Első nap:

Reggel:

Felébredtem. A nap vadul világított a szemembe. Lassan tudatosult bennem, hogy mi is van. Ma jön az új bútor. Megbökdöstem Lacit. Morogva fordult meg. Mondám, mindjárt itt a bútor. Felült, és a megszokott reggeli bambasággal nézett rám. Értelem nincs, érzelem semmi.

De:

Körülbelül két liter kávétól visszanyertük az értelmünket, és kimentünk szétszedni a régi bútorunkat. A könyvek, ruhák, és egyebek már bedobozolva a cselédszobában sorakoztak. Kicsit sajnáltuk a régi bútort, de hát mindennek lejár egyszer az ideje. Szétszedtük a felső részeket, majd az alsót is elrángattuk. Laci sűrűn káromkodott, és megállapítjuk, ha még két elemnél többől állt volna a szekrénysor, a sebészeten kötött volna ki. Akkor találtam meg a nyolc éve elveszett naplómat. Milyen furcsa is újra olvasni a régi dolgainkat. Mikor a kifosztásunkból visszaszerzett szekrénysort összeraktuk, akkor kerülhetett mögé a napló. Azóta sok minden történt. Összeházasodtunk. Az én anyám örömére, és az ő anyja bánatára. Cili túl volt a nyolcadik almán, én három kiállításon Laci pedig két kinevezésen. Leültem olvasni Lacusom bánatára. Közben megjöttek a bútorral. Kissé zsúfolt lett a lakás, mert a régi bútort csak délután viszik el majd.

Ebéd:

Lapjával sorakoztunk ki a konyhába. Cilinek nagyon tetszett a felfordulás, így csak bekapta az elé tett kaját, és már rohant is vissza a zsúfolt nappalit felfedezni. Mi szendvicseket ettünk, rengeteg uborkával. Lacira rájött a szeretkezhetnék, így végül én is tálalva lettem. Persze a kellős közepén csöngettek.

Du.

Laci átmászott rajtam, a szekrénysoron, rálépett Cili farkára, és leverte a még megmaradt cserép virágomat, aztán beengedte Marikáékat. Szegények, azt hitték, láthatnak valamit az új bútorból. Láttak is, azt, ahogy a régi neki van támasztva. Azért átmásztak, a leesett cserép maradványain, Cilin, a bútorokon, és Laci rosszalló tekintete mellett leültek a konyhában, ahol én már összekapkodtam a padlóra hullott ebéd maradványait. Kávéztunk, beszélgettünk, mikor csengettek. Laci ki, át a bútoron, macskán, virágromon, anyám beengedve. Virágrom összetakarítva általa, bútor úgy tolva, hogy legyen közlekedési lehetőség, Cili, megsimogatva, konyha enyhén túlzsúfolva. Laci lemond a családalapításról. Fogy a sörünk, anyu is issza. Csengetnek. Fellélegzünk, jöttek a bútorért. Nem, Anyós és Após pajtás érkeztek meg. Kerítek a bútorhalmaz alól két széket, én és Lacusom arra ülünk. Anyósom leereszkedő stílusban szidja szervező képességünket. Ő biztosan előbb elvitette volna a régi bútort, hogy vinné el már magát! Apósom stikában rájár a vodkás üvegre. Egészségére! Csengetnek. Itt a bútorszállító! Nem, az nem, csak Szilvi, meg az ő Gyurija. Jöttek segíteni, pakolni. Pakolunk is, mert szék az már nincs, csak valahol a szoba sarkában, elásva. Szerencsére hoztak egy kis sört, és vodkát. Halk csörömpölés. A szétszedett bútor nemes egyszerűséggel rádőlt a bejáratra. Fél órába telik, mire kiszabadítjuk a bejáratot, ahol már idegesen toporognak a bútorszállítók. Végre kiürül a lakás. Az új szekrénysor a helyére kerül. Gyönyörű! Az ülőgarnitúra is csodálatos hozzá A tévé állvány, meg álmaim netovábja. Hordom ki a cselédszobából a dobozokat, abból is minden a pillanat tört része alatt a helyén van. Marika egy gyönyörű kerámiát csinált a könyvek elé. Minden a helyén, nyitjuk a pezsgőt a gyönyörű bútorra, mikor anyám megszólal: ”Ezt a rasnya fonott fotelt a zsámollyal minek tartottátok meg?” Nem is tudom, mit feleljek. Anyósom véletlenül egyet értve anyámmal, bólogat. Már épp valami hülyeségen töröm az agyamat, félresikerült hazugságon, mikor Laci megszólal: „Mert csodálatos emlék, Anyuka”. Minden hálám az övé. Még sem mondhattam el, hogy azért, mert abban szeretkeztem először Lacival. Ebbe belenyugszik a kis társaság, és zajos jókedvvel ünnepeljük az ünnepelni valót.

Este:

Tízkor megy el az utolsó segítőkész vendég. Hirtelen csend borul a lakásra. Cili előkerül, és méltatlankodva kéri a vacsiját. Kap, ünnepit, kenőmájast, mellé tejszínt. Mi nem vagyunk éhesek. A cipsz, és ropi eltömött. Beülök a megmentett fotelomba. Laci elém térdel, és szeretkezünk benne, mint régen. Szenvedéllyel, gyöngéden. Aztán befejezzük a déli konyhait, majd bebújunk az ágyunkba, és a lábunknál Cilivel, elalszunk.

Második nap:

Reggel:

Korán ébredek. Fáj a karom, meg a lábam a rengeteg pakolástól. Kiülök a nappaliba és nézem az új bútort. Egyre jobban tetszik. A pálma a sarokban egészen úri külsőt ad neki. Kihozom a régi virágtartót az erkélyajtó elé, de nem igen megy az új fílinghez. „Ide valami fa cucc való”. Mondja a hátam mögött kedvesem, és meg majdnem összecsinálom magamat a hirtelen zajra, de igazat adok neki. Főzünk kávét, kajálunk, kiforgatjuk a maradék pénzünket az aprógyűjtőből, és elindulunk virágállványt nézni.

De:

Jó, hogy péntek, Laci ma nem megy be, mert szabit vett ki, pont ilyen célokra. Járjuk a nagyáruházakat. Vannak szép virágtartók, de azoknak az áruk is szép, meg vannak rondák, de azoknak is szép az áruk. Virágot már vettünk 5 cseréppel, de, hogy hová tesszük, azt még nem tudjuk. Végül az egyik KIKÁ-ban megláttam már messziről álmaim virágtartóját, és valószínűleg Laci rémálmaiét, mert, hogy össze kell majd raknia. Közelről is jól mutat. Az ára meg pláne. Leárazott csoda. Nézzük, hogy mi a baja. Laci halkan megjegyzi, hogy biztosan nem lehet összerakni, az a baja. Megvesszük, boldogságban úszva haza. Doboz kinyitva, virágtartó kb. 1000 darabban. Rajz elő, nézzük. Visszanéz. Végül csak neki állunk összerakni. Inog, meg fura, érdekes mód a 6-os csavar pillanatokon belül elfogy.

Ebéd:

Anyázás, és zsíros kenyér a nappali asztalára helyezett tányérról. Leesik, persze, pofára. A pirosarany csodásan mutat a világos padlószőnyegen. Miközben pucolom, Laci befejezi az állványt. Rút, és ingatag.

