Huszonharmadik fejezet

A trónörökös sokat sírdogált, mert jöttek a fogai. Vu Ven – Sziung sokat virrasztott a dadával együtt. A fis fiú inyét mézes teával kenegették, és ősi altató énekeket énekeltek neki. De, mind hiába. Már negyedik éjjel alig aludtak tőle. A császár másnap fáradtan ment át a fővárosba, és délután bóbiskolt egyet az árnyas ligetekben. A császárné pedig egyre haloványabb lett. Kezében gyermekével naphosszat a kertben sétált, és már egy hete nem hált kedvese karjaiban.

A császár aggódva nézte a családját, aztán egy éjjelen végre csend borult a házra. Mindenki úgy aludt, mint már régen nem. Hajnalban a császár arra ébredt, hogy kedvese álmában ráfordult a karjára, és az elzsibbadt. Alig bírta kihúzni a csendesen alvó asszony feje alól. Félt, hogy felébreszti. Ám, minden igyekezete hiába való volt. A császárné nyögött egyet, aztán kinyitotta a szemeit, majd rámosolygott a férjére.

- Mi a baj, Kedvesem?- kérdezte és a császár felé fordult.

- Elzsibbadtam – dörzsölgette a karját a férfi.

- Várj – mondta az asszony, és felkelt, hogy a lakkozott szekrénykéből elővegye a masszázsolajat, aztán férje mellé térdelt, és dörzsölgetni kezdte olajos kézzel a zsibbadt végtagot. A tűz fénye rávilágított a császár arcára, akinek a mozdulatok egyre jobban estek. Látva ezt az asszony, keze rá-rátévedt férje mellkasára, majd hasára, és végül marokra fogta ágaskodó péniszét, és izgatni kezdte.

- Akarod, gyönyöröm tárgya? – rebegte a császár, az asszony pedig válaszként feltérdelt. Egyik lábát felemelve, hátulról kínálta oda magát kedvesének. A császár pedig gyöngéden ingerelni kezdte kedvese csiklóját, mielőtt a finom olajjal bekente a kezét, aztán mikor elindultak a nedvek, kéjes nyögéssel nyomult kedvesébe. Keze a mézszínű kebleket kereste, aztán mikor rátalált az ágaskodó mellbimbóra, két ujja között morzsolgatva okozott még nagyobb élvezetet mindkettőjüknek. Lihegve rohantak a kéj kapuján át, a gyönyörök kertjébe, majd ismét egymás karjába bújva csendesedtek el.

- Innék egy hűsítő teát – mondta a császár, a császárné pedig felkelt, és öntött egy csészével kedvesének, aztán ismét mellé bújt, és belefogott a következő mesébe.

Huszonharmadik mese:

A szerzetesről és a falusi lányról

Abban az évben pusztított a monszun, és az idős házaspárnak nem maradt egyebe, csak öt gyermeke. Már az isteneknek sem tudtak mit felajánlani, csak legnagyobb gyermeküket, Chi Kungot. Felkísérték hát a közeli kolostorhoz, és felajánlották szerzetesnek. A fiú fejét kopaszra borotválták, imamalmot adtak a kezébe, és ezzel megszűnt létezni többé a szüleinek, viszont napi több órás imájával könyöröghetett szerettei boldogulásáért.

A magas falak között lassan telt az idő, ám a béke állandó vendég volt. Chi Kung öt évet töltött el elmélkedve, imádkozva, mikor a főnök magához hívatta.

- Látom, hogy teljesen magadba szálltál, és alkalmasnak tartalak arra, hogy átmenj a másik kolostorba megnézni, hogy miért nem szól a kürtjük. Talán az utolsó lavina elsodorta őket. A fiú, aki közben 17 éves férfivá cseperedett, csak bólintott, és átment a konyhára, hogy készítsék el a tarisznyáját.

Hajnalban indult útnak. Botjára támaszkodva lavírozott le a völgybe, ahol a tavasz már zöldre festette a réteket. Minden felé legelésző jakkokat látott, és a madarak teli torokkal kiabáltak az ég felé.

