik. Várom az üvegest. Cili alszik a foteljában. Bűnbánóan dörzsölődik hozzánk, ha a közelébe megyünk. Szeretnék haragudni rá, de nem tudok. Büdös kis dögje!

Csengetnek, megjött az üveges. Leszedi az ablakot, majd az üvegvágóval beigazítja az üveget, meg az idegeimet, hogy teljesen fel legyenek turbózva. A hátamon is feláll ettől a hangtól a szőr. Meglátja a macskát, és nemes bunkósággal közli velem, hogy utálja ezeket a rühes dögöket. Mondom neki, hogy Cili nem rühes, hanem ápolt házimacska. Az őt nem érdekli, úgy szaporodnak, mint a nyulak. A nyulakat is utálja, mert büdösek, meg a kutyákat, a sok kutyagumi miatt. Meg ugatnak, ha ő kutyaugatást akar hallani, akkor leköltözik vidékre. Annál már csak a gyereksírást utálja jobban. Most költözött a szomszédjába egy fiatal pár. Ikreik vannak. Azok pont úgy nyivákolnak, mint a rühes macskái. Szerencsére befejezte a munkát, mert ha még öt percig hallgatom, belevágom az ablakba. Miután anyagilag leamortizált, kiengedem. Odamegyek a telefonkönyvhöz, és bekarikázom a nevét, majd a margóra ezt írom: TÖBBET NE HÍVJUK!, aztán veszem a seprűt, meg a lapátot, és lemegyek az ablak alá összeseperni az üveget, meg visszacsempészni a fél pár papucsot.

 

Ebéd:

A tegnapi maradék kaja, és a maradék krimi.

 

Du:

Laci felhív, hogy mit végzett az üveges. Mondom neki, hogy végzett a munkával, meg az idegeimmel is. Nem értem, hogy gyűlölhet, minden élőt egy ember! Mondja Laci, hogy ne is törődjek vele, nem én, hanem ő marad le az élet szépségeiről. Igaza van. Ma hamar haza ér, rendeljek kaját a neten, mire megjön, tudjunk enni.

Kinyitom a számítógépet, és megrendelem a kaját, aztán nekiállok játszani. Pasziánsz. Nem jön ki, a következő sem, meg a következő sem…végre, vagy a húszadik kijön, a kaja és Laci pedig meg jön. A kaja pont jó. Tengergyümölcse leves, vaddisznópörkölt krumplival, és desszertnek almás pite. Megint jól belakunk. Ezt már le kell sétálni. Igyekszünk elkerülni az embereket, de így is jól megnéznek többen is. Összesúgnak a hátunk mögött: ”Szegény, milyen ragyás!” mondja egy nő a férjének. Csak nevetünk rajtuk.

 

Este:

Cili nem akar bejönni a hálóba. Hívjuk, simogatjuk. Hiányozna a lábunk mellől. Végre elfoglalja a helyét. Remélem egy életre megtanulta, hogy a virágokat nem szabad piszkálni. Csak reméltem…

 

 

Huszonkettedik nap

 

 

Reggel:

Tombol a hőség. Éjjel tárva, nyitva minden, de majd megfulladunk így is. Mikor megszólal a tévé, Laci bemegy a fürdőbe, és csak zuhanyozik, meg zuhanyozik. Azt mondja, hogy alig aludt valamit az éjjel. Én igen, csak rémeket álmodtam.

 

De:

Óránként tusolok, és meztelenül lófrálok a lakásban. Egyszer csak a vitrin üvegajtaján megcsillan valami. Biztos a Nap, mondom, de megint. Meresztem ki a szememet az erkély ajtón, és megcsillan, most a szemközti ház egyik ablakában valami. Számolom az emeleteket. Negyedik. Kukkol valami szemét alak. Na, megállj csak, mondom, felveszek egy könnyű nyári ruhát, meg szandált, és átosonok a szemközti házba. Fel a negyedikre, becsöngetek. Ahogy gondoltam. Egy hatvan körüli pasas nyit ajtót, kezében a távcső, orrán az öklöm. Mielőtt megfordulnék, látom, hogy elered az orra vére. Se köpni, se nyelni nem tud. Hazamegyek. Csörög a telefon. Ne haragudjak, de véletlen volt. Ő a madarakat nézte, és meglátott engem. Mondom neki, szép kis díszpinty maga, és levágom a telefont, majd behúzom a sötétítő függönyt, és megint levetkőzöm.