Du.:

Átmegyünk a szomszédba Gyusziért. Még nincs otthon. Marika kávéval kínál. Aztán sörrel. Aztán sütivel, bár ahhoz kell egy kis tej, mert már másnapos, de legalább harmad napja. Végre megjön Gyuszi. Letusol, eszik, aztán átvonulunk hozzánk. Nevetőgörcsöt kap szerény próbálkozásunkon. Szétszedi a cuccot egy háromnegyed óra alatt, aztán egy félóra alatt össze. Nem tudom mit csinált, de a cucc eredeti pompájában tündököl. Felpakolom rá a virágokat, maga az álom. A régit kiteszem a folyosóra, majd veszek rá virágokat. Még egy kicsit beszélgetünk a szomszédokkal. Mire kikísérjük őket, a régi állvány eltűnik. Hát ez nem is koppant, nevetünk.

Átmegyünk a kedvenc vendéglőnkbe vacsorázni. Jó mint mindig, csak az árak ugrottak fel, de még mindig ez a legolcsóbb a környéken.

Este:

A nappaliban tévézünk. Megnézünk két filmet. Megállapítom, hogy Laci ezen a kanapén is ugyan úgy horkol tévénézés közben. Zuhany, lefekvés. Azonnal elalszunk.

Harmadik nap:

Reggel:

Hőmérő elő. Évek óta próbálkozunk a gyerekkel, de nem jön össze. Mérem a hőmérsékletemet, nincs idő. Pedig nekem már igen kéne egy kis reggeli etye-petye. Lacinak is, és tojunk a modern orvostudományra, hatalmasat szeretkezünk. Utána ágyba kapom a reggelit.

De.:

Jó kedvünk kerekedik. Kiülünk a nappaliba, és bámuljuk a reggeli rajzfilmeket. Rászoktunk egy ideje, hogy felvesszük a jó rajzfilmeket a gyereknek. Vitázunk, hogy melyiket tartsuk meg. Persze nincs közte egy harcias sem. Aztán Laci a lábamhoz ül. Ezt egy ideje bevezettük. Szeretek a hajában turkálni, ő meg felizgul tőle, aztán felizgat. Ne haragudjanak, fel kell avatni az új ülőgarnitúrát.

Ebéd:

Kivonulunk a konyhába, és főzünk. Zöldbab levest, sült pulykacombot, és spárgát. Szó szerint, mert én úgy dobom a vízbe az egészet, ahogy a piacon megvettük. Úgy sem evett senki még utólag megmosott spárgát.

Du.:

Lemegyünk sétálni. A tavasz ezerrel tombol. Laci szénanáthája is, de azért jól esik neki is a séta. Nekem meg muszáj, ha babát akarok. Szettem már minden féle vitamint, voltam gyümölcskúrára fogva, zöldség kúrára fogva, három hónapig egy kortyot sem ittam (na jó, vizet igen), de mindhiába. Vizsgáltak már engem, vizsgálták már Lacit, állítólag semmi akadálya a dolognak, mégis itt vagyok idestova harmincnyolc évesen, és gyerek egy szál sem. Ez van, illetve nincs. Ha idén sem jön össze, akkor mesterségesen kell megtermékenyülnöm. Kész.

Visszafelé vettünk virslit, meg sört. Otthon Laci leült az új fotelba olvasni. Feltettük Vivaldi mind a négy évszakát, és én nekiálltam festeni. Végre sikerült megvalósítanom régi vágyamat. Akvarellel megfesteni az épp aktuális évszakot. A zene nagyon felvillanyozta a gondolataimat. Lacit viszont levillanyozta, mert elaludt, így volt egy kis zavaró tényező. Időnként nem hallottam a zenét a horkolástól.

Este:

Megfőztük a virslit, bevittük és betettük a Különben dühbe jövünket a dvd-be. (Igen, kérem, már nem a videóba, hanem a dvd-be. Feltörtünk). Mi is megrendeztük a sör-virsli versenyt. Aztán én a hálóba kaptam még egy adag virslit, tudják, azt a robbanós fajtát, majd elaludtunk.

Negyedik nap:

Reggel:

Hőmérő elő. Laci nincs mellettem. „Hol vagy?” – kérdezem. Jön, kezében tálca. Finomságok, felvágott, gyümölcslé. Nézem a hőmérsékletet, még mindig nem jó. Miért mindig hétköznapra esik a peteérésem? Eszünk, finom. Cili is kap felvágottat. Belerágja magát az egész szeletbe. Aztán tálca a földre, Laci rám, Cili nézi, majd unottan kisétál a nappaliba. Finoman ölel át Laci és a vasárnap. Végül kielégülten felkelünk. Laci persze belelép a tálcába, és kiborítja a maradék kávét. A padlószőnyeg elbírja a többi reggeli folt mellett.

De.:

Átmegyünk anyósékhoz. Ott van Laci húga is. Bezzeg ott már a harmadik gyerek jön. Nem is úszom meg az epés megjegyzést anyóspajtástól, mely arra utal, hogy én magtalan családból származom, persze azt még soha senki sem magyarázta meg náluk, hogy én akkor, hogyan lettem. Laci veszi fel most jobban, és morog. Após kicsalja a konyhába, és vodkáznak. Aztán én is kimegyek, és vodkázom. Végül csak anyós és húg maradnak a nagyszobában, ők nem vodkáznak.

Ebéd:

Finom, mint mindig. Megvallom, hogy anyós főzni tud. A leves aranysárga, a csirke ropogósra sült, a rizs gurulós. Bea összevágja a húst a gyerekeknek, aztán a férjének is, majd rájön, hogy mit is csinált, és elvörösödik. Rám is ez vár, ha végre megfogantam? Aztán az ebéd felénél szegény rosszul lesz, és kiszalad a mosdóba. Rám is ez vár, ha végre megfogantam? Végül aztán megeszik mindent, többet is, mint szokott, hisz kettő helyett is eszik. Meg is hízott rendesen. Rám is ez vár, ha végre megfogantam?

Du.:

A családi ebédet nagyobb veszekedés nélkül megúsztuk. Gyalog indultunk haza, nézegettük a kirakatokat. Vettünk egy –egy fagyit, idén az elsőt, élveztük a szépidőt. Aztán végül villamosra szálltunk. Fent egy, körülbelül húsz tagú hirtelen hátrányos család. Zeng tőlük a kocsi. A két kisgyerek a padlón ül és püfölik egymást. A felnőttek az üléseken ülnek, és beszélgetnek? Vagy veszekednek? Nem tudjuk eldönteni. Felszáll egy ellenőr is. Nagyívben elkerüli a roma családot, és rászáll egy fiatal lányra, akinek ott a kezében a jegye, de kicsit gyűrődött az állandó fogdosástól. Veszekszik vele, hogy így nem tudja elfogadni. A lány szelíden győzködi. Most oda ér a másik ellenőr is, hisz mindig párban járnak, és nagy hanggal szidja a leányzót. Már mindenki rájuk figyel, még a romák is. Látom Lacin, hogy megy fel a pumpája. A füle is vörös már. Oda húz a kis csoportosuláshoz. Előveszi a bérletét, és bemutatja, én is. Közli az ellenőrökkel, hogy szórakozzanak a BKV vezetőséggel, ne ezzel a kislánnyal. Egyébként is, ha extra bevételre vágyik, kérje el a jegyeket a roma családtól. Halk, elégedett vihogás körülöttünk. A két ellenőr megszégyenülve leszáll. A roma család tüntetően bámul minket. Szerencsére, mielőtt nekünk jönnének, leszállunk. Otthon aztán leülünk az új garnitúrára, és felszabadultan nevetünk. Milyen bosszús képet vágtak az ellenőrök, na és a cigányok is.

