Abban, hogy magyarok és Madonna-rajongók is vagyunk, van valami közös - mindkettő nehéz. És még valami; mindkettőnek meg van a maga varázsa.

Hiszen néha bármennyire is hajlamosak vagyunk borúsan látni a helyzetet, bármennyire is nehezen vesszük észre a jót, bármennyire is könnyen adjuk fel eurós álmainkat, picit mindenkiben ott van valahol a büszkeség hazánk iránt.

Mert jöhettek tatárok, törökök, osztrákok és oroszok, mind otthonosan érezték magukat nálunk - és maradtak is egy jó huzamos ideig. A szép mégis az, hogy harcolni mindig képesek voltunk. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Van egy nyelvünk, amely tele van titkokkal, rejtelmekkel, egyéniséggel, varázzsal és világszerte igazi unikumnak számít nehézségével és ritkaságával. Ilyen unikumunk még az egri bikavér, a tokaji aszú, a gulyás, a paprika, a folklórunk és szó szerint unikumunk a jól ismert gyomorkeserűnk. Ami pedig a legfontosabb és legszebb a több, mint ezer éve töretlenül fennálló államunk.

Az, hogy mi Madonna-rajongók vagyunk, ugyancsak kitartásunkat bizonyítja. Hiszen valljuk be, nem könnyű eset a hölgy. Néha nehéz szeretni, de még nehezebb nem imádni ezerféle botrányát, sikerét, zene stílusát, éráját és személyiségének titokzatosságát. Melyikünk ne ismerné az érzést, mikor csalódottan könyveljük el magunkban, hogy Budapest valahogy sose akar turnéállomás lenni, mikor egy nagy sóhajjal beletörődünk, hogy megint kimaradunk a művésznő világot körbejáró showjából, vagy hogy kénytelenek leszünk sok-sok ropogós tízezrest kiadnunk, hogy sok száz kilométerrel arrébb, valamely másik ország fővárosában élvezzük az aktuális turné egyik koncertjére.

Nehéz hát nekünk, magyar rajongóknak. Éppen ezért mutassuk meg küzdelmünket, kitartásunkat és most az egyszer összetartásunkat a világnak és Madonnának.

Hogy hogyan?

Figyeljetek...

Kani