Huszonegyedik fejezet

 

Ottó elnézte az alvó lányt. Először bánta, hogy nem hagyta a fenébe megszökni, úgy is annyira félt, hogy nem buktatta volna le őket, de most már látta, hogy Robert ismét jó munkát végzett. Jó pár dollárt legombolhat érte a Nagynéniről. Abból a kis vézna kislányból, akit Leó hozott egy év alatt micsoda pillangó lett. Mellei megnőttek, csípője, feneke teltebb lett. Teste barna a szoláriumtól, így szőke haja szinte ragyogott. Legszívesebben mellé bújt volna, és ismét szeretkezett volna vele. Ehelyett azonban durván megrugdosta az ágyat, mire Julcsi nagyot ugrott ijedtében.

- Na végre, hogy hajlandó vagy felkelni „Csipkerózsika „.  Vár a vendég. Fürödj meg, egy óra múlva itt lesz - mondta, azzal kisietett a lakásból.

- Ne haragudjon kisasszony, de megtiltotta Her Schmidt, hogy felébresszem - rohant be az inas.

- Semmi baj. Örülök, hogy nem vert meg - mosolyodott el a lány, ám szíve reszketett a félelemtől. Az inas hamar elkészítette a fürdőjét, és könnyű reggelit vitt be neki a kád mellé. Julcsi alig bírt enni.

- Ha ezzel az úrral ügyes lesz, nem lesz semmi baj.

- És ha nem? - halványodott el a kádban a lány.

- Nem tudom - mondta szinte súgva a férfi.

A fürdő után Julcsi elővette a lakkozott dobozt, és az ágy mellé készítette. Ügyesen felhelyezte az izgató gélt tartalmazó kapszulát, felvette a selyem köntösét, és várt. A vendég percre pontosan érkezett. Julcsi legnagyobb bánatára sárga volt. A lány jó háziasszonyhoz méltóan elément. A férfi csak kínaiul beszélt, így Julcsi esetleges nyelvbeli hiányosságai egyből felszínre jöhettek volna, ám a lány jól vizsgázott. Csak néha mosolyodott el a férfi a furcsa kiejtésen. Leültette, itallal és teával kínálta, majd felajánlotta, hogy fürdőt készít neki, ám a férfi a kötelező udvariassági formulák után egyből a hálóba akart menni.

Julcsi megvárta, amíg a férfi levetkőzött, majd a ruháit vállfára akasztotta, és berakta az erre fenntartott szekrénybe. Ruhástul ült le az ágyra a férfi mellé, aki már a tiszta ágyneműben feküdt. Kedvesen mosolyogva a mellére vonta a kezét. Az simogatni kezdte a selymen keresztül, majd lassan benyúlt a köntös alá. Julcsit meglepte a szenvedély, ahogy, szinte letépte a ruhát róla. Mohón esett neki a melleinek, majd a nyakát és a fülét csókolta. A hátára fektette a lányt, majd benyúlt a lába közé. Diadalittas arccal vette tudomásul, hogy a lány már nedves.  Széttárta az izgalomtól remegő lábakat, és betérdelt közéjük. Julcsi boldogan fogadta magába a férfit. Tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy az kedvét tölti benne, aztán maga is átengedte a testét az extázisnak. A férfi pár percig még rajta feküdt, aztán felkelt, intett a lánynak, hogy ne keljen fel, majd gyors mozdulatokkal felöltözött.

- Jó lány vagy - mondta kínaiul. - Mehetsz a Nagynénihez.

Julcsi pedig rádöbbent, hogy most lett belőle igazán hivatásos kurva.