 

Ebéd:

Megpróbálok francia hagymalevest főzni, de nekem kínai. Valami furcsaszínű lötty lesz belőle. Az íze nem rossz, de azt hiszem, hogy mint a hagymát, mind a zsemlekockát túlpirítottam hozzá. A maradékot megetetem a WC-vel, Laci ne is lássa.

 

Du:

Csöng a telefon. A kukkoló az. Azt kérdi, hogyan engesztelhetne ki? Mondom neki, azzal, ha békén hagy. Leteszem a telefont. Húsz percig bírja. Megint felhív. Szeretne velem beszélni. Ő rendező egy nagyon nívós filmbe, pont ilyen dekoratív statisztákat keresnek. Mondom neki, pornó filmet nem vállalok, és leteszem. Egy óra nyugalom. Azt mondja, félreértettem. Nem pornót forgat, csak finom erotika van a filmben. Jó, mondom, egye meg a finomságot egyedül, és ha még egyszer felhív, jön a barátom és elintézi. Az a kis nyikhaj, kiállt fel, fél kézzel elbír vele. Úgy, mondom, már máskor is leselkedett? Lecsapom a telefont, és kihúzom. Az agyam majd föl robban. Iszom két konyakot, és föl-le rohangálok a szobában.

Laci hazajön. Mondom neki mi az ábra. Dühösen elrohan. Egy óra múlva jön vissza. Van egy szép messzelátónk, Lacinak a bal szeme alatt egy monoklija, a kukkolónak meg egy általam eltört orra, egy Laci által szerzett monoklija, és pár kivert foga. Egyikünk sem ment a rendőrségre.

 

Este:

Lemegyünk a kedvenc helyünkre vacsizni. Laci monoklija irtó hülyén veszi ki magát, de oda se neki. Jól érezzük magunkat. Kicsit becsíve megyünk hazafelé. Az utca túloldalán siet hazafelé a kukkoló. Valószínűleg a fogorvosnál járt.

 

 

Huszonharmadik nap

 

 

Reggel:

Csöngetnek, ránézek az órára, fél nyolc. Laciért jött a kocsi a munkahelyéről, munkareggeli. Kedves párom kiöltözik, csak a lila monoklija nem megy az öltönyéhez. Vihogunk rajta a sofőrrel.

 

De:

Fura dolog a távcső. Ott áll a kisasztalon a tévé mellett, és hívogat, hogy nézelődjek vele. Na, döntöm el magamban, én nem vagyok perverz állat. Darabig megállom, aztán mégis csak felveszem. Eszem van, a hálószobából kezdem el pásztázni az ablakokat. Jó erős masina, szépen be lehet vele látni az ablakokon. Az egyik lakásban egy fiatal nő dajkálja a kisbabáját. De édes, ragadok le náluk. A nő beteszi a babát a kiságyba, aztán tenni-venni kezd. Egy fotel mellé pelenkát, flakonokat rak, majd előbuggyantja a mellét az otthonkája alól. Jézus! Épp szoptatni készül! Lerakom a távcsövet, és nagyon elszégyellem magam. Ilyen intim dolgot kilesni!

 

Ebéd:

Pulykacsíkok mellbimbóval. Bocsánat kelbimbóval. Nagyon finom. Cili is értékeli a pulykát belőle.

