Lépj újra felém!

Lábaid nyomán a por szétlibben,

Én mindig csak arcodban hittem,

Hátadat fordítod most csak felém,

Teljesen elhagyott már a remény.

A kezed most jéghideg, nedves tó öle,

Szemeidnek homályos lett szikrázó tükre,

Magadba fordultál, én itt maradtam,

Veled kettesben, mégis egymagamban.

Megöl a sivárság, a deprimáltságod,

Jajdul a lelkem, és Feléd kiáltok:

Nyisd ki szíved, lépj újra felém,

Hogy a Nap süthessen szerelmünk egén.

/Budapest, 2005.01.18./