Fáradt voltam. Főztem, kaja után mosogatás, felmosás, csak azt nem tudtam, hogy engem ki mos fel.

Bevánszorogtam a fotelomba, és bekapcsoltam a tévét. Kabaré, Uniós. Na folyik a népnevelés! Kapcsolok, valóság show. Na, agymosás. Kapcsolok, híradó. Vér, patakokban, utána pedig ravasz képű politikus magyarázza, miért is élek rosszul. Unom. A filmek mind mennek már, elmúlt nyolc óra, de ahogy látom, mindegyik valami üres, kommersz darab. Kikapcsolom a készüléket, letusolok, és befekszem az ágyba. Már régen nem vettem Nők Fórumát. Mindig jó és színvonalas volt. Most kinyitóm, ebből is bulvár lap lett. Ez ezzel házasodik, az azzal veszett össze. Dühöngök, hát már sehol sem lehet egy kis vissza fogott kultúrát olvasni? Filmekről kritikát? Színészek életrajzát? Képregényeket magyar könyvekből? Dühösen vágom a sarokba az újságot. Lapjai szemrehányóan kócolódnak össze.

Leoltom a lámpát. A férjem a haverokkal elment sörözni. Ez az ő napja, majd éjfél körül hazakeveredik, kissé kapatosan. Forgolódom, aztán nagy nehezen elnyom az álom.

- Kérem, álljanak fel! A Bíróság bevonul – föl állok én is. Most veszem észre, hogy bilincs van rajtam. Én lennék a vádlott? De, hát mit tettem?

- Kérem az ügyész urat, hogy olvassa fel a vádat!

Az ügyész föláll. Alacsony, kopasz ember. A sok üléstől feneke és hasa hatalmas hordó.

- Vádolom az itt lévő személyt, - és mint agy darab ocsmány, koszos felmosórongyra néz rám – hogy szándékosan csökkentette a nézetséget, és az olvasottságot. Ezzel műsorok eltűnését, és lapok felszámolását idézte elő. Valamint vádolom a többség elleni erőszakkal.

Most a bíró fordul felém.

- Megértette a vádat? – nézek rá, mint borjú az újkapura. Nem értek egy szót sem, de félek, hogy még hülyeséggel is fognak vádolni, így szép csendesen bólintok – akkor kérem az első tanút. A szobába belép egy email cím. Megesküszik, hogy csak az igazat mondja. Bizonyítékként ellenem beterjeszti a neki írt leveleimet a valóság show világáról. Részletesen taglalom benne, hogy milyen primitív, kukkollós, agymosós műsornak tartom őket. A bíró elolvassa a bizonyítékokat, csatolja az aktámhoz, aztán felém fordul:

- Mit tud felhozni mentségére?

- Semmit. Tényleg ez a véleményem ezekről a műsorokról és akkor még visszafogott is voltam.

A bíró csóválja a fejét, aztán beszólítják a következő tanút. Az egyik kolleganőm. Szőke ciklon, a szőkeséggel járó ismérvekkel együtt. Csak azért nem rúgták még ki a vállalattól, mert jó szögben tudja tartani a lábát, és ezt a főnök is tudja már.

- Milyen jelét vette annak, hogy a vádlott média uninformált? – a kollegina értetlen szemekkel néz az ügyészre – mit nem tudott? –segíti ki az ügyész.

- Ja, nem tudta kérem, hogy ki az apja Manuel Rodrigó Huareznek – nagy ügy, gondolom, én még azt sem tudom, hogy ki ez a Huarez.

- Aztán meg azt sem tudta, hogy a Sziráky Luci leszbikus, és hogy a Karsay Peti meg homokos…- és csak folyik az „okos” kis fejéből a sok bulvár sajtóból szedett információ. A Bíró és az ügyész nagy egyetértésben rázzák a fejüket. Végül befogja. Rendesen elásott.

- Mit hoz fel védelmére?

- Semmit. Ez egy hülye szőkenő. Vannak okosak, de ez hülye. Engem nem érdekel ez a sok baromság, amit a hírességekről írnak. A felük sem igaz. A Szappanoperáktól, meg kiütést kapok.

- Kérem a következő tanút.

Az anyósom. Na végem. Ha a házi sárkány is rázendít, végem. Végigmér, aztán szuperfogkrémes mosolyával szapulni kezd.

- Nem tudja, hogy mi a reklám, ezért nem is él helyesen. A fiam ingeit nem megfelelő hatású mosóporral mossa. A lakása egy merő baktérium, mer nem a legújabb felmosót használja. A fogai erősen romlanak, mert nem 12 órás a fogkrémet használja, és nem is rágózik. A WC-je, az meg egyenesen borzalom! Amikor náluk vagyok, nem is szoktam kimenni… - ezt már nem bírom. A WC-re én is allergiás vagyok, és évek óta egy nagyon jó szert használok.

