Nézlek

Mellettem alszol az ágyban, és én nézlek,

Soha sem láttalak még ennyire szépnek,

Gondjaid ráncait az álom kisimítja,

Puha melegséged az ujjaimat hívja.

Hozzád érnék, de félek, hogy a varázslat,

Széttörik, és megzavarom szép álmodat.

Hisz mosoly bujkál kedves szád szögletében,

Mellyel dicsérni szoktál oly szenvedéllyel.

Most érzem, hogy ölem mily forró a vágytól,

Szerelmem még ennyi év után is lángol.

Szemed kinyílik, mosolyod rám ragyog,

Átnyúlsz most hozzám, és az arcomat megfogod.

Ujjaid a számon matatnak oly lágyan,

Az egekig korbácsolódik fel a vágyam.

Hozzám bújsz, és először a szánk forr össze,

Majd testünk is, lelkünk is, tán mindörökre.

Aztán a kishalál után két karodban,

A boldogságtól pityergek oly boldogan.

Kezed a hátamat nyugtatón simogatja,

És én ismét ránézek az arcodra.

Két szemedből látom, hogy mennyire szeretsz,

Tétova pillanatomra csókkal felelsz,

Majd kezdjük elölről a hajnali táncot,

Beváltva ezzel a legszebb édes álmot.