Eger
EGER, ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA, KÁPOLNA MAULBERTSCH FRESKÓ 2005 Vezető restaurátor: Seres László Restaurátorok: Csépány Éva, Faragó Ferenc, Mányoki Sándor, Seres András Az épület története Az egyetemi intézmény létrejöttét Barkóczy Ferenc határozta el. A megvalósultnál szerényebb igényű épület tervezésével Gerl József (Josef Ignaz Gerl) bécsi építészt bízta meg. Rajzokat készíttetett az akkor még csupán két tanszakosra tervezett püspöki iskola céljára építendő Universitasról. Ekkor azonban Barkóczyt esztergomi prímássá nevezik ki. Egri utóda, Eszterházy Károly váci püspök az építésszel új terveket készíttetett. Az új tervrajzban az Universitas, a csillagásztorony és nyilvános könyvtár is szerepel. Az egyetem telkéül kijelölt területen, a székesegyházra néző nyugati, főhomlokzati szárny helyén a Barkóczy idejében félig felépített „új plebánia”, illetve normál iskola egyemeletes, félbe maradt épülete állt. Ennek lebontását 1762. november 12.-én megkezdik. A számadások ezt a napot tekintik az egyetemi építkezés megkezdésének. Gerl az elkészített tervrajzokat 1763 március első felében mutatta be. Bécsből érkezett pallérja még ennek a hónapnak a közepén meg is kezdte az alapozást a mai kápolna - az akkori musaeum - tájékán, és folytatta a főhomlokzaton. Eszterházy a saját püspöki birtokán állíttatta fel azokat a kemencéket, amelyek az építkezéshez szükséges mennyiségben tudták biztosítani az építőanyagot. Addig azonban a minimálisra csökkentették az építkezés ütemét. Gerl káptalantól Eszterházy átvette az építkezés terheit, majd annak megkérdezése nélkül Fellner Jakabot ültette helyére. Gerl búcsúlevele szerint ennek oka a ráépítés mértékében és az előadótermek boltozatának kérdésében közte és Eszterházy között kialakult nézetkülönbség volt. A kápolnának és a könyvtárnak a második szintre való áttelepítését követően Fellner a középrizalitok magasságának megnöveléséhez látott. Nagyobbak lettek a díszteremablakok, aminek következtében az egész épület valamennyi ablak- és ajtókeretét arányosan növelni kellett. Fellner a folyosókon és a többi helyiségben változatlanul hagyta Gerl boltozatrendszerét. Falvastagítás csak a dísztermek belső falazatán következett be. A csillagásztorony és a tanteremrész alapjainak lerakása, az egész keleti épületrész földszintjének, első és második emeletének felépítése hat évet vett igénybe. A könyvtár, a díszterem és a kápolna fölé épített téglaboltozatot Fellner – tanulva a könyvtár frissen épített boltozatának beszakadásából – vízszintes kihúzóvasakkal és felfüggesztésekkel erősítette meg. A főhomlokzat ornamentikáját Fellner 1776-77-ben átdolgozta. Művészi fejlődésének utolsó időszakára jellemző copf stílusú füzéres motívumokkal díszíti a homlokzatot. Amikor Eszterházy 1763 októberében az orvosi stúdiummal négy fakultásra kiegészítendő egri püspöki egyetem számára állami elismerést kért, Barkóczy már megakadályozta a kérelem teljesítését. 1777-ben kiadták Mária Terézia országos tanulmányi rendtartását, ami szerint Magyarországon csak egyetlen egyetem működhetik, a budai. Ettől kezdve Eszterházy sem nevezte többé az épületet Universitasnak, hanem csak líceumnak. A berendezendő és díszítendő termek közül az első a könyvtárterem volt. 1778 márciusában kötötték meg Thomas Lotter műasztalossal a szerződést a könyvtárterem szekrényeinek és állványainak elkészítésére. Ezek vázlatrajzai minden bizonnyal Fellnertől származnak. Mivel azonban erős összhangban vannak a