Kilencedik fejezet
A monszun
véget ért, és a császárné is erőre kapott. Az országban mindenhol megkezdődtek
a felújítások. A nap meleg most nagyon fontos volt. Az ősz szívet, testet
melengetve köszönt be.
A császári
pár a kertben üldögélt. Vu Ven – Sziung verseket olvasott föl. Kisebb
udvartartás volt velük, mert az orvos még nem engedte a fővárosba az asszonyt,
és így barátaik jöttek el. A versmondás után megtapsolták a császárt, aztán két
udvarhölgy előadta a legújabb dalt, amit tanultak. Hangjuk betöltötte a teret.
Jü Sziangh – Liu szeme ragyogott a boldogságtól. Végre társaságban lehetett. A
császár, amióta merényletet követtek el felesége ellen, nagyon gyanakvóvá vált.
Mikor
besötétedett, meglepetést készítettek a császárnénak. Cirkuszosokat
hívtak meg. A császárnét elkápráztatták a mutatványosok. Volt két férfi, akik
majom ügyességgel tornáztak két hosszú póznán, egy lány pedig varázslatos
sebességgel pörgetett tányérokat két rúdon. Aztán egy hajlékony testű, még
majdnem gyermeklány tornázott nagy ügyességgel. Lángoló botokkal
zsonglőrködtek, és késeket dobáltak. Végül, úgy éjféltájban, a vendégek beültek
a díszes hordszékeikbe, és hazamentek. Vu
Ven – Sziung és Jü Sziangh – Liu lefürödtek, és bebújtak az ágyba. A császár
megsimogatta kedvese kipirult arcát, és hosszan megcsókolta. Kihúzta hajából a
hajtűt, és csodálattal nézte, ahogyan kedvese vállára omlanak a lampionok
fényénél csillogó hajszálak. Gyönyörű volt. Arca már gömbölyűbb volt, szeme
mély tüze is ragyogóbbá vált, mint a betegség utáni napokban. A császár
játszadozott az illatos hajtincsekkel, aztán keze lejjebb csúszott, és letolta
kedvese válláról a köntöst. Megcsókolta az anyag helyét, aztán tovább haladt,
egészen addig, míg az ismerős keblek ki nem szabadultak, és hívogatóan nem
meredeztek felé a kis bimbók.
Jü Sziangh
– Liu most hanyatt feküdt, kioldotta a köntöst teljesen, és férje elé tárta
mezítelen szépségét. A férfi pedig boldog volt, hogy ez a test nap, mint nap az
övé lehet. Végigcirógatta kedvese melleit, aztán hasát, majd derekát, csípőjét.
Combjait először kívülről, majd belülről becézgetve eljutott a bezárt
kagylójához. A császárné lábait széjjelebb tolva, lassan, gyöngéden kezdte el
simogatni. A császárné behunyta a szemeit, és átadta magát az élvezetnek.
Kedvese pedig úgy játszott a testével, mint a legfinomabb hangszerrel. Míg
nedvességet nem érzett, csak kívül simogatta a puha, meleg ajkakat, aztán mikor
megjelentek az első cseppek, gyöngéden szétválasztotta őket, és megkereste a
kéjgyöngyöcskét. Mikor hozzáért, az asszony beleremegett. Ujjai a finom kis
bimbón játszottak tovább. Közben szerelmes szemmel nézte kedvese arcát, ahogy a
gyönyör végig suhant rajta az érintések nyomán. Orrát megcsapta az ismerős
illat, és erősen megkívánta, hogy megízlelhesse a barlangból csordogáló kis
forrást. De még nem, még csak a kezével érintette a barlang száját, aztán
lassan egy ujjával a mélységet is kipróbálta.
Az asszony felnyögött, és megfogta a kutakodó kezet. A férfi megijedt,
hogy túl korán nyúlt oda, de az asszony nem kihúzta, hanem beljebb tolta a
kezet. Most már lehajolt a férfi a széttárt lábak közé, és lenyalta a nedűt. A
császárné hihetetlenül felizgult. A császár féloldalra fordította, és
beléhatolt hátulról, ezzel is tovább izgatva kedvesét. 
Csak ringatóztak a szerelem karjában, majd
mikor már mind a ketten zihálva vették a levegőt, a férfi asszonyába lövellte
termékenyítő magját, a császárné pedig úgy érezte, hogy most végre megfogant.