Este:

Könnyű saláta, könnyű asztali borral, könnyű film, könnyű szeretkezés, majd alvás.

Ötödik nap:

Reggel:

Laci hozza a régi formáját. Vagy deformáját? Az allergia elleni orrcseppet a szemébe csöpögteti. Ordít, bár nem értem miért, hisz ugyan az a hatóanyaga, mint a szemcseppé. Aztán félvakon kóvályog a lakásban. Nem érti, hogy miért nincs szekrényajtó a régi helyén, és egyáltalán hol van ő? Végül elmegy, de itthon felejti a kulcsait. Most maradhatok itthon egész nap, mert ki tudja, mikor eszi haza a fene.

De.:

Kerestem a neten csirkéhez valami jópofa receptet. Vagy húsz honlapot végig böngésztem, kezdtem az éhenhalás szélére kerülni, de olyat, amihez minden lett volna otthon, nem találtam. Végül fogtam a dögöt, és bevágtam a sütőbe megsózva, borsozva, foghagymával. Szépen sült. Jobb lett volna új receptet kipróbálni, de nem mertem lemenni a közértbe, mert Laci ugye nem vitt kulcsot. Várom olvasás közben, nem jön, csak a gyilkos késsel. Várom festés közben, nem jön, csak a megrendelő, üres kézzel. Úgy is megy el. Csak nem gondolta, hogy odaadom a kész képet fizetség nélkül? Ja, meg még nincs is kész. Várom, már mint Lacit, hátha haza jön ebédelni, de nem jön.

Ebéd:

Isteni a csirke. Kitálalom két személyre. Ott gőzölög, illatozik, de Laci nem jön. Félóra múlva kicsit kihűlve bekajálom mind a két adagot. Ő tehet róla, ha elhízom.

Du.:

Lacira várok, nem Godóra. Marika átjön, hogy menjek át egy kicsit pletyizni, amíg a kerámiáin dolgozik. Mostanában ilyenkor átcuccolom a festőállványomat meg a festékeimet, és együtt dolgozom. Mondom neki, nem tudok, mert Laci itthon hagyta a kulcsát. Ő nem tud átcuccolni, mert ma korongozik, írjam ki, hogy náluk vagyok. Mondom, mióta kirámoltak, ilyesmit nem szívesen teszek, mert egyből tudják, nem vagyunk itthon. Igazat ad, elmegy egy kávé után. Hiányzik a társaság.

Várom Lacit, de nem jön, nem is telefonál. Pedig, igen mehetnékem lenne. Nem megy a festés, ilyenkor mindig sétálni szoktam. Felhívom a mobilját, bár mérges vagyok, miért nem ő hív, de a hálóban szól. A fene essen bele, ez a pasas mindent el hagy. Kuncogok, engem még nem sikerült. Hívom a munkahelyén, terepen van. Sűrűn anyázom. Végül félnégy felé lemegyek sétálni. Ilyenkor szokott hazaindulni. Két helyen meg ugye nem tud lenni. Fél óra múlva jövök vissza. Az ajtón cédula: „Előbb jöttem haza, mert itthon hagytam a kulcsom, meg a mobilom. Marikánál vagyok.” Na, ennyit az óvatosságról! Átmegyek én is. Marika érzi, hogy most ő a villámhárító. Hárít is, de mi is már öt perc múlva nevetünk. Laci szeme még mindig piros az orrcsepptől.

Este:

Moziba megyünk. A film középszerű, de azért mi jól szórakozunk. Na, nem a filmen, hanem a mellettünk lévő párocskán. A pasi igen csak szeretné magáévá tenni a kissé kövérkés lánykát, de beszorulnak a két ülés közé. Kínjukban halkan vihorásznak. Általános pisszegés. Végül valahogy megoldják, de a témázástól elmegy a kedvük. Mikor vége a filmnek, mindenki őket bámulja a környéken. Egy nagyobbacska fiú hangosan mondja. „ nem is tudom mit vihogtak, ez nem vígjáték.” Az anyja elvörösödve inti halkabb szóra. Hazafelé megeszünk egy-egy burítót. Fincsi. Otthon együtt bújunk a zuhany alá, aztán a paplan alá, aztán Laci belém. Mi nem szorulunk be.

Hatodik nap:

Reggel:

Hőmérő be, végre itt a peteérésem. Laci felébresztve, szex félig átaludva. Felkelési idő teljesen. Gyorsan eldugom az orrcseppet. Őrült rohangászás. Cili felháborodottan keresi a régi sublótot. Most nem fér semmi alá be. Megcélozza az új virágállványt. Macska a tetejébe, virág a szőnyegre, egy. Macska ugrik a szekrény tetejére róla, második virág a földre, macska is, mert elvéti az ugrást. Szegénykém, már öregszik. Laci balra el. Úgy érzem magam mint egy tanító néni. Megvizsgálom, hogy a kulcs és a mobil nála van –e. Már csak a körmét kéne megnéznem, hogy tiszta-e.

De:

Ma át tudnék menni Marikához, de most meg ő nincs otthon. Mindegy, megy itthon is ma a festés, meg a mázolás is, tudnillik, nem tetszik a hálószoba ajtó színe, üti a szekrénysort. Először olajfestékkel akarom simán lekenni, de aztán rájövök, hogy az olyan kórházas lenne, így fogom magam, leülök az alsó blokk elé, és festek rá egy tájképet akrillal. Nagyon meg vagyok elégedve magammal. Ha lelakkozom, lemosható lesz. Hozok egy széket, és a második cellába is festek egy tájképet. Lassan úgy fogunk kinézni, mint egy reneszánsz kastély. A legfelső cellát már állva festem. Kék ég, zöld mezők. Szép. Marika becsenget. Nézi. Neki is kell ilyen. Kávézunk, ő kér egy kis sört. Alig bír magával. Az orvosa most mondta, terhes. Hat hetes. A fene, én miért nem? Gratulálok neki, és sör helyett vörösborral koccintunk a babára.

Ebéd:

Nyelem a mérget, miután Marika elment. Az Ő babájának nagyon örülök, de nekem miért nem lesz soha? Mérgemben megeszem a tegnapi maradék csirkét. Még mindig finom.

Du.:

Teljes letargiába esem. Beülök a fonott fotelomba, ölbe veszem Cilit, és utálok mindent. Az új szekrénysort, a lakást, a festett ajtót, most túlzásnak tartom, de az élen Lacit utálom a legjobban. Sírok, gurítom le a konyakokat, hogy jobb kedvem legyen, de egyre jobban eluralkodik rajtam a sírhatnék. Már félig sötét van, mikor Laci megjön. Vidáman közelít felém, aztán meglátja kisírt szememet, és a félig kiürült konyakos üveget. Mellém térdel padlóra, és az ölembe bújik Cili mellé. Tudja, hogy mi bajom. Elönt a hála, és letargiám átcsap jókedvbe. Már nem utálom, sőt! Szeretkezni kezdünk. Cili felül a virágtartóra, ahonnan leesett a virág és nézi. Aztán lemegyünk a kedvenc éttermünkbe. Jól belakunk. Elhatározzuk, hogy otthon betömjük a tegnapi film okozta űrt. Csipsz, kóla, sör, kedvenc filmek. Hülyére röhögjük magunkat.

