Ötvennyolcadik
fejezet
Reggel arra
ébredt, hogy a nagynéni még mindig mellette alszik. Attól félt, hogy elrontja
az újabb esélyeit, ha itt találják mellette, így óvatosan ébresztgetni kezdte. Az
asszony kéjesen nyújtózott egyet, aztán kinyitotta a szemét.
- Mi van
lányom? – kérdezte Julcsit.
- Itt aludtál
nálam. Nem kéne menned?
- Hány óra? –
nézett körül az asszony.
- Hat.
- Akkor még
van egy kis időnk – takarta ki meztelen testét Kao Jing, ezzel felkínálva magát Julcsinak. Ő
pedig elnézte az asszony meztelen testét. Bőre még mindig bársonyos volt,
mellei alig ereszkedtek meg. Fekete hajában még csak pár ősz hajszál vegyült.
Elképzelte, hogyha a sors nem bánik vele ilyen mostohán, most milyen boldoggá
tudna tenni egy férfit. Szült volna neki két, három gyermeket, akiket szépen
felneveltek volna, és boldogan éldegélnének. Ő is ilyen életre vágyott. Ettől
elszomorodott, és sírhatnékja támadt. Hogy ne lássa a másik a könnyeit,
behajolt a szétnyíló lábak közé, és nyalni kezdett. Halk, kéjes nyögdécselések
volta a válasz. Egyik ujját bedugta az asszony fenekébe, szájával, pedig
rátapadt a duzzadt csiklóra. A nagynéni hamarosan fetrengeni kezdett a
gyönyörtől, aztán pihegve elnyúlt. Julcsi a hasára tette a fejét, és rájött,
hogy iszonyatosan felizgul a nagynénivel eltöltött percek alatt, csak eddig ezt
a vágyát Fernandó mindig kielégítette. Ismét
sírhatnékja támadt.
A nagynéni
végül feltápászkodott, magára vette a köntösét és az ágyhoz lépett.
- Köszönöm
kicsim – simogatta meg Julcsi arcát, aztán kilibbent az ajtón. Julcsi végre
elengedhette magát. Hasra feküdt, és rázta a fájdalmas, kiapadhatatlan zokogás,
aztán nagy nehezen elaludt.
Kilenckor
ébresztette a régi szolgája.
- Kisasszony,
kisasszony, itt a masszőr.
- Örülök
magának – mosolygott rá a lány, nem tudhatta, hogy a kínai mennyire örült neki.
Mióta elrendelték Julcsi mellől, az utcán volt kénytelen kóborolni. Ez volt a
büntetése, hogy nem vette észre az összeesküvést.
Julcsi
jóízűen reggelizett, aztán átment a másik szobába, és felfeküdt a
masszázságyra. Hamarosan megérezte magán az ismerős kezet. Jól végiggyúrta a
hátát, aztán, megszólat:
-Kérem,
forduljon meg – Julcsi megtette, és rámosolygott az alacsony, spanyol férfira.
- Szegénykém,
maga sírt éjjel, ugye? – Julcsi bólintott. A férfi, pedig kezelésbe vette az
arcát. Kenőccsel bekente, majd óvatosan masszírozni kezdte a szeme körül.
Julcsinak nagyon jól esett. Aztán jött a két karja, lába, majd az erotikus
masszázs. Ehhez nagyon értett a férfi. Julcsi kéjesen nyögdécselt, egyre jobban
felizgulva. A férfi akkor hagyta abba, amikor épp átcsapott volna a feje felett
a kéj, ezzel fenntartva vágyát.
- A
kenőcsöket, és ajzószereket itt hagytam az asztalon – mondta a férfi, miközben
pakolt. – A vendége egy óra múlva jön, mert csak
délelőtt ér rá – közölte, és kisietett.
Julcsi bement
a hálószobába, és rikító keleti köntöst vett föl. Még a nagynénitől kapta. Az
inas pezsgőt hozott, és kiment. Egy óra múlva kopogtak. Az inas egy magas,
karcsú fiatalemberrel jött be. Nem lehetett harmincnál több. Julcsinak azonnal
megtetszett. Felállt, és elé sietett.
