Fehér galamb!

Fel, fel rebbennek a madarak,
Fehér szárnyukon ragyog a Nap.

Áll a riadt fiú a háznál,
Kihalt az utca, senki sem jár.
A feszültség úszik a téren,
„Vajon meddig szabad még élnem?

A kedvest látom-e még otthon?
Öleli-e anyámat még karom?
Fáj-e a halál, vagy csak szédít?
S aki szemben áll, fél-e így?

Nem érdekel már, hogy szerb vagyok,
Aludni, enni, élni akarok!
Ember helyett állattá lettem,
Apákat és anyákat öltem!”

Kavics pattan az utca kövén,
Egy gránát robban a ház tövén!
Ugrik a fiú, a karja lendül,
De már késő, és lassan elterül!

Fel, fel rebbennek a madarak,
Szárnyuk alatt a halál arat.

Vissza az 5 vershez