Este:

Együtt fürdünk. Már rég nem csináltuk. Jó megmosni egymást. Aztán be az ágyba. Cili a lábunkhoz. Halk szeretkezés. Cili feláll, nemes egyszerűséggel oda jön a fejemhez, és kapok tőle egy pofont. Ez azt jelenti, maradjunk már nyugton, ő aludni akar. Kinevetjük.

Hetedik nap:

Reggel:

Mikor a nap felkel. De nem látni. Szakad az eső. Laci a feje búbjára húzza a takarót a látványra. Sajnálom, de nincs mese. Kivágom az ágyból. Járkál, mint egy szédült kacsa a cefre meglátogatása után. Egyik lábán kék, a másikon fekete zokni. Azt hiszem én párosítottam rosszul, de nem, a másik két fél pár ott lóg a fiókon. Rászólok. Átveszi, most az egyik lábán van fekete, a másikon kék. Állva húzza fel, ott dülöngél az új szekrénysor előtt. Végül a kezibe adom a jót. Beletöltök egy liter kávét. Végül behúzott nyakkal, fázósan elmegy.

De.:

Nem semmi hideg van. Állapítom meg, mikor szellőztetek. Cili, befúrja magát a még általunk bemelegített takaró alá. Hagyom, had aludjon ott. Nem tudom, olyan nem jól vagyok. Hányinger. Sőt, ki is öklendezem a reggeli kávémat. Mi a fene ez? Takarítgatok. Megtalálom az esküvői dvd-nket. Beteszem és nézem. Csodálatosan nézek ki. Mint egy reneszánsz baba. Szőke hajam feltűzve, rajta kalap, apró fátyollal. Egy bökkenője van a dolognak. Fel és lerohangálok, és mormolom magam elé, hogy „Szétrúgom a Dezsőt!” Dezső Laci ősrégi barátja. Mindenhonnan elkésik, és ő lett volna az esküvői tanúnk. Persze, még nem jöttek meg. Már elénk vették a következő párt. Végül Laci egy másik barátja lett a tanúnk. Bevonulunk. Berlióz Nászindulója. Kikötöttem, hogy le ne játsszák. Jönnek a Zenék és a versek. Teljesen más, mint amit kiválasztottunk. Szépek, de hát… Dühít, de csak egy pillanatra, mert eszembe jut, biztosan összekutyulták Dezső miatt. A boldogító igen alatt látom, hogy megjönnek. Lerobbant a kocsi. Mikor fogadom Dezsőtől a gratulációt, látom olajos az ingmandzsettája. Minden megbocsátva. Aztán jön a lakodalom. Jó volt. Másnap nem tudtam lábra állni, annyit roptam. Elő kotrom hátulról a nászéjszaka dvd-jét is. Beállítottunk két kamerát is, de nem lett túl nagy pornó. Hulla fáradtak voltunk, hamar elaludtunk. Másnap rohantunk Velencébe. Na, nem az olaszba, csak ide a tó mellé.

Ebéd:

Üres a hűtő. Csak hideg van benne, meg kint is. Még mindig zuhog. Azért felöltözöm, és kimegyek a közértbe. Kapok nyulat, már régóta vágyunk rá. Veszek zöldséget, és felvágottat is, meg savanyúságot, mert iszonytatóan kívánom. Felteszem a nyuszit, és befalom a savanyút párizsival, friss kenyérrel. Megiszom rá egy kanna forró teát. Most jó!

Du.:

Átmegyek Marikához. Állat mi savanyút meg nem eszünk. Ő egy csodás piétán dolgozik, hát rám is rám jön. Aztán elbőgi magát. Utálja csinálni. Nem szeretné így a karjában tartani a gyerekét. Milyen érzékenyek a terhes nők. Én bezzeg nem, de akkor meg min bőgök. Ugyan már, nem vagyok terhes, akkor miért van ilyen hülye hangulatom? Marika rám néz. Végig mér, majd kimegy a fürdőbe. Pár perc múlva visszajön, és közli, hogy még volt egy terhességi tesztje, oda tette a wécé mellé. Kikóválygok, és pisilek. Várom az eredményt. A szívem a torkomban kalimpál. És igen, pozitív. Rohanok ki, veszem a mobilomat, hívni akarom Lacit. Marika kitekeri a kezemből. Várjak még vele. Ezt ő vagy tucatszor eljátszotta Gyuszival. Mire hazaért és újra megnézték, már nem volt semmi. Ilyen korai stádiumban még így megy. Várjak egy hetet, ellenőrizzek, és aztán szóljak. Kicsit lelombozódom, de szót fogadok. Aztán mikor haza megyek, az első, hogy felhívom Lacit. Elmondok mindent, még az egyhetes várakozást is. Laci fél órányira dolgozik, nem tudom, hogy ért haza negyed óra alatt, de az biztos, hogy tizenöt perc múlva már ölbe kapva táncolt velem.

Este:

Esszük az isteni nyulat. Ja, kérem megtanultam ám főzni is. Sőt élvezem a kreativitását.. Cili is falja. Még a szószos tésztát is. Aztán be az ágyba. Laci gyöngéd. Laci simogat. Laci csókol. Laci nem dug meg, nehogy valami baja legyen a gyereknek. Ő is látta a bizonyítékot. Este az én tesztemet pisiltem le. Az is pozitív. Sóvárogva gondolok a konyakra, ami a szekrényben árválkodik, meg a sörre, ami a hűtőben fagyoskodik, de ugye én is vigyázok a kis porontyra.

Nyolcadik nap:

Reggel:

Hány óra? Hány perc múlva? Hányok. Most már biztos, hogy terhes vagyok. Legalább is magamnak. Na meg Lacinak, mert nem tud kiülni trónolni.

De.:

Kóválygok, mint gólya fos a levegőben. Ez ilyen lesz végig? Átmegyek a barátosnémhoz. Ő is zöld. Nevetünk, lehet, egy pasihoz jártunk? Aztán megesszük a maradék savanyú uborkát, megeszünk rá egy doboz jégkrémet, és végre ellátunk az ablakig. Jé, süt a nap. Lemegyünk sétálni. Persze, hogy a játszótérre megyünk. Átalakították. Most már EU szabványról eshetnek le a gyerekek. De, nem esnek. Élvezik. Majd ha a mienk is itt játszik. Álmodozunk. Kertes házról, műteremről. Én még egy alapos dugásról is. Hiányzik. Kitárgyaljuk a pasikat. Gyuszi sem. Azóta nem. Úgy kell Marikának megerőszakolnia. Elhatározom, én ezt nem fogom hagyni. Beleszól egy gyakorló kismama a másik padról. Legyünk türelemmel, majd ha már nagyon ki lesznek éhezve a pasijaink, akkor már nem fogja érdekelni őket a baba. Helyes nő. Összehaverkodunk. A kislánya másfél éves, gyönyörű. Repülős hajú, kékszemű szöszkeség. Egyébként ő is.

Ebéd:

Had Dog, üdítő, nem kóla, mert az árthat a kicsi csontjainak. A kislány, egyébként Szandi, nem hajlandó felmenni ebédelni, így ők is ilyet esznek. Még kicsit beszélgetünk, aztán Karola, az új barátnőnk beteszi az alvó kislányt a kocsiba, és hazamegy. Mobilombant lapul a telefonszáma, ha valamit kérdezni akarnék.

