- Szóval itt, ebben a
zuhanyzóban feküdt Móni? –nézett a társaira Viki. A három lány, a kosárlabda
pálya zuhanyzójában volt.
- Igen – mondta Panni, és
sápadtan nézett a zuhanyzó tálca bordáira. Viki közelebb gurult a székkel. Maga
sem tudta, hogy mit akar, de elhúzta a műanyag függönyt, és mögé nézett.
- Mit csinálsz? – kérdezte
Ildi.
- Arról volt szó, hogy
nyomozunk – mondta Viki, és visszanézett a két megilletődött barátnőjére. – Nem
akarjátok megtudni, hogy ki ölte meg Mónit?
- De – zökkent ki az
apátiából a két lány. Viki gumikesztyűket húzott elő a szék egyik bőrzsebéből,
kettőt odanyújtott a lányoknak, egyet pedig maga húzott fel.
- Hú, de profi! – nevette el
magát Panni. Viki ismét elhúzta a zuhanyozó függönyét, és szemügyre vett egy
kis foltot a csempén.
- Mi az? – nézett át a válla
felett Ildi.
- Cellux.
- Mi?- kérdezett rá
egyszerre a két lány.
- Valamit felragasztottak
ide celluxszal. Nézzétek, van is itt valami kis anyag. Van késetek?
Ildi a zsebébe nyúlt, és
elővett egy apró bicskát.
- Ez jó lesz? – nyújtotta
oda Vikinek, aki egy kicsit lekapart a kékes porból.
- A rendőrök látták vajon
ezt? – kérdezte Panni.
- Igen, nézd meg, itt ők
kaparták meg – és tényleg, ott volt a nyoma egy másik késnek.
- Mi lehet ez? – szaglászta a
bicska hegyén Viki az anyagot. Ildi is közelhajolt, megszagolta, aztán egy
picit a szájába vett.
- Hülye vagy? Lehet méreg
is! – ripakodott rá Panni.
- Nem méreg, csak extazi –
mondta Ildi.
- Ezt te honnan tudod –
kiabált Panni.
- Mert, múltkor a Józsi buliján
bevettem egyet.
- Megegyeztünk, hogy soha! –
kiabált Panni, és öklét barátnője orra alá dugta. Ildi sírva fakadt.
- De, csak…egyszer. Ott meg
mindenki…hüpp…hülyének néztek volna…hüpp, ha én nem.
- Az is vagy, egy kis hülye!
– Viki csöndben nézte a jelenetet, de mikor már úgy látszott, hogy Panni
tényleg nekimegy Ildinek, csendben megszólalt.
- Lányok, lányok! Ildi ilyet
nem tesz többet. Egyébként is, honnan tudnánk akkor most, hogy mi volt ez?
Ildi abbahagyta a sírást,
Panni pedig a veszekedést, bár ha Ildire nézett, a szeme igencsak szikrázott.
- Legyetek jók, és
veszekedés helyett nézzétek meg, hogy a többi zuhanyzóban is találtok-e cellux
nyomokat.
A két lány szorgalmasan
dolgozott, amikor bejött a gondnok. Józsefnek hívták, de évtizedek óta, mindenki
csak Jo bácsinak szólította.
- Mit csinálnak itt? –
kérdezte az öreg.
- Csak azt nézzük, hogy
melyik zuhanyzó a legbiztonságosabb Vikinek az úszás után – tódította Panni.
- Akármelyik – mondta Jo bácsi
– hozok egy műanyagszéket, arra beültetik a lányok, aztán utána át a székébe.
Jó lesz így?
- Nagyon is, olyan rendesnek
tetszik lenni – mosolygott Viki az öregre.
- De most menjenek át az
öltözőbe. Átalakítottam magának egy szekrényt. Letettem a ruháspolcot, hogy
elérje. Itt a kulcsa a 432-es az.
Panni és Ildi egymásra
néztek. A szekrény, amit Viki megkapott, Mónié volt valamikor.
- Miért kellett szétdúlnia?
– dühöngött Viki – Most aztán semmi nyomot nem fogunk találni. Még azt is
kipucolta, amit a rendőrség meghagyott nekünk.
- Ahelyett, hogy örülnél,
hogy megcsinálta neked a szekrényt.
