Az Omega összes kislemeze 1967-71
(1992 MEGA HCD 37661)
1. Nem új a nap
alatt semmi
2. Nem szeretlek
3. Nem
vagy szép
4. Megbántottál
5.
Azt mondta az
anyukám
6. Rózsafák
7.
Ismertem egy
lányt
8. Szeretnék
visszamenni hozzád
9. Halott
virágok
10. Nem tilthatom
meg
11. Volt egy
bohóc
12. Régi
csibészek
13. Naplemente
14.
Ballada a
fegyverkovács fiáról
15. Sötét a
város
16. Ülök a
hóban
17. Szomorú
történet
18. Hűtlen
barátok
19. Régvárt
kedvesem
20. 200 évvel az
utolsó háború után
Nem új a nap alatt semmi (Presser-S.Nagy)
Nem új a nap alatt semmi
már,
Az sem új, hogy két ember csókra vár.
Hisz ez nem volt tünet, mindig
volt szeretet,
Nem nagy felfedezés ez az egész.
Nem új a nap alatt semmi
sem,
Az sem új, hogy sétálunk csendesen,
Az is régi dolog, hogy a szívünk
dobog,
Nem nagy felfedezés ez az egész.
R.: Mégis oly szép, mégis oly jó
nekem,
Az, hogy te vagy, s boldogan élsz velem.
Nem új a nap alatt semmi
sem,
Az sem új, hogy szeretlek, kedvesen,
És hogy te is szeretsz, s másé
nem is lehetsz,
Nekünk felfedezés ez az egész.
R.
Ne faggass, veled vagyok, és
kész.
Ez nem elég?
Na jól van, te akartad, hát legyen!
Sokat
gondolkodtam,
Nem vagyunk egymáshoz valók.
Többé ne találkozzunk!
Neked
is jobb lesz.
R1.: Nem szeretlek, nem
szeretlek,
Elfeledlek, elfeledlek,
Egy különleges szép emlék leszel
nekem.
R2.: Nem szeretlek, nem
szeretlek,
Volt ilyen már, volt ilyen már,
Majd jön helyettem, aki téged
vár szívesen.
Jó volt veled, mégis
megyek,
Mert így tovább ez nem mehet.
Kérlek ne sírj, nincs más
nekem,
Mégsem neked nyújtom szívem.
Hagyj el te is, hagyj el ma
még!
Bárkit szeretsz, boldog lehetsz még.
R1.
Na látod? Ennyi az egész,
Nem
találtunk egymásra,
Most megtudtuk. Te akartad.
Hát most figyelj:
Többé
ne találkozzunk!
Neked is jobb lesz.
R1., R1.
Nem vagy szép
(Presser-Verebes-S.Nagy)
Nem vagy szép, de nekem vagy
ilyen.
Száz "nem"-mel felelsz, de nekem mind "igen".
Akárhogy gonoszkodsz,
bármily rossz lehetsz,
Túl jó vagy nekem, de erről nem tehetsz.
Én nem érzem azt, hogy reményem
nincsen,
Tudom, ha megcsókolsz, másképp lesz minden.
Legjobb lesz tehát,
ha nem ellenkezel,
Beletörődsz, hogy csak enyém leszel.
Bízom benned, ne élj vissza
ezzel!
Azt kérem csak, nevess rám több kedvvel, kedvvel.
Nem vagy szép, de nekem vagy
ilyen.
Száz "nem"-mel felelsz, de nekem mind "igen".
Akárhogy gonoszkodsz,
bármily rossz lehetsz,
Túl jó vagy nekem, de erről nem tehetsz.
Én nem érzem azt, hogy reményem
nincsen,
Tudom, ha megcsókolsz, másképp lesz minden.
Legjobb lesz tehát,
ha nem ellenkezel,
Beletörődsz, hogy csak enyém leszel.
Nem vagy szép, de nekem vagy
ilyen,
Nem vagy szép, de nekem vagy ilyen.
