Tizedik fejezet

 

Hamar elszaladt a hét. Minden napra volt három vendég és Julcsit már kezdte nem érdekelni, hogy kivel fekszik le. Jött az öregúr és megint elvitte azt a párszáz shillinget, amit a kuncsaftok odaadtak Julcsinak. Végül is összeszedte magát és kidolgozott egy új számot is. Négy dobot állított fel a színpadon, mindegyiken eljátszott egy szólót, aztán a zenekar játéka alatt táncolva le, levett egy, egy ruhadarabot. A végén, mielőtt a bugyi is lekerült volna a lábára, a karjára és a két mellbimbójára apró csengőket rakott, és így játszotta el az utolsó szólót. A főnök el volt ragadtatva, és így két számot adhatott elő. Szegény lány totális öngólt rúgott, mert dolgozhatott többet. A jó műsorszámok fellendítették a „szobaszolgálatot” is.

Alig várta a vasárnapot, hogy ebből a pokolból kiszabaduljon. Szombaton nem kellett fogadnia senkit, így vasárnap reggel frissen ébredt. Lement reggelizni, aztán Ottó behívatta magához.

- Gyere csibém. - hízelkedett neki.

- Mindjárt jön a masszőr, meg a manikűrös és a fodrász. Menjél föl és vegyél egy forró fürdőt.  Sigit is átküldöm, hogy segítsen. Délután négykor indulunk. Aztán nekem viselkedjél. Ha nem lesz panasz, jutalmat kapsz.

- Ja ócska tréninget. - füstölgött magában a lány, de azért rámosolygott a férfire. Felment és készített magának egy illatos fürdőt, aztán beleereszkedett. Nemsokára megjelent Sigi.

- Finom illatot választottál magadnak mosolygott rá a lány, akivel időközben összebarátkoztak, bár még neki sem merte elmesélni a pénzügyet. Nemsokára megjött a manikűrös és ő is oda ült a kád mellé dolgozni. Majd a masszőr is jelentkezett. A kezelésre Julcsi igénybe vehette a főnök erre szolgáló gyógyágyát. Az erős férfi kellemesen átgyúrta az egész testét. Aztán megkérte a lányt, hogy feküdjön hanyatt. Julcsi nem értette, hogy miért, mire a férfi benyúlt a hüvelyébe.

- Na ! - ugrott nagyot a meglepődött kliens.

- Nem szólt a főnök, hogy előkészítő erotikus masszázst is kapsz?

- Nem. - mondta a lány. - De csinálja csak. - azzal megadóan széttette a lábát, a férfi megkrémezte az ujjait és ismét belenyúlt Julcsi hüvelyébe. Masszírozni kezdte a hüvely falát körben, aztán megkereste, és kitapintotta a g. Foltot. Elővett egy kis kapszulát, ami tele volt valami géllel, és felrakta az érzékeny pontra.

- Az mi? - kérdezte a lány.

- Olyan anyag van benne, ami állandó izgalomban tart, és ha a férfi benned van, szétmegy és őt is ingerli. Nagyobb az élvezet vele. - aztán a csiklóját dörzsölte be valamivel, amitől az olyan érzékeny lett, hogy a lány azt hitte, hogy nem lehet hozzáérni.

- Ne félj, amire odakerül a sor pont annyira leszel érzékeny amennyire kell. Most megismertetlek egy pár eszköz használatára. - azzal elővett egy fekete dobozt, aminek a tetejére arannyal ősi kínai erotikus képek voltak festve. Kinyitotta és a belsejében vörös, bársony ágyban négy eszköz volt, és több kenőcs.

- Az elsőt, gondolom, ismered. - emelte föl a vibrátort. - Öt fokozat van rajta. Ez pedig egy prosztatamasszírozó. Ezt úgy kell használni, hogy ezzel a krémmel bekened, és feldugod a kliens fenekébe. Mikor már nagyon élvez, bekapcsolod, és ezzel fokozod a kéj érzését.  Ez itt egy golyó pár. Ezt is a fenékbe kell dugni, és a csúcson kirántani.  De ez a lényeg. Ezt a részét felhúzod a kliens farkára, mint egy óvszert. A távirányítóját megfogod, és lassan tekered fel. Ha benned van olyan rezgéseket ad, ami mind a kettőtöknek szuper. Tied a doboz.

 Julcsi örömmel nézegette a míves dobozt, majd fölment a szobájába. A manikűrös olyan színűre festette a körmeit, mint a ruha. Aztán délután fél háromig csak beszélgetett Sigivel. Akkor felvette a ruhát és utána jött a kozmetikus és a fodrász. Arcát ízlésesen kikészítették, haját pedig ügyesen feltűzték. Jöttek a bizsuk, majd kapott egy ugyan olyan színű és anyagú borítéktáskát, és egy bőröndöt, mint a cipője.  Ilyen szépnek még sosem érezte magát. A bőröndben egy gyönyörű selyem köntös volt, hozzávaló papuccsal, pár pipere egy neszesszerben, egy sminkkészlet külön sminkes dobozban, és idekerül az erotikus készletet tartalmazó ládika is. Beültek Ottó kocsijába és elindultak északnak.

- Idefigyelj. Négy úr lesz ott, de te a miniszternek leszel a partnere. Beugrott valamelyik nap, és látta a számaidat, ezért lettünk meghívva. Az unokahúgomként foglak bemutatni. Visszafogottan csendesen viselkedjél. Ha el akar veled menni a miniszter finoman, inteni fog, te minden szó nélkül követed. A szobában lesznek a kellékek. Minden kívánságát teljesíted, és nem fogod elfecsegni neki, hogy miként kerültél a szakmába, több szempont miatt, először is, mert úgy sem érdekli, másodsorban, mert kitekerem a nyakadat. Értetted?

- Igen.

- Ha beválsz, több ilyen kirándulást is tehetünk. Te is jól jársz. Előbb mehetsz haza.

- Értem, persze. - mondta Julcsi, és közben azon gondolkodott, hogy miképpen is tudna megszökni az éjjel.