 

Du:

Újra nekiveselkedem a vállalkozó feleségének. Nagyon tetszik, ahogy a haján átvilágít a fény, csak nem tudom, hogy oldjam meg a dolgot a vásznon. Végül hosszas kínlódás után rájövök a technikára. Szépen alakul a dolog. Laci korán jön haza. Megint megkötöttek egy jó kis üzletet. A monokliján mindenki jót derült, főleg azok után, miután elmesélte, hogy miből adódott. Tettetett méreggel mondom neki, hogy nem szégyelli, hogy kibeszélte, hogy meztelenül flangáltam? Ne, azt monda, hogy öltözködtem. Az meg igazán mindenkinek bejött, hogy átmentem orrba verni a pasast. Laci megkérdi, hogy megnéztem-e mit csinál a pornó rendezőnk? Nem mondom, és elfelejtem elmondani, hogy mit is láttam. Laci hozza a látcsövet, kimegy az erkélyre, és átnéz a pasashoz. Majd hanyatt esik, épp filmforgatás folyik oda át. Megnézem én is. Nem semmi. Vagy tízen egy rakáson témáznak.

 

Este:

Úgy látom Lacira hatnak a látottak. Cili békésen alszik a tévé tetején, mi meg nyikorgattatjuk az ágyat.

 

 

Huszonnegyedik nap

 

 

Reggel:

Áldott szombat! Laci hátulról átölel, úgy ringatózunk a félálomban. Cili a felhúzott térdeimhez bújik, érzem, hogy a kiscicák mozognak benne. 47-48 napos terhes már. Nem is tudom, hány napos korukban szülnek, de már jó hasas Cili.

 

De:

Felmegyek a netre, és megnézem a macskák vemhességi idejét. 64-70 nap. Akkor még olyan két hét. Egyre kezesebb. Bújik az emberhez. A lapot felveszem a kedvencek közé, hogy legyen hol meghirdetni a cicusokat. Végre kezd elmúlni a himlőm. A jövő héten fel kell keresnem az orvost, hogy megkapjam az antibiotikum kúrát, nehogy szövődmény lépjen fel. Laci megjön a piacról. Nekiállunk ketten főzni. Szeretek vele, ő olyan ügyes. Kivéve, amikor a kedvenc salátás tálamat eltöri. Veszekszünk egy sort, aztán összetakarítjuk a romokat.

 

Ebéd:

Fejtett bableves, sült libacomb, saláta nélkül.

 

Du:

Lacit megszidom, mert a függöny mögé bújva kukkolja a kukkolót. Most csak egy nő van nála, épp meztelen fotókat készít róla. Aztán megjön egy ipse, és rámászik a nőre. A kukkoló élveteg pofával filmezi őket, aztán maga is beszáll. Végül kiszedem Laci kezéből a távcsövet, bevágom az egyik szekrénybe, és a kulcsot eldugom. Laci vissza akarja szerezni a látcsövet, birkózunk, nevetünk, majd szeretkezünk. Csöngetnek. Szerencsére, már utána. Laci megy ajtót nyitni. Sziszi az a barátnőm, egy nagy tatyóval. Kisírt szemmel kérdezi, aludhat-e ma nálunk, mert összeveszett a Gyurijával. Hát persze, mondjuk. Ez már többször is előfordult. Hol a Gyuri, hol a Sziszi állít be. A két gyereküket még nem pátyolgattuk, de ami késik, nem múlik. Estig hallgatom barátnőm panaszáradatát.

 

Este:

Már mindenki feküdne. Sziszinek épp a rekamién ágyazunk, amikor csengetnek. Gyuri az, hogy bocsi, meg nem úgy gondolta, és Sziszi jöjjön haza, mer hiányzik a srácoknak, neki meg pláne. Megbocsátás, dúl a lamur, barátok balra el, mi ágyba be.

 

 

Huszonötödik nap

 

 

Reggel:

Szép idő van. Éjjel esett a reggel, és most finom pára lepi el a környéket, ahogy a nap elkezdi felszárítani a vizet. Laci persze ebből semmit sem lát, mert rohan. Hová, azt nem tudom, mert vasárnap van. Végül rájön, és visszabújik mellém.

