Hatodik fejezet

Zokogva vetettem magamat Alain karjaiba. Ő csak simogatta nyugtatólag a hátamat, nem szólt, engedte, hogy könnyeim áradata megkönnyebbülést hozzon. Aztán, mikor már kicsit csillapodtam, megkérdeztem.

- Mit keresel Te itt. Nem szabadott volna eljönnöd.

- Sarah Bernard mondta, hogy a férjed mire használt. Tudtam, hogy kiborulsz, és azt mondta, nyugodtan jöhetek.

- Ki engedett be?

- Kitty. Nagyon helyes lány. Adtam neki egy ötöst. Elmenjek? – nézett végül rám kérdően.

- Nem, nem – ijedtem meg, és ismét erős, óvó karjába bújtam. Megcsókolt, aztán a könnyeket is lecsókolta az arcomról, aztán Lionel Say érintését a mellemről, végül a férjem nyelvének égető érzését a puncimról. Hosszan, édesen, izgatóan és egyben megnyugtatón nyalt, majd mikor már nyögdécselni kezdtem, lábam közé térdelt, és belém hatolt. Éreztem, hogy hüvelyem vitustáncot jár az orgazmustól, ő pedig egyre jobban bevadulva kergetett a kishalál felé. Mikor kinyitottam a szememet, oldalra feküdt, úgy, hogy közben bennem maradt. Arcomat cirógatta, és időnként lökött egyet, ezzel fenntartva mindkettőnk izgalmát. Azon gondolkodtam, hogy végül is, most is azt csinálom, mint Lionel Sayvel, a férjem kérésére szerelmeskedem valakivel, de mennyivel másabb is ez, mint az esti. Alain az első pillanattól tetszik nekem, sőt, azóta, hogy rám nyitott akkor, régen a fürdőben. Furcsán, szinte expresszvonat szerűen tört rám a felismerés. Szerelmes vagyok ebbe a fess, gyöngéd, szenvedélyes fiatalemberbe.

- Szeretlek! – mondtam ki hangosan. Alain felkapta a fejét. – Igen, szeretlek Alain! – mondtam.

- Én is Téged – mondta, és mosolyogva egy hosszút lökött rajtam. Meg akartam csókolni, de arca túl messze volt. Kihúzta hát magát, és mellém feküdve, vadul, szenvedélyesen csókolni kezdett. Finoman simogatott közben, aztán kissé elfordított, és hátulról ismét belém hatolt. Ahogy bírtam, hanyatt feküdtem, mire ő lábaimat combjára emelte, majd hosszan, édesen dugni kezdett. Hamar ismét a csúcs felé szaladtam. Egyre hevesebbek lettünk, már az én csípőm is mozgott. Alain egyre nagyobbakat lökött. Lent már mindenem zsibongott, majd egy hatalmasat élveztem, aztán ő is. Úgy maradtam, hanyatt dőlve, lábaim a combján, fél merev pénisze, pedig bennem. Így ért utol minket a hajnal. Boldog szerelemben.

- Asszonyom, asszonyom – rázta Kitty a vállamat. – Az úrnak el kénbe mennie, mielőtt a tejes megjön.

- Köszönöm, hogy szóltál – fogtam meg a lány kezét, - és köszönöm, hogy beengedted az urat.

- Örömmel tettem. Maga is visszaadta nekem az én Pierremet. Mióta tiltott gyümölcs lettem, úgy jár utánam, mint egy pincsikutya, eszibe sem jut más nő.

Nevettünk, aztán Kitty diszkréten kiment, én meg ébresztgetni kezdtem Alaint.

- Drága, menned kell – nyűgösen nézett rám, aztán elöntötte arcát a szerelmes fiatalemberek mosolya. Megcsókolt, majd a komódon lévő órára nézett. Fél öt volt.

- Ötkor jön a tejes – mondtam.

- Akkor jó – nevetett, és ismét lábaim közé térdelt. Csodáltam szexuális étvágyát. A nyakamat kezdte el csókolni, közben szemérmemen éreztem, ahogyan egyre jobban megmerevedik férfiassága, végül, szinte magától csúszott belém. Alain mosolyogva nézett rám, ahogy mozgott bennem.

- Jó, Kincsecske? Jó? – simogatott bársonyos hangja is.

- Igen – rebegtem reszketve a gyönyörtől, és abban a pillanatban nagyon akartam azt a gyereket. Elöntött a szégyen, hogy ismét férjem akaratának engedelmeskedem, de aztán már nem érdekelt csak az, hogy gyönyört adjak és kapjak. Levegő után kapkodva élveztem el, teljesen egyszerre Alainnal. Mellém hengeredett, csendesen simogatva, aztán az óra sürgető ketyegése szétválasztott minket. Megcsókolva vállamat mondta:

- Mennem kell. Ma éjjel, sajnos szolgálatban vagyok, de holnap nem. Jöhetek?