falképekkel, feltételezhető, hogy Kracker János Lukács és Zach József is beleszólhatott a tervekbe. Kracker tridenti zsinatot ábrázoló mennyezetfestményének merész ívű, klasszicista, neogót elemeket is felhasználó architektonikus részeit veje, Zach József festette. Kracker halálát követően a líceum is festő nélkül maradt. Eszterházy Zach rajzait Franz Sigristnek adta át. Sigrist 1781-ben elkészült művével. Az állványzat elbontása után Eszterházy sok kifogásolni valót talált a festményen. Franz Anton Maulbertsch a kápolna kifestésére kapott meghívást. . Fellner halála után Grossmann József bécsi építész vette át a munkák vezetését. Első munkája a líceumi kémiai konyha modelljének elkészítése volt. A kémiai előadóterem, szertár és laboratórium az épület földszintjének északi részét foglalta el, a lépcsőcsarnoktól a csillagásztoronyig. Az 1792-1794 között a líceumi kápolnában végzett munkák kivételével az építkezés és berendezés 1782-ben befejeződik. A líceum épületét 1925-ben Wälder Gyula irányításával restaurálták. Később is gyökeres felújításon ment át. Kápolna Sarkain lekerekített három + egy-egy ablakkal, melyek közül a két szélső a rizalit vonalát követve behajlik. E nyílásoknak megfelelő szintén kosáríves fülkék a helyiség folyosó felöli oldalán is megtalálhatók. A középső mélyített fülkében a főbejárat, az oltár melletti fülkében hasonló ajtó a sekrestyébe vezet. Körben a nyílások fölött, ezeknél alacsonyabb, ismétlődő ablaknyílások. A falakat pillér- és füzérdíszes al secco dekoráció borítja. Franz Anton Maulbertsch, aki az elhunyt Kracker helyére lépett a pápai templom mennyezetképeinek festésénél (szerződése: 1781. május 31.-én), meghívást kapott a líceum harmadik nagytermének, a kápolnának kifestésére. Erre vonatkozó vázlatos programját Eszterházy 1781. október 28.-án készítette el, amelyet részletes teológiai utalásokkal és szövevényes szimbolikamagyarázatokkal egészített ki. A líceumi kápolna kifestése utoljára maradt – Maulbertsch más nagy munkái miatt. A szerződést csak 1792. szeptember 25.-én tudták megkötni a mennyezetre festendő és a szenteket ábrázolandó freskóra. A freskó vázlatait Maulbertsch még 1784. június 28.-án megküldte Eszterházynak azzal, hogyha majd elkészül:” a mű ritka és mennyei látványt fog nyújtani.” A művész Michl Márton (Martin) nevű segédjével dolgozott, utóbbi vette át az egyes részösszegeket is, s ebből arra következtettek, hogy Maulbertsch talán nem is vett mindig részt személyesen a munkában. Ennek a feltételezésnek két adat is ellentmond. 1794. február 16-áról arról értesülünk, hogy Maulbertsch Eszterházyt is felfestette a szentek közé a mennyországba. Ezt így jelentik a püspöknek: „Maulpertsch piktor a líceum kápolna mennyezetére Excellenciádnak képét kifestette maga fejétül, az igaz, de én (Farkas János Bauschreiber) azt véle kitörültettem és nincsen is ott többé. De 1792-ből is van olyan jelentése a Bauschreibernek, ami Maulbertsch tevőlegességét bizonyítja: Maulbertsch piktor follytában akarván dolgozni a Lyceumi kápolnában, mind addig, amíg el nem végzi, mind maga, mind pedig festékjei melegítésére e4gy kis vaskemencét kíván.” A 3300 Rf tiszteletdíjat az 1793-as számadáskönyv tételei között sorolják föl: „Pictori Viennensi Antonio Maulperchs (sic !) pro pictura in sacello Lycei vi contractus terminata.” A mennyezeten Anton Maulbertch a mennyország szentjeit ábrázoló freskója. Az áttört és a kék mennyboltot látni engedő s a mennyországot jelképező égbolton a szentek számtalan alakja lebeg. Ezeket két