Pirogránit gyertyatartók
BUDAVÁRI NAGYBOLDOGASSZONY (MÁTYÁS) TEMPLOM SZENTÉLYÉNEK PIROGRÁNIT GYERTYATARTÓINAK RESTAURÁLÁSA ÉS REKONSTRUKCIÓJA Restaurátorok: Fábián Pál és Seres András A 8 db gyertyatartót 2009. március 31-én emeltük le a helyéről. Az 1-től 4-ig számozottakat a szentély északi oldalán lévő, az 5-8-ig számozottakat a déli oldalán lévő válaszfalon lévő eredeti helyéről, majd becsomagoltuk és elszállítottuk a restaurátor műhelyünkbe. (1092 Budapest. Erkel u. 18). Egységesen erősen szennyezett állapotban voltak. A szennyeződés elsősorban fekete korom- és porszennyeződés, ami a párával, vagy az esetleges alkalmi tisztítás nedvességével együtt a porózus, gyenge tartású, nem magas tűzön égetett, eredeti anyagba is bejutott. Az engób festésű díszítéseken megközelítőleg ugyanúgy, mint a festetlen felületeken. Másodlagos szennyeződések alakultak ki a használatból eredően. Az olvadt gyertya összegyűlt a felső csészékben és tányérokban, vagy lefolyt a gyertyatartó alsóbb elemeire, oldalpalástjára is. Helyenként még a korábbi időkben. Itt a megömlött gyertya és lefolyások alatt kevésbé volt szennyeződött a kerámia. A viasz a lefolyás vonalában, vagy a viasztócsa területeken megvédte a további szennyeződéstől az anyagot. Általános sérülések A sérülések a használatra, a mozgatásra, az össze- és szétszerelésekre és az anyag tulajdonságaira vezethetők vissza. A plasztikai hiányokról általánosságban elmondható, hogy főleg a nagy talpelem sarkai, a lábak sérültek. Azok a felületek, melyekről hiányzott a festés általában egybeestek a plasztikai hiányokkal. A felső csészék és tányérok peremeinek ecsetelt engób festése jobban elhasználódott, és emiatt a kopott részeknél nagyobb mérvű, sötétebb szennyeződés volt. Az egyes elemeket összetartó menetes szárak, alátétek és anyacsavarok elrozsdásodtak. Néhány elemnél erősebb fizikai behatásból eredő sérülések voltak jellegű voltak: törés, lyuk. A törésfelületek szennyeződése is erős. (Régikeletű szennyeződés). Egyes elemeknél nagyobb sérülés keletkezett. A 2-es számmal jelölt elem talapzatán lencseszerű lyukak voltak, palástja függőleges irányban megrepedt az egyik ilyen lyuk vonalában. Viaszfogó tányérjának pereme hiányos volt. A 4-es számmal jelölt elem talapzatán lencseszerű, valószínűleg golyóütötte kimélyedések voltak, lábai csorbultak, 8 lábának egyike hiányzott. Az 5-ös számmal jelölt elem felső eleme - maga a gyertyatartó hüvely, a csésze elem több darabra törött. A 7-es és 8-as elem talapzatán ugyancsak lyukak, fémtárgy okozta sérülések voltak. Bontás Az egyes részeket mindkét végén csavarmenetes cső tartja össze egy-egy anyával és lapos alátéttel. A tisztítás előtt a 8 gyertyatartót elemeire bontottuk. Ekkor jutottunk hozzá az eredeti betűjelekhez. Egyes gyertyatartók jelöléséből kiderült, hogy az előző helyreállítás során az egyes elemeket a más gyertyatartók elemeiből pótolták. Ezért ezek kevert jelzésűek. Az általunk 1-es számmal jelölt gyertyatartó összes eleme B megjelölésű. A 2-es és 3-as gyertyatartó keverék. A 2-es két felső tagja K, 3 alsó tagja G jelölésű, a 3-as számmal jelöltnél a talpelem C, a többi 4 db - E. A 4-es gyertyatartó összes eleme I, az 5-ös A, a 6-os J, a 7-es F, a 8-as számmal jelölt betűjele L. Menetes szárak A gyertyatartók elemeit mindkét végén csavarmenetes 13 mm-es külső átmérőjű cső tartja össze egy-egy anyával és lapos alátéttel. A menetes szár felső és alsó végződése 1/2 colos withworth csőmenet. A porcellán foglalat nem illeszkedik a menetes szárhoz. Felszerelése a szárra egy vékony lemezzel történt, amely így azután elcsavarodott és lóg. Lehetséges, hogy egy 1940. februári felújítás során szerelték fel ezeket foglalatokat. Az egyik gyertyatartó talpelemének belső palástján a bejegyzés: 1940 II. 8. A kábelek csavaros bekötési helyei a foglalaton kívül estek, így életveszélyes lehetett. Ma már nem szabványos. Ezek a foglalatok részben töröttek, részben hiányosak, elektromosan nem működőképesek, bekötve már nem voltak. A gyertyatartókat gyertyával használták, így ezek a foglalatok a lefolyt, olvadt