Cliff hajnalban indult. Anne csomagolt neki a kamrában lógó szalonnából, és a saját sütésű kenyérből. Szomorúan nézte a gerendát, amin a szalonna lógott. Mennyi minden volt itt. Füstölt oldalas, kolbászok, meg egy gömböc is, de azt mind Billy hozta, még annak idején, és vagy elvitte őket, vagy ott voltak széttaposva a konyhában.

Látta, hogy kedvese nehéz szívvel indul neki, de kellett a pénz. Mikor a férfi elment, kiment a pajtába teákat keverni. Aztán gondolt egyet, összeszedett pár üvegcsével a már elkészített teákból, és betette őket egy kosárba, aztán végigsétált a bekötőúton, és megállt a főút mellett árulni azokat.

A vásárosok épp a faluba mentek. Állatokat hajtottak, meg szekéren termést vittek, és feldolgozott húsokat. A lány ügyesen alkudozott, és estére összehozott két oldalast, egy tyúkot, meg egy kis kolbászt is. Sőt, még pár garas is zörgött a tarsolyába. Mikor hazaért, még Cliff nem volt otthon, így vizet mert, és levest tett oda a kolbászból. Alig várta, hogy a férfi hazaérjen. Biztos volt benne, hogy az majd büszke lesz rá, ám az sötét arccal, borús kedvvel érkezett.

- Mi bajod? – faggatta. Cliff leült az asztalhoz, és nem szólt. Anne piciny szíve vergődő madárként reszketett a testében. Remegő kézzel pálinkát töltött emberének, majd a tűz mellé ült, a kisszékre. Cliff lehajtotta az erős italt, majd még egyet töltött magának. Rájuk telepedett a gondok csendje, aztán jó fertály óra múlva Cliff csak megszólalt.

- Mennünk kéne.

- Miért? – kérdezte reszketve Anne.

- Billyt tegnap elfogták, de megszökött. Megölt két embert. Veszett őrült lett belőle.

- Űzött vad az már, nem jön ide – mondta a lány, és fejét tenyerébe hajtva zokogni kezdett. – Mit tettem! Mit tettem! Vele is, velünk is.

Cliff lassan felállt, és odament a kedvese mellé.

- Ne ríjjál! Most már mindegy. Most már csak magunkra kell, hogy gondoljunk. Holnap, ami maradt még, felrakjuk a kocsira, aztán továbbállunk.

- Még egy éjszaka a szüleim házában – súgta Anne, és pici szíve majd bele szakadt abba, hogy el kell mennie innen.

Cliff a plafont nézte, és minden idegszálával a kinti zajokra figyelt. Nem mesélte el feleségének, hogy azt mesélték a favágók, hogy Billy utolsó szavai azok voltak, hogy megöli azt a ribanc boszorkányt, és a kurafi férjét. Addig üldözi őket, míg utol nem éri őket, és akkor iszonytató bosszút áll Tom lelki üdvéjért. Valahol egy madár rikoltott. Cliff megfordult, és a tűz fényénél nézte a feleségét. Halálosan szerette. Azon járt az esze, hogy vajon őt megitatta-e Anne a bájitalból, de szíve mélyén tudta, érezte, hogy nem. Szerette ezt a kis vadóc teremtést. Tudta, hogy mit művel ezekkel az emberekkel, de érezte, hogy nem tehet róla. Tudta, hogy Anne, saját maga megijedt attól, ami történt, és soha többé nem teszi majd, kivéve, ha valami olyasmi történik vele, ami miatt felborul a mostani életük. Felkapta a fejét, nem messze farkas vonított. Anne megfordult. Meztelen melle finoman simult Cliff markába. Kéjesen felnyögött. Aztán megint csend lett. Lassan cammogott előre az idő. A férfi alig várta, hogy pirkadjon. Anne egyre közelebb nyomta magát. A férfi érezte, hogy mint már oly sokszor, az asszony álmában kívánta meg őt. Máskor szívesen elégítette ki vágyát, amire sokszor Anne fel sem ébredve elégült ki, de most figyelni szeretett volna. Mégsem tudott ellenállni. Keze felesége szemérmére csúszott, ami alaposan nedves volt. Lenyúlt a lőcséhez, párat húzott rajta, aztán Anne lába közé térdelt, és dugni kezdte. Most felébredt a lány, és boldog izgalommal mondta.