nagy övezetben csoportosította a művész, a találkozóponton Szűz Mária és a Szt. Lélek. Szt János evangelistát az egyik övezet közepén ragadják a mennybe az angyalok. Az orgonakarzat fölött zenélő angyalok csoportja. A másik övezetben egyházatyák, női vértanúk ikonográfiai jelvényeikkel együtt láthatók. A magyar szentek az oltár felett lebegnek, az egyik angyal magyar címeres lobogót lenget, a másik az apostoli kettős keresztet emeli a magasba. Maulbertsch e késői művét 1793-ban alkotta. A freskó állapota restaurálás előtt A freskó állapota jónak volt mondható. Felületét besötétedett hajszálrepedések borították, festékrétege elszennyeződött. Sehol nem láttunk lepergett vakolatréteget. A freskót korábban nem restaurálták, belefestések, javítások nyomai nem voltak fedezhetők rajta. A besötétedett hajszálrepedések domináltak Ezek másfél millimétertől tizedmilliméter szélességűek voltak. A szélesebb hajszálrepedések iránya a boltozatot követte, a keskenyebbek a felület egy-egy kisebb részét hálózták be. Ezek a hajszálrepedések azonban nem károsították a vakolatot. Mivel a por az évszázadok során elsősorban ezekbe ült bele, ezek körül gyűlt össze, ránézésre sokkal komolyabb károsodást sejtetett, mint az valójában volt. A hajszálrepedések mellett a teljes felületet a pókhálók kisebb-nagyobb tömege borította. A freskó felülete, a festékréteg láthatóan szennyezett volt. A kápolna keleti és nyugati felén, tehát az oltár és az orgonakarzat felett ennek mértéke fokozódott. A freskót freskó-secco technikával festették. Megvizsgálva a festékréteget azt tapasztaltuk, hogy a seccoban festett felületek porlékonyak voltak, a pigmentek kötőanyaga meggyengült. Ennek mértéke a festékréteg vastagságának növekedésével fokozódott. Elsősorban az oltár feletti szentek ruházatánál volt ez megfigyelhető, ahol a pasztózusan festett díszítések szemmel láthatóan elválltak a köpenyek alapszínétől. Ezeken a részeken és további néhány felületen a festékréteg pergése már megindult. A pigmentek vonatkozásában is eltérést tapasztaltunk, elsősorban az okkerrel festett felületek megtartása volt gyenge. A karzat felett egy tenyérnyi és két kisebb felületen belövés nyoma látszódott. A vakolatréteg itt a téglaboltozatig lepergett. Ezeken a helyeken jól nyomon követhető volt a vakolat vastagsága és összetétele. Az erősen meszes, durva szemcséjű habarcsot két rétegben vitték fel a téglaboltozatra. Mindkét réteg összetétele azonos, nem megkülönböztethetőek egymástól. Együttes vastagságok 8 cm körül mozog, a freskóvakolat talán valamivel vékonyabb. Felületük kanálháttal erősen besimított. A freskó tisztítása A freskó tisztítása véleményünk jó eredményt hozott. Maradtak nagyon enyhén oxidált felületek, melyek eltávolítása a festékréteg károsodása nélkül nem lett volna lehetséges. Ezek azonban nem zavarták a freskó esztétikai egységét. A tisztításnak ez a szintje hozzájárul a freskó hiteles megjelenéséhez. A freskó konzerválása és tömítése A freskóvakolat kiváló megtartású a teljes boltozaton. Megerősítésére, mélyrétegű konzerválására nem volt szükség. A freskó délkeleti szakaszán kb. 2 négyzetméternyi felületen, a kék színű égboltban vékony (5 mm) simítóréteget találtunk. Ez munkaközi javítás eredménye lehet. A vékony simítóvakolaton hólyagosodást észleltünk, melyek közül néhány már kinyílt, lepergett. A zárt hólyagokat rögzítettük, a pergések körvonalát szintén stabilizáltuk. Tisztítás után a vakolat felületi hiányait tömítettük. A hajszálrepedések tisztítás után alig észrevehetőek