Nyíregyháza, Polgármesteri Hivatal Díszterem
POLGÁRMESTERI HIVATAL (NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. SZ.) DÍSZTEREM Restaurátorok: Verebes Dóra, Fábián Pál, Seres András Épülettörténet: A Városháza földszinti része még 1841-ben készült, de a mai alakjában eklektikus, reneszánsz hangulatú, árkádos bejáratú városháza építése 1871-ben kezdődött. A terveket Benkó Károly készítette. Benkó Károly Nagyszentmiklós, 1837. november 4. - Rákospalota, 1893. augusztus 24. A győri zsinagóga tervezője. Nevéhez fűződik az eperjesi evangélikus kollégium, a fóti református, a dobsinai és a sajógömöri evangélikus templom, a jászberényi, a szentesi, a lévai gimnázium. A budapesti Deák téri evangélikus templomot tervei szerint renoválták. 1883-tól ipariskolai tanár volt. 1870-ben Kolbenheyer Ferenccel a nyergesújfalusi cementgyár alapítója. Szakkönyvei, cikkei jelentek meg. Az új városháza déli szárnyát 1872-ben átadták a független vármegyei törvényszéknek. (1873 után egy ideig ebben az épületben működtek a megyei intézmények is, amíg a vármegyeháza meg nem épült). 1891-ben készült el az északi, Rákóczi utcai szárny, míg az udvari egyemeletes épületet 1912-ben emelték. A térre néző erkély fölött, a homlokzat két szélén egy-egy Justitia-szobor látható. A mostani épület az építészettörténeti fejlődés egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik példájaként. Az építészeti irányzat, mely a hetvenes években kezdődő építési konjunktúrában szinte egyeduralkodóvá vált, egy évtizeddel korábban még idegen, vitatott és új tendencia Magyarországon. Kívül-belül gazdagon díszített, harmonikus, európai rangú épület, mely városképileg is meghatározó szerepet játszik. Ez részben azért alakult így, mert léptékében nem egyezik meg közvetlen környezetének épületeivel. Túllépi a város akkori épületeinek méreteit. Zárt, körülhatárolt tömegével, rizalitjának súlyos tömbjével s architektúrájának kiérlelt gazdagságával ma is a tér hangsúlyos pontjaként érzékelhető. A homlokzati architektúra kialakításában, a funkcionális és alaprajzi elrendezés meghatározásán túl szerepet játszanak az épület plasztikai és szobordíszei, a figuratív elemek az architektúra meghatározó részeivé váltak. Az előcsarnok és a lépcsőház tér együttese, az emeleti díszterem tágas térhatása, a díszteremnek a korszak téreszményét kifejező arányai kiváló építészeti értéket hoztak létre. Mind a homlokzati architektúrában és a téralakításban, mind a belsőben, a díszterem felületeinek kialakításában jelentős szerepet kap a korszakra jellemző historizáló törekvés és az ornamentális elemek alkalmazása. Az erőteljesen előreugró, főpárkány szintje fölé megemelt középrizalit, az oldal- és hátsó szárnyain kétszintes palotaépület főhomlokzata, együttes architektúrája határozza meg az épületet. A földszinten három félköríves kapu nyílik az épület belsejébe a rizalit földszintjén, melyekhez az emeleten 3 ablakpár tartozik. A mélyebben ülő nyílásokat széles tükrös pilaszterek választják el egymástól, a választópárkányon a díszterem kiugró erkélyének balusztrádja fut végig. 2. A díszterem A főhomlokzati rizalit első emeleti terét foglalja el a díszterem. A díszterem hosszanti terét aranyozott és festett díszű erőteljes bordázattal ellátott, kazettás tükörmennyezet fedi, ornamentális elemekkel. A mennyezetet tartó oldalfali pilléreket a főpárkány 4:3 arányban osztja, ahogy a homlokzat felől is láttuk. A párkány fölött kialakított, a párkány és mennyezet között kialakított 3 méter magas plusz légtér emeli igazán a tér monumentalitását. A pillérek megjelenésükben harmonikusan illeszkednek a mennyezet és az oldalfalfelületek gazdag plasztikájához és díszítőfestéséhez. A kazettás mennyezet négy sarkán, a tükrök hosszanti felezőjében és középső mennyezeti tükör sarokpontjain és csomópontjain egy-egy gipszmedalion ill. címer található, a szegélyező mezőkben pedig füzéres, ornamentális fríz. Az oldalfalakon a pillérek osztott mezőibe márványfestések, nagy márványtükrök kerültek. A párkányok, félpillérek, pilaszterek, lizénák és lábazatok szürkés márványfestése, az ioncsigában végződő világos pillérfejezetek, a tükör betétek meleg okkeres-sárgás márványozásai, a gazdagon profilozott fa ajtó, fölötte a timpanonnal, aranyozott plasztikus díszítésekkel és olajmárvány betéttel, gazdag stukkó keretezések és díszítések emelik a terem eleganciáját. A terem és az egész épület mind szerkezetében, mind színvilágában jellegzetes, kiváló példája, az 1870-es évek palotaépítészetének. 