Du.:

Megint együtt alkotunk. Marika befejezi a piétát. Én már a negyedik képet festem. Kislány és kisfiú bújócskáznak egy fa körül. Csak tudnám, Marika miért bőg rajta. Na jó, nagyon jól sikeredetett, de miért kell bőgni? Azt magam sem tudom. Miután befejeztük a bőgést, nevetünk. Átmegyünk hozzám, mert elfogyott Marikánál a savanyú. Az nálam sincs, mint kiderült, de van rengeteg epres joghurt. Megteszi. Cili eltűnt. Nyitva hagytam az erkélyajtót, és a szokott módon eltűnt pasizni. Lesz itt aprónép, rendesen. Marika segít rendezni a képeimet. Charlotte telefonált, hogy talált vevőt a tájképeimre. A jövő héten jön, addigra keretezzek be tizet. Akár hogy is válogatunk, a tízből legalább tizennyolc lesz. Nem baj. Felcuccoljuk, és elmegyünk a keretezőhöz Marika kocsijával. Aztán elmegyünk Marika megrendelőjéhez Marika kocsijával. Aztán hazajövünk gyalog, mert Marika kocsija lerobban. Morog, Gyuszi mehet érte majd délután, és akkor ő fog majd morogni.

Otthon rám jön a takaríthatnék. Karola mondta, hogy az ilyen rohamoknak ellent kell állni, de nem tudok. Úgy kitakarítom a konyhát, hogy még Anyám is megirigyelné. Várom Lacit. Nem jön. Hívom Lacit, jön. Nevet, mert ott áll már az ajtóban. Beengedem. Hatalmas virágcsokrot kapok tőle. Nekem tetszik, ő tüsszög tőle, úgyhogy kiteszem az erkélyre. Először ugyan megfontolom, hogy őt, vagy a virágot, de végül a virágot. Most veszi észre csak a festett ajtót. Tetszik neki. Javasolja, belülre fessek pajzán jeleneteket. Nem is rossz ötlet.

Este:

Vacsora a tegnapi nyuszi. Megesszük az utolsó falatig. Cili nem jön haza, így több jut. Bebújunk az ágyba. Laci lábam közé. Finoman kielégít. Olvasta a neten, hogy nem árt. Hála néked Világháló!

Kilencedik nap:

Reggel:

Álmos vagyok? Igen, de ki nem? Cili, ő nyűgös. Adok neki kenőmájast, nem kell, adok neki vizet, köp rá, öntök neki tejet, erre kimegy a fürdőbe pisilni, majd visszatérve felfal mindent fordított sorrendben. Laci is álmos, és persze rohan, mint rendesen. A lekváros kenyeret az előszoba szekrényen találom meg utána, pofával lefelé, a kávés csészét a folyosón a virágtartón. Jé, visszakerült a virágtartóm. Rajta cetli: Ronda, nem kell. Anyád! Mondom magamba és bemegyek a reggeli teendőimet elintézni. Hányás és utána való agonizálás.

De.:

Átmegyek Marikához, és elkezdem az ő hálószoba ajtajukat is kidekorálni. Nekik egybe ajtójuk van, úgyhogy egy ágyjelenet kerül rá, felül angyalkákkal. Mikor kész vagyok, megkávézunk. Elmesélem, hogy Laci hol hagyta el a reggelije maradványait. Nevet. Az ő Gyuszija után két évig keresték az étkészletük húsos tálját. Mikor ide költöztek, akkor találták meg az egyik ágy mögött. Rajta az agyon aszalódott rántott hús maradványaival. Ezért voltak ott tele hangyával.

Eszembe jut, hogy fel kéne hívnom a nőgyógyászomat, de Marika lebeszél róla. Majd ha hét után, mert addig a vizsgálat elhajthatja a babát. Nem megyek hát, úgy is utálok oda menni. Marika szidja a korongját. Valóban, időnként, ahogy forgatja, kibillen az egyensúlyából és kissé furcsa alakja lesz tőle a tálnak. Kihívja a szerelőt. Molly, a mi Cilink első almának terméke, azonnal feltelepedik a korong tetejére, és elalszik. Úgy kell lerángatni róla, mikor jön a szerelő, mert húsz karommal kapaszkodik belé. A szerelő meghúz két csavart, belerúg háromszor a gépbe, és bevasal Marikától húszezer forintot. Végre normális alakja lesz a tálnak. Marika lecipeli a tegnapi terméssel együtt a pincébe, kiégetni. Gyuszi vett neki két húzás bevásárlószatyrot, nehogy megemelje magát. Sírva nyikorog a kerekük.

Ebéd:

Narancsos kacsa. Már az illatától éhen halok. Leülök a konyhaasztalhoz az ügyeletes krimimmel, de nem olvasok. Azon gondolkodom, mennyi idős lehet a baba. Osztok, meg időnként szorzok is. Nem jön ki más, csak a hétfő reggel. Keddtől már rosszul is voltam. Végig ilyen lesz? Megeszem a kacsa combját kelbimbóval, majd ledőlök.

Du.:

Csengetnek. Anyu az. Mi van velem, hogy fekszem? Semmi, tódítok. De olyan sápadt vagyok. Csak aludtam, azért. De, végül csak addig faggat, míg bevallom neki, hogy terhes vagyok. Fogja a madarat. Ölel, csókol, megiszik két felest, meg a maradék vörösboromat. Nekem nem ad, árt a gyereknek. Stikában beleiszok az ő poharába. Laci is megjön a munkából. Kérdi, mi az a ronda virágtartó a folyósón. Mondom neki, azt nézte vagy tíz évig itt a szobában. Csóválja a fejét. Lemegyünk virágot venni rá. Így már kezd hasonlítani saját magához. Mesélem anyunak, hogy eltűnt, de visszahozták. Isteni ötlete támadt. Kiírjuk rá: „Vigyázat, áram alatt!” Marika is előjön. Hahotázunk az ötleten.

Este:

Csendes. Hamar lefekszünk, mert Laci álmos. Mondom neki, hogy a gyerek, valószínűleg hétfőn készült. Azt mondja, ő érezte. Más volt mint máskor. Kapok egy pohár vörösbort. Az vérré válik. Aztán még mást is kapok, de az hálószoba titok.

Tizedik nap:

Reggel:

A hálószoba titok folytatódik. Aztán Laci behoz egy nagy tálca kaját, és közli, hogy egyetek. Nevetünk. Most már mindent így mond nekem. Kértek ezt, meg azt? Az első reggel, hogy nem hányok…, csak öklendezem. A kávétól, a sajttól, a szardíniától. Ez azért már haladás. Laci viszont zöld a dologtól, egy darabig. Aztán kimegy hányni.

Délelőtt:

Csendes. Én festek, Laci olvas, én festek, Laci főz, milánói makarónit a kedvemért. Én festek, Laci takarít, ottfelejti a milánóit a sütőben. A sajt nem aranysárga rajta, hanem mélybarna. Úgy is lehetne mondani, hogy fekete, de nem akarom megbántani. Olyan a kaja, mintha én csináltam volna. Cili tüntetőleg bevonul a konyhába, és óbégatni kezd. Hangocskája csak úgy sivít. Laci kérdi, hogy mi baja. Hát várandós, és állat éhes. Nekem is mindig ezt műveli. Kap egy szelet sonkát, én is. Megesszük. Már nyitnám a számat, hogy kérek még, mikor Cili leül a tányérja elé és ismét óbégatni kezd. Laci nevetve osztja el közöttünk a maradékot.