- Annak örülök is – nevette
el magát Viki – de így elvesztettük a nyomokat.
- Biztos? – piszkált be a
szekrény szellőző nyílásán Ildi a bicskájával, és kihúzott belőle egy 2x2 cm-es
nejlonzacskót, benne egy extazival. Vikiék elámultak.
- A zuhanyzóban találtatok
még cellux nyomot? – kérdezte Viki.
- Igen. A tíz fülkéből, még
négyben volt nyom.
- Móni, szerintetek, szedte
ezt a szert?
- Nem. Móni a Drogellenes
csoport elnöke volt – felelte Ildi.
- Te pedig a lelkes tagja
voltál, mégis szedted.
- Csak egyszer próbáltam ki!
Jó rosszul voltam tőle! Nem tudom, mit szeretnek úgy az emberek rajta! –
kiabált Ildi.
- Ne veszekedjetek már
rajta, főleg ne ilyen hangosan! – szólt rájuk Viki – Akkor most összefoglalom.
Két eshetőség van. Móni a Drogellenes Csoport vezetője rászokott a drogra, és a
dilere megölte, mert nem tudott fizetni – a két nyomozótárs tagadólag rázta a
fejét -, vagy, Móni felfedezte a zuhanyzóban az extazis csomagokat, és
megzsarolta a terjesztőt, mire az megölte.
- De ki a terjesztő? –
kérdezte Ildi.
- Nem tudom – mondta
szomorúan Viki – Rakd vissza a csomagot Ildi! Lássuk, hogy elviszi-e valaki?
Járt valakivel Móni?
- Igen, Móni Gézával járt –
mondta Ildi, és a szeme megtelt könnyel.
- Beszélnünk kell vele –
mondta Viki.
- Ő már negyedikes – mondta
Ildi átszellemült arccal. Viki és Panni egymásra néztek, és alig bírtak
ellenállni annak, hogy ne nevessék el magukat barátnőjük szerelmes
lelkesedésén.
A tanári szoba szokásos
zsongását hozta, amikor Péter benyitott az órája után.
- Kérsz kávét? – kérdezte
Annuska a biológia tanárnő. Péter már az első nap megállapította, hogyha nem
lenne nős, szívesen venne tőle biológiai továbbképzést.
- Köszi, elfogadom. Meg
szeretném megkérdezni, hogy szerdán nem tudnátok-e helyettesíteni? Viktóriát
kell vinni fel Pestre. Végre megkaphatja a műlábát.
Az igazgató felnézett a
statisztikáiból. Sosem a külön irodájában dolgozott. Hiányoztak volna neki a
kollégák viccei.
- Kálmán? – nézett Farkas
tanár úrra Pásztor igazgató.
- Nem, nem fogok más miatt
azért dolgozni, hogy lóghasson a lányával együtt egy napot. Én nem fogok
kivételezni Viktóriával – jött a válasz. A tanáriban megfagyott a levegő, és síri
csend lett.
- Igen, és ezt nagyon
kedvesen közölted is a lányommal! Alig egy hete jár ide, és már kétszer
feleltetted! Ez szerinted nem kivételezés?
- Meg kell tudnom, hogy
mennyit vertek a fejébe Pesten.
- A lányom az én
felügyeletem mellett tanult, amikor már jobban lett a balesete után, és hidd
el, hogy ember feletti erővel tette ezt. Az ilyen rosszindulatú megjegyzésekkel
csak visszaveted, nem pedig segíted.
Farkas vállat vont.
- Majd én megtartom az
óráidat – mondta Annuska – majd összevonom a két osztályt, és együtt tartom az
órákat.
- Ez jó ötlet – bólintott rá
az igazgató – úgy is egymás után lenne mindenhol az órátok. A kultúrterembe
tereld össze a két osztályt. Te pedig Farkas, gyere az irodámba! – Azzal
beviharzott, mögötte pedig ott kullogott Farkas tanár úr.
- Remélem, jól kiosztja –
súgta oda Annuska Péternek. Pár pillanat múlva a párnázott ajtón is keresztül
lehetett hallani, ahogy az igazgató a tanárral ordít.
- Na, milyen érzés?
