A fájdalom iszonyatos erővel tört rá. Arca fal fehér volt. Kezei megmarkolták az izzadt, gyűrött lepedőt. Háta ívbe hajolt, hallotta saját kiáltozását, de nem tudott felébredni. Az álom vaspáncélja szorította.

Sötét volt, olyan sötét, amilyet még nem látott. Aztán meglátta a résnyi fényt. A kellemes meleg valami, amiben úszkált, elkezdte kilökni magából. A fény nőttön - nőtt majd olyan mértékű lett, hogy teljesen elvakította. Fázott. Valaki rávert, és ő torkaszakadtából ordított ősi hangokat, amiket nem értett.

Végre felébredt, és remegve tudatosult benne, hogy azt álmodta, ahogyan megszületett. A felesége rémülten nézett rá.

- Mi történ, Drágám? – kérdezte, és szelíden megsimogatta a férfi izzadt, piros arcát. – Nem tudtalak fölébreszteni.

- Semmi, semmi – motyogta, felkelt, és rágyújtott egy cigire. Az asszony nem szólt, pedig máskor nem tűrte volna el a hálószobában a dohányzást. A férfi kibámult az ablakon egy darabig. Gondolatai gyorsvonatként száguldoztak agyában, aztán lassan megfordult és meglátta még mindig aggódó feleségét.

- Álmomban láttam, ahogyan megszületek – mondta.

- De hát arra nem emlékszik senki.

- Éreztem a meleget, ahogyan lebegek a mindent beborító sötétben, aztán jött a fájdalom, a fény, és megszülettem.

- Érdekes. Az ember mi mindent tud összeálmodni. Menj, tusolj le. Addig veszek elő tiszta pizsamát neked – állt föl az asszony, és a komódhoz lépett, hogy elővegye a pizsamát. Nem vette észre, hogy a férfi milyen csodálkozva néz rá. „Nem érti ez a nő, hogy milyen fontos nekem a dolog?” fakadt ki az asszony ellen magában, és fényévnyire érezte magától. Végül aztán mégis elindult a fürdőszobába. Engedte magára a finom meleg vizet, aztán kilépett a kádból és megtörölközött. Amikor kilépett a hálóba, már egészen másképp látta a világot. Felvette az odakészített fehérneműt, és pizsamát, aztán bebújt az ágyba, melyben a gondos asszonykéz ágyneműt cserélt. A férfi elszégyellte magát, amiért előbb mérges volt a feleségére. Hosszan, forrón megcsókolta, és mivel még csak két óra volt, lekapcsolta a villanyt, és azonnal elaludt.

Feküdt agy hatalmas szobában. Körülötte apró csecsemők ordítottak, aludtak, vagy csak nézegettek a világba. Kezét szeme elé emelte, félt attól, amit majd lát, pedig ismét tudta, hogy álmodik. Szeme előtt egy homályos alak jelent meg. Apró, pici csecsemő kéz. Sírni kezdett. Arcán végigfolytak a könnyek, nem tudta letörölni, keze nem engedelmeskedett, csak a semmiben kalimpált.

Aztán felemelték, és vitték. Egy szobába találta magát. Egy ismeretlen női arc nézett rá. Mosolygott. Iszonytató éhség tört rá. A nő a karjába vette, és fedetlen kebléhez emelte. Ő mohón szopni kezdett. Éhsége csillapodott, majd furcsa régen érzett szeretetroham jött rá. A puha, meleg test elringatta, szép lassan elaludt.

Fölébredt. Nem értett egy pillanatig semmit. Aztán lassan ráébredt, hogy hol is van és ki is ő. A nappaliból a felesége hangját hallotta:

- Halkabban kislányom! Apának rossz éjszakája volt.

- Mért, ő is a gonosz medvével álmodott?

A férfi végre elmosolyodott. Kislánya hangja megnyugtatta. Megfordult a másik oldalára, és azt tervezte, hogy még alszik egy kicsit, de rájött, hogy nem mer elaludni, így felkelt, és kitámolygott a nappaliba.

- Hello, Kedves! Jobban vagy?

- Igen - mondta a férfi, nem túl nagy meggyőződéssel

- Akkor megyünk kirándulni? – csacsogott tovább a kislány.

- Mi? – kérdezte a férfi, aztán rájött, hogy szombat van, a kirándulás napja. – Persze – simogatta meg a szőke, göndör kis fürtöket – talán kiveri ezt a hülyeséget a fejemből.

A nap gyorsan, és boldogan telt el. Jártak egy nagyot a zöldben, aztán beültek ebédelni egy olcsóbb helyre. Este megnéztek egy filmet, aztán jött a lefekvés. Az asszony vágyakozón tekintett felé, de a férfi fáradtan rázta meg a fejét.

- Ne haragudj, majd reggel. Jó? – a nő kicsit durcás képet vágott, de beletörődött a dologba. Lekapcsolták a villanyt, és a férfi a vártnál is gyorsabban, elaludt.

