Mátravőlgyi Géza egy sír mellett térdelt a
Kerepesi temetőben. Tulipánokból összeállított kis csokrot igazgatott a
kővázában a friss sírkő mellett. Ez a felirat volt vésve rá: Isten mindenért
megbocsát. Mátravőlgyi Péter élt 45 évet.
Az Angyali szigeten való elfogása
után Pétert beszállították a Makó utcába. A kihallgatásokon egy szót sem szolt,
éjszakánként viszont őrjöngve kiabált. Fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl,
aztán pedig sikítozott, hogy véres a keze. A börtönorvos altatót adott be neki,
amitől szinte azonnal elaludt. Hagyták 24 órát pihenni, de amikor megint ki
akarták hallgatni, neki ugrott a kihallgató tisztnek, és vas markával majdnem
megfojtotta, mire sikerült leráncigálni róla.
Ezek után elmeszakértőt kértek hozzá, aki
megállapította, hogy ön és közveszélyes.
Géza engedélyt kapott, hogy beszélhet
vele, de az öccse nem felelt egy kérdésére, csak hintázott becsukott szemmel a
széken, és csendesen dudorászott. Egyetlen egyszer reagált csak a bátyja
kérdéseire. Géza azt kérdezte, hogy miért ölte meg az anyjukat, erre Péter
kinyitotta a szemét, arcára torz mosoly ült ki és sziszegve mondta:
- Mert gyűlöltem miattad.
Két nap múlva fölakasztotta magát a
lepedőjével a cellájában.
Gézát a temetés után egy hónapig
szabadságolták. Kaptak egy beutalót a Balatonhoz. A férfi próbált
kikapcsolódni, nagyokat sétáltak a parton, táncolni jártak esténként, de az
asszony éjjelenként észrevette, hogy nem alszik.
- Min töröd a fejedet?
- A miérteken.
- Ezt talán már sosem tudjuk meg.
- Nem látszott rajta, hogy bomlott
lett volna az agya. Vagány, életre termett srác volt. Talán egy kicsit
agresszív, de nem kórosan.
- Féltékeny volt anyádra.
- Én is, mégsem öltem volna meg soha.
- Az ember sosem tudhatja, hogy mi
lakozik a másikban, sőt még azt sem, hogy saját magában.
- Igazad lehet. Gyere, bújjál ide. -
Tárta szét a takaróját a férfi, mire a nő átsiklott hozzá, és végre egy
boldogítót szeretkeztek hosszú ideje.
A szabadság után a főnöke behivatta
magához az ezredest.
- Az elmeszakértő akar veled
beszélni. Ott vár a másik szobában. - Gyula bement. Már találkozott az
orvossal, de még sosem beszéltek egymással. Mosolyogva, ámde fürkész szemmel
nyújtott neki kezet a negyven év körüli, alacsony, kopaszodó férfi.
- Dr. Gyulay
Gábor. - mutatkozott be, aztán a tárgyalóasztal melletti székre mutatott, hogy
a másik üljön le, majd maga is helyet foglalt.
- Gondolom tudni
szeretné, hogy mi is történt az öccsével, hogy mi vezette a teljes őrületbe.
- Azt hiszem, hogy igen, de félek is
tőle.
- Jó. - bólintott az orvos, és
valamit felírt egy lapra.
- Szóval engem is vizsgál? - bökött a
lap felé Mátravőlgyi.
- Az információkat az öccse
naplójából, rendőrségi jelentésekből és a korképéből vettem. - tért ki a válasz
elől a másik. Benyúlt a fiókjába, mintha tollat venne elő, de Mátravőlgyi pontosan tudta, hogy magnót kapcsol be.
Mátravőlgyi Péter szerelmes volt az anyjába.
Amikor megtudta, hogy az feleségül akar menni az egyik
kollegájához, megfojtotta, és megerőszakolta.
- Anya férjhez akart menni? - szakadt
ki az ezredesből.
- Nem tudott róla?
- Nem, bár anya azt mondta, hogy
aznap fontos bejelenteni valója van.
- Nem is sejtették?
- De, Péter látta őket csókolózni a
téren. Szörnyen kiborult, és azt mondta, hogy megveri az ürgét, de én lebeszéltem
róla. Szerintem anyánknak joga volt magánéletet élni.
