Az ember
sohasem tudja előre, hogy mit indít el egy – egy kijelentésével. Lehet, hogy
jobbá teszi a világot, de lehet, hogy gyilkos indulatokat szabadít fel.
Magam is így
jártam, amikor előadást tartottam a New Yorki Rendőr Akadémián a sorozatgyilkosokról.
Kivételesen tehetséges osztályt kaptam. Amikor végignéztem az arcokon, azonnal
feltűnt egy szép arcú, barna lány. Kedvesen, biztatóan nézett rám. De, ami
igazán megfogott, az nagy, csillogó szeme volt.
Előadásomat,
ami tarkítva volt a sorozatgyilkosok borzalmasabbnál borzalmasabb, kifacsart
testű, véres áldozatainak képével, azzal fejeztem be, hogy a sorozatgyilkosok
mindig férfiak. A teremben felhördültek, majd az én szépszemű hallgatóm
feltette a kezét.
- Tessék –
mondtam neki, és elővettem a legcsábosabb mosolyomat.
- Szerintem
vannak női sorozatgyilkosok is. Például ott van Sharon Stone alakja az Elemi
ösztönben.
- Ebben a
filmben az írónő, Catherine Tramell, nem a klasszikus értelemben vett
sorozatgyilkos. Ő az utolsó áldozatán kívül, érdekből öl. Egy nő sosem lesz
szexualitáson alapuló gyilkos, mert nem tud a férfin uralkodni.
A lány
elgondolkodva nézett rám. Láttam, nem ért velem egyet, de nem tudtam tovább
foglakozni vele, mert mások is kérdezgetni kezdtek. Vadnyugati bankrabló
párosokról, mai lányokról, akik a drogért gyilkolnak. Nehezen akarták
megérteni, hogy ezek a nők nem hasonlíthatók össze azokkal a férfiakkal, akik
uralkodni akarnak az áldozataikon.
Az előadás
után ebédelni mentem a menzára, hogy aztán egy mozi után felmenjek Nasstasja
nagynénikémhez teázni. Kezemben a Tálcával, hónom alatt a táskámmal próbáltam
lavírozni az asztalok között, amikor nekem jöttek. Persze a táska kiesett a
hónom alól, és szanaszét szóródtak belőle a diák és papírok.
- Bocsánat –
hallottam meg a halk hangot. A csinos lány volt az az
előadó teremből. A tálcáját letette a mellette álló asztalra, és letérdelt a
szétszóródott dolgaimért.
- Hagyja
csak! – mondtam neki, és körülnéztem, hogy hová is tudnám letenni a tálcámat. Ő
közben szedegette a diákat, majd, mikor megszólaltam, felnézett rám. Lélegzetelállítóan
szép volt. Beleláttam fehér pólójába, ahol mellei hívogatóan domborultak. Kezei
szűk, bordó nadrágjában feszülő combjai közé csúsztak, hatalmas, zöld szemei,
pedig naiv kíváncsiságtól és vágytól ragyogva néztek rám. Szinte éreztem
farmeromban dagadozó férfiasságomon forró leheletét. Olyan volt, mintha
kikerültünk volna egy másik dimenzióba, de egy sietős diák hangja összetörte a
pillanatot.
Végül minden
újra a táskámba került.
- Van
asztala? – kérdezte ismét lágy hangján a lány. Csak a fejemet ráztam meg, ő,
pedig halvány mosollyal indult el a terem másik felébe, kezében a táskámmal.
Leültünk egymással szembe, mikor felszabadult a keze felémnyújtotta.
- Tomas
Fergeson – mutatkoztam be. Kézfogása határozott volt, de azért még nem férfias.
- Katherina
Steward – mondta, és elengedte a kezemet.
- Miért akar
rendőr lenni? – tettem fel a Világ legostobább kérdését. Eltörte a kenyerét, és
rám nézett azzal a csodálkozó szemeivel.