- Nagyon furcsa – Mondta Viki
a magas, kicsit kövérkés doktornőnek, amikor az felcsatolta a művégtagokat a
lábára.
- Lassan megtanulhatsz vele
járni. Először nagyon furcsa érzés lesz, de meglásd, sokkal több mozgásteret ad
majd, mint a kocsi. Hordjad minden nap többet és többet. Menj benne úgy, hogy a
bútorokba kapaszkodsz, aztán egy hét múlva vissza kéne jönni, hogy lássam,
mennyit fejlődtél, vagy, hogy nem tör-e valahol? Még akár olimpikon is lehetsz –
mosolygott kedvesen a doktornő.
Viki bólintott, aztán a
doktornő segítségével visszaült a kocsiba. Szerencséje volt, nem kellett
gyógytornászhoz járnia, mer háznál volt. Édesanyja, Csilla okleveles
gyógytornász volt, és a helyi korházban sikerült elhelyezkednie. Viki kigurult
a rendelő ajtaján. Péter és a doktornő egyeztették az időpontot, majd Viki és
Péter beültek a kocsiba, és elindultak vissza Pestről.
- Apa, miattam cserélték át
Farkas tanár úr és Rékassy tanárnő az osztályaikat?.
- Többek között. Azt hiszem,
hogy Farkas kollegától hamarosan megválunk. Nem az én panaszom volt az első,
ami az igazgatóig jutott. A kollegák közül is nagyon kilógott. Mesélték, hogy
minden év végén ádáz küzdelem folyt vele, hogy ne rontsa le a kitűnő tanulók
jegyét. Maximalista.
- A két kettesemmel mi lesz?
- Megérdemelted?
- Az egyiket igen, nem
tudtam mi Nigéria fővárosa.
- Hűha, és a másikat mire
kaptad?
- Az Amazonas
mellékfolyóira. Négyet kellett volna felsorolni, de én az egyiknek
eltévesztettem a végződését.
- Hát, az tényleg nehéz! –
Péter magának bevallotta, hogy ő egyet sem tudna felsorolni, de Vikivel nem
közölte, mint ahogy azt sem, hogy az igazgató mind a két kettest törölte.
Marcali Gézát két napja nem
látta senki, pedig Vikiék nagyon szerettek volna beszélni vele. Tanítás után
voltak, és az uszodában készültek Viki edzésére. Már megszokták a furcsa látványt,
ahogy barátnőjük beleereszkedett a vízbe, és utána erős kartempókkal el kezdett
úszni. Panni és Ildi csodálta ezt a teljesítményt. Hol egyikük, hol másikuk
tartott a vízben Vikivel. Négy hossz volt az adag. Aztán kiültek a padra
száradni.
- A rendőrség is keresi már Gézát?
– kérdezte Panni Ildit.
- Ma már igen – szomorodott el
Ildi.
- Meg lesz – simogatta meg
barátnője vizes haját Viki.
- Szerintem öngyilkos lett.
Nagyon szerette Mónit – pityeredett el Ildi.
- Á, biztosan fel ment
Pestre dilizni az unokatesójához – veregette vállon Panni.
- Nem, érzem, hogy baja van.
- Á, ez csak bemese –
legyintett Viki – gyertek, rakjatok át a kocsiba, légyszi.
- Tessék odamenni! –
zsarnokoskodott Panni. Viki felcsatolta hát a lábait, és két barátnőjére
támaszkodva odatotyogott a székhez. Még nem nagyon ment, úgyhogy a két lány
majd meg szakadt. Felszabadultan nevettek, ahogy Viki végre a székben ült, majd
bementek az öltözőbe.
Nevetgélve öltöztek, közben
szidták a légkondit, mert úgy érezték, hogy valami furcsa csatorna szagot lök
be az öltözőbe. Épp Vikire húzták fel a nadrágot, amikor a szemközti
öltözőszekrény recsegni, ropogni kezdett, majd kivágódott az ajtaja, és kizuhant
belőle Marcali Géza holteste. A rossz szag elárasztotta az öltözőt, a halott
pedig kigúvadt szemmel nézett rájuk. Őt is megfojtották. Vikit valami furcsa
zaj is zavarta. Beletelt talán egy perc is, mire rájött, hogy Ildi sikítozik a fülébe.