Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében Mezei Károly
kozmetikus-bőrorvos Testkultúra
– strandkultúra című cikkében a következőket írta
a korabeli fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez a
divat olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett
többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi
toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő
ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák
bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete
harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha
sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd
a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek lábszáraik, sőt
combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két
éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik,
hanem derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”
A különböző történelmi korok különbözően viszonyultak a
fürdéshez, és a mai értelemben vett strandolás, a fürdés, mint
szabadidős tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek megfelelően
a fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra kifejlesztett
ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi korokban vagy
meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget viseltek.
Kétrészes fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori
Hellászban is viseltek már; s a bikini őse később a rómaiaknál
is népszerűségnek örvendett. Olaszországban, a Villa Romana del
Casaléban látható az a mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik
és a köztudatba „bikinis lányok” néven vonult be.
A meztelenül
fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy
nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a
szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák
meg meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.
A 19.
század első felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak
kiváltsága volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún.
alsóinget viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben vett
fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az
életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről
egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották
meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a
jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan egyre
több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak
társaságában.
Az 1900-as évek elején a nők karjukat könyökig érő,
buggyos ujjal, vállukat matrózgallérral védve fürdőztek a
Balatonban. Széles karimájú viaszosvászon kalap védte őket a
napsütéstől. Ekkor már a szoknyarész fokozatosan eltűnt a női
fürdőruhákról, és a merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos
nadrágos overált kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A fürdőruhadivat
változása az 1920-as évek elején következett be, amikor a
férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok esetben a
fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket
fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a
vízből. Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a
családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a női
estből is több volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és
könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi
közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb fürdőházzal
akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger
Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és
praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még
megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva
letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette
Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat
*lidó