A kocsi fékezett, és a család kiszállt. Benéztek a kovácsoltvas kapun, és eléjük tárult új otthonuk. Örököltek egy kis pénzt, és úgy döntöttek, hogy a poros Londonból vidékre költöznek. A gyerekekre ráfért a vidéki levegő, Mickey pedig bejárhatott a szomszédos városba dolgozni. Bróker volt.

- Sosem megyünk már be? – kérdezte Lucy, a magas, csinos, negyvenes asszony.

- Itt a kulcs - mondta Mickey – orgonasípok, menjetek, nyissátok ki a kaput.

Ha mind a három gyerekhez beszéltek, csak így szólították őket. Bessz, a legkisebb, nyolc éves, Tomi tíz, Bea pedig tizenkettő volt. Tényleg olyanok voltak, mint az orgonasípok. Örömmel futottak kitárni a kaput. A kert közepén Tudor-korabeli ház állt. Gyönyörű volt. Mint egy kis kastély. Talán az is volt. Lehet, hogy a környékbeli várúr használta vadászlaknak, csak közben kiirtották körüle az erdőt, és házakat építettek köré.

Leparkoltak a kocsival, aztán bementek. A tágas hallból nyílt a nagy konyha, majd az ebédlő. A másik oldalon szalon, dolgozószoba, és könyvtárszoba sorakozott egymás után. A ház végén pedig hatalmas télikert húzódott. Persze most virágok nélkül. Mickey bútorozottan vette meg a házat. Lenyűgözte a régimódi berendezés. Az emeleten lévő hálószobákban is hatalmas, kényelmes ágyak álltak.

- Na, hogy tetszik? – lelkesedett Mickey, miután mindenhol körülnéztek.

- Gyönyörű – mondta Lucy, és valami rossz érzés kerítette hatalmába. – Be kéne menni a városba, bevásárolni. Nincs semmi, amit megfőzhetek.

- Nincs messze a közért – lelkendezett tovább a férfi – bemegyünk vásárolni, úgy is csak holnap jönnek a szállítók a ruhákkal, meg azzal a pár bútorral, amit áthoztunk.

Azzal visszaültek a kocsiba, és bementek a központba. Az egész egy templomocskából, egy fűszeresből, egy hentesből, egy cukrászdából, meg egy moziból állt. A gyerekek egyből lelkendezni kezdtek, amikor meglátták a cukrászdát. Végül úgy döntöttek, hogy amíg a lurkók befalnak egy-egy süteményt, az asszony bevásárol.

Jól esett neki végigsétálni a cukrászdától a fűszeresig a délutáni napsütésben. Mikor belépett, megszólalt az ajtófölé szerelt kis csengettyű. A bolt fűszer, és friss kenyérillatot árasztott. A pult mögött egy fiatalasszony állt. Arca, tiszta, festetlen. Haja régimódi kontyba tűzve.

- Jó napot! – köszönt Lucy.

- Jó napot! Á, önök költöztek a McGregor villába – nézte meg magának jobban az eladó Lucyt.

- Valóban. Szép ház – az eladó elhúzta a száját, és sokat sejtető pillantásokat vetett az egyre jobban feszengő vevőre.

- Kérek egy zacskó rizst, fűszereket, egy…nem inkább két üveg száraz vörösbort, egy karton dobozos sört, meg egy karton üdítőt - sorolta gyorsan Lucy, mert nem akart mélyebben belemenni a házról folytatott mesébe. Valahogy nem akarta hallani a dolgot, de az eladó pakolás közben is felvilágosította.

- A McGregor ház elátkozott tanya. Az utolsó McGregornak idős felesége volt. A férfi az egyik útján megismerkedett egy gyönyörű fiatal lánnyal, és hazahozta magával, mint társalkodónőt a felesége mellé, de közben szeretők voltak. Az asszony rájött, és öngyilkos lett. Felakasztotta magát a szobájában. Eltemették tisztességgel. Még a papot is megkenték, hogy rendes temetést tartson, de visszajárt a szerencsétlen lélek. Letelt a gyászév, és a McGregor és a társalkodónő összeházasodtak. A fiatalasszony eltűnt másnapra. Azóta, ahány asszony költözik a házba, az mind eltűnik egy idő után.

Lucy beleborzongott a történetbe. Aztán azt gondolta, hülye legenda ez is. Kifizette az árut és gyorsan kisietett az üzletből. A papírzacskókat a kocsiba rakta, majd átment a henteshez. Nem csalódott. Nagydarab, kövér ír férfi fogadta, na meg ugyanaz a hangulat, ami a fűszeresnél is. Szűzpecsenyét akart sütni. Látott is egy szép darabot, de a hentes nagyon nehezen akarta odaadni neki.

