A nyári nap álmosan ontotta a vasárnap délutáni városra a sugarait. Jól lakot gyerekek aludták békés álmukat, hüvelykujjukkal a szájukban. Az asszonyok halk csörömpöléssel mosogattak, a férfiak pedig törlőruhával a kezükben törölgettek.

Aztán előkerültek az újságok és a könyvek, és néhány perc múlva a felnőtteken is győzött a jóllakott álmosság. A nyitott ablakokon be, behallatszott egy-egy autó, amint elsuhant a párás melegben. Meg- meglebbentek a sötétítő függönyök, és a hűvös kapualjakból rántott hús és szemétszag áradt.

Csapóék is aludtak. A negyven körüli férfi, Péter, arcán az éppen olvasott újsággal, nyitott szájjal horkolt a nappali foteljában. Felesége, Hajnalka, a kanapén dőlt el, a földön ott hever a könyv, a díszpárnát a feje alá gyűrve aludt. Mónika a hét éves kislányuk a saját szobájában aludt, karjaiban egy hatalmas plüssmacival. Lábait kidugta a takaró alól, a meleg pedig gyöngyöző izzadságcseppeket csalt a homlokára. Zolika, a négyéves kisfiúk a másik félszobában aludt a gyerekheverőn. Ő már nagyfiú, nem alszik kiságyban. Most van a „miért” korszakban. Ő nem az ujját szopja, hanem a párna sarkát. Már szinte az összes párnahuzatának sarka szakadt volt ettől a szokásától, de Hajnalka nem szólt érte, nem szerette volna, ha az ujját szopja. Most megmozdult, és lassan kinyíló szeme a sötétítőn át besütő nap által létrehozott sávban keringő port nézte. Tetszettek neki a kis szálló, csillogó porszemek. Fantáziája beindult, és máris tündéreknek vélte látni őket. Aztán eszébe jutott, hogy mi is nem hagyta igazán aludni. Állatkert! Be lett ígérve, hogy délután elmennek az állatkertbe. Felkelt, és kiment a nappaliba. Lehúzta apja arcáról az újságot, és határozott hangon közölte vele:

- Mehetünk – a férfi csodálkozva nézett rá. Álmos agyáig még nem jutott el, hogy mit is akar a gyerek.

- Hová? – a gyerek szája sírásra görbült. Azt hitte, hogy apja becsapta.

- Az állatkertbe – a férfi szélesen elmosolyodott.

- A többiek még alszanak. Ha mindenki felébredt, mehetünk.

Hajnalka is kinyitotta a szemét. Nézte a két fiút, és ismét megállapította, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Mindketten nyúlánk testűek, tartásukban pedig van valami dacosság a világgal szemben. Péter is barna volt, ugyan úgy, ahogy a fia, bár egy árnyalattal sötétebb, mint a gyerek.

Felült a kanapén, helyrepofozta a párnát, aztán felállt:

- Főzök egy kávét, meg csomagolok szendvicseket is – mondta, azzal kisietett. Péter pedig bevitte a fürdőbe Zolikát. Lemosdatta az arcáról az álom nyomait, majd ő is megmosakodott.

- Te miért mosakodtál meg?

- Mert én is aludtam.

- De miért?

- Mert én is álmos voltam.

- Miért?

- Mert elfáradtam.

- Az mi az?

- Tudod jól, a borotvám.

- De, miért?

- Azért, hogy ezzel borotváljam az arcom.

- De miért?

- Mert szőrös.

- De miért?

- Mert nő rajta.

- Az én számban miért nem nő szőr?

- Nem a szádban, hanem az arcodon.

- De miért?

- Mert még kicsi vagy. Menj ki légy szíves, és öltözz fel! – veszítette el a férfi a türelmét.

A kávé már ott gőzölgött a nappali asztalán. Péter már évek óta nem dohányzott, azóta, hogy a felesége terhes lett Mónikával, de most nagyon kívánta a fanyar füst ízét a finom kávé mellé. Jól érezte magát, és ez még jobban feldobta volna. Bejött Zolika. Kissé furcsán álltak rajta a ruhák. Hajnalka megfogta, és helyrerakta az öltözet hibáit.

- Mehetünk? – kérdezte a kisfiú.