- Az a düh, ami a tragédiához
vezetett nem csak ebből adódott, nem történt az öccsével azokban az időkben
valami kellemetlen szexszuális élmény?
- De, a barátnője nem volt hajlandó
lefeküdni vele, és ahogy dulakodtak, vagy nem tudom, hogyan megvágta a kezén ollóval.
- Ha jól tudom ez a nő az áldozatai
között szerepelt.
- Igen. - mondta Géza szomorúan.
- Az anyja meggyilkolása után állami
intézetbe kerültek.
- Igen.
- Itt, hogyan viselkedett?
- Sokat volt a betegszobában. Eleinte
csak sírt. A többiek csak “Pólyás babnak “ csúfolták. Akkor még én voltam az erősebb.
Sokat verekedtem miatta.
- Nem volt élő rokonuk, hogy örökbe
fogadja magukat?
- De, az apánk anyja, de már nagyon
öreg volt, így nem kapta meg az engedélyt. Sokat jött be hozzánk.
- Meddig voltak az intézetbe?
- Én egy fél évig, aztán egy orvos
házaspár vett magához. Hiába könyörögtem, hogy vagy mind a kettőnket vegyenek
magukhoz, vagy hagyjanak ott az intézetbe, nem volt mese. Többször is megszöktem, hogy láthassam
Pétert. Az asszony már teljesen oda volt, végül visszaadtak, de addigra már
Pétert elvitték. Az, hogy kik, sosem tudtam meg. Az akkori vezetők azért nem
mondták meg, hogy ne járjak a nyakukra, aztán meg leégett az irattár, és
megsemmisültek az adatok.
- Végül hova került?
- Egy magas rangú rendőrtiszthez, meg
a feleségéhez. Csodálatos emberek voltak. Minden erejükkel próbáltak az öcsém
nyomára jutni, de csak annyit sikerült megtudni, hogy kivitték külföldre.
- Innen megint az enyém a szó. - mondta az orvos.
- Amikor maga visszakerült az
intézetbe, az öccse éppen kórházban volt. Idegösszeroppanást kapott. Amikor
kissé rendbe jött az intézet egy vidéki tanyára küldte, azzal az ürüggyel, hogy
környezetváltozásra van szüksége, de ez a tanya a központja volt a
magyarországi gyermekkereskedelemnek. Az öccse papírjai nem a tűzben pusztultak
el, hanem azért semmisítették meg, mert illegálisan került ki az országból.
Egy dél - Ausztrál házaspárhoz
került. A napló alapján tudjuk, hogy agyon dolgoztatták, és verték. Az öccse
alig volt tizenhét, amikor a második anyját is megölte. A házaspárt, miután a
pénzüket megszerezte, bezárta az istállóba, és rájuk gyújtotta azt, majd eltűnt
a környékről. Először nádvágó lett, majd Sydneybe ment, és ott huszonegy éves
koráig csövezett, közben a mostoha szülei pénzét forgatta, aztán mikor
huszonegy lett, kimászott a sikátorokból, vett egy lakást, és megalapozta a
birodalmát. Az angolul is alig tudó fiúból mister Sphmis
lett. Ha ebből az időből olvasunk a naplóból, rájöhetünk, hogy bár élvezte a
hatalmát, nagyon vágyott haza. Nem írt magának sosem?
- Én nem kaptam tőle levelet.
- Végül annyi pénzt keresett, és
annyira beilleszkedett az üzleti érába, hogy kivehetett magának egy pár hét szabadságot,
és haza jött Magyarországra. Megvette a hajót, és elkezdte magát keresni. De
keserű volt a tapasztalat. Maga zsaru lett. Egész
élete során menekült a rendőrök elől. Úgy érezte, hogy maga megcsalta, és
felerősödött, hogy ő milyen rossz, az évek óta elfojtott érzések, hogy mit tett
az anyjával, újabb gyilkosságokra ösztökélték. Be akarta magának mutatni, hogy
ő jobb, végül meghalt benne az utolsó szeretet kapocs is. Gyűlölni kezdte
magát. Meg akarta semmisíteni, és ami az öné volt magának akarta. Ezért vitte
el e gyerekeit. Mikor maga győzött, teljesen elborult az elméje. Hát, sajnálom,
de ez van.
- És én? - kérdezte Mátravőlgyi.
- Még elemezni kell egy pár adatot,
de azt hiszem, hogy újra munkába állhat.
Vége