voltak. Ezek közül azokat tömítettük, melyek vastagsága meghaladta az 1-1,5 mm-t. A freskó esztétikai helyreállítása A retusáláshoz megkülönböztető, un. vonalkázó módszert alkalmaztunk, mely képes megtartani az eredeti festés raszteres jellegét, közelről jól láthatóan elválik az eredeti festékrétegtől és segítségével képesek vagyunk a látvány egységének megteremtésére. Megkülönböztető retusálással állítottuk helyre a kopott és besötétedett részeket és az erősebben oxidált felületeket. A napi varratok világosabb tónusait, melyek zavarták a kép összhangját, a festékréteg kisebb hiányait, melyek többnyire pergésből adódtak és zavarták a kép összhangját szintén retusáltuk. A többnyire pergésből adódó hiányokat „telibe” festettük. Ezek a kiegészítések nem vállnak el az eredeti festéstől. Igyekeztünk megtartani a freskó levegős, dinamikus felfestését, mely a barokk nagy mestereinek, köztük Maulbertschnek is sajátja, mely valójában kihasználja ennek a technikának a sajátosságait. Retust valóban csak ott alkalmaztunk, ahol a kép összhangja megkívánta ezt. A restaurálás folyamán szerzett észrevételeink A freskó elkészítésének menete a következő volt: - Először az alapvakolatot hordták fel a teljes boltozaton. Ennek kiszáradása a vakolat vastagsága és a valószínűleg fűtetlen helyiség alacsony hőmérséklete miatt lassú lehetett. Tehát a freskóvakolatot megfelelő nedvességtartalmú alapvakolatra hordták fel. - A freskóvakolatot a napi varratok szerint, felülről lefelé haladva készítették el. Felületét erőteljesen besimították. A pigmenteket mészvízzel festették fel, a fehér színhez meszet használtak. - A teljes felület elkészülése után került sor a secco megfestésére, melynek kötőanyaga mészkazein. A freskóban festett felületeken jól nyomon követhetőek voltak a napi varratok, melyek a seccoban festett részeken csaknem észrevétlenek maradtak. Ezeket egy archív fotóra rajzoltuk fel, mely a teljes boltozatot mutatja. A következőket tudtuk munka közben megállapítani a napi varratok alapján: A freskót a boltozat felső részén, tehát a legmagasabb helyen kezdték el festeni. Ennek praktikus oka az lehetett, hogy a freskóvakolat készítésekor az alatta lévő felület ne szennyeződhessen. A legelső megfestett felület a Szentlélek volt. Ezt követően a boltozat tetején keleti irányban az oltár felé haladtak tovább, majd fokozatosan lefelé a boltozat záródásáig. A napi varratokkal bezárt felületek nagysága 1-7 m2 között mozog. Valójában a napi varratok nem mindig tükrözik a napi teljesítményt, a kisebbek még a napi munkához kapcsolhatók. Ezek többnyire a nyitott égboltban találhatóak, vagy egyszerű motívumrészleteket ábrázolnak (pl. köpeny vége). A napi varratoknál találkozó freskórészletek színárnyalatai, vagy tónusai nem mindig azonosak. Ha ezek zavarónak bizonyultak seccoban lettek kijavítva. Ezek a későbbi belefestések közelről jól látszódnak. A freskóban megmaradt felületek Maulbertsch munkái. Itt a motívumok frissen, erőteljesen vannak megfestve, jellemző a test önárnyékának zöld reflexe. A képmezőn körben elhelyezkedő főalakok, melyek seccoban lettek elkészítve, a segédek munkái. Ezek közül nevesíthetjük Martin Michl nevű segédjét, aki a keleti fal magyar szentjeit festette meg. Ezek stílusa, mely olajfestményre emlékeztet, élesen elválik a freskó többi részétől. Azonban a főfigurák jóval keményebb és szárazabb megjelenése kiemeli őket környezetükből, fontosságukat hangsúlyozza. Ezért összességében nem hatnak zavarónak.
Kezdőlap
|
Projektek
←
előző