Ebéd.:

A milánói isteni. Laci lefejtette róla ez égett sajtot, és frisset reszelt rá. Ezt már nem égette oda. Hamar elfogy. Cili is zabálja. Ránézek. Kevesebbet kéne adni neki, mert akkora lesz, mint egy ház, mondom. Laci csendesen megjegyzi. Te is.

Du.:

Lemegyünk sétálni. Összetalálkozunk Karolával és a férjével. A két pasi is összehaverkodik. Jó a babakocsit tologatni. Karola felajánlja, hogy ne vegyünk, mert úgy is kinövi az övé kilenc hónap múlva. Kicsit fúj a szél, fázni kezdünk, így hazamegyünk. Lacira rájön, hogy pakoljuk ki a cselédszobát a gyereknek. Bemegyünk. Sok pakolni való nincs. Lemérjük. Befér a babaágy, a pelenkázó asztal, egy szekrény a babaholmiknak. Leülünk az ágyra, és elképzeljük a szobát. Az ágyat nem kéne kidobni, meg a szekrényt sem. Jó lesz majd később. De, hová tegyük. Pince. Lemegyünk, kinyitjuk az ajtót, a fele kifolyik a folyosóra. Nézzük a sok lim-lomot, majd elhatározzuk, hogy hozatunk konténert jövő héten, és kipucoljuk az egészet.

Felmegyünk Marikáékkal, és megbeszéljük, hogy Gyuszi segít a cuccolásban. Jól ott ragadunk. Marikával sütit sütünk, aztán megesszük.

Este:

Nem értem miért nem tudok vacsorázni. Ja, a sok süti miatt. Lacinak nem mondom, úgy is tudja.

Tizenegyedik nap:

Reggel:

Émelygek. Dolgozik a sütemény. Laci alszik mikor kimegyek a WC-re. Laci alszik, mikor visszatámolygok, és lefekszem mellé. Laci tudom, hogy nem alszik, csak nem akar veszekedni. Rendes tőle.

De.:

Alszom. Hallom, ahogy kedvesem valamit ügyköd a konyhában. Aztán felébredek a rövid csengetésre. Hallom Gyuszi aggódó hangját. Úgy látszik Marikának is betett a sütemény. Alszom, mikor Gyuszi elmegy. Bikákkal álmodom. Izzadok mint egy ménesre való ló. Háló! Velem már nem is foglalkozik senki?

De, Laci hozza a lavórt, benne melegvíz, mosdókesztyű, és mosdatni kezd. Hálóingemet nem kell levenni, mert nincs rajtam. A gyöngéd mosdatás felizgat, így Laci az ágyon végzi, én meg rajta. Ha már úgy izzadok, mint a ló, meglovagolom. A szex egy kis erőt tölt belém. Hát, igen, az apacilin, meg a g vitamin kell egy felnőtt nőnek.

Ebéd:

Korhely leves. Marika is a Laciét eszi. Isteni! Paradicsomlevet iszom rá. Esküdözöm a páromnak, hogy ilyen hülyeséget többé nem csinálok. Magam sem hiszem el, hogy be tudom tartani.

Du.:

Ágyból tévézés. Laci összeállít nekem egy válogatást. Annyit nevetek, hogy már fáj a hasam. A nevetéstől, nem a süteménytől. Aztán nem a nevetéstől, hanem a süteménytől. Szerencsére kiérek a WC-re. Most már jobban leszel. Simogat meg kedvesem. Annyira jólesik a törődése, hogy elsírom magamat. Erre betesz még egy vígjátékot, és ismét gurulunk a nevetéstől. Cili köreit zavarjuk, úgyhogy kivonul a nappaliba, és halljuk, hogy az új garnitúrán élesíti a karmát. Laci kirohan, és ellátja a baját. Aztán hallom, hogy ordít. Jön vissza nevetve, vörös fejjel, és fogja a csuklóját. Cili elugrott, és beverte a csuklóját a fotel karfájába. Ez biztos, hogy keményfa, neveti. Vele kacagok.

Este:

Megeszem a maradék korhelylevest. Aztán nézünk valami hülyeséget. A felinél elunjuk, és beteszünk még egy ötvenperces filmet, majd lámpaoltás. Szerelmi vágy oltás. Őrület, hogy ennyi év után is még nap mint nap kívánjuk egymást, és nem én is egy mást, meg ő is egy mást. Aztán általános kuncogás a sötétben. A filmen, rajtam, hogy kiütöttem magam, meg jó pár dolgon még, amit előrángatunk.

Tizenkettedik nap:

Reggel:

Komáljuk a kómát. Laci kómásan lézeng a lakásban. Én a tejet töltöm a kávéfőzőbe, és vizet rakok a rántottához. Lacinak ízlik a kávé =ezután mindig így főzöm, viszont a rántotta nem= ezután sem így főzöm. A lakást nem tudjuk kinyitni a kapukulccsal, a kocsi meg nem indul a lakáskulccsal. Végül csak érzelmes búcsút veszek tőle az utcán köntösben, papucsban, és hálóingben. Megyek fel, egy kulcs sem maradt nálam. Nyúlok a zsebemben, a mobilom sehol. Verem Marikájék ajtaját senki. Csöngetek, már két másik szomszéd is kinéz, semmi. Marika akkor caflat fel a lépcsőn, bevásárolni volt. Befogott szájjal mutogatok az ajtóra, hogy minél előbb WC-hez jussak, az idegtől megint hánynom kell.

Délelőtt:

Miután jobban leszek, megpróbáljuk egy kártyalappal kinyitni az ajtót. Elvégre több évtizedes krimi nézés után nekünk ez semmi. Egy fél pakli römikártya rámegy. Közben próbálom Marika mobilján hívni Lacit. Nem veszi fel. Hamarosan meghalljuk az ajtón át a csörgését. Onnantól a titkárnőjét hívom. Annácskát utálom. Csak szép Annácskának hívom, mert olyan randa, hogy az már fáj. Felőle nyugodt lehetek. Laci úgy kezeli, mint egy darab tárgyat, és bőszen helyeselve mondja utánam a szép Annácskát, miközben felső fogsorát kivillantja. Annácskának úgy előre állnak a fogai, hogy a pókot simán kiharapná a sarokból. Felveszi a telefont, és a szokásos, leereszkedő modorában szól bele. Elmondom, mi van. Közli, még a szokásosnál is leereszkedőbb modorban, hogy talán hívjak lakatost. Na, ezt akartam elkerülni, de ha ma még be akarok jutni, muszáj. A muszáj meg nagy úr. A pénz meg még nagyobb. Az meg nincs, ugye. Törtem a fejemet. Marika belém töltött egy kis bort. Végre délfelé megvilágosodtam. Felhívtam anyámat. Mondom neki, hozza a kulcsát, meg némi kaját, mert ma még csak egy kis vizes rántottát ettem.

Ebéd:

Megjött a felmentő sereg. Anya hozott rántott húst, krumplit, és kulcsot. A kulcs fél pillanat alatt beletört a zárba, így az ebédet Marikánál ettük meg. Örült neki, mert a nagy izgalomban ő sem főzött. Közben kihívunk egy lakatost. Anya állja, majd kifizetjük, ha lesz pénzünk, azaz, soha.