Elgondolkodtam. Ez már túl veszélyes játék volt, de nagyon tetszett. Végül is egye meg André, amit főzött.

- Várni foglak, Kitty majd beenged. Remélem, a férjem nem akar majd velem hálni.

- Akkor is, legalább egész éjjel érezni fogom az illatodat – mondta, és a csizmáját kezdte el húzni, fél lábon állva. Közben, nagy, kék szemeit rám meresztette, szerelmesen.

- Olyan vagy, mint egy kamasz – nevettem, és nagyon jól esett a vallomás.

- Mióta Veled lehetek, annak is érzem magam – lépett oda hozzám, és lehajolva megcsókolt

Kopogtak, Kitty lépett be. Alain felvette a zubbonyát is, és szó nélkül utána eredt. A lepedőt magam köré kerítve néztem utánuk az ablakon. Kitty a hátsó kapun engedte ki kedvesemet. Épp idejében, mert két perc múlva befutott a tejes.

Fáradtan ültem a reggeliző asztalnál. Mosolyogtam magamon, vajon hány reggelt fogok még így eltölteni. Nem is vettem észre, hogy André milyen csendes. Végül a nevelőnő kivitte a lányokat, és a cselédek elkezdték leszedni az asztalt. André megfordult a székével, és visszaszólt:

- Asszonyom, várom negyed óra múlva a könyvtárban – hangja sértett és parancsoló volt. Tudtam, hogy rájött, hogy Alain itt töltötte az éjszakát. Kérdően néztem Kittyre, de ő csak a vállát húzogatta. Félve álltam fel az asztal mellől, nem tudtam még, hogyan fogok kimászni ebből a csávából. Kimentem a kertbe kicsit sétálni, hogy gondolataimat rendezzem. Csodálatos idő volt. A tegnapi eső után hétágra sütött a nap. Minden üde zöld volt, csak a lelkemben dúlt háború. Végül nagy levegőt vettem, és beléptem a francia ablakon át a könyvtárba. André azonnal nekem esett. Elkapta a karomat, vasmarokkal szorítva, és a foga között sziszegve mondta:

- Ideengedte! Ide merészelte engedni!

Elhatároztam, visszatámadok.

- Maga akarta, hogy szeretőm legyen! Most viselje a következményeit – sziszegtem én is a fogam között.

- Túl sokat enged meg magának – lökött rajtam egyet. Elborult szemmel néztem rá, aztán kitört rajtam az évek óta visszafojtott indulat.

- Én engedek meg magamnak sokat? Bezzed, mikor ön árusít ki az ügyfeleinek, ilyen Lionel Say féléknek, akkor mindegy, hogy mit csinálok a földszinti budoárban, csak az üzlet menjen. Már egész Párizs ismeri a nyelvtechnikámat. Aki még nem részesült benne, az vágyakozik utána – toppantottam lábammal, és leültem az ablak mellett nagy fotelba. Tudtam, itt nem fér hozzám André. Ő csak bámult egy darabig, aztán a pohárszékhez gurult, és töltött magának egy nagy pohár konyakot.

- Minden éjjel fogadni óhajtja? – kérdezte szelíden. Tudtam, hogy nem csak csatát, de háborút is nyertem, így felvettem engedékeny mosolyomat, és kicsit sajnálva őt szólaltam meg:

- Természetesen nem. A pásztoróráimat ezután is főleg a lakásban óhajtom tartani, de mivel sűrűn van szolgálatban, ritkán tudunk ott lenni, ön, pedig hamar akar eredményt. Engedékenynek kell lennie.

- Jó, heti két alkalmat megengedek, de teljes diszkréció mellett – húzott nagyot a konyakból.

- Honnan tudta meg? – kérdeztem félve.

- Pierre mondta reggel, mikor öltöztetett.

Felálltam, és töltöttem magamnak egy pohárka cherrit, közben elhatároztam, hogy Kittyn keresztül fogok bosszút állni a kotnyeles inason.

A délelőtt következő része csendesen telt el. Felolvastam Andrénak, aztán, mikor eluntuk, kitoltam a kertbe. Társalgásunk visszatért a régi kerékvágásba, irodalomról, színházról beszélgettünk. André elmondta, hogy a nyarat egy németországi fürdőhelyen, Báden Bádenben akarja tölteni. Örültem neki. Az ő fájós izületeinek jót tesz majd, a környék pedig szép, majd mi a lányokkal kirándulgatunk. Egynek nem örültem, az alatt a három hónap alatt nem fogom látni Alaint.