- Szeretem a
rendet. És, Maga miért lett rendőr? – kérdezett vissza. Elcsodálkoztam a
kérdésen, aztán elnevettem magam.
- Nem tudom,
ez jött – velem nevetett. Olyan volt a nevetése, mint a bársony. Kellemesen
simogatott.
- Maga,
valóban azt hiszi, hogy nincsenek női sorozatgyilkosok? – kérdezte, mikor abba
hagyta a nevetést.
- Még egyet
sem fogtak el – mondtam, és vártam a válasz hatását az arcán. Elgondolkodott,
aztán teljes meggyőződéssel fordult felém:
- Lehet, hogy
a nők ügyesebbek.
- Minden
ilyen gyilkost elfognak, mert azt akarják, hogy elfogják őket.
- Nincs egy
felderítetlen ügy sem?
- De –
mondtam szomorúan – vannak szépszerivel.
Eszembe
jutott az öt évvel ezelőtti négy lány holtteste a közeli erdőben. Megkötözték őket,
majd élve elásták egymás mellé körülbelül egy hónap különbséggel. Ugyan oda.
Amikor megtalálta őket egy vadászkutya, megszakadtak a gyilkosságok. Azt a
gyilkost elriasztotta a nyilvánosság.
Megláthatta
rajtam a szomorúságot, mert témát váltottunk. Zenéről, moziról beszélgettünk.
Lassan fogyott az étel, végül szomorú szemeit rám függesztette, és félszeg
mosolyával a szája szögletében mondta:
- Mennem
kell. Örülök, hogy megismerhettem – járt az agyam, hogy miképp is tarthatnám
vissza.
- Nem jönne
el velem este koncertre? Mozartot adnak – először meghökkent, aztán
elmosolyodott.
- Hétkor
találkozzunk a Macskákbn..
Bólintottam
és ő elment. Olyan volt, mintha egy darabot elvittek volna belőlem. A mozi nem
is tudom mi volt, a nénikém pedig sosem ment még ennyire az idegeimre. Rohantam
haza rendet csinálni, hétkor pedig kinyalva ültem a nagysikerű darabról
elnevezett bárban. Tíz percet késett. Haja kontyba tűzve, elegáns
kisestélyiben. Olyan volt, mint egy látomás, kipirult arccal. Megittunk egy-egy
pohár martinit, aztán átmentünk a koncertre. Elnéztem átszellemült arcát. A
szünetben pezsgőt kért, boldogan nyugtáztam, hogy ínyenc, és, hogy nem veti meg
az italt.
Megtelve a
zenével, csendesen lépkedtünk hazafelé. Meghívtam magamhoz még egy pohár
pezsgőre. Mint mindig, először csodálkozva nézett rám, aztán elfogadta a
megívást. Nem is mertem remélni. Talán, még ma éjjel? Hisz mire is várnánk, egy
hullámhosszon vagyunk. Tudom, érzem Ő is kíván. A liftben mellé léptem, és
megsimogattam az arcát. Ő megfogta a csuklómat, és arcát belefektette a
tenyerembe. Finom illata volt, nem is tudom, hogy milyen, de teljesen
felizgatott.
A lakásba
érve nem ült le, hanem körülnézett. Aztán csendesen meghúzott a nappali
foteljának mélyén. Kitöltöttem az italokat, a kezébe adtam az egyik poharat.
Beleivott, majd hirtelen felállt, letette a poharat a dohányzóasztalra, és
letérdelt elém, mint ott a menzán. Kezeit ismét lábai közé dugta, és felnézett
rám. Beleremegtem. Felnyúlt, és lehúzta a czippzáromat, majd benyúlt a
szerszámomért.
- Szép –
mondta olyan halkan, hogy alig lehetett érteni mit mond, aztán hozzádörzsölte
az arcát. Csak simogatta magát vele, aztán megnyalta, majd hirtelen elnyelte.
Felnyögtem a gyönyörtől. Ő pedig szopott. Nyelve csodálatos játékot űzött az
egyre merevebb „Vörös fejűvel”. Mikor már teljes méretében pompázott, Chaterina
felállt.
