Ötvenhetedik fejezet

Tíz nap telt el a borzalmak éjszakája után. Julcsival senki sem törődött. A hűtője minden reggelre tele volt, de egyébként senkit sem látott, még a nagynéni sem látogatta. Rettegve ült a lakosztályában, és attól félt, hogy rátörnek, és megölik. Aztán csikordult a kulcs a zárban és a Kövér préselte be magát a kis előszobába.

- Na, Te lány - lépett oda a rekamiéhoz, ahol Julcsi ült és kinyújtotta felé dagadt kezét – szerencséd van, mert egy nagyon finom úriember, érdeklődik irántad. Megkeresheted az ételre valót. Persze, megértem, jó kis árú vagy. Holnap jön, este, Te, pedig szépen bánsz vele, különben élve eltemettetlek a drágalátós Fernandód mellé.

Julcsi bólintott. Látta a Kövér szemében, hogy legszívesebben rámászna, de nem tette meg, hanem kisietett a szobából. Este a nagynéni jött fel, és hozott neki egy tányér húslevest.

- Ne haragudj kicsim, de a Kövér ragaszkodott ahhoz, hogy ne látogassalak. Ez is a büntetésed része volt. Minden este ide ette a fene, és árult fűnek-fának. De, ahogy megtudták a férfiak, hogy ki vagy, elálltak a dologtól. Aztán jött az a férfi. Egy új rendőr. Azt mondják, hogy ő lesz a bűnügyisek új góréja. Azt mondta, hogy kíváncsi a bűnös lányra, és egy rakás pénzt fizetett érted. Szolgáld ki holnap rendesen. Ne haragudj, hogy már holnap. Hiába mondtam annak a szemét strici Hanoinak, hogy neked még pihenned kéne, hajthatatlan volt.

- Nem baj – vont vállat Julcsi. – Talán így megúszom, hogy megöljön.

- Lehet – mondta a nagynéni, nem túl nagy meggyőződéssel. Julcsi hátán felállt a szőr attól a gondolattól, hogy a semmiért adja oda magát. Megette az ízletes levest, és szégyellte magát, hogy ő mérgezte a levesével a nagynénit. Mikor befejezte, az asszony elvette a tálat tőle, és kiküldte a két lányt, akik elkísérték, aztán odalépett Julcsihoz, lehajolt és szájon csókolta.

- Masszőr jön majd holnap? Ráférne a testemre a kényeztetés, tiszta merev az idegességtől.

- Persze kicsikém. Hanoi is azt mondta, hogy mindent a vendégért.

- Akkor jó – mosolyodott el Julcsi, most először, és ismét szájon csókolta Kao Jinget.

- Örülök, hogy nem Te adtad a mérget nekem. Tudod, hogy mennyire szeretlek, és amennyire a befolyásom engedi, védelek is.

- Én, pedig hálás vagyok neked – simogatta meg a lány az asszony arcát, aztán keze lecsúszott a szétnyíló köntös alá, és két ujja közé csippentette Kao Jing mellbimbóját. Az felnyögött az ismerős érzéstől.

- Megnyúz a Kövér, ha megtudja – lihegte Julcsi fülébe, de a lány tudta, hogy vissza kell nyernie az asszony szerelmét. Benyúlt hát a nedvesedő bugyiba, és belemarkolt Kao Jing széttárulkozó ölébe.

- Óh, kicsim – halt el a gyönyörtől az asszony hangja, - hogy hiányzott ez nekem – lihegte.

- Várj – állt fel Julcsi, és bement a hálószobába, majd néhány perc múlva, köntösben tért vissza. A nagynéni mohón nézte, tudta, hogy a lány valamivel meg fogja lepni. Julcsi elé lépett, és széttárta a köntösét. Kao Jing szeme elkerekedett. Julcsi lábai között hatalmas, fekete műpénisz lógott. Még Elviránál vette az utolsó napokban. A nagynéni hozzáért, és beleremegett.

- Látod, mindig csak rád gondolok – kapta el a hangulatot Julcsi, majd megfogta az asszony fejét, és a kemény szerszám felé húzta.

- Szopjad! – szólt ismét parancsolóan a hangja, a nagynéni, pedig elnyelte a szerszámot. Julcsi, pedig hosszú napok után érezte magát először nyugodtnak. Úgy érezte, hogy visszanyerte teljesen az asszony bizalmát. Haját húzva irányította, aztán hanyatt lökte, és belevágta a lónak is büszkeségére váló dákót. Kao Jing pedig sírt a gyönyörtől.

- Nem, érted, nem engedlek bántani – nyöszörögte, és végre ismét elélvezett. Az utóbbi tíz napban öt lánnyal és három férfival is hált, de egyikük sem tudta úgy felizgatni, mint Julcsi. A lányi pedig elcsodálkozott saját magán, hogy milyen boldogság érzettel tölti el a szívét a nagynéni kielégültsége.

Éjjel ébredt fel. A nagynéni egyenletesen szuszogott mellette. Julcsi gondolatai haza szálltak. Vajon mi lehet az anyjával? És Péter? Biztosan elválltak. Már évek óta nem gondolt a férfira, de most dühösen szorult ökölbe a keze. Ha ő nincs, most ő valami hozzávaló fiúval járna, és nem kéne a gyereke életéért reszketnie.

Aztán Fernandó jutott az eszébe. Hogy szerette széles tenyerét, ahogy szeretkezés közben a hátát simogatta. A szája íze olyan volt, mint az érett őszibarack. Abban reménykedett, hogy elviszi innen, ebből a pokolból, de hiába. Kicsik voltak ahhoz, hogy innen elmehessenek. Aztán a mellette alvó asszonyra nézett, és elhatározta, hogy amennyire csak lehet, kihasználja, hogy elszökhessen innen a gyerekével. Igen, Julcsi úgy érezte, hogy tartozik annyival Fernandónak, hogy kimenekíti innen a gyermekét, és ennek eléréséhez semmilyen eszköztől nem riadt vissza.