- De jó, Drága, még! – aztán lihegve elégült ki. Cliff még húzott kettőt, aztán ő is elélvezett. Hanyatt dőlt, és ismét fülelni kezdett. Annye a mellére bújt, és ismét elaludt. Cliff hamarosan megnyugodott. Keleten derengeni kezdett az ég. Kibújt kedvese öleléséből, és kiment pakolni a kocsira.

Csendesen ültek a szekéren. A két kutya ott ült mögöttük. Sok mindent nem vittek magukkal, csak Anne füvesládáit, a könyveket, és a ruháikat, no meg a félelmeiket. Az asszony kilométereken keresztül sírdogált, csendesen. Cliff sajnálta az asszonyt, de tudta, nincs mit tenni. A vár felé tartottak. Engedélyt kellett kérniük a továbbtelepedéshez. Végül Anne abbahagyta a szipogást is már, és egykedvűen nézte a vidéket. Estére kezdett el tornyosulni előttük a vár. Anne csak kétszer volt itt, mikor még a szülei is éltek. Mikor a kapuhoz értek, már alig látszott a nap. Idejében érkeztek még, még nem húzták fel a hidakat. A kapuőr mégsem eresztette be őket, hanem a közeli fogadóba irányította a kései utazókat.

A fogadóban már csak egy kis padlásszobát kaptak. Az állatokat a zsúfolt istállóba tudták csak berakni, a két kutyát felvihették magukkal. Ürühúst ettek vacsorára. A szolgálólány pedig elmesélte, hogy azért ilyen kevés a hely, mert másnap végzik ki a montini mészárost, aki sorban gyilkolta le az ottani bordély lotyóit. Mindenki egyetértett, hogy megérdemli a sorsát. A várúr csak a kivégzés után fogadja a kérelmezőket. A vacsora után felmentek, és végre felszabadultan, félelem nélkül bújtak ágyba.

Anne férje kezét azonnal szemérmére húzta. Cliff átölelte, és miközben nedves szemérmével játszadozott, mohón csókolta. Anne tudta, hogy csodálatos lesz aznap este az együttlétük. Cliff feltérdelt, Anne pedig szájába vette tüzes szerszámát. Hosszan, élvezettel kényeztette, szopta, aztán széttéve hívogatta kedvesét a lába közé. Cliff gyöngéden hatolt belé, és élvezettel, nagyokat lökve szerette. Közben csókolta, melleit izgatta. Érezte, hogy az asszony már beletörődött, hogy eljöttek a házából. A szerelem, a szeretet semmivé tette a fájdalmat. Mégis, ahogy csak bírt, a kedvére tett kedvesének. Mielőtt beléélvezett volna, kibújt belőle, majd nyalni kezdte. Anne azonnal robbant. Sikongva élvezett el. A férfi úgy fogta be a száját, hogy a szomszédok a fogadóban ne hallják. Aztán ismét dugni kezdte, de ezt is úgy, ahogy kedvese szerette, tövig tolva benne magát, aztán teljesen hátrahúzva. Mikor Anne ismét elélvezett, akkor juttatta el saját magát is a kielégülésig úgy, hogy hanyatt dőlt, és magára húzta kedvesét. Még ezzel is Anne kedvére tett. Tudta, hogy az asszony szereti így. Aztán megnyugodva, boldogan aludtak el egymás karjában.

Másnap a tömeg hajnalban már el kezdett hömpölyögni a város piactere felé. Cliff és Anne gyorsan lemosdatták egymást a szobácska mosdótáljában, felvették a vasárnapi ruhájukat, és beálltak a sorba. Végül egészen jó helyet sikerült szerezniük a kivégzőhely előtt. Cliff még egy kancsó bort és két perecet is vett valahol. Hamarosan a vár egyik erkélyén megjelent a megyei serif. Magas, szakállas, hegyes bajszú férfi volt. Látszott rajta, hogy igen nagy méltóság. Mellét aranylánc ékesítette, fején tollas, háromszögletű kalpag. A tömeg elhallgatott, ő pedig egy kis hatásszünet után szétgörgette a kezében lévő papirost belefogott a mondókájába.