Vissza az
elejére
Megbántottál
(Presser-Adamis-S.Nagy)
El kell most mennem,
megbántottál,
Úgy hittem ebben, de vége már.
Úgy hittem ebben, a
szerelemben,
Vigyáztam rád, senki se szebben.
R.: El kell most mennem,
megbántottál,
El kell most mennem, ez nagyon fáj.
Ne félj, nem leszek
senkivel,
Egyedül megyek, messze innen el.
Rád néz a kék ég, dicsér a
szél,
Mesél a lomb, de az is csak rólad mesél.
El kell most mennem,
megbántottál,
Úgy hittem ebben, de vége már.
Úgy hittem ebben, a
szerelemben,
Vigyáztam rád, senki se szebben.
El kell most mennem,
megbántottál,
El kell most mennem, megbántottál.
Azt mondta az anyukám (Presser-S.Nagy)
Azt mondta az anyukám, hogy nem
tetszik a frizurám.
Mondjátok meg, mit tegyek, ha levágatom,
szenvedek.
Azt mondta az apukám, hogy most
majd gondja lesz reám,
Rettentő nagy gondban van, hogy miért vagyok
gondtalan.
Azt is mondták egyesek, hogy bátor
nagy vagány legyek,
Mások szerint, haverok szerint az életben csak ez
segít.
Annyi mindent mondanak, az ember
már csak bólogat,
Mi helyes és helytelen, azt egyszer meg kell
fejtenem.
Vissza az
elejére
Rózsafák (Presser-S.Nagy)
Rózsafák a szürke vén
tanyán,
Messzi táj, hol egykor élt anyám,
Annyiszor, de annyiszor
mesélt.
Rózsafák, ti mindent
láttatok,
Senki tán, de boldog voltam ott,
És a sors most rám pirít
ezért.
R.: Istenem, ó be kár
Az, hogy
úgy elszállt a nyár!
Rózsafák, most megvan
mindenem,
Jól vagyok, és nincs nagy baj velem,
Élek úgy, mint élnek még
sokan.
Rózsafák, ó miért nem vagytok
itt?
Semmi más, csak méláznék kicsit.
Jól tudom, az életem
rohan.
Rózsafák, most megvan
mindenem,
Jól vagyok, és nincs nagy baj velem,
Élek úgy, mint élnek még
sokan.
Vissza az
elejére
Ismertem egy lányt
(Presser-Adamis)
Ismertem egy lányt, kedves volt és
szép,
Szemében mindig különös fény élt,
Arca halvány volt, sose tudtam,
miért,
Mint a sápadt hold, messzi útra tért.
R.: Belvárosban jár, kirakatban
áll,
Megtekinthető, mint egy drágakő.
Belvárosban jár, mindenkire
vár,
Mindenkire, és ezt tudja, soha nem vár senkit vissza.
Nincs, ó nincs,
ó senkije sincs már.
Ismertem egy lányt, kedves volt és
szép,
Arca köddé vált, nem ismerem rég,
Mosolyán közöny, szeme villan
még,
Tán egy fagyott könny csillog, mint a jég.
R.
Ismertem egy lányt.
Ismertem
egy lányt.
Ismertem egy lányt.
Szeretnék visszamenni hozzád (Presser-Adamis)
Szeretnék visszamenni hozzád,
kedvesem,
Megbántam mindent igazán, hidd el nekem!
Rájöttem, hogy nálad
jobbat nem találhat senki sem,
Kedvesem.
Szeretném kezed fogni újra
csendesen,
Ülni és elmesélni, hogy mi volt velem.
Úgy zajlik az élet, az
ember megtévedhet, azt hiszem,
Kedvesem.
Körülöttem nagy tömeg
De én
egyedül megyek
Csak téged látlak
Csak téged hívlak
Csak téged várlak
én
Szeretnék visszamenni hozzád,
kedvesem,
Mit bánom, akár könnyen, akár nehezen.
