Már nagyon régen szerettük volna a pádisi fennsíkot meglátogatni tavasszal, hóolvadáskor, de eddig sosem jött össze a különböző egyéni elfoglaltságok miatt. Idén azonban úgy alakult, hogy a Május 1.-és hosszú hétvégén felkerekedtünk és elindultunk kocsival Pádis felé, pontosabban a Glavoi rétre. A meteorológusok változó időt jósoltak, ami a hegyekben méginkább igaz szokott lenni, de ez nem kedvetlenített el minket és bizakodva indultunk el péntek délután. Nemsokkal indulásunk után a fellegek is eltakarodtak az égről, úgyhogy ragyogó napsütésben haladtunk egészen a Boga völgyéig. Meglepően jó volt az út minősége Vasaskőfalvától (Pietroasa) a Boga völgyéig. Nagy útkorszerűsitési munkában vannak, javítják az utat, ugyanis azt ígérik hogy idén le lesz aszfaltozva ismét fel egészen Pádisig, ill. még tovább is, egész Hunyadig. És tényleg dolgoztak rajta a munkások, annak ellenére, hogy péntek délután és hogy „hosszú hétvége” volt. Épp az útszéli árkokat csinálták, betonozták egész jó ütemben, ami valljuk be, romániai viszonylatban meglepő. Az út minőségére a Boga völgyétől felfelé, Pádis felé se lehetett okunk panaszra. Szépen haladnak itt is a már tavaly elkezdett útkorszerűsítéssel, simán fel lehet menni személygépkocsival, anélkül, hogy ripityára menne.
Mire felértünk a hágóra, a Scarita erdészházhoz az idő elromlott és elkezdett cseperegni, majd esni az eső. Az út innen a Glavoi rétig már közel sincs olyan jó állapotban, mint ezidáig. Szerencsére ez csak egy rövid szakasz és egy kis odafigyeléssel nincs semmi gond. Mire a Glavoi rétre értünk az eső is elcsendesedett, sőt meg is állt. Itt láttuk, hogy másokat sem tudott elkedvetleníteni a meteorológiai előrejelzés, mivel már jópár sátor állt. Azonban közel sem olyan kép fogadott minket, mint például amilyen júliusban szokott.
A sátrakat hamar felvertük és berendezkedtünk, úgyhogy maradt még időnk egy rövid kis túrára. Első célpontnak a Ponor rétet tűztük ki, bizakodva abban, hogy még látjuk a tavat, ami ilyenkor, hóolvadáskor szokott keletkezni. Ebben is szerencsénk volt, mert az utolsó napsugaraknál egy gyönyörű tavat pillanthattunk meg  a réten. Fényképezéssel hamar eltelt az idő, úgyhogy vissza kellett induljunk a sátrainkhoz, ahol egy gyors vacsora után hamar nyugovóra tértünk, mivel a szombati napra egy hosszabb túrát ütemeztünk be.
Másnap reggel gyönyörű verőfényes napsütés fogadott minket. Hamar megreggeliztünk és elkészültünk, majd elindultunk a Galbena szoros és a Flóra rét felé. Ahogy haladtunk az erdészeti úton a Csodavár menedékház felé, megjelent a hó is. Minél közelebb értünk a letérőhöz az ösvényre, helyenként egész nagy hó állta utunkat. Amint elértük az ösvényt a helyzet annyiban változott, hogy helyenként a havat felváltotta a sár. A sárga ponton haladva ilyen volt az ösvény végig, egész addig, ahol elválik az ösvény a Porcika hágó felé. Mi utunkat a Porcika hágó felé vettük. Itt volt bizony, hogy helyenként derékig süllyedtünk a felgyülemlett hóban. Ez a rész azonban rövid volt, ahogy másztunk egyre inkább felfelé a hágó felé, úgy fogyott a hó is, mivel itt már a napsugarak be tudtak sütni a fák között. Helyenként hóvirágok törtek elő a hóból és az avarból. Mire kimásztunk a hágóra, a havat és a telet teljesen magunk mögött hagytuk. Egy szusszanásnyit pihentünk és megnéztük a Porcika hóaknát, melyben még a legmelegebb nyáron is hó van.