Végig ment a völgyben a patak mentén. Kulacsát megtöltötte a friss vízzel és arcát, nyakát is hűsítette vele. Délre a következő hegy lábához ért. Mielőtt neki vágott volna a hágóhoz vezető útnak letelepedett egy kidől fára és megette a lapos kenyeret, és a sajtot, amit erre szántak. Aztán nekivágott a meredek hegyi útnak. Lába sajgott, és ahogy felfelé haladt, egyre jobban fázott. Az út egyharmadát már hóban tette meg. A hágó legvégén pedig kitárulkozott előtte az újabb völgy.

Átnézett a szemközti kolostorra, és szomorú látvány tárult elé. A falaknak csak a maradványai álltak. Az egész masszív épületegyüttest elsodorta a lavina. Akár vissza is fordulhatott volna, de a romok közül füstöt látott felszállni, így nekivágott a levezető útnak. Egyre jobban sietett, és remélte, hogy talál túlélőket, csak még nem tudta, hogy milyen állapotban.

Estére érkezett meg a falak közé. Megtalálta a tűzrakó helyet, meg az egyik cellát, ahol öt matrac feküdt a fal mellet, de embereket nem látott. Leült hát az egyik matracra, és várt. Hamarosan egy lány lépett be a pokrócból hevenyészett ajtón. Arca halovány volt, alakja karcsú, ébenfekete haját vastag varkocsban hordta a feje tetejére tűzve. Chi Kung ismét érezte az ágyékában azt a feszítő érzést, amit mindig ha visszaemlékezett a faluja béli lányokra. Nem tudta mi az, de furcsa, jóleső dolog volt.

- Már nagyon vártuk magukat – mosolygott rá a lány. – A szerzeteseket levittük a faluba. Minden este jelzőtüzet raktunk, hogy meglássák, van még élő ember idefenn.

- Hányan maradtak meg? – kérdezte a fiú, és felállt, hogy követhesse a lányt.

- Nyolcan, de mind súlyosan sérültek.

A fiú szívét elöntötte a fájdalom és a félelem. Kedves nevelője, aki évekig megosztotta vele a celláját, a tél előtt jött át ebbe a kolostorba. Csak reménykedni mert, hogy őt élve találja. Elindult hát a lány után lefelé a völgybe. A hold megvilágította a keskeny ösvényt, és a lány hátát. Ismét elöntötte az ismerős érzés és pisilője nőni kezdett.

Hamar leértek a faluba. A lány egyenesen a falu teaházába vezette a vendéget. Itt szállásolták el a betegeket. A falak közül keserves nyögések, jajgatások hallatszottak. A lány a legbelső szobába vezette a fiút, aki szomorúan nézett végig a nyolc betegen. Ketten haldoklottak. Fejük, mellkasuk összeroncsolódva, de a többi beteg csak lábát, karját törte, köztük a fiú mestere is. A lány halkan odasúgta:

- Nekik már megástuk a sírjukat. Már ételt sem tudnak magukhoz venni – azzal teát töltött egy pohárba, és megpróbálta megitatni a két haldoklót, de azok már semmit sem tudtak magukról. A többiek mélyen aludtak. Chi Kung leült hát a két haldokló mellé, és egész éjjel imádkozott az istenekhez, hogy rövidítse meg a szenvedésüket. Majdnem egyszerre csendesedtek el, és adták át lelküket az örökkévalóságnak. Reggel aztán eltemették őket. A fiú elnézte a lányt, aki idekísérte a temetés alatt, ahogy a többi asszonnyal rizst szórnak a sírba, és, bár nagyon szégyellte, de ágyéka ismét megmozdult. Mikor a szertartásnak vége lett, visszament a teaházba, és végigjárta a betegeket. Már mind fenn volt. A falubeliek rendesen ellátták őket. Chi Kung leült a mestere mellé, és hűvös kezét a beteg homlokára tette.

- Suszin apó, úgy örülök, hogy él.

- Élek fiam, bár inkább én mentem volna el, én már sokszor láttam virágozni a fákat, de volt a kolostorban olyan fiúcska is, aki épp, hogy értette a szavakat.

- Az élet kegyetlen, és érthetetlen. Ezt maga mondta mindig apó.

- Tudom, fiam, de akkor is fáj. Fel kéne menned a romokhoz, és megkeresni a kürtöt.

- Megteszem apó, de ha az is összetört, akkor nem tudok vészjeleket adni.