Hosszú éjszakákon ne
legyek tőled távol sohasem,
Kedvesem.
Szeretnék visszamenni
hozzád,
Visszamenni hozzád, kedvesem
Vissza az
elejére
Halott virágok
(Presser-Adamis)
Hosszú, hosszú ideje, hogy ő
elment messzire,
Hosszú, hosszú minden út, melyen talán visszajut
hozzám.
Azóta csendes a világ, meghalt minden kis virág.
R. Halott virágok, amerre
nézek,
Halott virágok, amerre lépek,
Körülöttem minden
színtelen,
Színes fények szürkén-fehéren.
Halott virág az arca, kék
messzeség takarja,
Csukott virág a szeme, álmok haltak meg benne
tán.
R.
Halott virágok, amerre
nézek,
Halott virágok, amerre lépek,
Halott virágok...
Vissza az
elejére
Nem tilthatom meg
(Presser-S.Nagy)
Nem tilthatom meg neked, hogy
mások is rád nézzenek, ó nem.
Melletted én úgy megyek, mint szürke árnyék,
lépdelek csendben.
R.: Bámulnak rád az
emberek.
Mit tehetek?
Nem tilthatom meg.
Nem tilthatom meg neked, hogy szép
legyél, nem szenvedek, ó nem.
Ha mindenki rád figyel, nekem elég, ha rám
nézel, igen.
R.
Nem tilthatom meg neked, hogy
másképp szeress, mint ahogyan én,
De ha éppen kedved van, hát csókolj meg az
utca közepén!
R.
Én nem tilthatom meg
neked.
Volt egy bohóc (Presser-Adamis)
Volt egyszer egy bohóc,
Arca
lisztes, haja kóc,
Volt egy bohóc.
Porondra ha kiállt,
Tapsolt
neki a világ,
Bármit csinált.
Kihunynak a fények,
Lemossa a
festéket
És elmehet.
Visszajön majd holnap,
Gondja
addig épp oly nagy,
Mint másoknak.
A bohóc, nézd, ott megy!
-
Mutogatnak, nevetnek
Az emberek.
Mit tehet, semmi mást,
Felteszi
a kóchaját.
Így megy tovább,
Így megy tovább.
Vissza az
elejére
Régi csibészek
(Presser-Adamis)
Egyik délután megyek az
utcán
És látom, hogy nem köszöntök már.
Hátam mögött még fütty se szól,
mint rég;
Úgy érzem, elfelejtették.
R.: Régi csibészek, nem ismernek
engem meg,
Nézik, mit nézek, aztán továbbmennek.
2. Közel volt egy grund, mindig
ott voltunk,
Vagy messze elcsavarogtunk.
A kék ég alatt ránk sütött a
nap,
Rágcsáltuk a tökmagokat.
R.
(Szuper
dzsessz!)
R.
Hullott a könnyünk, annyit
nevettünk,
S ettük, amit szerettünk.
Bámultuk sokat a kiscsajokat,
Így
éltünk boldog napokat.
R. (2x)
Megszólal egy kisharang és választ
ad egy messzi hang, áá, bim-bamm.
Naplemente, jön az este, harmatcsepp hull a
kezemre, áá, bim-bamm.
Harmatos bokor ölén egy madár aludni tér.
Nézd, ott
mellette egy kéz fegyvert fog, mely oly nehéz.
Fekszenek ott mind a ketten,
megférhetnek szépen csendben, áá,bim-bamm.
Aludj te is édesebben, álmodj
szépet énhelyettem, áá, bim-bamm!
Harmatos bokor ölén egy madár aludni
tér,
Pedig mellette az arc nyugodt, többé nincs már harc.
Megszólal egy kisharang és
válaszol rá ágyúhang, áá, bim-bamm.
Elűzi az álmot tőle, nem szabad már várni
csendben, áá, bim-bamm.