- Jó napot
barátom! – fogta meg a kezét – A nevem, Jul Csi – mosolygott rá a
legcsábosabb mosolyával. Elhatározta magában, hogy tényleg kitesz magáért, azt
akarta, hogy még élhessen.
- Engem Julionak hívnak – mosolygott a férfi, Julcsinak, pedig
egyre jobban tetszett.
- Intézzük el
a piszkos anyagiakat – mondta a lány, - hogy ne zavarjon minket semmi. Julio benyúlt a zsebébe, és előhúzta a nyugtát, amit a
földszinten adtak, amikor fizetett. A lány bólintott, és hozzásimult a
férfihoz. Az a laza köntös alá nyúlt, és gyöngéden megfogta Julcsi mellét,
közben szeme végigjárt a szobán. Meglátta a kamerát, ami a szekrény fölé volt
szerelve, aztán Julcsi füléhez hajolt, és mintha csak megcsókolta volna,
belesúgta:
- Majd
olvassa el – Julcsi érezte, ahogy valamit belecsúsztattak a zsebébe, aztán a
férfi kioldotta a köntöse övét, és lecsúsztatta róla a ruhadarabot.
- Gyönyörű,
maga káprázatosan gyönyörű – mondta, majd a karjába kapta a zavartan nevetőlányt,
és az ágyhoz vitte. Lefektette, és gyorsan maga is vetkőzni kezdett. Előtűnt
széles mellkasa, erős csípője. Majd a gatya alól merev szerszáma. Julcsi
felnyögött az izgalomtól. Méretes darab volt. Julio
az ágy szélére vonta a lányt, nyakába vette a lábait, és nyalni kezdte a remegő
barlang száját. Julcsi teljesen megfeledkezve magáról, élvezte a mozdulatokat.
Aztán a férfi lejjebb eresztette, és beleigazította hatalmas dákóját. Lassan,
óvatosan nyomult előre, pedig Julcsi mohón kívánta. Mikor tövig merült benne,
akkor kezdte elengedni magát a férfi is. Lihegve, nagyokat lökve rohant a csúcs
felé. Egyszerre élveztek el, aztán Julio Julcsi mellé
rogyott, és elaludt. Julcsi betakarta, aztán remegő lábakkal felkelt, és
felvette a köntösét. Kiment a fürdőbe és elővette a zsebében lévő cédulát.
„Rendőr tiszt
vagyok. Azért jöttem, hogy felderítsem az itt elkövetett gyilkosságokat. Ön
nagy veszélyben forog, magát is ki akarom szabadítani. Kérem, segítsen a
nyomozásban.”
Julcsi nézte a papírt, és azon törte a fejét,
hogy mit tegyen. Aztán összetépte, és lehúzta a WC-n. Kiment, és a férfi mellé
bújt, aki ébredezett.
- Hogyan? –
kérdezte a férfit.
- Hátulról? –
mondta az, és Julcsi azt hitte, hogy félreértette. Minden esetre feltérdelt, a
férfi, pedig megint nagyon gyöngéden belé vezette a szerszámát, aztán a lány
hátára dőlt, így szája annak füléhez került. Mintha csak szerelmes szavakat
suttogna, mondani kezdte.
- Holnap is jövök.
Akkor jöjjön ki velem a fürdőbe. Zuhanyozni fogunk.
Julcsi
felnevetett az egyszerű megoldáson. A férfi kifigyelte, hogy a fürdőbe ment ki
elolvasni a levelet, így ott valószínűleg nincs kamera. A szobában is csak
azért volt, mert az aktusokat felvették, és eladták pornónak.
Az ajzó krém
megtette a hatását. Julcsi hatalmasat élvezett. Vonaglását látva, Julio is ismét elélvezett. Lehúzta az óvszert, és az ágy
alatt álló edénykébe dobta, aztán még pár percig ölelkeztek, majd a férfi
felállt, és öltözni kezdett.
- Ügyes vagy -
simogatta meg a lány arcát, és Julcsi tudta, hogy nem csak a szexre érti a férfi.
Aztán felvette a zakóját is Julio és kisietett.
Julcsi megelégedetten nézett utána, és alig merte elhinni, hogy itt van talán a
szabadulás lehetősége.