3. Állapot: A teremben 1968-ban végeztek átfogó felújítási munkákat. Ennek során a díszítések felújítását az akkori Országos Szakipari Vállalat szakemberei végezték Szebeni Nándor vezetésével. A korabeli fotókon jó látszik a terem falfestéseinek a munkálatokat megelőző állapota. A felújítás befejezését követően készített képek jól dokumentálják a beavatkozás mértékét és módszerét. Az 1968-as felújítás során készített fekete-fehér fényképeket Szebeni Nándor bocsátotta rendelkezésünkre. Az akkori munkák a mennyezet eredeti ornamentális festését csak minimálisan érintették. A javítások során a korabeli szakemberek nagymértékben tiszteletben tartották a kiváló minőségű díszítőfestést. Az akkori átvételi állapotot bemutató fotókon jól látszik, hogy a munkákat megelőzően a címerekkel díszített mezők fehérre festett foltként jelennek meg. Az eredeti díszítések ezeken a felületeken már akkor nem voltak meg. Más fotókon jól látszik, hogy az akkori átvételi, azaz a restaurálást megelőző állapot a jelenlegihez hasonló sérüléseket mutatott. Ilyen jellegzetes elváltozás a mennyezeti festés hordozójának szerkezetéből következik. A fafödémre, illetve deszkázatra rögzített nádazás segíti elő a vakolat szilárd és tartós fennmaradását. A vakolatréteg azonban merevebb szerkezetű, mint az azt hordozó deszkázat. Ez különösen egy ilyen nagyméretű, egybefüggő mennyezet esetében jelenthet kockázatot. Az elmozgás következtében idővel jellegzetes, geometrikus mintázatot adó repedésvonalak jelenhetnek meg rajta. Ezek mentén a vakolatréteg átreped, és kisebb táblákra töredezik, ami jelentős veszélyt jelent a mennyezeti vakolatréteg megmaradására nézve, mivel ezek a táblák kisebb területeken, koncentráltan fejtenek ki húzóerőt a deszkázatra rögzített nádazásra. Idővel a nádazás ennek következtében eltöredezhet, a rögzítések meggyengülhetnek, ami a vakolat hullását eredményezheti. A repedések mentén, a mennyezet finom mozgása következtésben, elindul a szélek kitöredezése, ami a vakolattáblák egymást még megtámasztó összetartását gyengíti. Másik, a mennyezeti vakolatot és a stukkódíszeket is érintő, a díszítések fennmaradását veszélyeztető elváltozás, a nádazást és a gipszstukkókat rögzítő drótozás korróziója. Ennek következtében a nádazás a deszkázattól elválik, a vakolatréteg súlya pedig húzza lefelé, ami a még tartó drótozásra nézve jelentős többletterhet jelent. Ez a jelenség különösen a beázások által érintett területeken figyelhető meg. A készítés idejében még nem használtak rozsdamentes anyagokat a rögzítésekhez, így a korrózió okozta károk a már szemmel is látható sérüléseken kívül, más területeken is jelentkezhetnek. A terem mennyezetét díszítő stukkódíszek esetében is a rögzítések kigyengülése volt megfigyelhető. A felrögzített, gipszből készült öntvények több helyen már lentről is látható módon elváltak a mennyezetről, veszélyesen lógtak. A holker vakolatrétege is több helyen levált, elmozdult. A terem néhány pontján beázásból eredő elváltozások voltak. Beázásból eredő foltosodás volt az ablak felőli holker baloldali sarkában, valamint több foltban a szélső ornamentális festésnél, ahol a festék pergett, levelesen elvált. A beázások által érintett felületeken a festés elsötétedett. Ennek oka a festékréteget átitató nedvesség vízkövesedése. Mivel a beázások okait már megszüntették, ezek a területek már kiszáradtak. A stukatúros mennyezeten a szerkezet állandó mozgása miatt számtalan apró repedés keletkezett, ezekbe a por beült, így sötét repedésháló szőtte át a teljes felületet. A festés színei elkoszolódtak, besötétedtek. A legutóbbi javítások, átfestések színei idővel megváltoztak. A felületen a festék megtartása változó volt: helyenként jobb