Harmatos bokor ölén egy fiú, olyan mint én,
Egy
fiú alszik csendben, golyó van a szívében.
Ballada a
fegyverkovács fiáról (Presser-Adamis)
Tél fut az éjen át, nyílik a
jégvirág,
Új bölcsőben sírdogál egy élet.
Apja emeli föl: Ebből a
gyerekből
Fegyverkovács lesz, ha addig élek.
Így is lett bizony, de szólt egy
szép napon:
Ne csináljunk soha többé fegyvert!
Nem lesz háború, könnyes,
szomorú,
Boldognak látok majd minden embert.
Kis harangot önt, vándorruhát
ölt,
A haranggal a világot bejárja.
Halkan zeng a dal, mit senki meg nem
hall,
S nevet rajta mindenki, ha látja.
Egy nap visszatér, megáll, alig
él,
Már nem az, ki elment lehunyt szemmel.
Apja jót nevet: Nyisd ki két
szemed,
Ilyen a világ s kell a fegyver.
Tudom, tudom, tudom, tudom, fáj a
szíved.
Mégis, mégis, mégis, mégis meg kell értsed.
Vissza az
elejére
Sötét a város
(Presser-Adamis)
Sötét a város, sötét a
táj,
Sötétben arcod napfényre vár,
Sötét a járda, ne lépj tovább,
Várj,
míg a lámpa egyszer kékre vált!
Sötét a vászon, sötét a
kép,
Fütyül a néző, semmit nem ér,
Sötét az ablak, sötétbe néz,
Rossz
számot tárcsáz sötétben a kéz.
Sötét szobámba belépek
én,
Téged talállak magam helyén.
Valaki mindig sötétben él,
Kulcs van a
zárban, egyre jobban fél.
Sötét egy részeg, a semmibe
lát,
Torkáról átok záporoz rád.
Sötét a város, sötét az ég,
Korommal
mosta le mindkét szemét.
Vissza az
elejére
Ülök a hóban
(Presser-Adamis)
Ülök a hóban, a lábam
lefagy,
Már tegnap óta nem láttalak.
És ülök a hóban, a hangom
rekedt,
Már úgysem mondok szépet neked.
Sűrű pelyhekben hull rám a
hó,
Nincs egy marék fű, az arcom fakó.
A sapkám az úton rég
elveszett,
Hóból lesz kucsmám, megnézheted.
Csak ülök a hóban, a hó ég
alatt,
Hó fest fejemre őszes hajat.
Fáradt szememre álom borul,
A hó
színes lett és felfelé hull.
És elfelejtem, hogy éhes
vagyok,
Hendrix sem játszik, elhallgatott.
A lábad nyomában ott lépdel a
tél,
Már jégvirág van az arcod helyén.
Csak ülök a hóban, későre
jár
Sűrű pelyhekben lassan leszáll.
Ó, én csak álltam az ajtók
előtt,
Ó, én csak jártam a hátak mögött
Ülök a hóban, mondd, mit
tegyek?
Már eltemetne, s felébredek.
Szomorú történet (Molnár-Kóbor)
Kisleány, kit senki nem vett
észre,
Csúnya volt és elhagyott.
Kisleány nem nézett a
szemekbe,
Szomorúan hallgatott.
Ő nem kellett senkinek,
Nem
hívták kedvesen,
Félt a gúnyos szavaktól,
Árnyékban élt
csendesen.
Várt, de senki nem
felelt,
Hogyha mégis kérdezett.
Fájt, ha egyszer elesett,
Átnéztek
rajta az emberek.
Az este szállt, eltávoztak a
fények,
A világ megváltozott.
Sötétség megszépítette arcát,
Éjszaka, ha
álmodott.
Álmában rásütött a Nap,
Mindig
kék volt az ég,
Szépsége féltett kincse volt,
Nem adta
semmiért.
