Ötvenharmadik fejezet

 

Eljött a nagy nap. Elkészült a különleges kirakat. Mindenki nagyon izgatott volt, még a lányok nagy része is. Julcsi az irodában ült, és a lányok közül válogatott. Ketten léphettek aznap az üvegkalitkába. Julcsi maga is gondolkodott azon, hogy kipróbálja, de aztán úgy döntött, hogy sokkal előkelőbb lesz, ha a nézőközönség soraiba áll.

A Nagynéninek már csak egy negyed kapszula gyógyszert adott be, így az estére mindig jobban lett, és mint egy kisgyerek, úgy várta a produkciót.

Öt lány maradt a válogatás végére. Julcsi felírta a nevüket, majd átment a Nagynénihez, hogy ő döntse el a kérdést. Az asszony, aki most is a párnák között ült, elővette fémkeretes szemüvegét, majd végig olvasta a névsort, aztán hosszan elgondolkozott.

- Mao-Yont kihúznám. Nem bírja a nagyközönséget. A másik kettőt rád bízom. Ügyes lány vagy – simogatta meg Julcsi állát.

- A szőkét és a feketét javaslom. Jól mutatnak egymás mellett – mondta a lány, és belepirult a dicséretbe.

- Az urakat is neked kell kiválasztanod. Nehogy olyan valaki kerüljön oda, akinek nem áll fel.

- Ó, az már meg van. A rendőrfőnök úr, és a fia.

Kao Jing nagyot kacagott. Ez a felállás már neki is bizarr volt.

- Nagyon jó, hogy ilyen nagyhatalmú patronánsaink vannak – törölgette a nevetéstől kibuggyanó könnyeit az asszony, aztán Julcsihoz fordult ismét. Arca komoly lett, szeme pedig izgatott fényben égett – Abban az asztalkában találsz valamit, kedvesem. Jobban vagyok, szeretném ha ismét nagyon ügyes lennél.

Julcsi az asztalkához lépett, kihúzta a fiókot, és egy vibrátort talált benne.

- Nem korai ez még? – kérdezte a Nagynénit, aki szinte eltűnt a párnák között, úgy összeesett a betegségtől.

- Akarom! – toppantott a lábával Kao Jing. Julcsi pedig előszedte minden lelki erejét, és elhatározta, hogy még egyszer boldoggá teszi az asszonyt. Az ágyhoz lépett, és szájon csókolta a remegő Nagynénit, majd a takaró alá nyúlt, és durván a vékony lábak közé nyúlt. Pillanatra meglepődött, mert keze nem bugyira tapintott, hanem a nedves puncira. Kaó nem vett fel fehérneműt, úgy várta a lányt. Julcsi pedig megkereste az asszony csiklóját, és kezelésbe vette, aztán mikor már a másik lihegve vetette hátra a fejét, belédugta a vibrátort és teljes erőre kapcsolta. A nagynéni a boldogságtól kínlódva vergődött, majd hatalmasat élvezett. Pihegve húzta magára a takarót, majd a fal felé fordulva mondta.

- Te vagy a legjobb szeretőm. Férfitől nem kaptam ennyi gyönyört soha.

Julcsi megsimogatta a felé fordult hátat, majd csendben kisietett, hogy tovább fojtassa az est előkészületeit.

 

Felgyulladtak a kirakatban a fények. A két lányon szexi öltözék volt. Felül egy kis necc blúz, amely kiemelte mellük teltségét. Alul harisnyakötő, és olyan bugyi, ami a szeméremnél ki volt vágva, kiemelve a felizgult, vörös vulvát. A szőke lány egy székre ült, széttárt lábai az ajzó szertől nedvesen csillogtak, a szőke pedig a földön ülve mutogatta magát. A közönség izgatottan hördült fel. Sokan voltak. A város krémje, a nagynéni egy hölgykoszorú keretében, valamint Julcsi. Vad zene szólalt meg, és a két lány erotikus táncba kezdett. Kezük minduntalan egymás testén kutatott. Julcsi megvolt elégedve velük. Aztán a fény a baloldali üvegfalra vetült, és az azon lévő lukon megjelent az első pénisz. A szőke lány azonnal elé térdelt, és elnyelte a félig merev szerszámot. Most a másik oldalra is ráirányult egy reflektor, és ott is megjelent egy merev szerszám. A barna lány keze erősen megmarkolta, és húzogatni kezdet a bőrt rajta, közben másik kezével csiklóját ingerelte, aztán hirtelen megfordult, és magába vezette a vörösre duzzadt szerszámot. Többen felhördültek a közönség köreiben.