 

De:

Takarítgatunk. A leves fő a konyhában, meg a pörkölt a rizses húshoz. Cili egyfolytában nyávog. Imádja a rizses húst. Pont addigra leszünk kész a takarítással, mire kész az ebéd.

 

Ebéd:

Finom. Cili szerint is, aki úgy bekajál a rizses húsból, hogy ott ahol van, lefekszik és elalszik. Mi emeljük fel, és visszük be a foteljába, nehogy felfázzon, gyerekestül.

 

Du:

Hívogat a gyönyörű idő. Beülünk hát a felújított Töfröcső úrba, a hátuljában ott vannak a lövések nyomai, mert nem volt annyi pénzünk, hogy azt is lecseréljük, de egyébként is így tetszik, és megcélozzuk a budai hegyeket. A zöld megnyugtat. Elindulunk egy jelzésen, ami forráshoz vezet. Vágyok a friss hegyi vízre. A táj gyönyörű. Egy-egy szebb részről vázlatot készítek. Vittünk ugyan egy pár szendvicset, meg vörösbort, de alig várom a forrás hűs vizét. Odaérünk. Forrásra csap szerelve. Csapról eltávolítva a kerék, amivel ki lehetne nyitni. Forrás elnapolva. Lacit majd megüti a guta. Engem is, csak én nem rohangálok mérgesen, fel és alá, hogy egy arra érdemes kővel szétverjem a csapot. Húsz perc őrjöngés után iszunk a hozottból, és visszaindulunk.

Hazaérve Cili nem tudja, hogy melyikünkhöz bújjon.

 

Este:

Laci a közértből hozott budai kristályvizet, azt iszogatjuk. Lefekvés előtt vagy ötször voltam pisilni tőle. Éjjel meg tízszer.

 

 

 

Huszonhatodik nap

 

 

 

Reggel:

Mikor a nap felkel. Na azt nem látni, mert mindent szürke felhő takar. Nem esik, de lóg a lába. Lacinak is. Ül az ágy szélén és alszik. Aztán megsértődik, mert kinevetem.

 

De:

Előveszek egy vásznat, és lefestem a kukkolót, ahogy megy hazafelé a fogorvostól, akrillal. Utána rátérek a vállalkozónéra.  Az arca kezd határozott vonalakat ölteni. No nem hasonlít magára, de legalább határozottak a vonalai. Kínlódok vele, aztán

bevágom a sarokba.

Elered az eső. Dől a lé fentről, én meg unatkozom. Bekapcsolom a számítógépet. Ellátogatok egy pár oldalra, ahová régen jártam, de már egész más társaság jár oda. Végül letöltök pár új játékot, azokkal szórakozom.

 

Ebéd:

Nincs itthon semmi, az esőbe meg nincs kedvem lemenni. Főzök kocka levest, és bögréből iszogatom.

 

Du:

Vissza a játékokhoz. Teljesen belezuzulok, hogy megoldjam a kis hős feladatait. Többször is elvérzem, mire rájövök, hogy menteni is lehet. Laci hazaér, ázott, fázik, de nem törődöm vele. Ettől kissé nyűgös lesz. Megfürdik, melegít magának egy kis levest, aztán leül mellém a géphez. Együtt ordítozunk, szidjuk a rémeket, és hülyézzük a játék készítőjét. Végül fél nyolckor kelünk fel az asztaltól. Egész jól szórakoztunk. Cili szemrehányóan néz ránk. Még nem kapott vacsorát. Mi sem.

 

Este:

Vacsora, Cilinek macskakonzerv, nekünk zsíros kenyér, hagymával. Utána ha(ggy )ma van. Bűzlünk, mint egy francia paraszt. Hiába mosunk fogat, majd el ájulunk. Cili kimegy az erkélyre, mi meg egymásnak hátat fordítva alszunk el.

 

 

Huszonhetedik nap

 

 

Reggel:

Ma már nem esik. A leveleken csillognak a harmatcseppek. Gyönyörű. Előkeresem a digitális fényképező gépemet, és készítek pár fotót. Egész jól sikerülnek. Laci is ébredezik. Ma nem rohan. Meg tudunk normálisan reggelizni.