Mikor már ismét szóhoz tudott jutni, megszólalt a császárné:
- Köszönöm
kedvesem a cirkuszi előadást – a császár erre elmosolyodott. Felvette a
köntösét, rizspálinkát töltött két csészébe, meg vizet, és leült az ágy végébe,
aztán várta a mesét. A császárné jót nevetett ezen, aztán kezébe vette a pálinkás
poharat, meghajolt a férje felé, és megitták az isteni nedűt, majd az asszony
belefogott a következő mesébe:
Kilencedik
mese:
A
mutatványosokról
Egy cirkuszban már
régóta apáról fiúra szállt a póznamászó mutatvány. Cseng – Kung Szuj már hosszú
évek óta művelte ezt a mutatványt, pedig még csak tizenkilenc éves volt. Az
emberek mindig kíváncsian várták az előadást. Cseng és bátyja majom
ügyességgel, másztak, pörögtek a két póznán. Valamint kitaláltak egy technikát,
arra hogyan ugrálhatnak át az egyikről a másikra, szaltókat csinálva. A két
pózna egy, egy gödröcskébe volt beleállítva, és Cseng húgai tartották ellen.
Nagyon nehéz, és veszélyes szám volt. Ha a magasból leestek volna, könnyen
maradandó károsodás is érhette volna őket.
Minden évben találkoztak
a fővárosban egy másik társulattal. A társulat főprodukciója volt a
tányérpörgetés. A társulat tíz tagból állt, és egy pár kisebb mutatványon kívül
mindenki részt vett a rudakon való tányérok táncoltatásában. Csengnek, a
nálánál két évvel fiatalabb lány, Csen Csung tetszett a legjobban. Belépett a
színpadra, és sudár, magas alakja megvillant a ráirányított fáklyáktól. Haján
fénylett a frissen rákent olaj, testét selyemruha fedte. Először tányérokat
forgatott, aztán, ami ritkaság volt, csészéket, és végül egy gyönyörű
hatszögletű tálcán, egy egész teáskészletet.
Cseng csak nézte a
gyönyörű lányt, és szíve megtelt szerelemmel. Már tavaly is felfigyelt, hogy
milyen szépség lett a kis ugribugri lányka, de most már teljesen kivirult.
Arca, mint a holdvilágé, mellei, mint a lágy dombok, szava, mint a csilingelő
ezüstcsengő.
Minden estét
izgatottan várt. A lány kecsesen végigvonult a nézők előtt, és megkezdte a
mutatványt, de Cseng nem a pörgő eszközöket nézte, hanem a lány átszellemült
arcát.
Az ő mutatványuk
csak a szünet után következett. Behozták a póznákat, megásták a gödröket,
beleállították, és öt helyen lecövkelték őket. Aztán meggyújtották a fáklyákat,
és ismét bejött a közönség. Cseng észrevette Csen Csungot, és a tenyere izzadni
kezdett. Már sok széplányt látott, mikor körbenézett a nézők között, de a
tenyere még sosem lett izzadt. Lenyúlt a fűrészporral beszórt deszkákra, és
bedörzsölte vele a tenyerét, aztán felugrott a póznára. Szinte égette a lány
szeme. Szerencsére a begyakorolt mozdulatok vitték előre a gyakorlatot, és
végül minden baj nélkül sikerült befejeznie. Az előadás után, ott várt rá a
lány a kijáratnál.
- Láttam, hogy Te is
mindig megnézed az én mutatványomat, hát eljöttem én is.
- Köszönöm – hajolt
meg a fiú – és, hogy tetszett?
- Érdekes, de nem
túl veszélyes? – kérdezte a lány.
- Ne, ha odafigyel
az ember. Nem szóltak a szüleid, hogy itt maradtál?
- Nem tudják –
pirult bele a lány.
- Hazakísérlek –
mondta a fiú, mert nem akarta hírbe hozni a lányt. Elindultak a langyos
éjszakában, és végigsétáltak a szekerek között, amelyek a mutatványosokat
hozták a tartomány minden részéből. A fővárosi zöldséges húsárusok is
idesereglettek. Az illatok szálltak az esti levegőben, és a lány megéhezett.
- Vennél nekem egy
tavasz tekercset? – kérdezte Csen a fiút, az pedig kotorászni kezdett a
zsebében, végül talált annyit, hogy vegyen egy tekercset. A lány leült egy
fatörzsre, és enni kezdte az ételt, a fiú pedig magába itta a látványt. Tudta,
hogy ez a lány lesz a felesége.
Elkísérte a lányt a
sátorig, amiben laktak. A szülők örömmel invitálták be, tetszett volna nekik,
ha a két dinasztia összeköttetésbe kerül egymással. Megkínálták pálinkával, és
rizzsel. Amikor pedig elfordultak, a fiú hozzá, hozzáért a kicsiny
kezecskékhez.
