Fekete menyegző

Jó anyámnak kérésére vagyok itt,

Azt mondta, a házasság boldogít.

Fehér ruhát öltött rám, díszeset,

Mirtuszból font koszorút, ékeset.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Fehér ruha, piros rózsa, szép csokor,

A pap is már csak én felém szónokol.

Kérdés hallik, hangom úgy szól válaszul

Mintha ébrednék egy szép álomból.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Elhagyom a leánykori szép mesét,

Nekem adják bukott nők volt kedvesét.

Neki cím kell, családomnak pedig, pénz.

Nem tudhatod, e világon miért élsz!

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

A vőlegény kövér, idős, potrohos,

Az sem ritka, hogy egész nap másnapos.

Ha hozzám ér egész testem úgy sikolt,

Mint mikor a halál kaszája súrol.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Boldog násznép ehet, ihat, úgy vigad.

Táncolnak, míg a ház össze nem roskad.

Anyám biztat. „Lesz majd ékszer és bunda,

Nem szenvedsz hiányt semmiben, kis buta.”

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Jő a hajnal, megy a násznép már haza,

Rám köszöntött a rövid nászéjszaka.

Férjem részeg, dohányszagú és durva,

Fehér vérként reccsen rajtam a ruha.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Fájdalmammal nem törődik senki sem,

Fehér selymen piros vérem, elvesztem.

Leszakították a rózsát, most hervad,

Széttiporta egy lelketlen fenevad.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Nézze anyám, felvettem az új ruhám,

Akad hozzá ében színű szép topán.

Arcom festik ügyes kezű emberek,

Úgy dolgoznak, hogy mozdulni sem merek.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Ünnepségre megyek mostan kocsival,

Kéz a kézben táncoltam a halállal.

Szégyenfoltja lettem én a családnak,

Hiába is könyörögtek a papnak.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Mikor láttam piros vérem a ruhán,

Gyűlöletem úgy tört ki, mint hurrikán.

Felkaptam egy kést a szobaasztalról,

És férjem vére véremnek válaszolt.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

A tárgyaláson mindenki elitélt,

Nem értették meg a kétségbe esést.

Egy hajnalon a hóhér, pedig rám várt.

Egész éjjel ácsolták a bitófát.

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

Hattyúnyakam kettétörött, meghaltam,

Szép, fiatal életemet eldobtam.

Anyám, anyám miért tetted én velem,

Miért hagytad, hogy így legyen, Istenem!

Csengnek-bongnak a harangok, nékem szól,

Lelkem háborgására így válaszol.

És ha a temetőben sírom mellett

Látsz majd egy kicsiny fakeresztet,

Lelkem akkor megnyugszik talán,

Anyám megtört, rút testének oldalán.

Akkor majd hallgatnak a harangok is,

Talán majd csendben befogad a sír is.

(Budapest, 2008. 03. 11.)