- Egyébként, ha Ön addig nem esik teherbe, akkor itthon marad – jelentette ki kategórikusan. Elnevettem magamat.

- Már megint parancsolgat – kacagtam – Engedje már, hogy ezt úgy intézzem, ahogyan én látom jónak.

André hátrafordult a kocsiban, és alaposan végigmért.

- Azért, arról ne feledkezzen meg Drágám, hogy Maga még az én feleségem.

- Nem, Drága, nem feledkezem meg – komolyodtam meg, és szájon csókoltam.

Aztán a kerti padhoz toltam, és csak süttettük az arcunkat a nappal.

Az ebédet jelentő gongra tértünk magunkhoz. Az ebédlőben már ott ugrándozott a két lányunk. A nevelőnő nem bírt velük a gyönyörű napsütésben. André elővette hát a zord apai szigort, és rájuk szólt:

- Az ebédlőben nem ugrálunk, kisasszonyok. Kézmosás, asztalhoz ülés.

A két lány katonásan kihúzta magát, és boldog mosollyal a szájuk szélén masíroztak ki a kézmosóhoz. Szerettem, ahogy a lányokkal bánt. Teljesen elfogadta őket gyermekeik ként. Vajon, ez az állapot nem fog megváltozni, ha megszülöm neki a fiút. Ugyan a lányok be lettek biztosítva egy-egy szép kis vagyonnal, amit a huszonegyedik születésnapjukon fognak majd megkapni, így nem lesznek rákényszerülve, hogy úgy menjenek férjhez, mint én, de a pénz mégsem kárpótolja a szeretetet. Az ebéd közepé Pierre lépett be egy vizitkártyával az ezüsttálcán. André elvette, és elolvasta.

- Shara Bernard jelentkezett be önnél délután ötre. Remélem, nem fog idejárni minden nap ez az énekes matróna – zsörtölődött.

- Nem, nem. Majd máshol találkozok vele.

- Nem örülök, hogy egy ilyen közönséges nőszeméllyel mutatkozik együtt.

- Shara most nagyon felkapott. Sikk vele érintkezni. De, ha nem óhajtja…

- De, tegyen belátása szerint. Úgy is azt csinál, amit akar.

Elkönyveltem hát egy újabb diadalt.

- Mit csinál ebéd után?

- Önnek vannak tervei? – kérdeztem vissza kedvesen.

- Ha önnek dolga van, akkor a klubban töltöm a délutánt, hátha most gyémántot nyerek Magának.

- Vagy a smaragdjaimat is eljátssza – nevettem.

- Nem, nem azok az önöké. Nem venném vissza, még ha a dél-francia befektetéseim nem is sikerülnek – mosolygott rám, pedig ha tudta volna, hogy soha többé nem akarom viselni azokat az ékszereket, másképp állt volna az ügyhöz.

- Arra gondoltam, hogy olyan gyönyörű idő van, mit szólna a ismét a Boi de boulogneban sétálnánk egyet? A lányok is kicsit szabadabban lehetnének.

- Akkor egyezzünk meg abban, hogy négyig ott leszünk, akkor Maga haza jön a lányokkal, én meg megyek a klubba.

- Jó – mondtam, és örültem, hogy kedvesem nem egész délután kártyázik megint. Mindig féltem, hogy veszít. A családom is azért került a tönk szélére, mert a nagyapám eljátszotta a vagyonunkat.

A Boaban csodálatos volt. Mikor megérkeztünk, beültünk az egyik kisvendéglőbe. A lányok málnaszörpöt szürcsöltek, és cherit ittam, André pedig valami újfajta, erős italt. Sok alkoholt ivott, bár részegnek sosem láttam. Enyhítették az erős italok a fájdalmait. Aztán átsétáltunk a vurslihoz. A lányok, és a nevelőnő felültek a körhintára. Nagyokat sikongva élvezték a pörgést.

- Remélem, nem hányják ki az ebédet. Nincs kedvem hazamenni – zsörtölődött André.

- Hoztam rájuk pótruhácskát – nyugtattam meg.

- Maga, mindenre gondol – tette kezét az enyémre. Éreztem, teljesen megnyugodott már irányomban.

A hintáról a lányok mosolyogva kerültek elő, csak a nevelőnő volt kissé zöld. Együtt sétáltunk tovább. A lányok megint fagylaltot akartak. Vettem most mindenkinek André is élvezettel ette.

- Csak nem kívánós máris? – kérdezte huncutul tőlem.