- Én ezt nem vinném el – mondta dörmögve a hentes – McGregorék is ezt ették az esküvőjükön. Lucyt már kezdték idegesíteni McGregorék. Idegesen tépte ki a férfi kezéből a húst, fizetett és majdnem sírva ment be a cukrászdába. A füszeresné átment a henteshez, aki kiállt az üzlet elé és szomorúan mondta:

- Kár érte, nagyon szép kis asszonyka.

- Magának se hitt?

- Nem, senki sem hiszi el, soha.

- Csak azt nem értem, hogy hová tűnnek az asszonyok? – a fűszeresné vállat vont, aztán visszament az üzletébe, mert a papnét látta jönni. Már megint nem vett elég tojást.

Lucy lenyugodott már, mire a cukrászdába ért. A gyerekeknek gyalog volt kedve hazamenni, így elvállalta, hogy hazaviszi a kocsit. Evett egy francia krémest, és meghallgatta, hogy a cukrász is nem csak süteménnyel etette a családját. Végül fizettek, és kimentek a főtérre. Lucy beült az autóba, és a visszapillantóból nézte, ahogy a családja is elindul. Hamar a kapuhoz ért, de kényszerítenie kellett magát, hogy ne féljen kinyitni. Elhessegette a félelmeit, és bevitte a konyhába a főznivalót. Meggyújtotta a gázt a sütőben, majd a húst megmosta az öblös mosogatónál, befűszerezte, egy tepsit kivajazott, belerakta a húst, vizet öntött alá és a tepsit betolta a már meleg sütőbe. Aztán a kiválogatta a rizst, keresett a konyhaszekrénybe egy szűrőt, beleöntötte, és a mosogatóhoz lépett, hogy megmossa. A csap, ami előbb kifogástalanul működött, most csak szörcsögött, zakatolt, aztán valami sűrű, vörös folyadékot kezdett el ontani. Vér volt. Lucy remegve hátrált az asztalig. Gyomra liftezett. Aztán megint nagyot buggyant a vezetékben valami, és ismét tiszta víz jött belőle.

- Ostoba vagyok – mondta magában - biztosan rozsda volt. Összezavartak a városban azok a buta népek.

Újra a mosogatóhoz lépett, és a kezében tartott szűrőt ismét a csap alá tartotta. Aztán szemlét tartott az edények között. Volt minden, csaknem vadonatújak voltak. A hús illata betöltötte a konyhát. Lucy megfordult, hogy megnézze, elég zsiradék van-e alatta. Furcsa, vörös fény áradt ki a sütőből, ezért gyorsan kinyitotta. Ömlött belőle a vér, és a tepsi közepén, egy asszony levágott feje éktelenkedett. Lucy bevágta a sütő ajtaját, és nem tudta, hogy kirohanjon-e, vagy feltörölje a vért. Nem értett semmit. Mi ez? Mi lett a pecsenyéjéből? Odalépett a kamrához, hogy kivegye a takarítószereket. Kinyitotta az ajtót, és egy fejetlen női test zuhant ki belőle. Karja Lucy lábához ért, ahogy a földre esett, csúnya, égő sebet hagyva maga után. Aztán hirtelen megszűnt a vörös fény, és eltűnt a vér és a test, és a seb is. Lucy a tűzhelyhez lépett, és remegő kézzel nyitotta ki a sütő ajtaját. A szűzpecsenye sült benne.

Elővette a bort, és kinyitotta, aztán az egyik dobozból, amit magukkal hoztak, boros poharat vett elő. Öntött, majd alaposan meghúzta. Sosem tapasztalt még ilyesmit magán. Meg volt győződve, hogy a fűszeresné meséje volt rá ilyen hatással. Nincsenek ilyen dolgok. Vér, meg hulla a kamrában. Aggódni kezdett. A családjának már rég haza kellett volna érni. Az út hazáig nincs több egy félóránál, és ő most már legalább egy órája itthon van. Megitta a pohárban lévő ital maradékát, és úgy döntött, hogy ott hagyja az átkozott konyhát. Majd áthúzza az ágyneműket az otthonról hozottakra. Fogta hát azt a dobozt, amire az volt írva, hogy ÁGYNEMŰ, és felment az emeletre. A három gyerek szobájával végzett. Közben félve le-lenézett a sültre, de a ház csendes lett. Végül fogta az utolsó adag huzatot is, és belépett a hálószobába. Az egész vörös fényben úszott, a lámpavas kampójára pedig egy idős nő volt felakasztva. Lucy megbabonázva nézte. Nyelve lilásan lógott ki a szájából, szeme kigúvadva. Lucy eldobta a kezében lévő vasalt huzatokat, és lemenekült a földszintre. Egyenesen nekiütközött a férjének.