- Még nem. Mónika még csak most mosakszik – Zolika leült a fal mellett álló székre, és türelmetlenül kalimpálni kezdett a lábaival. Az asszony kivitte a kávé maradványait, majd előkerítette a kislányt a fürdőből. Végül mindenki ott állt már felöltözve az előszobába, vették a szendvicses szatyrot, és elindultak.

A lépcsőházban lefelé a Forma 1 hangjai szűrődtek ki mindenhonnan. Péter is szerette végigizgulni a futamokat, de megfeledkezett, hogy ezen a hétvégén is van, a fiának tett ígéret pedig fontosabb volt. A kapualj hűvöse után megcsapta őket a hőséget árasztó aszfalt melege. Lassan indultak meg hát a troli felé. A megállóban rengetegen álltak. Hajnalka nagyot sóhajtott. Irtózott a tömegtől. A reggeli munkába járás miatti lökdösődést is gyűlölte, hát még a vasárnapit. A troli megjött, és ők kezükben egy, egy gyerekkel felpréselődtek. Átadták az egyik helyet, Hajni boldogan ült le.

- Hazafelé a Földalattival megyünk – mondta Péter, Hajnalka pedig boldogan helyeselt.

A troli ide- oda kanyargott a szűk utcákon. Két klub színekbe öltözött csoportot is láttak, amint félrészegen, dülöngélve vonultak az utcákon.

- Úgy látom, hogy megint nagy rangadó lesz – vigyorgott Péter és eszébe jutottak azok az idők, amikor még lehetett foci meccsre járni. A játék is jobb volt, és nem kötött beléd egy részeg béközepes sem.

- Már most részegek – mondta szomorúan Hajni. De aztán, ahogy a csoportok elmaradtak, úgy váltottak témát. Az állatkertnél szinte teljesen kiürült a troli. Péter beállt a hosszú sorba, Hajnalka pedig lefoglalta a két gyereket. Péter elnézte az asszonyt. Karcsú alakjával, hosszú, vöröses szőke hajával, és hatalmas zöld szemeivel még mindig gyönyörű volt. Amióta az eszét tudta, szerelmes volt bele. Együtt nőttek fel, és a szerelem úgy alakult ki a barátságukból, mint ahogyan egy szép virág nő ki a földből. Szerette minden porcikáját, és a két gyönyörű gyereket is, akiket szült neki.

Végre sorra került. Megkapta a jegyeket. A gyerekek élvezték, ahogyan a forgóajtón keresztül mentek. Kacagásuk betöltötte a kis előteret.

Bent a párducok felé vették az útjukat. Mind a két gyerek oda volt a hópárducokért. A magas hegyek hűvöséhez szokott állatok, most csak bágyadtan feküdtek a ketreceikben.

- Betegek? – kérdezte Zolika.

- Nem, csak melegük van – válaszolta az asszony.

- Megsimogathatom?

- Nem, azt nem szabad.

- Miért?

- Mert megharaphat.

- Miért?

- Mert melege van, és ingerült – ez az állaton abszolút nem látszott. Lustán aludt.

- De, miért? – jött a következő kérdés, és Péter elnézte, hogy az asszonynak mennyi türelme is van a kérdések áradatára válaszolni.

Megnézték a többi ragadozót is, aztán leültek a Nagy-tónál és elővették a szendvicseket. A meleg egyre szúrósabbá vált, és megjelentek az első felhők.

- Át kéne mennünk a sörsátorba, vihar lesz – mondta Péter.

- Inkább menjünk haza. A gyerekek is fáradtak – mondta Hajnalka.

- Nézzük még meg a jegesmedvét – kérlelte őket Zolika.

- Jó, az útba esik úgy is – simogatta meg a fia fejét Péter. Ám nem lett belőle semmi. Hatalmasat villámlott, és már zuhogott is az eső. Mindenki a kijárat felé tódult. A család is, ám a zápor semeddig sem tartott. Mire a Földalatti lejáratához értek már megint sütött a nap, az ázott föld csak úgy ontotta a párás meleget. Rengetegen voltak.