gyertya alá kerültek. Nem eredetiek és nem javíthatók. (Ilyen porcelánfoglalatok ma is kaphatók a kereskedelemben. Azzal a különbséggel, hogy az elektromos kábelek bekötései a foglalton belülre kerülnek). Tisztítás 1. Mindenekelőtt a viaszgyertya maradványait kellett eltávolítani. A csészében és tányérban lévő nagy viasztócsák felső rétegeit kaparó szerszámokkal és szikével mechanikus úton el lehetett távolítani. A maradék viaszt és az oldalakra lecsorgott viaszt több szakaszban, lakkbenzines pakolással puhítottuk és feloldottuk fel, majd több lépcsőben, itatással és törléssel eltávolítottuk. A legkorábbi megömlött gyertya és gyertyalefolyások alatt, ahol a legkevésbé szennyeződött a kerámia - a viaszlefolyás vonalában, vagy a viasztócsa területeken, ahol megvédte a további szennyeződéstől az anyagot a viasz - láthatóvá vált az a szint, ameddig feltétlenül el kell jutni a tisztítás során a tárgy egységes, tiszta felületének megjelenéséhez, vagyis a tiszta részek meghatározóak voltak azokon a felületeken is, ahol jobban beszívódott a szennyeződés. Ez volt a tisztítási minimum. A maximumot a festett engób réteg épségének megőrzése határozta meg. Azaz hogy meddig lehet elmenni a lúgos tisztítással. 2. A mechanikus tisztítás mellett, a por és korom szennyeződés alaptisztítását Mellerud lúgos bázisú kőlap alaptisztítóval végeztük váltogatva a Murexin lúgos bázisú kerámia tisztítószerrel. A lúgos szerrel nem tisztuló szennyeződéseket savas bázisú (Mapei) kőtisztító szerrel tisztítottuk mechanikus tisztítással egybekötve. 3. A fém menetes szárak, anyák és alátétek tisztítása mechanikus úton, majd sósavas tisztítással történt. A teljesen letisztított vas alkatrészek ezután csersavas kezelést kaptak. Pótlások és tömítés: A hiányzó részek pótlásához, a kisebb és nagyobb felületi folytonossági hiányok kiegészítéséhez meg kellett találni azt az anyagot, amely megfelel a pirogránit megjelenésének, tartósságának, és keménységi fokának. Szempont volt az is, hogy lehetőleg elkerülendő a kétkomponensű epoxigyanata, vagy poliésztergyanta kőkittek, kőragasztók, alkalmazása. Ezek megjelenésükben egyébként is eltérnek a mázatlan, matt pirogránittól, matt felületet a megfelelő szemcse-adalékkal sem lehet elérni. A másik cél, hogy a pótlás már lehetőleg hidegen (égetés nélkül) történjen, ugyanakkor a pótolt rész ugyanolyan keménységű legyen, mint az eredeti. A kísérletezések után sikerült egy megfelelő keveréket kialakítani: a Mapei polivinilacetát alapú*, cementet is tartalmazó fehér ragasztója egy kissé színezve, márványzúzalékkal és dorogi mészkőporral kissé gyengítve megfelelt az eredeti anyag keménységének. ( * akrilsavészter-sztirol kopolimerrel módosított, polivinilacetát konzisztens diszperzió bázis.) A dorogi mészkő zúzalék az eredeti pirogránit keménységéhez képest túlzottan kemény tömítő anyag gyengítésén túl a szín pigment nélküli beálltásához is megfelelt. A cararrai márvány zúzalék az anyag szemcsézettségének, faktúrájának, színének beállítására, egyes szemcsék csillogó megjelenésének eléréséhez volt nélkülözhetetlen. A pótlás nem lehetett keményebb, mint az eredeti, gyengén kiégetett pirogránit anyag az esetlegesen várható helyi csiszolás miatt. Csiszolásra végül is nem került sor, illetve csak minimálisan, az esetleges körkörös simítási nyomok, vagy fátyol eltüntetésére redukálva. Folyékony, kétkomponensű epoxi kőragasztót csak a 2-es számú gyertyatartó törésvonalának ragasztásához használtunk. A ragasztás vonala rejtve maradt, mivel a törésvonalnak mind a külső, mind a belső oldalát az alapmasszával tömítettük. Az anyag sűrűségének megfelelő beállítása lehetővé tette, hogy a pótlásokat megfelelő alakjukban lanzettával a helyükre mintázzuk, majd ráfedés nélkül az eredetihez simítsuk tökéletesen. Még a 4-es számú gyertyatartónál is, ahol egy egész láb hiányzott. A többi, kisebb méretű folytonossági hiány, pótlás és tömítés is problémamentes volt ezzel az anyaggal. Az 5-ös számú gyertyatartó legfelső csészéje több darabra volt törve. A törésfelületekbe a viasz és korom mélyen beszívódott. A