Huszonkilencedik fejezet

 

 

A kirakat végighúzódott a ház háromnegyedén. Kétszer kettes kis cellácskák voltak, bennül egy-egy szék, mögöttük egy aprócska hálószoba. A lányok kiültek a székekre, mint a kirakatbábúk, igen lenge öltözékben. Ha valakinek megtetszettek, megnézte az üvegnek támasztott kis táblácskán a lány nevét, bement a házba, fizetett, és a pici hálóban, lezajlott az aktus. Sok férfi élvezte, ha nézték, így a kirakatban intézte el az aktust.

Julcsi a hármasszámú kirakatba került. Kapott egy lila színű köntöst, mely teljesen átlátszott, haját föltűzték keleties módon. Szomorúan nézett körül a kis lukban, ahol, bár nem sütött be az árkádok alá a nap, pokoli meleg volt. A táblácskát a kirakatnak döntötte, aztán a szék háttámláját az üveg felé fordította, és szétterpesztett lábbal leült rá. A vendégek hatfelé kezdtek szállingózni. Örömmel fedezték fel a friss húst, és Julcsi éjfélig kilenc fuvart bonyolított le. Az első a madridi rendőrkapitány volt. Julcsi végre megértette, hogy a nagynéni mire célzott a kapcsolataival.

Alacsony, fekete hajú, és szemű férfi volt. Olyan torreádor típus. Úgy is viselkedett. Julcsit az ágyra lökte, és őrült iramban rohanta le. A lánynak fájt a behatolás, de nem merte kimutatni. A férfi hamar elélvezett, aztán bedobta a használt gumit az ágy alatt lévő kukába.

- Jó lány vagy – mondta, és otthagyta a pihegő Julcsit. Ő pedig ki ment a folyosón lévő fürdőbe, és letusolta magáról a férfi izzadtságát, majd visszaült a székre. Ezután egy fiatal kínai férfi jött be hozzá. Ő a kirakatban akarta. Julcsit feltérdeltette a székre, aztán hátulról nyalni kezdett neki. Rövid időn belül kisebb nézőközönség alakult ki a kirakat előtt. Előkerült a gumi is, és rövid szopás után, Julcsi a férfi merev dákójára húzta azt, aztán ismét a székre térdelt, és az hátulról beléhatolt. Kint tapssal jutalmazták. Julcsi, bár félt a nyilvánosság előtti aktustól, élvezni kezdett. A férfi testén remegés futott végig, aztán nagyot élvezett.

Julcsi kikísérte az ajtóig, a férfi pedig adott neki pár pesetát. Julcsi ismét lezuhanyozott, erre felhívták a figyelmét, aztán leadta a pénzt a kasszás lánynak. Félt a nagynénitől, meg nem is tudta hová rakni.

Visszament a kalitkájába. Kint már felkapcsolták a villanyokat. Az udvar közepén a szökőkútnál italokat szolgáltak fel az érkező vendégeknek. Két férfi tartott felé, egy idősebb és egy fiatal. Julcsi úgy látta, hogy apa és fia. Megnézték, aztán a fiú bólintott. Két pert múlva, már az ágyon feküdt. A fiú ügyetlenül simogatta, majd még ügyetlenebbül belé hatolt. Julcsi irányítgatta, de mivel nem tudott spanyolul, elég nehezen ment. A fiú hálás szemmel nézett rá első közösülése után, Julcsi pedig elhatározta, hogy szól a nagynéninek, hogy meg akar tanulni spanyolul.

Aztán az apa jött. Ő már nem volt olyan ügyetlen. Gyors, célratörő mozdulatokkal elégítette ki magát a lányban, aztán mosolyogva mondott neki valamit, majd elmentek.

Majd egy lány jött. Magas, vékony, katalán lány volt. A bőrének tenger illata volt, és visongva élvezett Julcsi nyelvétől, leimádkozva az összes aprószenteket az égből.

Az utolsó négy emberre már nem is emlékezett Julcsi. Összefolytak az arcok, a nyelvek a karok, a lábak és az undor. Igyekezett tenni a dolgát, mert tudta, hogyha panasz lesz rá, iszonyatosan ellátják a baját, de a végén már csak feküdt, mint egy darab fa.

Négy órakor került fel az emeletre, a kis lakásba. A kínai inas fogadta. Belemártózott a forró fürdőbe, megitta az italt, amit odakészített neki, aztán hagyta, hogy meztelen testét bedörzsölje krémmel, hogy ki ne száradjon a sok víztől, majd lefeküdt, és két perc múlva már aludt is.