Ötvenkilencedik fejezet

Éjjel, csak hánykolódott. Az anyja arcát látta, meg azokat a boldog napokat, amikor még élt az apja. Aztán Fernandó rémlett föl, és arra ébredt, hogy sír. Nem hitte, hogy még egyszer szeretni fog ennyire. Szerencsére a nagynéni ezen az éjszakán, nem mert átjönni, nehogy beárulják a dagadtnál. Jól kisírta magát, aztán már nem tudott elaludni. Izgatottan várta a következő nap eseményeit.

Az inas nyolckor ment be hozzá. Kiadós reggelit vitt be neki, Julcsi, pedig jóízűen esett neki. Aztán elnyúlt a forró fürdőben, és ott végre aludt egy órácskát nyugodtan. A masszőr alapos munkát végzett, aztán mindenki otthagyta, ő, pedig izgatottan leült a fogadó foteljába. Julio 11 felé érkezett meg. Szélesen mosolygott, és kedvesen szájon csókolta a lányt.

- Van kedve magácskának ma valami extrához?

- Természetesen – mosolygott vissza a lány. A férfi kézen fogta, és a fürdőszobába húzta. Alaposan körülnézett, még a tartályt is megvizsgálta, aztán egy diktafont vett elő a zsebéből, bekapcsolta, majd a mosdó szélére tette. Julcsi leült a WC-re, ő, pedig a kád szélére.

- Most, pedig, kérem, mondja el, hogy mi történt azon a napon, amikor meghalt Fernandó.

Julcsi könnyei megeredtek, és a hetek óta benne élő feszültséggel együtt folyt belőle a szó. A férfinak csak néha kellett belekérdeznie. Nagyon figyelt a lányra. Zsebéből néha jegyzetfüzetet vett elő, és pár dolgot, főleg neveket jegyzett bele. Amikor Julcsi befejezte a mészárlás történetét, a férfi megfordította a kazettát és kedves mosollyal fordult hozzá:

- Most meséljen magáról. – Julcsi pedig töviről hegyire mindent elmesélt, attól kezdve, hogy a mostoha apja macerálni kezdte. A férfi csendes fájdalommal a szemében nézte. Mikor végül befejezték, elővett egy másik kazettát, és kicserélte a magnóban lévővel, majd azt a zakója bélésébe csúsztatta.

- Elindítom a nyomozást, de magának még itt kell maradnia. Segítenie kell, hogy lebuktassunk mindenkit. – Julcsi boldogan bólintott, és nem tudta felfogni, hogy mekkora veszély is fenyegeti.

- Most mi legyen? – kérdezte Julcsi. A férfi elmosolyodott, és odasúgta a lánynak.

- Gyerünk a zuhany alá. – Azzal ismét bekapcsolta a magnót. Ledobálták a ruháikat, aztán megnyitották a csapot, és nevetve léptek be a zuhany alá. Julio keze egyből Julcsi lábai közé szaladtak. Nem lehetett megállapítani, hogy a vágytól, vagy a víztől csúszott annyira az öle, de a férfi örömmel becézgette, aztán felemelve a lányt, magáévá tette. Julcsi hangosan sikongott, már csak a magnó kedvéért is.

Aztán felkapta a férfi, és amúgy vizesen kivitte az ágyra. Julcsi borzongott, de ettől mellbimbói még jobban az égnek meredtek. A férfi bekapta a baloldalit, és erősen szopni kezdte. Julcsi agyán átfutott, hogy vajon milyen lesz majd a gyerekét szoptatni, de hamarosan átadta magát a gyönyörnek. Lábait az ég felé emelve, teljesen kitárulkozott a férfinek, az pedig élvezettel vette birtokba.

Még aludtak, amikor az inas bejött. Julcsi hanyatt feküdt, Julio pedig szétvetett lábakkal aludt rajta. Az inas megérintette könnyedén a vállát.

- Uram, uram! Azt mondta, hogy kettőkor ébresszem fel. – A férfi megmozdult, és álmos szemmel fordult vissza.

- Igen, már annyi van?

- Pontosan három óra lesz két perc múlva.

- Ó, remek – ült fel a férfi, és megsimogatta Julcsi állát. – Kérem, hozza ki a ruháimat a fürdőből.

Az inas elindult.

- Meg a diktafont is – kiáltott utána a férfi. – Ha Jul Csi kisasszony megengedi, akkor magammal vinném a fürdőbeli hancúrozásunk anyagát.- Julcsi, pedig boldogan bólintott és elgondolkodott azon, hogy milyen ügyes is a férfi. Így meg lett magyarázva a diktafon. Elismerően kacsintott Julio felé. Ő pedig gyorsan felöltözött.

- Holnap is jövök – fordult kimért modorral a lány felé. – Jó lenne, ha addig beszerezne pár üvegcse, finom olajat, és átmasszírozná a testemet. Itt – ott fájnak az izületeim.

- Örömmel teszek eleget a kérésének – állt föl Julcsi, és belebújt a köntösébe, amit az inas vitt oda neki.

A férfi búcsúcsókot nyomott az arcára, és elsietett.

- Rendkívüli férfi – mondta az inas.

- Valóban – bólintott Julcsi – és rendkívüli szerető.

Julio simán kijutott a házból, bevágta magát a kocsijába, és a kapitányság helyett haza hajtott. Egy kis házat bérelt Madrid kertvárosában. A pincébe sietett, ahol egy kis technikai labort rendezett be. A zakója béléséből előkotorta a kazettát, majd a hifi-torony egyik magnójába tette. Bekapcsolta a számítógépet, és nekiállt jegyzőkönyvezni Julcsi vallomását. Csörgött a telefon.

- Halló, itt Julio Iglesias.

- Melyik, az énekes? – hallatszott egy vidám, rekedtes férfi hang.

- Nem, majd a focista – ütött meg bosszús hangot Julio. – Mi van Enrique?

- Na, mire jutottál a kurvával?

- Ne bántsd szegényt, nem semmi, amin keresztül ment.

- Milyen nemzetiségű? Litván, vagy orosz?

- Egyik sem. Magyar.

- Magyar? Azokat nem szokták eladni!

- Egy táncos kapta el még a bécsi bandából. Utána kéne nézni az anyjának, megtennéd?

- Persze, mond az adatokat – Julio lediktálta az adatokat.

- Kéne szólni a városi kapitánynak is.

- Ne, ne, Enrique. Ha jól értettem, vastagon benne van.

- Ki, a nagyfőnök?

- Igen.

- Ezért a sok felderítetlen ügy – szomorodott el Enrique hangja. – Te, nem kéne mégis kihozni onnan azt a lányt?

- Ahogy lehet, kihozom. Te, tudod mi van?

- Mi?

- Azt hiszem, szerelmes vagyok belé.

- Te ütődött vagy – nevetett Enrique, és letette a telefont.