- Akkor el kell küldened valakit a faluból, hogy szóljon, jöjjenek a társak segíteni. A lány, akivel ide jöttél tegnap jól ismeri az utat. A hegyalja pedig tele van gyógyfüvekkel. Fájdalomcsillapító erejűvel, és gyulladás gátlóval. Ismered őket. Menj utadra hát.

A fiú pedig felállt, megkereste a lányt és elindultak vissza a hegyre.

Megint csak maga előtt látta a karcsú derekat, a szélben kócolódó hajat, és a hattyúnyakat. Rájött, hiába is akar ellenállni, nem tud. Ágyéka magától mozdul, pisilője pedig merevvé és naggyá vált.

A tavaszi nap párával vonta be a hegyoldalt, mely úgy csillogott a lány haján mint ezernyi csillám. A szél bele, belekapott a ruhájába, és Chi Kung meglátta a kivillanó karcsú bokákat. Szíve megtelt valami sosem érzett zavaró boldogsággal. Olyan kedve volt, hogy legszívesebben átölelte volna a lányt, de nem merte.

Aztán a hegytetőn nekiláttak megkeresni a kürtöt. Két kézzel szedték le a törmeléket onnan, ahol a becses tárgyat vélték. Két órán keresztül ástak, mire a kürt előkerült. Csak apró repedés volt rajta. A fiú felállította egy rakás kőre, és megpróbálta megfújni, de az tele volt kosszal, így csak furcsa, meghatározhatatlan hörgéseket adott ki.

A lány karcsú kezével nyúlt bele, és húzta ki a törmeléket belőle. A fiú ismét nekiveselkedett, és most már ércesen zengett a kürt. A vészjelek messzire elhallatszottak. A fiú, miután elvégezte a rábízott feladatot, megfordult, és látta, hogy a lány milyen büszkén, és sóváran néz rá, és nem bírta tovább. Hozzá lépett, és átölelte. A lány csókra tartotta a száját, de Chi Kung nem tudta mit kell tennie. A lány magához vonta a fejét, és megcsókolta. A fiú egész testét forróság öntötte le, és keze vándorútra tévedt az ismeretlen női testen. De, aztán úgy döntött, mégis, hogy ez rossz dolog, és elhúzódott a csodálkozó lánytól.

- Azért nem akarod, mert szerzetes vagy? – kérdezte a lány.

- Előbb meg kell beszélnem Suszin apóval – mondta csendesen, és elindult vissza, lefelé a hegyről. A völgyben aztán megálltak gyógynövényeket szedni. Ahogy a lány hajlongott, a fiú ismét megkívánta. Mögé lépett, és átfogta a derekát, de a lány nem akart bajt.

- Hamarosan otthon leszünk, és beszélhetsz az apóval. Nem akarok neked bajt – mondta, és most ő húzódott el.

A füveket az aszalóba vitték, és erős főzetet készítettek belőle. Munka közben kezük össze- összeért, ami földöntúli boldogsággal töltötte el őket. Majd bevitték a főzetet, és megitatták a betegekkel, aztán a lány elment és Chi Kung leült az apó mellé, és elmesélte mi is történt a hegyen.

- Jó szerzetes lettél volna, de túlzottan hajt a véred. Nem tudod megtartani a szüzességi fogadalmad. Feloldozlak hát, menj és tedd boldoggá kedvesedet. Aztán ha majd felneveltétek gyermekeiteket, és már az asszonyod sem él, térj vissza a rendbe. Fiaidat neveld az ég a föld és a víz tiszteletére, és családodban is megtalálod az isteneknek tetsző életet – mondta az öreg.

- Mit kell tennem? – kérdezte a fiú, a mester pedig elmesélte, hogyan is kell egy asszonyt boldoggá tenni a családi tűzhely mellett.

A fiú három napot virrasztott a betegek mellett. Gyógyfüveinek köszönhetően azok állapota gyorsan javult. Aztán a harmadik nap estéjén megérkezett a várva várt segítség, Chi Kung lepihenhetett. De, ő nem pihenni ment, hanem a lány szüleinek házába. Csendes, kellemes estét töltöttek el. A szülők pedig örültek, hogy ilyen szép szál vejük lesz. Éjfél tájban visszavonultak magukra hagyva a fiatalokat, akik végre boldog nászban forrhattak össze, és Chi Kung végre megismerhette a földi paradicsomot.

Következő fejezet

Vissza a kezdőlapra