Tavaszi hév

Tavaszi hév, mely mindig úgy elragad

Búsan veszem sorra múlt szerelmeim,

Emlékek sora, mely nékem megmaradt,

Érzésem könnybe lábasztja szemeim.

Te, kivel első csókom oly édes volt,

És az ég a Földre recsegve szakadt,

Fejed már másik nő vállára hajtod,

Az ő csókja festi ki az arcodat.

És ott van a kamasz rajongás tárgya,

Alain Delon bársonyos, bús képe,

Mely kiált, hogy könnyesen őt imádja

A ragyogásra vágyó emberlánya.

Majd ti jöttök, egymás utáni arcok,

Kikkel színházba, moziba jártam én,

És a sötétben meg, megcsókoltatok,

Amitől akkor nagyon boldog voltam én.

És végül itt vagy te, akivel testem,

Először elnyújtózott egy hűs ágyon.

Melletted boldogan asszonnyá lettem,

Mind ketten túl léptünk ezen az álmon.

Eltűnt kedveseim köszönöm szépen,

Hogy megtanítottatok mindent nekem,

Az egész életemet csendben, szépen

A kiválasztott férfival leélnem.