 

De:

Megint előveszem az asszony képét. Változtatok egy-két helyen, és egészen jól alakul. Mikor végzek, felöltözöm, és lemegyek a körzeti orvoshoz. Megvizsgál, és közli, hogy most már biztosan megmaradok. Felírja az antibiotikumot, és elteszi a hálapénzt. (Még jó, hogy ingyenes az orvosi ellátás). Hazafelé bevásárolok. Zöldségeket, meg egy szépdarab marhahúst. Beteszem a sütőbe, aztán kiveszem, sózom, borsozom, aztán visszateszem. Megpucolom a zöldséget, és mellészórom a hús mellé, majd vizet öntök alá. Mellé ülök olvasni. Fejezet végén bekukkantok a sütőbe. Tök hideg, én meg tök ideg. Ja, ha be sem kapcsolom! Újabb fejezet. Benézek ismét a sütőbe. Szépen sül a kaja. Újabb pár oldal, majdnem odasült a kaja. Kis víz utána. Végül kiolvasom a könyvet, és a kaja is készen lesz.

 

Ebéd:

Isteni. Ilyen finomat még nem készítettem. Még végül megtanulok főzni?

 

 

Du:

Megint a gép előtt kötök ki. Most egy másik játékot kezdek el. Ez is elég jó. Valami II. Világháborús szimulátor. Már egy halom német katona szárad a lelkemen. Elfog a harci kedv, és vagy három szintet megcsinálok, amikor egy házban nem nézek körül rendesen, és hátulról leszúr egy fricc. Érne utol a Klossz kapitány, vagy a francia ellenállás! Áh! Tőlem lehet a Tenkes kapitánya is. Dühöngök, és kezdem előröl. Oda érek megint, abba a szobába, amikor leszúrtak. Nézek az ajtó mögé, és lövök. Úgy kell neked, te kutya, gondolom, de most meg hátba lőnek.

Laci megjön, és lelkesen ül le mellém. Folyik a harc. Mesélem Lacinak, hogy hol szoktak kinyírni. Mondja, engedjem oda, most megpróbálja ő. Az ajtó mögött álló katona hasba szúrja, a máik meg hátba lövi. Bravó! Mi is volt a seregnél drága párom? Őrmester? Lefokozni!

Még egyszer neki gyürkőzöm hát én. Bemegyek az ajtón, és közben folyamatosan tüzelek. Sikerült kinyírnom a bandát, és megszereznem a titkosírással írt parancsomat. Na a kódot, csak holnap fejtem meg.

 

Este:

Laci nem akarja elhinni, hogy én sütöttem a marhasültet. Jól bekajálunk belőle. Cili még kétszer kér, aztán bemegy a foteljába, és mosakodni kezd. Emlőcskéi már erősen dudorodnak. Gondosan nyalogatja őket.

Mi behozzuk a maradék vörösbort, és azt iszogatjuk. Nézzük a híradót. Borzalmas. Minek kell egymást felrobbantgatni? Aztán beteszünk egy vígjátékot. Ősrégi Audrey Hepburn film. Egy pasas, mielőtt az üldözői kinyírják, egész vagyonát eladja, és a pénzt elrejti. Mikor megtalálják, csak egy táska volt nála, benne egy tubus fogporral, egy fésűvel, egy fogkefével, a tárcájával (benne semmi érdekes), a kulcsaival, és egy levéllel, mely a feleségének szól, hogy megváltozott az időpontja a fogorvosánál. Mindenki az asszony után ered, ám a kincset nem találják, pedig ott van mindenki orra előtt. Közben pedig hullanak az emberek, rendszerint pizsamában. A címe: Amerikai fogócska. Elégedetten megyünk az ágyba, és még elégedettebben alszunk el.