Délután:

Megjön a lakatos. Elővesz egy römikártyalaphoz hasonlatos cuccot, és fél pillanat alatt kinyitja az ajtót, aztán elővesz egy hajtűformájú cuccot, és kilöki vele anyu törött kulcsának maradékát. Mindezért elkér harmincezret. Jó, hogy kapni. Anyunak megmutatom a cselédszobát, elmondom, hogy terveztük. Anyu az egész elképzelt cuccot ide-oda tologatja, szintén képzeletben, aztán azt mondja, végül, hogy ahogy ő mondja, úgy lesz jó. Nem sötétítem fel, hogy ugyan oda jutott, ahová mi.

Aztán főzünk. A változatosság kedvéért rántott húst, krumplival. Megjön Laci. Közli, hogy itthon hagyta a mobilt, reméli nem volt semmi baj. Nem érti, hogy anyósa, és kicsiny felesége miért fetreng a nevetéstől. Szaggatott mondatokban tudjuk elmesélni csak az eseményeket. Laci kifizeti Anyunak a pénzt. De, honnan volt neki harmincezre?

Este:

Laci nem hajlandó megmondani a pénz forrását. Lacit csiklandozom. Lacit lecsiklandozom az ágyról, de nem vall. Laci elött összezásom a lábaimat, de nem vall. Megdug összezárt lábakkal. Jólesik. Érdekel is honnan a pénz!

Tizenharmadik nap:

Reggel:

Esik. Minden szürke és nedves. A padló is, mert Cili odahányt. A fürdőszoba is, mert Laci kezéből kicsúszott a zuhany, és most nem csak a csempéről csorog a víz. Ja tizenharmadika van. Laci kezébe, a kijáratnál, gondosan beletéve a mobil, a lakáskulcs, a kocsikulcs, az esernyő. Úgy néz ki, mint egy karácsonyfa. Végül is, most csak a délelőtti előadásának az anyagát felejti itthon. Gondosan a zsebembe csúsztatva a mobilt, és a lakáskulcsot rohanok utána. Még elérem, mert a kocsi nem indul. Közösen rugdaljuk, aztán hívunk egy taxit.

Délelőtt:

Ülök a konyhába, és intézkedek. Meg akarom rendelni a konténert, de elszörnyedek az áraktól. Végül hagyom a fenébe. Intézze el Laci, úgy is neki van pénze hozzá, kitudja honnan. Felteszem főni a csülköt a bableveshez. Fő, fő, fő a fejem, mert nem puhul. Ez a disznó is végelgyöngülésben múlt ki. Végül ehető lesz. Kiadagolom három felé. Az egyik darabot visszateszem a kuktába, majd mellé teszem a babot, és egyebeket. Fő, fő, fő ismét a fejem, mert most meg a bab nem puhul. Ha így megy tovább, vacsora lesz az ebédből. Amíg fő, addig festek három tájképet vízfestékkel. A cucc hozzá az ebédlőasztalon. Kész a bableves, szedek magamnak, megyek az asztal felé, megbotlom Ciliben, és a levest a képekre öntöm. Enyhén rusztikussak, és babosak lesznek tőle. Ja tizenharmadika van.

Ebéd:

A második tányér leves a hasamba megy már, a képek pedig, a kukába. A bab még így is fura. Egyik kőkemény a másik vaj puha. Azért, fincsi.

Délután:

Marika sírva csönget be. A kiégetett kerámiáival megtömött gurulós szatyra legurult a lépcsőn, és a fele ripityára ment. Kezdheti elölről az egészet. Sír mint a záporeső. Ráadásul az elsőről a vén satrafa ráordított a zaj miatt. Mondom neki, hogy ne törődjön vele, hisz tizenharmadika van, nézze meg az én babos tájképeimet. Előhúzom neki a kukából őket. Könnyein keresztül neveti. Persze könnyű a kisebbet kinevetni. Végül megiszunk egy kávét, egy konyakot, egy pohár bort, jaj szegény gyerekeinknek. De jobb az alkohol mértékkel, mint a mértéktelen stressz.

Laci hazajön, látszik rajta, hogy majd szétrobban a méregtől. Marika hazahúz, nem akar kapni a méreglavinából. Én kapok. Koszos a lakás, vacak a kaja, miért ittam, vele miért nem… Aztán lenyugszik, átölel, és elmondja, hogy ki kellett rúgnia szép Annácskát, mert sikkasztotta az ellátmányt. Tizenharmadika van. Persze Annácskának még inkább. Most izgulhatok, hogy milyen csinibabát vesz fel az én Lacusom.

Este:

Csendes. A műsor a tévében csendes. Annyira, hogy el is alszom rajta. Cili a fotelban összegömbölyödve, csendes. Hamar lefekszünk aludni. Lekapcsoljuk a lámpát, Laci megpuszil, aztán hátat fordít és elalszik. Nem horkol, csendes. Akkora a csend, hogy nem tudok aludni.

Tizennegyedik nap:

Reggel:

Nekem éjszaka közepe. Éjjel még láttam az 5:55-öt, a dög óra meg fél hétkor csörög. Laci ki az ágyból. Kérem, hogy főzzön egy kávét, és elalszom. Tíz órakor ébredek. Mellettem tálcán reggeli, levélkével. Jó étvágyat! Nem volt szívem felébreszteni. Kávé a mikróban. Kimegyek, megmelegítem, aztán kihányom. Nézek utána, egyszerűbb lenne egyből a WC-be önteni.

Délelőtt:

Az étel bent maradt. Festek. Megpróbálom a tegnapi babos képeimet újra, de nem lesznek olyan jók. Dühít kicsit. Marika áthív, nézzem meg, milyen pocsék lett az új kerámia. Őt nagyon dühíti. Elhatározzuk, hogy teázni fogunk. Lemegyünk a közeli gyógynövényeshez, és alaposan bevásárolunk. Megfőzzük a teát, nekem már a szagától forog a gyomrom. Egyszerre öntjük a mosogatóba, és főzünk egy illatos kávét. Az ízlik.

Mikor megyek haza, Cili kisurran az ajtón. Na, most megint nem látjuk pár napig. Kiteszem a vizes tálkáját az ajtó mellé, mire a vén satrafa el kezd pattogni, hogy agyoncsapja már a házban ezt a sok macskát. Elönti az agyamat a nem oda való anyag, és közlöm vele, hogy a házban csak egy vén satrafa van, mégsem csapta még eddig agyon senki, de ha sokat pattog, még megtehetem. Leromból az elsőre, mondjuk nem tudom mit keresett a másodikon, és hallom ahogy bevágja az ajtót maga után. Marika kinéz a ribillióra. Jól csináltad! Nevet.

Ebéd:

Lemegyek bevásárolni. Tökfőzeléknek valót veszek, meg virslit. Otthon odateszem. Egész jól sikeredett, csak a virslit égetem meg egy kicsit. Bepakolom a mosogatóba a piszkos edényt. Nincs kedvem mosogatni. De, aztán, ahogy ülök a nappaliban, és olvasok, kezd a lelkiismeret furdalni. Elvárnám, hogy Laci mosogasson, mikor fáradtan hazaér?