kötésű, másutt porlékony, könnyen elmosódó, vagy feltáskásodott, rétegesen leváló. Az aranyozás metállapokkal készült. Harminc év elteltével is még jó állapotúak, ugyanakkor egyenletesen korrodáltak a metállemezek. A lassú, egyenletes oxidáció, ami az aranyszínű metállapok sötétedését, valamint a tónusérték fokozatos megváltozása mellett a színhőmérsékletének meleg árnyalat felé történő eltolódását okozza, nem megállítható folyamat. Az általános szennyeződésen és oxidáción kívül hibák csak a stukkódíszeket ért sérülésekkel együtt alakultak ki. A mennyezet teljes felülete egyöntetű, vékony szennyező réteggel volt fedett. Az oldalfalak a mennyezetnél erősebben szennyeződtek. Számos mechanikus sérülés, leütődések, kisebb-nagyobb csorbulások voltak láthatóak. Több, a különböző szerelési munkák során létrejött hiba, vagy azok ideiglenes jellegű, szakszerűtlen javítása volt megfigyelhető. Az ajtótokok mentén függőleges repedések jelentkeztek, néhol a gipszkeretezés elvált. A lábazat deszkapárkánya meglazult. A nagyméretű, olajmárvány betétek nagy felületeken, különböző mértékű kagylós felválást mutattak. Máshol a hordozóról bőrében elvált, mivel az alatta lévő, a betét vastagságát képező réteg porlott, annyira, hogy néhány helyen, ahol az alsó él mentén már megnyílt, feltárult a sérülés, a márványfestett réteg szinte falkárpitszerűen lógott. 4. Restaurálás: A restaurálást a konzerválási munkákkal kezdtük. Felmértük a kialakult károkat, és azokat dokumentáltuk. A mennyezet leváló, meggyengült megtartású részeit visszaerősítettük a hordozóra. A nádazástól elváló rétegeket ragasztással rögzítettük egymáshoz. Az eredeti festék kötőerejét újra helyre kellett állítanunk. A konzerváló anyagot éppen olyan erősségűre állítottuk be, hogy a változó porozitású felület a jobb megtartású részeken nehogy foltokban kifényesedjen, de ugyanakkor elég erős legyen a gyengébb tartású részek megkötéséhez. Az oldalfalakon felmértük az elvált részek kiterjedését. Azokon a felületeken, ahol az alsó réteg teljesen elporlott, az elpusztult réteget kicseréltük. A felületek sérüléseit kijavítottuk. Az oda nem illő, szakszerűtlen beavatkozások nyomait eltávolítottuk. A meglazult gipsz és faelemeket visszaerősítettük. A mennyezeten, de az oldalfalakon különösen sok volt a sérült gipszelem. Ezeket részben javítottuk, részben az eredeti alapján legyártott új elemekkel pótoltuk. A konzerválási munkák után következett a felületek tisztítása. Más eljárást igényeltek az oldalfalak olajmárványozásai, mást a mennyezet festései és mást az aranyozott gipszdíszek. Az oszlop fejezeteket, az ajtókereteket újrafestettük és aranyoztuk. A kék és szürke márványozott részeket helyileg javítottuk. Az ornamentális festéseket jobbára beilleszkedő-, néhol vonalkázó-retusálással javítottuk. A korábbi, idővel megváltozott tónusú átfestések az összkép tekintetében nagyon zavaróvá váltak. A kazettákba foglalt ornamentikák alapmezőinek színei szinte kazettánként változtak. Némelyik lilás, másik egészen zöldes stb. Ezeket az eredeti, közös színhangra kellett festeni. A leginkább repedezett, javított fáslikat és az egyszínű, párkány fölötti festéseket az eredetivel tökéletesen egyező színnel átfestettük. A plasztikai festéseket retussal, helyileg javítottuk. Az eredeti, és magas színvonalú festett ornamentikák esetében különös gonddal kellett eljárni. Már a konzerválási munkákat is úgy végeztük, hogy azok során minél kisebb károsodás érje a festett motívumokat. Ugyanilyen figyelemmel voltunk az aranyozott stukkódíszek esetében is. Bár elkerülhetetlen, hogy a megerősítési munkák során ne érje bizonyos mértékben kár mind a festett, mind a plasztikus és aranyozott díszítéseket, törekedtünk ezek minimalizálására. A műmárványozás vibráló foltosságát lazúros retusálással enyhítettük. Olajfestéket használtunk a retushoz. Célunk volt minél kevesebb retust, és minél kevesebb festéket használni, hogy ezzel is megakadályozzuk a javítások színének elváltozását, az eredetitől való eltérését. Az aranyozásokat metállapokkal újrakészítettük, az oxidáció ellen sellakkal védtük.
Kezdőlap
|
Projektek
←
előző