 

 

 

Huszonnyolcadik nap

 

 

Reggel:

Laci a szokásos formáját hozza. A fogkefével fésülködik, és a hajkefére keni a fogkrémet. Aztán észrevesz a tévedést, viszont ettől a haja kissé mentolos illatú lesz. Rohan a lépcsőházban, egyszer csak hatalmas csörömpölés. Rohanok utána, szerencsére, csak a Hudákék szemetesét rúgta le. Takarítok utána, és sűrű elnézéseket kérek Hudák nénitől, bár végül is miért? Mert az útba rakták a szemetet? Le is gurulhatott volna Laci miattuk.

 

De:

Végre felkerülhet a vászonra az asszony szeme. Szeretem a szemet festeni. Megelevenedik a kép tőle, és sokkal jobban látszanak a hibák, amiket még javítanom kell. Hamar kész leszek. Már is hívogat a számítógép. Most már tudom miért számító. Mert egy számító dög, számít rá, hogy bekapcsolom. Azért sem. Lemegyek a közértbe, és bevásárolok. Fellelkesülök azon, hogy tegnap milyen finomat alkottam. Ma veszek négy csirkecombot, meg gombát. Kuktába összepárolom, kivéve az egyik combot, az, Cilié. Az íz hatás frenetikus. Mikor kész, megszórom petrezselyemmel. Tésztát főzök hozzá, most azt sem sózom el, és tálalok.

 

Ebéd:

Olyan fincsi, hogy az egészet be tudnám falni. Mi lett velem? Így hatott rám a bárányhimlő?

 

Du:

Képzeljék, elmosogatok. Aztán utána igazán megérdemlem az újabb bevetést. Bele is vetem magam, de, érdekes mód, ma unom. Belenézegetek hát a mappákba. Már el is felejtettem, hogy el kezdtem annak idején, honlapot készíteni. A festményeim egy részét scenneltem be, és galériaként lehet végignézni, alattuk az áruk. E-mail cím. Már egészen jól néz ki, csak még nem kerestem neki helyet a neten.

Nekiállok. Olvasom az egyik tárhelyen a feltételeket. Kitöltök, elküldöm. Jön az e-mail, hogy ezt meg azt csináljam. Fel akarok menni a Total Commanderrel a tárhelyre, nem megy. Nézem, és nem értem, jelszó ismét, nem megy. Kitöltöm ismét a párbeszéd ablakot, nem, és nem. A fejem, már lila. Aztán megtalálom a hibát. Elírtam ma kérelemnél a felhasználói nevet. Na, szép lett, de most már mindegy. Feltöltöm az adatokat. Nyitom a lapot, csodás. Még valami halk, szolid zene kéne. Mondjuk, Vivaldi négy évszakja. Kikeresem a cd-t, letöltöm róla az őszt, ez a kedvencem, és már lövöm is a lapomra. A gépen szól, a lapon nem. Egy óra kínlódás után jövök, rá, hogy tömöríteni kell. Tömörödök. Szuper. Nagyon elégedett vagyok magammal.

Laci is elégedett velem. Azt mondta, hogy lehet, hogy feleségül vesz, mert megtanultam főzni.

 

Este:

Egy trillert nézünk. Egész jó. Végig izguljuk, aztán az egészet agyoncsapja a befejezés. Mintha kimerült volna a költségvetés. Lapos, zavaros. Annyi benne az elvarratlan szál, mint esz varrodában, ebédszünet előtt. Na mindegy. Lesz ennél rosszabb is.

Lefekszünk. Laci leoltja a villanyt, és átbújik hozzám. Először csak csókolózunk, aztán… Olyat sikítok a csúcson, hogy Cili hanyatt-homlok  menekül. Rég volt már ilyen jó.

 

 

Huszonkilencedik nap

 

 

Reggel:

Bútortologatásra ébredünk reggel hatkor. Költöztetik a Mogyoródi nénit. Illetve nem őt, mer ő már két hónapja szeretet otthonban van. A kedves fia csupa szeretetből dugta oda. No, az az igazság, hogy szegény már nem tudta ellátni rendesen magát. De, mi mondtuk, hogy szívesen bevásárolunk neki, meg ránézünk néha. Az a kedves fia nem hitte le, hogy ezt mind ingyen csinálnánk. Azt hitte a lakásra pályázunk. Hülye!

