|
|
|
|
|
|
|
|
|
 ár ha aztán bor: legyen bor, Hegyi bor, ne szilvalé! Még a vízből is csak az a jó, Mely hegyekbõl zúg elé! A lapályra béka menjen, Igya meg a bűzös tavát; Hegyre hág fel a szegszárdi, Onnan hozza tűzborát. |
 éla király idejében Még magyar volt a magyar; Most ezerfelé szakadva, Tudja isten mit akar! Még a bort sem issza most úgy, Mint az ősök idején; Sört iszik vagy kávélével Töltözik most ifjú, vén |
| int a legszebb kék leányszem, Mint a nyájas, őszi ég, A szegszárdi szőlőfürtnek Szeme olyan tiszta kék; S hogyha már szőlőkorában Ily varázsjátékot űz: Hogy ne volna hát borában Hogy ne volna égi tűz! |
 e borunkhoz hűk vagyunk mi, S hűk legyünk szegszárdiak! Míg fölöttünk e mosolygó Sorhegyek virítanak, Melyeket ha csúcsra szednénk, Égig érne Bartinánk S mi az égi csillagokkal Poharat koccintanánk. |
 öltsd pohárba, és csodát látsz! Színe mint a bikavér, S mégis a gyöngy, mely belőle Fölragyog, mint hó, fehér. És a tőke, melyen termett Nemde, oly zöld, mint a rét? Hol leled föl szebben együtt Szép hazánk háromszínét? |
 de hát, te bazsarózsa! Poharunkba, bikavér! Hadd igyuk az áldomást meg, Legelőbb is magadér! Jó barátért másod ízben, Szép leányért azután, Ki e háromért nem érez, Kutyafejű, vad pogány! |
 a sürűn tölt a szegszárdi, Hát ne bánja senki se! Mert hazája színeivel Honszerelmét szíjja be! Ha szegszárdi borral élne Minden ember, mint te s én; Nem rágódnék annyi hernyó Nemzetünk szent törzsökén. |
 most le, társak, a kalappal, Végre hagytuk a javát: Isten éltesse hazánkat A dicsõ magyar hazát, Melybe min gyűrűbe minden Hazafit befoglalunk, Folyjon érte, hogy ha vér kell! Mint foly érte itt borunk. |
|
|
olyjon a bor, folyjon a vér,