- Nem, nem - nevettem, és kíváncsi lettem volna, hogy van – e már bennem egy új élet.

A tavasz tombolt. Mindenütt virágoztak a fák, csicseregtek a madarak. Utunkat az újonnan nyílt állatpark felé vettük. A legtöbb állat a franciaországi példányokból került ki, de volt pár egzotikus állat is. Megnéztük a pávákat, az őzeket, amik riadtan futottak, ha új vendég lépett a karámjuk elé, és végül az oroszlánokat, ahogy lustán heverésztek a kőből összerakott barlangjuk előtt. Volt két kicsi is. A két hím, és öt nőstény félig aludtak, miközben a két kicsi szertelenül ugrándozott. André mesélni kezdte, hogy amikor ő Afrikában részt vett egy szafarin, számolatlnul lőtték ezeket a bestiákat. Chaterine először csak nézte őket, aztán megszólalt:

- A kicsiket is?

- Nem, őket nem, csak a nagy sörényeseket – mondta csendesebben André. Midig elfelejti, hogy a gyerekek előtt másképp kell beszélni. Nekik még érzékeny lelkük van.

- Akkor megölted az apukákat – görbült le kicsiny lányom szája. Kíváncsi voltam, ebből hogyan mászik ki André.

- Nem, csak olyan sörényeseket lőttünk le, akiknek nem volt családja.

- De, lehetett volna – kezdett bepárásodni a két kis szemecske. Az egyik hím oroszlán, lassan feltápászkodott, nyújtózkodott egyet, akár egy macska, és elkezdett ordítani. Chaterina ijedten ugrott el a kerítés mellől. Ijedtében levegőt sem kapott pár pillanatig. Valóban félelmetes látványt nyújtott az ordító hím. Végül kislányom rájött, hogy nem jöhet ki onnan, és kis állacskáját felvetve fordult a férjem felé.

- Máskor is lelőheted őket – közölte, és tovább indult. Mi nevettünk, André megmenekült a további családirtási vádak alól.

Az egész séta alatt arra voltam kíváncsi, hogy Sarah Bernard mit is akar. Félnégy után a bejárat felé kezdtem el terelgetni a kis csoportot. A nevelőnő még maradt volna, mert otthon kevésbé bírt csintalan csemetéimmel, de mennünk kellett. Egy kocsiba ültünk mindannyian, Andrét kitettük a klubnál, mi pedig hazatértünk. A nevelőnő felvitte a gyerekeket a gyerekszobába, én pedig kicsit felfrissítettem a toalettemet, aztán lementem a fogadószobába. Sarah már ott ült. Úgy üdvözöltük egymást, mint két régi barátnő.

- Mit szólt az ajándékomhoz? – kérdezte huncutul. Kissé teltkarcsú derekát, hosszanti csíkos, vékony selyemruha ölelte át.

- Élvezetes éjszakám volt Maga miatt – nevettem. – Mit kér? Teát, vagy kávét?

- Nem is tudom, fáradt vagyok. A délelőtti énekórám nagyon kimerített.

- Rám is rám fér a kávé az ajándéka után – nevettem. Kávéztunk hát.

- Szóval, milyen volt Alain?

- Csúcsformában volt – mondtam, - bár majdnem bajom lett belőle.

- De, miért?

- Kitty udvarlója beárult Andrénál.

- Rúgassa ki – méltatlankodott Shara.

- Jobbat találtam ki. Ki nem rúghatom, mert André kedvence, de bosszút állok Kittyn keresztül.

- Erre kíváncsi vagyok, hivassuk be – lelkendezett barátnőm. Csengettem hát, és beküldettem Kittyt. Szegénykém szeme ki volt teljesen sírva.

- Miért sírtál? – kérdeztem hátulról jőve.

- Gyűlölöm, az a szemét elárulta magát? Asszonyom, meg azt hitte, én voltam – tört ki zokogásban.

- Nem, Kitty, nem hittem, hogy direkt volt, de el is szólhattad volna magadat – mondtam megnyugtatólag, egyébként, tényleg ez volt a véleményem róla.

- Én tudom tartani a számat! Belőlem ám nem szed ki semmit az úr.

- Rendes lány vagy Kitty – szólalt most meg Shara is.

- Nem akarsz bosszút állni értem?

- De, igen, de én ezzel a szemét spiclivel, többé nem állok szóba - hüppögte.

- Pedig nagyon jó ötletem támadt – kuncogott Shara a saját ötletén. Mind a ketten érdeklődve fordultunk felé. Bólintott, miután elkönyvelete, hogy érdeklődünk az ötlete iránt, aztán belekezdet…

Folytatása következik

Vissza a főoldalra