 

De:

Nem tudok dolgozni a zajtól. Lemegyek hát a parkba sétálni, meg ücsörögni. Egyszer csak ötletem támad. Felülök a villamosra, és kimegyek az otthonba, ahol a néni van. Meglátogatom. Veszek neki egy kis narancsot. Fekszik az ágyában. Vagy húsz évet öregedett a két hónap alatt. Örül nekem. Ugye, azért jöttem, hogy hazavigyem? A szívem szorul össze. Szegény öreglány! Pedig mit bosszantott össze. Folyton valamiért pörölt. Hangos a tévé (süket mint a nagyágyú), a macska a lábtörlőjére piszkit (Cili nem igen jár ki a lakásból), stb…

Hogy ne kavarjam teljesen fel, sietve távozom.

 

 

Ebéd:

Visszafelé veszek egy Hot Dogot, egy utcai árustól, és a villamoson megeszem.

 

Du:

Még mindig tart a zörgés. Kiállok az ajtóba, hogy megkérdezzem a szállítókat, mennyi van még hátra. Megjön Mogyoródi úr. Ordít, velem. Hogy mertem bemenni az anyjához. Mondom szép halkan, villamossal. Megint ordít. Teljesen felzaklattam! Még ők sem látogatják, hogy ne izgassa fel magát. Mondom, halkan, jellemző. Majdnem megüt. Benézek a már majdnem üres lakásba, és halkan megjegyzem: Haza akart jönni. Teljesen kikel magából az ürge. Drukkolok, hogy üsse meg a guta. Ez már nem az ő lakása. Eladtam egy fiatal házaspárnak, azzal bevágja az orrom előtt az ajtót. Bemegyek hát, és elhatározom, hogy minden hónapban meglátogatom Mogyoródi nénit.

 

Este:

Mesélem Lacinak a történteket. Lelkesen hülyézi ő is Mogyoródi urat, és kíváncsi az új lakókra. Az az igazság, hogy nem nagyon laknak a házban a mi korosztályunkból. Nem ártana valami jó kis társaság. Végre valaki, akihez én is átmehetek egy kis traccspartira.

 

 

 

Harmincadik nap

 

 

Reggel:

Megint bútortologatásra ébredünk. Kitámolygok az ajtó elé, hogy most már biztosan levágom Mogyoródi urat a földszintre, de egy helyes korombéli asszony áll az ajtóban. Elnézést kér, de most költöznek. Mondom neki nincsen baj, csak tegnap is erre ébredtünk. Bemutatkozunk. Németh Máriának hívják. Mondom neki, ő sincs férjnél? De csak nem vette föl a férje nevét. Senkinek sem a tulajdona ő! Kérdem, inna-e egy kávét. Mondja szívesen, de ügyelnie kell a munkásokra. Főzök hát, és kiviszem neki. Hálás.

 

De:

Úgy sem tudok dolgozni, hát átmegyek Marikához segíteni, kicsomagolni. Szövődik a barátság. Elmeséli, hogy fél, mert szerinte Mogyoródi átvágta őket, nagyon drága volt a lakás. Erre elmesélem neki a tegnapi kalandomat vele. Most már nem fél, hanem tudja, amit tud. Közben éktelen zaj, ordítozás. A szállítók beszorultak a liftbe, egy sublót, és három szék társaságában. Nekünk kell kirángatni a dög nehéz bútorokat. Az egyik srácnak szálka ment a kezébe. Egy órát rimánkodunk neki, mire sikerül kiszedni. Megjön Marika férje is Gyuszi. Helyes, kedves srác. Író. Marika meg keramikus. Megkapták az egyik pincét, ahova be tudja majd az égetőkemencét állítani.

 

Ebéd:

Főzök egy kanta ragulevest, és áthívom őket. Hálásan elfogadják az invitálást. Tegnap reggel óta nem ettek rendes kaját. Most annyira nem remekeltem, sós lett, de hát az éhség a legjobb szakács.

