Furcsa gondolatokban vesztem el ma reggel.
Zárt szemhéjam alatt vajon milyen képeket,
Agyam melyik zuga, hogyan, miért nézeget?
Miért érzem testemmel úgy a nyár melegét,
Forró sirokkóként fújja rám leheletét,
Miért sírom vissza a zord, hideg téli estét?
Miért nem látom most jó halottaim arcát?
Nem hallom ködbevesző kellemes, bús hangját?
Miért takar be mindent a feledés hűs fátyla?
Miért lesz a hiány a napok megszokása?
És Te itt mellettem, aki csendesen alszik,
Halk, egyenletes légzésed ide hallatszik,
Neked vajon még mennyi földi lét adatik?
És én vajon meddig láthatom a Napot?
Mikor nem számolhatom már meg a holnapot?
Megcsörrent a vekker, és elszállt a hangulat.