Ezután egy hosszú és unalmas ereszkedő következett a Galbena vízkelet letérőjéig. A tavasz itt már végleg beköszöntött, mivel ez egy déli oldal. Egész oldalnyi medvehagyma zöldelt itt. Mi a vízkelet felé folytattuk utunkat, lefelé. Mivel a Ponor réten még nagy tó volt, sejtettük, hogy nagy lesz a vízállás a szorosban, és nem is csalódtunk. A vízesések még nagyobbak voltak és még szebbek. Minden féle gond nélkül jutottunk el a szoros végéig, az Eminenciás vízesésig. Innen azonban a nagy vízállás miatt nem tudtuk folytatni utunkat, úgyhogy visszamentünk ugyanazon az útvonalon, mint amin jöttünk. Az elágazásnál, ahol kettéválik az út a vízkelet és a kilátók felé, tartottunk egy rövid ebédszünetet, majd elkezdtünk ereszkedni a Flóra rét felé. A Flóra rétre kicsit később érdemes eljönni, amikor milliónyi színes virág bontja szírmait. Akkor olyan a vidék, mint egy színes festmény.
Egy hosszabb mászás veszi itt kezdetét, ami hol az erdőben, hol pedig a hegyi kaszálókon visz keresztül. Ahogy egyre feljebb mászunk, megjelenik a Rozsda szakadék torrense is a szemben levő hegyoldalban. Szinte kézzel fogható közelségben van, de gyalog sokat kellene menni, hogy elérjük. Kb. egy jó órányi folytonos mászás után ér fel az ember az Eszkimó jégbarlanghoz. Lemenni sajnos nem lehet, csak ha visz az ember kötelet magával, ugyanis a hegyimentők ahelyett, hogy megcsinálták volna a lejárat elkorhadt deszkáit, nemes egyszerűséggel lezárták a lejáratot. Miután készítettünk pár fényképet tovább folytattuk utunkat vissza a Glavoi rétre. Mivel befelhősödött és elkezdett cseperegni is az eső, ezért a Galbena Kő csúcsra már nem mentünk, hanem egyenesen a sátor felé vettük az irányt. Szerencsére azonban nem esett, úgyhogy az estét egy szalona-sütéssel zártuk.
Vasárnap nem keltünk túlzottan korán, mivel csak két rövidebb túrát terveztünk aznapra. Reggeli után a sátrainkat összeszedtük, hogy ne legyenek vizesek míg odavagyunk és ne kelljen majd itthon szárítgatni őket.
Először a Ponor rétre mentünk el ismét. Most talán még nagyobb volt a tó, mint péntek este. Ez betudható annak, hogy erőteljesen olvadt ezekben a napokban és még csapadék is volt. Innen a Csodavár felé folytattuk utunkat. Mire megpillantottuk a Csodavár Portáljának körvonalait, elkezdett esni az eső. Először aprószemű őszi esőnek indult, majd egyre jobban rázendített. Az ereszkedés a Portál lábához kicsit körülményes és odafigyelést igényelt, ugyanis helyenként még méteres hó volt összegyűlve, ill. hajdan volt lépcsőknek már nyoma sincs. A falba drótkötelet helyeztek el pár éve, de ez most helyenként megközelíthetetlen volt a hó miatt. Nem ártana ha visszahelyeznék a régi lépcsőket vagy újakat csinálnának, mert így azért eléggé balesetveszélyes. A vízállás olyan magas volt a Csodavárban, hogy meg sem próbálkoztunk azzal, hogy a barlangon menjünk át a külső várudvarba (3.dolina). A külső várudvarban rengeteg hó fogadott minket, ott még tél volt. Óvatosan átharántoltunk a havon és elkezdtünk mászni felfelé a Tulogdy gádoron. Az elején ez is havas volt, azonban ahogy értünk egyre feljebb, úgy fogyott a hó is. Mivel a hóba voltak már nyomok, ezért egész könnyen haladtunk, talán még könnyebben mint nyáron. Hamar kimásztunk a Csodavárból és a balkonok felé vettük az irányt. A kilátók egyre megviseltebb állapotban vannak. Ez a tél teljesen szétrohasztotta őket, életveszélyes állapotban vannak. Itt ismét szembesültünk azzal, hogy Romániában vagyunk, ugyanis ahelyett, hogy megjavítanák ezeket, csak kitettek egy táblát, hogy a kilátók életveszélyesek és mindenki csak saját felelősségére menjen ki. Mikor fognak vajon majd nálunk is változások lenni ilyen téren.....
A kilátók után visszatértünk az erdészeti útra és visszamentünk a Glavoi rétre, átöltöztünk, beültünk a kocsiba és elindultunk hazafelé.
Összességében egy nagyon szép hétvégét töltöttünk Pádison, és most egy olyan arcát láttuk, amilyet eddig még sohasem. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy ne csak nyáron látogassa a Pádis-i fennsíkot, hanem tavasszal is, hóolvadáskor.

                                                                                                                 (Lovász Levente)