Ötvenedik fejezet

Félt. Álmában arra ébredt, hogy Kövér Hanoi rámutat. Belép a szobába két nindzsa, az egyik felemeli a kardját, és Julcsi feje groteszk módon végiggurul a padlón. Lihegve, átizzadva ébredt. Fernandó idegesen ült fel az ágyban.

- Mi a baj kedves?

- Megviselt az esti incidens. Félek.

- Ne félj – ölelte át a férfi, és Julcsi lassan megnyugodott az erős karok között.

- Most már, biztosan meg kell szöknünk. Ez a szemét Li úr rám mászik, az biztos.

- Ne félj, minden rendben fog menni. Mikor találkozol Elvirával?

- Még két hét. Arra gondoltam, hogy holnapután odaküldelek valami ürüggyel. Beszélned kéne Elvirával.

- Írd le. Én meg majd megvárom a választ.

- Nem – rázta meg átázott fürtjeit Julcsi – neked kell vázolnod a helyzetet. Mond el, hogy még két lány jönne, meg Te. Más, más útvonalon kéne mennünk, hogy több esélye legyen mindenkinek. Én pedig még ma beszélek a két lánnyal.

- Rendben, de most aludj, mert hamarabb kell felkelned. Ápolnod kell a boszorkát.

Julcsi pedig engedelmesen lefeküdt, és órákig bámulta a plafont.

Nem csak őt, hanem Kao Jinget is megviselte a Kövér Hanoi látogatása. Ismét felment a láza, Julcsi a hatalmas párnák között találta. Halott sápadt volt, homlokáról pedig patakzott a veríték. A lányok borogatták a homlokát, és erős whiskyt itattak vele.

Julcsi mellé ült, és megsimogatta a Nagynéni arcát. Furcsán érzett a beteg asszonnyal szemben. Egész más volt most. Nem olyan fenséges, olyan semmit sem tűrő. Inkább, mint egy félresikerült porcelánbaba. Törékeny, és rút.

- Ne csak a fejét borogassátok – szólt a lányokra, és elvette az egyik törölközőt, és a beteg csuklójára tekerte. A Nagynéni arca megrándult, amikor a hidegvíz megérintette a forró bőrt, de aztán hálás szemmel nézett kedvencére:

- De jó, hogy itt vagy – suttogta – Te tudod, hogy mi jó nekem. Julcsi megörült az engedékeny hangvételnek.

- Kéne síkosító kenőcs, tudod abból a vérbőséget okozóból. Jobban fogyott a héten, mint szokott.

- Küld el érte a sofőrt.

- Már megbíztam vele Fernandót.

- Jó, Te vezeted az üzletet. Ha úgy is oda megy, hozass vele nekem egy kis mézes falatkákat. Az jót tesz.

Julcsi a telefonhoz ment, és felhívta a férfit, aztán visszaült a beteg mellé, és borogatta.

A magyar lány épp nem dolgozott. Menstruált. Julcsi behívta az irodába, és leültette.

- Mit akarsz? – kérdezte félve a lány. Julcsi elnevette magát a másik félelmét látva.

- Ne ijedezz – mondta. – Ugye el akarsz innen kerülni.

- Persze – nézett rá döbbenten a másik.

- Szervezek egy kis kirándulást a Magyar nagykövetségre, velem jössz?

- És ha most beárulnálak a Nagynéninek?

Julcsi megnyomott egy csengőt, mire Frenandó belépett a másik szobából. A lány háta mögé ment, és vasmarkába fogta annak nyakát.

- Jövök – hörögte, mire a férfi elengedte.

- Mennyibe fog ez kerülni nekem?

- Semmibe, csak többen talán jobban eljutunk.

- Még ki jön?

- Majd meglátod. Két hét múlva kedden mennénk.

- Köszönöm, hogy gondoltál rám – állt fel a lány. Julcsi is felállt, odalépett a lányhoz, és megsimogatta az arcát. Rájött, hogy úgy kezd már viselkedni, mint a Nagynéni.