csésze rekonstrukciója mellett döntöttünk, tekintettel arra, hogy a 4 komplett hiányzó gyertyatartó összes elemének rekonstrukciójára egyébként is sor kerül. Ha a gyertyatartók ismét használatba kerülnek, így nem fenyeget az a veszély, hogy újra szétesik ez a darab. Az eredeti részt darabjaiban átadtuk a tulajdonosnak. Retus A retus szempontjai: Az azonos színek különféle árnyalatainak megtartása. Az eredetileg alkalmazott festékek színei: kobaltkék, oxidzöld, oxidsárga, vörös. Az égetésnél ezek a színek módosultak, ill. a keverés és a festés anyagvastagságtól függő színeltérések jöttek létre, különösen a sárga színnél, amely a halvány oxid sárgától a sötét narancsig több színfokozatban jelentkeztek. A felületek kopott jellegének megtartása. Az anyag természetes- és használat során keletkezett öregedéséből származó elváltozást nem kívántuk megszüntetni, sőt a pótolt részek beültetése is ennek megfelelően történt. A retusálás technikája, anyaga és eszközei: Beilleszkedő retust alkalmaztunk. A retusálás akrilfestékkel történt. A festés kiegészítéseknél retusecsetet használtunk. A felületi faktúra kialakítását lazúrozó technikával, tupfolással és spricceléssel értük el. Az összeszerelés: A 8 db eredeti gyertyatartó restaurált, egymáshoz tartozó elemeit az eredeti vas szerelvényekkel szereltük össze. A helyreállított 13 mm-es külső átmérőjű, mindkét végén withworth menetes szárral, az eredeti lapos alátétekkel. Amíg a szétszerelésnél a csavar lazításhoz állítható villás franciakulcsot használtunk, (a metrikus csőkulcs és villáskulcs készletek nem voltak használhatók az angolszász méretes csavaranyákhoz), az összeszereléskor a meneteiket már teljesen megtisztított csavaranyákat csak enyhén, illetve kézzel húztuk meg. A franciakulcs használatára szinte nem volt szükség. Az elemek szoros egymáshoz rögzítése a korábbi szét- és összeszerelések közben és után már önmagában is sérülést okozott a gyertyatartó elemeken azáltal, hogy az egyes elemek a szorítástól megfeszültek, éleik csorbultak. Ez azért fordulhatott elő, mert a kerámia tagok csak elméletben 100%-os forgástestek, a gyártási technológia miatt ténylegesen kissé eltérnek ettől. A középtengelyben a lyukfurat viszont nem nagyobb, mint D14 milliméter, így nem hagy elég mozgásteret. Az összeszerelésnél, az egyes elemek helyzetének rögzítésekor ügyeltünk a gyertyatartók motívumainak helyes egymáshoz illesztésére, Egymáshoz forgattuk a darabokat. Rekonstrukció: A rekonstruálandó gyertyatartók elemeinek gyártása Fuchs Tamás kerámiaművész műhelyében készült. Az eredeti gyertyatartók minden eleméről felmérési műhelyrajzot készítettünk. A rekonstrukció anyagául a német gyártású, Creaton 254 jelzésű, samottos kőedénymasszát választottuk. A gyártó által megadott adatok szerint ez az anyag 1100 Celsius fokon égetve 10 % zsugorodást ér el. Emiatt a mintadarabokat a tervezett mérethez képest tíz százalékkal nagyobbra kellett készíteni. Az eredeti gyertyatartó elemekhez képest a rekonstrukcióhoz használt gipszformákat ennyivel nagyobbra készítettük. Miután ezek a mintaformák gipszből elkészültek, minden egyes elemről darabformát készítettünk. A szintén gipszből készített, több darabból álló negatív formák segítségével, kőedénymasszából készítettük el a végleges elemeket, amelyeket a teljes száradást követően elektromos égetőkemencében 1100 Celsius fokon égettünk ki. Ezt követően került rá az engóbmázas festés, az eredeti gyertyatartókkal megegyezően, kétféle mintázatban. A felvitt engóbmázas motívumokal együtt is kiégettük az elemeket. Az így elkészült gyertyatartó elemek az eredeti darabokhoz képest túlságosan újak és nyersek voltak. Ezért ezeket utólagos retussal tettük a megjelenésüket azokhoz hasonlóvá. A 4 db gyertyatartó rekonstrukció szerelése az eredetiekkel megegyezően történt. A hozzájuk tartozó szerelvényeket az eredeti minták alapján gyártottuk le azzal a különbséggel, hogy 14 mm-es szárra 14 mm-es metrikus menetet vágtunk és az ennek megfelelő lapos alátéttel és anyacsavarral szereltük. Budapest, 2010. február
Kezdőlap
|
Projektek
←
előző