Kiáltás a Hargitáról!

Fent, a hegyen állok, és szétnézek a tájon.

Érzem, hogy kettészakadt egy szép magyar álom.

Az egyik fele az élők sorába taszít,

A másik fele örökre búsan elszakít.

Te, ki fegyvertelenül ott álltál a téren,

Hogy magyar szavad a zivatarban is éljen,

Mikor kiütött fél szemed véres gödrén át

Mindenkinél jobban láttad Isten országát.

A bocskoros paraszt csonttörő szerszáma

Nem ojtott lakatot csendesen vádló szádra,

Isten keze szállta meg szétzúzott kezedet,

És felemeltél hozzá egy eltaposott népet.

Fent a hegyen állok, és szétnézek a tájon,

És kiáltásom hallatszik a zengő hágón.

Isten! Veszélybe került a szép magyar írás,

Mert nem taníthat minket többet Sütő András.

/Budapest, 2006. október 7./