- Veled meg mi van? – kérdezte Miki – Olyan rendes volt a papné, hogy meghívott minket teára. Azért jöttünk ilyen későn. De, mi van?

- Mickey! A vízvezeték, vér…fej a sütőben…akasztott hulla fent! Szörnyű délutánom volt!

- Jaj, drágám, az a sok sületlen babona! Az ártott meg. A pap, egyébként Andrew atya, is mondta, nagyon él itt ez a McGregor legenda.

Lucy kezdett megnyugodni. Együtt mentek fel az emeletre, és nem találtak semmilyen akasztott hullát. Felhúzták hát az ágyat, majd lementek az ebédlőbe. Együtt terítettek meg. Mickey főzte meg a rizst, aztán mindent áthordtak gyönyörű tálakban. Mindig erre vágytak, külön ebédlőre. Ám Lucy nem bírt enni. Kétségbe esve látta, hogy aki evett a sültből, annak valami furcsa, vörös fény gyúlt a szemében. Félelme nőttön nőtt. Az asztal végében, ahol nem ült senki, egy vörös alak kezdett kibontakozni. Úgy nézett ki, mintha látható lenne a vérkeringése.

- Mickey! – fordult segítségért a férjéhez, de az valami furcsa önkívületi állapotba kerülve, kántálni kezdett, a gyerekekkel együtt. Testük vonaglott, és szinte látta, ahogy a lény a belőlük áradó energiából épül fel. Az itt eltöltött percekből. Már látta, ki az. Az akasztott hulla, az idős Mrs. McGregor szelleme, aki elrabolja az itt élő asszonyokat, nehogy elcsábítsák a férjét. Lucy Mickeyhez rohant, és rázni kezdte a vállát, de hiába. Aztán a sarokba kuporodott, és várta a halált. A szobát betöltötte a vörös fény. Már szinte vakított. Szegény riadt asszony visszanézni sem mert. Tudta, ott áll mögötte a könyörtelen halál. Az alak pedig felállt, Lucyhoz lépett, és átölelte. Néhány pillanatig még vergődött az áldozat, aztán beleolvadt a szellem testébe, aki felkacagott, majd, ahogy megjelent, úgy el is tűnt. Néhány perc múlva a gyerekek és Mickey szeméből eltűnt a démoni fény, és tovább ették a finom sültet.

- Igazán finomat főzött anyátok, csak most már jöhetne – mondta Mickey. Semmire sem emlékeztek, ami a házban történt, mióta megjöttek a Paplakból.

De Lucy nem jött meg, sem este, sem reggel. A rendőrség két évig kereste, aztán holttá nyilvánították. Az eset után öt évvel egy zöldséges költözött a főutcába. Csinos, talpraesett fiatalasszony volt. Mickeynek azonnal megtetszett. Úgy döntött, épp eleget várt Lucyra. Szegény, valószínűleg visszaindult eléjük, és elütötte egy autó, aztán eláshatták a holttestét az erdőben. Vagy valami ilyesmi. Ha akkor nem fogadja el azt a buta meghívást, Lucy még talán ma is velük lenne. Ezt sosem fogja magának megbocsátani, de az élet megy tovább. Odament hát az üzlet elé, és megismerkedett a lánnyal. Moziba, meg táncolni kezdtek járni, aztán egy félév után megvolt a lánykérés. Másnap ismét megállt a férfi az üzlet előtt.

- Hogy érzi az én kis menyasszonyom magát? – kérdezte, és megsimogatta az arcát.

- Boldogan – nevetett a lány – csak az a baj, hogy itt mindenki engem riogat.

- Mivel?

- Hát a McGregor- átokkal.

- Ugyan, buta babona- mondta Mickey nem túl nagy meggyőződéssel.

- Kérsz egy almát? – kérdezte a lány, és kifényesítette, majd átnyújtotta Mickeynek, aztán lehajolt a körtés rekeszért, így nem láthatta, hogy mikor kedvese beleharapott az almába, furcsa, vörös démoni fény gyúlt a szemében.