A szőke lány mohón szopott, miközben a fekete kéjesen vonaglott a másik oldalon. Az egyik férfi felállt a székéről és a mellette lévő lányt karon fogva elsietett egy hálóba, hogy kedvét töltse. Tripla árat kellett fizetnie, mert elhagyta a helyét.

Közben a szőke lány is felállt, egyik lábát a székre rakta, hogy a közönség is lássa, majd magába nyomta partnere hímtagját. A fekete, miközben még mindig hátulról kefélték, átnyúlt és a szőke partnerének heréit gyúrta. Hamarosan lihegés hallatszott az üveg mögül, és a férfi beleélvezett a fekete lányba, majd visszavonult. A lányból pedig csöpögött a beléspriccelt anyag. Leült a székre, széttárta a lábait, mire a fekete lány behajolt, és kinyalta, a közönség ovációja mellett. Közben a másik férfi is közelkerült a csúcshoz. Hatalmasakat lökött partnerén, mire az megfordult, és szopni kezdte a lüktető farkat. A másik lány pedig a herékre csapott le. Hatalmas ordítás hallatszott bentről, és a két lány szája, orra tele lett ondóval.

- Kicsit gyors volt – súgta oda a nagynéni Julcsinak.

- Van még egy meglepetésem – mosolygott a lány.

A kirakatba vizet és két szivacsot hozott be egy lefátyolozott lány, majd kéjes mozdulatokkal mosdatni kezdte a másik kettőt. Aztán végigdörzsölte őket egy durva törölközővel, bekente szemérmüket egy újfajta kenőccsel, mire azok ismét nedvesedni kezdtek. Halk dobpergés, és a kirakat elsötétedett. A reflektor balra repítette a fénycsóváját, mire a résen óriási fallosz jelent meg.

- Úr Isten, honnan szereztél ekkorát? – súgta oda izgatottan Julcsinak a nagynéni.

- Múlt héten járt nálunk. A fekete lány vendége volt.

Közben a fekete lány kezelésbe vette az urat. Keze ügyesen járt a nagy durungon. A szőke csak ült a széken, és bámult. A közönség köreiben halk kacaj hallatszott. A fekete lány elnyelte a szerszám egy részét, majd hátranyúlt társnőéért, és maga mellé húzta. A szőke a herékkel kezdett játszani. Gyúrta, becézgette. A barna felállt, hátat fordított, és magába vezette a hatalmas szerszámot. Arcocskája eltorzult az igyekezettől. A férfi erre hatalmasat lökött. A lány rákönyökölt a székre úgy próbált nem elesni a rohamtól. Hamarosan élvezni kezdett. Sikolyai betöltötték az egész mediterrán udvart. Arcáról, combjáról patakzott a víz, majd szinte elájult. Lecsusszant a még mindig merev péniszről, majd a székre roskadt. A férfi lihegése enyhült, mire a szőke lány társnője ölébe feküdt, széttárta a lábait, és magába fogadta a férfit. Az pedig ismét gyors rohamba kezdett. A szőke öle először csak félig fogadta be, de aztán három, négy lökés után elnyelte a péniszt. Mindenki felhördült, mert nem hitték, hogy ezt a hatalmas szerszámot valaki is magába tudja fogadni. A lány torokhangon élvezett, majd ő is sikongatni kezdett. Melle, hasa csillogott az izzadtságtól. Lábai közül időről időre cseppek hullottak a padlóra. Aztán egy állati kiáltás után elöntötte a geci. Sírt, ahogy nyalogatta az ujját, amivel felszedte a lábairól a nedvet. A nézők tapsban törtek ki, majd az ablak besötétedett, és a vendégek egy-egy lánnyal a karjukon, eltünedeztek a szobákban.

 

Kao Jinget a szobájába vezették. Fáradtan feküdt az ágyába, de arca sugárzott.

- Jót tett ez az este az üzletnek – bólintott Julcsi felé.

- Remélem – mosolygott a lány- itt a levesed, idd meg – nyújtotta oda a forró ételt Julcsi, melyben ismét ott lapult a méreg. Az asszony kiitta és mély álomba merült tőle. Julcsinak még sok dolga volt aznap. A két lány már a kapunál várta, Fernandó a szomszéd utcában állt egy motorral. Aznapra tervezték a szökést.