Táncra most hívták oly
sokan,
Megfogták két kezét,
Várták, hogy elkísérjék őt,
Megcsodálták
szép szemét.
Szólt egy hang, mely elűzte az
álmát,
A színes kép így összetört,
Sápadt fény borult a kis
szobára,
Arca fáradt s meggyötört.
Ő nem kellett senkinek,
Nem
hívták kedvesen,
Félt a gúnyos szavaktól,
Árnyékban élt
csendesen.
Álmában rásütött a Nap,
Mindig
kék volt az ég,
Szépsége féltett kincse volt,
Nem adta
semmiért.
Alszik és nem vár
ébredést,
Sötét éj elvitte őt örökké.
Alszik és nem vár
ébredést,
Sötét éj elvitte őt örökké.
Vissza az
elejére
Hűtlen barátok
(Mihály-Kóbor)
Oh, nézd a porból előtűnik lassan
néhány jóbarát
Rég úton vannak, arcukkal a fénynek, körülöttük
pusztaság.
Keresnek egy el nem múló
percet,
Szemükben egy boldog világ.
Keresnek és együtt
megtalálják
Keresnek tovább,tovább
Az éj lassan eljő, sötétek az
árnyak, nem látni az arcokat
De ők tovább mennek, előttük a város,
elcsüggedni nem szabad.
Keresnek egy el nem múló
percet,
Szemükben egy boldog világ.
Keresnek és együtt
megtalálják
Keresnek tovább,tovább
Nézd, a nap felébred, kevesebben
vannak, elmaradt két jó barát,
De ők tovább mennek, elhagyják a tájat,feledik
az éjszakát.
Hová lett a szó
tisztasága,
Hová lett két hűtlen barát?
Keresnek, kik együtt
maradtak,
Keresnek tovább, tovább.
Régvárt kedvesem (Mihály-Kóbor)
Múltak a lassú percek, sűrű csend
volt a szobámban,
Vártam, hogy nyíljon ajtóm, legyen fény már a
homályban.
Szél fújt az utcán, de ő sem figyelt rám.
És végre eljött, oh a régvárt
kedvesem,
És végre hang lett, oh a csendben hirtelen.
Ránk néz a szürke hajnal, mikor
fáradtan elalszunk,
Álomba ringat egy dallam, amit annyiszor
hallgattunk.
Már semmi nem fáj, a sok gond messze szállt.
Most, hogy végre eljött, oh a
régvárt kedvesem,
Most, hogy végre hang lett, oh a csendben
hirtelen.
Múlnak a lassú percek, s néha
elfog a szorongás,
Elhagy-e majd aki itt van, s jön-e újból a
bolyongás.
Kérlek ne menj el, ne hagyj el engem.
Most, hogy végre eljött, oh a
régvárt kedvesem,
Most, hogy végre hang lett, oh a csendben hirtelen.
200 évvel az utolsó háború után (Molnár-Kóbor-Sülyi)
Egy napon komoly, tudós
fejek
Rájöttek, tovább ez nem mehet.
Az élet még nem elég
szervezett,
Kijött hát egy új rendelet.
Anyáknak, hozták a
levelet.
Benne állt: Ezentúl szüljenek
Havonként egy fiú gyermeket,
Még
jobb, hogyha ikreket.
Minden rendben ment,
igen
egyszerű eset.
Senki sem szenvedett.
Mert, oh az emberből közben műember
lett.
S aki tőle született, műgyerek.
Műgyerek, tiszteld a
gépeket,
Atyád sem vallott más elveket.
Köszönd meg gép adta életed,
S
végül gép lesz ki eltemet.
Minden rendben ment,
igen
egyszerű eset.
Senki sem szenvedett.
Mert, oh az emberből közben műember
lett.
S aki tőle született, műgyerek.
Forgatnak megsárgult
könyveket.
Olvassák a múltból ittrekedt
Gyönyörú, szokatlan verseket
S
titokban könnyet ejtenek.