Felébredt. Érezte, hogy tele van a hasa, és ez boldoggá teszi. A tej ízét még mindig érezte a szájában, és arra a kedves nőre gondolt, aki ezt adja neki. Nem tudott aludni, zavarta a fény. Sírni kezdett megint. Egy arc jelent meg fölötte. Ismeretlen szófoszlányokat hallott, de nem tudta fölfogni, hogy mit is jelentenek, csak azt érezte, hogy megnyugszik tőle. Valami feszítette a lába közét, és egyszer csak meleg futotta el. Tudta, érezte, hogy megállíthatatlanul pisil. Eszébe villant, hogy ez csak álom, de ismét nem tudott fölébredni. Hallotta a felesége kiáltását. Erőltette magát, hogy felébredjen, vagy legalább a vizelést abba hagyja. Látta, ahogy felemelik, és érezte, hogy tisztába teszik, - közben hallotta, hogy a felesége ébresztgeti – visszateszik az ágyába, és elaludt.

Felébredt. Az asszony könnyes, rémült szemekkel nézett rá.

- Bepisiltél! – mondta, szinte sikoltva.

- Ne haragudj, de megint azt álmodtam, hogy csecsemő vagyok.

- Ez hülyeség! – kiabált az asszony.

- Tudom, de mit csináljak, az ember nem befolyásolhatja az álmait.

- Akkor holnap tele szarod az ágyat? – zokogott az asszony, és saját maga is meglepődött azon, hogy ilyen reakciót vált ki belőle a dolog.

És a férfi másnap tényleg becsinált, és harmad nap is, és negyed nap is.

Orvoshoz mentek. A körzeti orvos egy jó pszihiátert ajánlott neki.

Feküdt a kanapén, feje alatt párna, szeme csukva, relaxált. Messziről hallotta az orvos hangját. Ez volt a tizedik doktor nyolc hónap alatt. Hiába az erős altatók, a kezelések, a két hónap kórház, semmi nem segített. Már, nem mert elaludni, de minden hiába. Ha leoltották a villanyt, menthetetlenül zuhant a másik világba. Kénytelen volt hónapokig a felnőtt betegeknek készült pelenkában aludni. Mostanában egyre kevesebbet kellett mosni, kezdett szobatiszta lenni. Felesége hősiesen állta a próbát. A rengeteg kezelés felemésztette minden pénzüket. A kislányt a nagymamához adták be, hogy ne lássa apja leépülését.

Ezt az orvost, az előbbi ajánlotta, miután az ő módszere sem vezetett eredményre. Az új orvos sok embert meggyógyított, úgy hogy mélyhipnózissal visszament a paciensek gyerekkorába, vagy még régebbre. Hosszú csend után meghallotta az orvos kellemes, mély hangját.

- Maga most alszik, nagyon mélyen alszik…Most csecsemő…, mit lát?

- Látom a sötétséget…lebegek…aztán jön a fájdalom…és meglátom a fényt.

- Túl van a születésen…, mit lát?

- Az anyámat, most már tudom, hogy az anyám… szoptat.

- Most… hazaviszik…, mi történik?

- Ha sírok, jönnek, és megkapom, amit akarok…

- Két hónapos… mit érez?

- Szeretnek…, és én is szeretek…

- Most hét hónapos…

- Kezdenek érthetővé válni a szavak…Igen! Mama…

- Többet nem ért?

- Valamit mondtak előttem, ami fontos, de még nem értem…

- Nevet?…

- Nem…

- Várost…

- Nem…

- Utcát…

- Igen…Balzac…

- Szám?

- 29.

- Járt már ott valaha?

- Soha.

Az orvos órákig kérdezgette még. Csak ezt az egy eredményt tudták elérni. Mikor visszahozta a férfit a hipnózisból, alaposan kielemezte vele az elhangzottakat, csak a címet nem mondta meg, ám a férfiba beleégett. Az agya, az egész teste érezte, hogy itt a szabadulás. Átadta maradék pénzét az orvosnak, vette a kabátját és imbolyogva elindult a Balzac utca 29. felé. Tántorogva lépkedett az utcákon. Az emberek kitértek előle, mindenki azt hitte, hogy részeg. Hosszas kába kutatás után rátalált az első helyre, amit már ismert. Játszótér... Rogyadozó lábakkal indult el az ismerős utcán. Igen, ez az a ház. Nagy udvar, de a kapu sosincs zárva. Végigment a házhoz vezető járdán. Lábai mintha ólomból lettek volna. Egy pillanatig tétovázott, mielőtt becsöngetett volna, de aztán megnyomta a gombot. Fiatal, magas barna nő nyitott ajtót. A férfi szíve gyorsan kezdett el kalapálni „Igen, ez ő. Ez az anyám!”

- Mit óhajt? – csodálkozott rá a zilált férfira az asszony. A férfi pedig belátott az asszony válla fölött, és meglátta a nyolc hónapos saját magát. A lábaiból kiszállt a maradék erő is. A ház, a fák, az asszony, és a gyerek egy hatalmas masszává vált, és elsötétült minden. Érezte, hogy viszi, ragadja magával a halál.