 

Du:

Laci is megjön, megyünk segíteni. Hatra már a tévé is be van náluk üzemelve, másnapra már csak a képek, és polcok maradnak. Mondjuk, könyvük van annyi mint a nyű. Tízre beszéljük meg, hogy megyünk segíteni.

 

Este:

Fáradtak vagyunk. Elmeséltem Lacinak, hogy milyen is volt, amikor én költöztem ide. Sárika néni, a lakás régi tulaja, az eltartottam volt. Bűbájos kis nénike. Ő lakott a hálóban, én meg a konyhából nyíló cselédszobában. Tényleg, jut eszembe. Évek óta be sem tettem oda a lábamat. Bemegyünk. Por mindenhol. Ablak nincs rajta, illetve csak egy fél méterszer, mit tudom én hány centis, ami a világítóudvarra néz. Most megrohannak az emlékek. A főiskola mellett, még őt is ápoltam. Kétszer kapott agyvérzést. Jó beteg volt, és én igyekeztem rendesen ápolni. December elsején vitte el az utolsó szélütés. Borzalmas élmény volt. A lakást meg el akarták venni tőlem, de anyu egyik ismerőse kibulizta, hogy maradhassak. Ahogy lehetett, meg is vettem. Ám ennek az időszaknak a szobáját tíz évre elzártam. Most úgy döntöttünk, hogy ki kell takarítani, és jó lesz vendégszobának. Úgy is jön Lydia.

 

 

Harmincegyedik nap:

 

 

Reggel:

Felserkenünk, reggeli, és kopogunk pont tízkor a szomszédban. Gyuszi nyit ajtót. Most ébredt. Bocsi, de elaludtak. Semmi baj, mondjuk. Ha magukhoz térnek, jöjjenek át, kapnak kávét, meg májkrémes kenyeret. Fél óra, és jönnek is. Újabb félóra reggeli, és megyünk is.

 

De:

Fúrunk, faragunk, mi, lányok, meg a konyhában pakolunk. Csöngetnek. Az egyik lakó ordít, hogy hagyjuk már abba a zajongást. Kinyitom a számat, és közlöm Bende úrral, hogy mikor ő költözött, még vasárnap is verte a falakat, úgyhogy vagy hazamegy, és kibírja még a két órás zajt, vagy segít. Bocsánatot kér, és elkotródik. A többiek csak úgy bámulnak. Végül Laci megjegyzi, hogy arról még nem is tudnak, hogy bevertem egy kukkoló orrát.

 

Ebéd:

Lemegyünk a kedvenc éttermünkbe. Marikáék nem akarnak, hogy őnekik nincs ilyenre pénzük, de visszük őket, és kész. Jól belakunk. Így, hogy fogunk könyveket pakolni?

 

Du:

Azért ment. Még a sorrendet is sikerült betartani. Mikor kész vagyunk, Marika előveszi a pezsgőspoharakat, Gyuszi pedig egy üveg pezsgőt. Még egy tál chips is kerül az asztalra. Örülnek, hogy egyből barátokra leltek. Mi is. Beszélgetünk, iszogatunk. Előkerül még egy pezsgő. Megkérdezem, honnan költöztek. Bérelt lakásból. Évekig kínlódtak. Mikor összeházasodtak, Marika anyukájánál laktak. El voltak nászúton, mire hazaértek, a Lakásmaffia eladta a házat a fejük felöl. Bementek, mikor látták, hogy az idős asszony már pár napja egyedül van, megfenyegették, és aláírattak vele egy szerződést. Nem volt mit tenni, költözni kellett. Szegény anyuka az élmények miatt fél év alatt elment. A házat visszaperelték, de már nem volt kedvük oda visszamenni, ezért vették meg ezt a lakást. Szomorúak lettünk, de aztán Laci elsütött valami hülye viccet, és minden visszazökkent a rendes kerékvágásba.

 

Este:

Fáradtan ágyba.