- Ez nem igaz! – kelek ki magamból – Nagyon jó szert használok!

- Igen! De, nem a legújabbat! És nem kétkomponensűt! És a hűtőd sincsen tele extra ételekkel, és a macskádat is ételmaradékkal eteted, és kutyaeledelt sem veszel!

- Miért nem vesz kutyaeledelt? – kérdezi a bíró.

- Mert nincs kutyám – mondom, és elcsendesedek.

- Akkor ezt húzza ki – szól az írnokhoz. Na végre! Valamit nem varrnak a nyakamba. Anyósom hál’ Istennek végzett… velem.

Következő tanú Gyuri, a barátom.

- Ön mit tud felhozni a vádlott ellen?

- Nem engedte nézni a híradót, amíg a gyereke a szobában volt.

- Miért? Néz rám döbbenten a bíró?

- Azt mondja, hogy káros hatással van a gyerekre a sok erőszak. Egyébként is csak olyan filmet enged nézni neki, amit már ő is látott. Bugyuta mesefilmeket, mint például a „Három szabó legények” meg a „Tenkes kapitánya”.

- Hány éves a gyermek?

- Négy. Az óvodában kinevetik a társai, miközben megbeszélik az előző napi véres akciófilmet.

- Vegye be, – szól az írnoknak a bíró – hátráltatja a gyermeke fejlődését. Ügyész úr, több kérdés, vagy tanú?

- Nincs.

- És az ügyvédem?

- Nem látja a papírt maga előtt? Önmagát védi! – és tényleg, most látom. Előttem ott a papír, és piros betűkkel rajta, hogy én vagyok a saját védőm.

- Akkor kérném vissza a tanúkat!

- Sajnálom, de miért nem élt akkor a jogával, amikor itt voltak – mondja a bíró, és kalapácsával az asztalra üt.

- Az esküdtszék visszavonul, az ítélethozatalra – most veszem észre a tizenkét dühös embert.

- Én magyar vagyok! Ítéljenek el a hazám jogrendszere szerint! – kiabálok, de már a kutya sem figyel rám. Az esküdtszék öt perc alatt végez. Egységes szavazat alapján bűnös. A bíró felolvassa a büntetést. Egy hét valamelyik valóság show-ban. Minden nap öt bulvárújság kiolvasása, és négy óra tévénézés. Tökéletes agymosás.

Bevonulok a villába. Az ajtón belépve fogadnak a bentlakók. Egy hetes mosogatni valót, romlott gyümölcsöt, és szitkokat szórnak rám. Én vagyok nekik az új feladat. Ellenőrizni kell, hogy kiolvasom-e az újságokat. Kíváncsian nézik, ahogy én fanyalogva olvasgatom a nekik tiltott gyümölcsöt. Kérdezgetnek, hogy ki kivel. Én, mivel, hogy nem érdekel, nem nagyon tudom vissza adni, hogy mit olvastam. Közlik velem, hogy ha nem olvasok rendesen, kénytelen lesz az egyikük, egy nagydarab állat, éjjel rám mászni. Legalább nő a nézetség. Délutánra fújom az összeset. Egy engem is megfog:

„Alain Delon újra forgat. A saját életéből készült forgatókönyvét filmesíti meg. A fiatalkori Delont fia játssza el.”

Mennem kell tévét nézni. A többiek megint véres szemmel néznek rám, amikor bemegyek a, bekamerázott tévészobába. Ez is tilos nekik. Nézem egymás után a limonádé filmeket, közben reklámok garmadája, és politikai összeállítások. Éjfél körül megkegyelmeznek. Lefekhetek. Békén hagynak. Kiszikkadt, fáradt agyam zsong a rengeteg információtól. Valaki odalép mellém, és egy fülhallgatót tesz a fejemre. Éjszakai rádióműsor.

- Nem! Nem! Vegyék le! – rázni kezdenek. Felébredek. A férjem az.

- Mi van kedves? Rosszat álmodtál? – a karjaiba bújok.

- Igen – pihegek. A szívem még mindig hevesen ver.

- Hát, azaz újság meg mit keres a sarokban? Azt hittem örülsz neki.

- Ez is olyan lett, mint a többi magazin. – mondom szomorúan. A férjem az ölembe teszi a lapot.

- Kérsz egy konyakot? – kérdi, én bólintok, aztán megint belelapozok az újságba. Az egyik oldalon:

„Alain Delon újra forgat. A saját életéből készült forgatókönyvét filmesíti meg. A fiatalkori Delont fia játssza el.”

A fent leírt cikkrészlet tudtommal nem létezik, csak szeretném.