Délután:

Félre tettem hát a könyvemet (magánnyomozó épp betért a kocsmába, és rendelt egy sört), elővettem a hűtőből egy dobozos, kis alkohol tartalmú sört, és kivonultam a mosogatóhoz. El is mosogattam, le is öblítettem, sőt el is törölgettem, sőt ki is húztam a mosogató mind két dugóját. Elpakoltam az edényt, még mind két medence tele volt. Elolvastam a krimiből a hátralévő fejezeteket (magánnyomózó fényderített z elég lapos ügyre), a medencékben még mindig vízipóló mérkőzést lehetett volna rendezni. Megpumpáltam, mire lement egy kis víz, de csak kicsi, viszont a vén satrafa feljött, mert a kevés víz, az ő konyhájának tetején kezdett el csepegni. Most az egyszer megértettem. Ajánlott egy dugulás elhárítót. Na, ez már megint jó kis érvágás lesz. Megjött. Sajnos nem csak a vízvezeték szerelő. Haloványan fogadom. Azt mondja, hogy biztos nincs akkora baj, hogy ilyen sápadt legyek. De, van. Szifonpucolás, csőpucolás, csőgörény, falbontás. A konyha romokban, én meg nagyon rosszul. Mikor végre gurgulázva lefolyik a víz, segít kicsit összetakarítani. Tényleg rendes, de alig várom, hogy elmenjen. Átmegyek Marikához, kihívja az ügyeletet. Elvisz a mentő.

Este:

Laci a kezemet fogja, mikor felébredek. Oda a baba, és oda a lelkem. Lassan hat a nyugtató. Aztán sötétség.

Tizenötödik nap:

Reggel:

A nővérke durván ébreszt. Ja, magyar egészségügy. Hőmérőzés, reggelire aszott kifli, aszott párizsi, édes tea. Nem kell. A nővérke még durvábban belém diktálja. Aztán azt mondja, ha kell még valami, menjek le a büfébe. Nem kell. Hamarosan hozzák az újszülötteket szopni. Boldog anyák emelik mellükre gyönyörű gyermekeiket. Mindenki boldog, csak én nem. Miért nem lehet a hasonló eseteket egy szobába rakni? Mégis lemegyek kávézni. Vagyunk vagy nyolcan. Pont egy kórteremnyi.

Délelőtt:

Nagyvizit. Úgy érzem, hogy vagy negyed órát taglalják a vetélésemet. De, legalább megtudom mi történt velem.

Anyám hatalmas pakkal érkezik. Becsempészett egy kis lélekmelegítő konyakot is. Végre egy kis felüdülés a nyugtatók helyett. Elmeséli, hogy ő is elvetélt három gyereket. No, én még csak az elsőnél tartok. Nem szeretnék rekordot dönteni. Lemegyünk a büfébe, anyu kávézik, én nem merek többet inni. Mikor visszamegyünk, a kismamák sugárzó arccal ülnek az ágyukban. Megúsztam egy szoptatást. Anya elmegy, és a lelkemre köti, hívjam fel, mikor engednek haza.

Ebéd:

Hungaroring leves. Két tészta kerget egy répát a híg löttyben. (Ne)edd meg hús, löttyedt pürével. Még jó, hogy Anyu ellátott étellel. A nővér csóválja a fejét, azt mondja, ha nem eszem, nem fogok megerősödni. Általános vélemény, ha ezt ennénk, én nem erősödnék meg, a társaság többi részének meg elapadna a teje.

Délután:

Többen vígasztalnak. Elmeséli mindenki, hogy hány vetélése volt. Egy kismama nagyon szégyenkezik, neki nem volt egy sem. Van, egy aranyos, nagypofájú csaj. Ránéz, és megkérdezi tőle. „Sosem hitted magadról, hogy terhes vagy?” A szegény vetélős szűz bevallja, hogy kétszer is. „Akkor üdv a klubban!” Veregeti hátba a nagyszájú. Mindenki nevet. Kezdem jobban érezni magam, egészen addig, míg a nőgyógyászom be nem rendel a rendelőjébe. Asztalra felmászni, lábakat szét. Mindig is gyűlöltem, de most aztán igazán. Megvizsgál, és letol, hogy nem hívtam azonnal az ügyeletet. Fontosabb az egészségem, mint a mosogató. Igaza van. Kérdem tőle, hogy a gyerek megmenekült-e volna, de megnyugtat, hogy nem. Rossz helyen tapadt meg, azért vetéltem el, holnap hazamehetek.

Este:

Az utolsó látogatókkal tud csak Laci bejönni. Most tartja a tanfolyamon az óráit. Örül, hogy másnap már otthon leszek. Alig bír elszabadulni. Nem akar otthagyni, de a nővérke kitessékeli.

Tizenhatodik nap:

Reggel:

Mindenki egyet ért, hogy a nővért legközelebb hat előtt be kell zárni a nővérszobába. Ki a fenének van kedve hajnalban hőmérőzni? Reggeli, mint tegnap, csak most egy mackósajt is jár hozzá. Mikor kimegy a nővér, mindenki elő veszi az előző napi maradék otthonit, és cserélgetjük a kaját.

Délelőtt:

Még egy kellemes vizsgálat, aztán nagyvizit, aztán megkapom a zárójelentésemet. Még végignézek egy szoptatást, már nem zavar…annyira. Laci tizenegyre jön értem. Zsörtölődök. Így nem tudom még megenni az isteni kórházi ebédet. Összepakolok, érzékeny búcsút veszek az ott maradottaktól, és lemegyünk a kocsihoz. Beülünk, indít. Akkor borul ki. A kormányra dőlve zokog. Úgy féltett. Nem tudja, mit kezdjen nélkülem. Oda bújok hozzá, és most nagyon szeretem.

Ebéd:

A kórházi koszt helyett a kedvenc vendéglőnkbe megyünk. Spárgakrém leves, Bécsi szelet, hasábburgonyával, uborkasaláta, és végül palacsinta. Hosszú ideje ez esett a legjobban. Mellé nagy konyakok, sörök.

Délután:

Anyu telefonál. Mérges. Kérte, hogy hívjam fel, ha hazamentem. Valóban elfelejtettem. Szegény, három hadseregnyi kajával állított be délben a kórházba. Most jön hozzánk, de az isten mentsen meg a haragjától. Mire oda ér, már csak egy nyakamba boruló síró nénike. Végül sok, sok vigasztaló szó és némi konyak segítségével megnyugszik. Tulajdon kép, mindhármunkra időnként rátör a sírás. Úgy érzem, hogy én tartom magamat a legjobban. Laci azt javasolja, hogy álljunk neki az ilyenkor szokásos kedvenc foglalatosságunknak. Anyut meghívjuk egy videózásra, ami inkább már dévédézés. Fél óra múlva már fetrengünk a röhögéstől. Direkt gyerekes filmeket nézünk. Ez az én ötletem volt, de bevált. Anyu aztán félnyolc felé menni akar. Kérjük, hogy még maradjon. Aludjon ott. Kaja van elég. De, nem megy. Várja a macska. Kikísérjük a villamosmegállóba minden tiltakozása ellenére. Jól esik a séta. A kapuban, visszafelé ott vár Cili. Beengedjük, bár haragszunk a kimaradásért. Otthon kap minden földi jót.

Este:

Lefekszünk, Laci átölel, Cili a lábunknál dorombol. Minden stimmel, és gyönyörű. Mégis, valami hiányérzetem kerekedik. Igen, tudom, az a kicsi valami hiányzik a pocakomból. Nem tudok aludni. Laci felkel, hoz egy pohár konyakot, és belém diktálja a kórházban felírt nyugtatót. „Nem akarok hozzá szokni” nyafogok. „Nem fogsz.” Nyugtatgat Laci, de én ebben nem vagyok olyan biztos.