Mikor hazament,
boldogan mesélte, hogy milyen nagy érzelem tört rá. Az ő szülei is megörültek a
hírnek, és biztatták a fiút, hogy még az alatt a hónap alatt vegye el a lányt,
amíg a városban vannak.
Úgy is lett. Három
hét múlva megtartották a menyegzőt a cirkuszos sátrak között. Aznap nem
tartottak műsort idegeneknek, hanem egymás szórakoztatására játszottak.
Mindenki boldog volt, hisz a saját foglakozású elismerése a legnagyobb.
A fiatal pár
megkapta arra az éjszakára a legnagyobb sátrat. Elhálták a nászt, és a vőlegény
diadalittasan vitte ki a lepedőt. Ezzel egyesült a két család is, és mikor a
következő héten elindultak a tartományban a cirkuszosok, a szélrózsa minden
irányába, ők együtt vágtak neki.
A fiatal pár boldog
volt. Már két gyermekük is született, amikor megtörtént a baj. Az egyik pózna
anyaga elfáradt, és kettétört, Cseng pedig súlyos sérülést szenvedett. A két
bátyja vitte haza. Az orvos megvizsgálta, és azt mondta, hogy lebénult,
deréktól lefelé. Nem volt mit tenni, a spórolt pénzükön vettek egy kis házat a
tartomány nyugati részében, egy városban. A gyerekek és az asszony felváltva
ápolták a férfit, de annak állapota nem akart javulni. Az asszony délutánonként
a vásártérre járt bemutatni tudományát. Itt találkozott egy orvossal, és az
megígérte, hogy megnézi a beteget. Vette a táskáját, és elindultak a háthoz.
A beteg
mozdulatlanul feküdt az ágyban. Az orvos és Csen megfordították, és szabaddá
tették a hátát. Az orvos végigtapogatta a gerincet, és örömmel közölte, hogy
nem az van eltörve. A baj idegi alapú. A nagy ijedségtől nem tud mozdulni a
férfi, az agyat kell gyógyítani. Azzal kis hegyes tűket vett elő, és
beleszurkálta a férfi kéz, és lábfejébe.
Az asszonyba
visszatért a remény. Még magának sem vallotta be, hogy mennyire hiányoznak
férje közeledései. Este, mikor már a gyerekek is nyugovóra tértek, és férje
testét is lemosta langyos vízzel, bement a fürdőbe és maga is fürödni kezdett.
Miközben mosta magát, végignézte a testét. Mellei kicsit megereszkedtek a két gyermek
után, de még mindig igen kívánatosak voltak. Hasa, a sok gyakorlástól lapos
maradt, lábai pedig csábítóan karcsúak voltak. Szomorúan gondolt arra, hogyha
az orvos nem segít, akkor ez a sok szépség elsorvad anélkül, hogy ismét
átélhetné a testi szerelem csodáját.
A kezelések pedig
lassan de eredményt hoztak. Két hónap múlva Cseng már fel tudott ülni. Az
aratási ünnepre már bizonytalanul, de járt, és mikor a hó leesett már ő
lapátolta el a havat, hogy Csen be tudjon állni a loval az istállóba. Csak egyről
nem esett szó közöttük. Az éjszakákról. Cseng minden este az ágy legtávolabbi
zugába próbált húzódni asszonyától. Az asszony pedig egyre sápadtabb, egyre
haloványabb lett a bánattól. A férfi napközben kedves volt hozzá, de este
durván utasította el, mígnem egyszer a nő nem bírta tovább, és kifakadt:
- Miért gyűlölsz
engem? – Cseng meglepődött.
- Én szeretlek,
mindennél jobban, de félek, hogyha nem sikerül boldoggá tennem téged, elhagysz
– az asszony keze meglendült, és maga sem tudva, hatalmas pofont adott a
férfinak. Döbbent csend állt be közéjük. Törvény volt a férjére kezet emelő
asszony azonnali megölésére, de a férfinak esze ágában sem volt az asszonyt
bántani. Megcsókolta a vétkes kezecskét, aztán minden gátat levetkőzve egymás
karjába vetették magukat. Kezük bekalandozta a régen ismerős hajlatokat.
Szenvedélyes csókjaiktól majd meg fulladtak, aztán az asszony megérezte, hogy
férje férfiassága belékívánkozik. Boldogan tárta szét a lábait, és újra magába
fogadta a kemény jáderudat. A férfi pedig a boldogító szenvedély erejével hozta
vissza a rég elveszettnek hitt boldogságot.