- Kérlek,
húzd le – fordult meg, és én elkezdtem lehúzni a czippzárt. Lassan előtűnt
bársonyos háta, majd karcsú dereka, gömbölyödő csípője. Elállt a lélegzetem,
nem volt rajta bugyi. Ruha körülölelve a bokáját, a földre hullott, ő pedig előrehajolva, hátulról kínálta oda magát. Kezem
kutatva nyúlt lábai közé, meglepődve tapasztaltam, hogy már is milyen nedves.
Most én térdeltem le, és csókokkal halmoztam el formás kis fenekét, aztán
nyelvemet kagylóként szétnyíló nagyajkai közé nyomtam.
- Oh – hagyta
el száját egy remegő sóhaj. Fölegyenesedtem, és átölelve melleivel kezdtem el
játszani, közben hátába fúrtam az arcomat.
- Ne kínozz,
gyere belém – lihegte, és letérdelt, én pedig hátulról
birtokba vettem. Lassan akartam belé hatolni, de ő, mikor magában érzett, hátra
lendítette a csípőjét. Mennyei kéj volt. Engedtem hagy
irányítson, éreztem ezt akarja. Gyorsan robogtunk a beteljesedés felé. Levegő
után kapkodva, őrült tempóval ment el, pár lökéssel utána én is. Dobogó
szívvel, remegő lábakkal ültem fel a rekamiéra, ő
pedig leült, és megint lentről nézett fel rám. Szemei ragyogtak.
- Csillagszem
– mondtam neki, ő pedig belepirult.
- Itt aludhatok?
– kérdezte, mint ha valami nagy bűnt akarna elkövetni ellenem ezzel.
- Elvárom –
nevettem, és megsimogattam az arcát. Felállt, fogta a pezsgőt és a poharakat,
és szó nélkül elindult a hálószoba felé. Utána mentem. Mire beértem már a
takaró alatt feküdt. Töltöttem a gyöngyöző italból és ismét odanyújtottam neki
a poharat. Beleivott, és letette a poharat az éjjeliszekrényre, aztán kitárta a
takarót, én pedig oda bújtam mellé a puha melegségbe.
Lábait combom köré fonta, éreztem, hogy újra nedves. Csodáltam szexuális
éhségét. Ujjait falloszomra kulcsolta, és ismét
játszani kezdett vele. Közben forrón, teljes szánkat betöltően csókolóztunk.
- Szeretlek
Csillagszem – sóhajtottam ajkai közé.
- Szeretem,
ha így hívsz – suttogta, és éreztem, hogy mosolyog. Lenyúltam, és fenekét
simogattam, aztán ujjaim végigfutottak a gáton, majd becsusszantak a hüvelyébe.
Kedvesem elengedte éledező szerszámomat, és beljebb tolta az ujjamat. Nedves
öle szívott, vont magába. Behunyt szemmel, a párnán hátravetett fejjel élvezte
mozdulataimat.
- Még, még –
lihegte, én pedig egyre jobban fokozva a tempót
szerettem. Tekintete hirtelen az arcomba vágott, és megmerevedett testel
élvezett tenyerembe. Hallottam már a női magömlésről, de ilyen bőségeset még
nem tapasztaltam.
- Bocsáss meg
– ült fel – szólnom kellett volna.
Válasz
helyett megcsókoltam. Pillanatra arcát a vállamba fúrta, aztán kiszaladt a
fürdőbe. Egy vizes törölközővel tért vissza, és megtörölgette vele a kezeimet,
aztán befészkelte magát a mellemre.
- Szeretsz,
vagy csak a testemet akartad? – kérdezte.
- Ilyen
szerelmes még nem voltam – mondtam, és komolyan is gondoltam. Éreztem, elhitte.
Hamarosan egyenletes lélegzése töltötte be a szobát, és én boldog voltam, hogy
másnap majd újra megkaphatom.