- A városi bíróság határozata szerint halálra ítéltetett a Montin városában élő Shean Mcgregort, mivelhogy megölte az uraság ott szolgáló hét jobbágyát. Az ítélet része, hogy megfosszák férfiasságától, és utána megfolytatik, mint egy undorító disznó.

Anne beleborzongott a kegyetlen ítéletbe. Hallották, hogy a várbörtön ajtaja döng. Két markos hóhérsegéd húzta, lökdöste a végig a vallatásnál elszenvedett kínzásoktól félholt fiatalembert. Anne teljes szívéből sajnálta. Aztán fellökdösték a vesztőhely lépcsőjén és átadták az ítéletet végrehajtó hóhérnak. Anne meresztgetni kezdte a szemét. A fiú egyre ismerősebb volt neki. A vár erkélyéről döngő hangon szólalt meg ismét a serif.

- Hóhér, tedd a kötelességed.

Az pedig a reszkető fiúhoz lépett és letépte róla az amúgy is cafatokban lógó ingét. Anne halkan felsikoltott. A fiú mellén ott volt egy szív alakú anyajegy. Anne jól ismerte ezt az anyajegyet. Azon a fiún látta, akivel először hált. Reszketve bújt Cliff erős karjába, aki csodálkozva nézett rá. Anne tudta, hogy belőle is ő csinált dühöngő gyilkost a bájitallal. Az összes lányban, akit megölt, őt kereste. A hóhér, és segédei, a vesztőhely közepén álló póznához szíjazta a fiút. Nyakába hurkot vetettek, és áthúzták a póznán lévő hurkon. Majd egy hatalmas csípőfogószerűséggel a hóhér elé lépett, és letépte vele a fú nemi szervét, majd felmutatta az őrjöngő tömegnek. Anne zokogva nézte, a petyhüdt, véres valamit, és el sem tudta képzelni, hogy ez valaha benne volt. Aztán megkönyörültek a fájdalomtól félőrülté vált emberi roncson, és a hurokkal megfojtották. Anne félig aléltan kapaszkodott Cliffbe. A lassan oszló tömeg kétfelé vált. Az egyik kifelé ment a városból, ők, pedig beálltak a várúrhoz, kérvényeikkel.

- Mi bajod, Drága – kérdezte aggódva Cliff. – Nem tudta, hogy ennyire nem bírod az ilyesmit. Igyál egy kis bort – adta neki oda a kancsót, ő pedig meghúzta.

- Jobb? – kérdezte a férfi.

- Kicsit – mondta halkan az asszony.

- De, mi a baj? – aggodalmaskodott a férj.

- Majd, ha ketten leszünk, elmondom – mondta Anne, és megpróbálta összeszedni magát.

A szekéren ültek. Az uraság megengedte, hogy Cliff átmenjen az északi uradalomba, favágónak és magával vigye a nejét. Anne azonnal tovább akart állni. Cliff nem igen értette, de látta, hogy valami nagy baja van, így nem vitatkozott vele tovább, hanem felpakoltak, és nekiindultak. Végül, mikor már kicsit messzebb kerültek a várostól, Anne nyelve megeredt. Cliff szomorúan hallgatta, és nem tudta, hogy ez az átok, a bájital átka, meddig fogja még őket üldözni. Mikor Anne befejezte, átölelte, és csendesen vigasztalta a zokogó asszonyt.

- Hidd el, jó lesz ott, ahová megyünk. Ott nem ér utol a múlt – simogatta az asszony hátát. Anne lassan elcsendesedett, ő pedig ismét a lovak közé csapott, és elindultak az ismeretlen felé.

Folytatása következik

Vissza a kezdőlapra