- Gyere, mégis üljünk be egy sörre – húzta a kis társaságot Hajni a sörsátor felé. Hamarosan a két felnőtt előtt ott habosodott a finom hideg ital, a gyerekek pedig fagylaltot eszegettek. Péter és Hajni egymással szemben ültek, és szokás szerint Péter keze Hajnién pihent az asztalon. A gyerekek megették a fagyit, és piros pacsit játszottak, majd egy másik kislánnyal az asztalok között futkároztak.

- Milyen hamar barátkoznak a gyerekek – nézett a pincéreket majd fellökő kis banditákra Hajni.

- Nem szabad! – szólt rá Péter a három lurkóra, aztán Hajnira mosolygott. – Igen, drágám.

Lassan megitták a sört, majd összeszedték Mónikát és Zolikát, és elindultak a Földalatti felé. Megcsapta őket a légkondicionált levegő hűvöse. Jól esett. A székekhez mentek. Zolika nyűgös volt már. Leült hát. A szerelvény nem régen mehetett el, mert alig voltak a peronon. A szemközti szerelvény jött meg előbb. Eldübörgött, csend ülte meg utána a síneket. Majd jött az ő vonatuk is. Péter egyből meglátta a szurkolókat. Pillanatokon belül tele lett velük minden. Ordítoztak, lökdösődtek, nem engedték az ajtókhoz az embereket. A férfi a családja elé lépett, de már késő volt.

- Nézd má’ azt a bigét!

Mutatott egy tagbaszakadt, részeg, zászlóba burkolódzott férfi Hajnira, és elindult másik két társával feléjük. Hajni még jobban Péter háta mögé lépett.

- Na mi van Cica, nem bánt a bácsi – nyúlt át a férfi Péter válla fölött, és megcsipkedte az asszony arcát.

- Hagyja békén a feleségemet – szólt rá Péter, és elütötte a férfi kezét.

- Most mit vagy má’ úgy oda. Ilyen árút nem sajátíthatsz ki egyedül! – a társai jót nevettek a viccen. Péter körülnézett, hátha segítséget kap valamelyik utastól, de azok inkább távolabb húzódtak.

- Menjen innen, és hagyjon minket békén – próbált határozott hangot megütni, de ekkor megragadták, és odébb vonszolták. A gyerekek sikítva bújtak a székek alá. Hajnalkát leszorították az egyik ülőkére, és a tagbaszakadt férfi szétfeszítette a lábait, majd az asszony felsikított.

Ekkor ütötték meg először. Valószínűleg a zászlórúddal ütötték fejbe. Megrogyott és a földe esett. A szemébe folyó véren keresztül látta még, hogy a férfi röhögve húzza fel a cipzárját, majd egy másik disznó lépett a feleségéhez. A sikolyt ismét hallotta. Többen rugdosni kezdték, aztán meghallotta a hangosbemondót:

- Kérjük az utazóközönséget, engedjenek utat a rendőrségnek. Hárman rajta keresztül gyalogolva kezdtek el menekülni. Felemelte szétrugdalt fejét. Látta, hogy Hajnalka zokogva ül a kövön, és a gyerekeket próbálja nyugtatni. Mindene fájt. Tudta, érezte innen már többet nem kerül haza. Egy rendőr hajolt fölé, de már nem értette, mit mond. Darabokra tört tudatából egy régi dal került elő, már csak ezt hallotta:

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit

És valahogy sápadtabbak a kirakatok

Vasárnap délután egy igazi fagylalt jól esik.

És néha érzek egy régi illatot

Vasárnap délután a csendes hosszú ebéd után

A mamám rám adta mindig a szép ruhát

Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám,

Ha kértem, hagy járjak így egész héten át

Na-na-na-na vasárnap délután

Na-na-na-na vasárnap délután

Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb
S a nagyfiú ígérte tízre hazajön
A tánciskola parkettjén a cipők fényesek
És néhány párnak a figura összejön

Vasárnap délután volt mikor megismertelek
A bátyád apámmal nálunk sakkozott
Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked
És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Na-na-na-na vasárnap délután

Na-na-na-na vasárnap délután

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb
S az elvált apa láthatja kisfiát
A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket
És Farkasréten is elfogy a sok virág…

Részlet Presser Gábor – Sztevanovity Dusán Vasárnap délután c. szerzeményéből