A hajdankor napján a szántóvető így adott tanácsot a fiának: Midőn földed megmunkálásához fogsz, nyitott szemmel ügyelj az öntözőárkokra, csatornákra és a gátakra: amikor földed elárasztod, ne legyen rajta túlságosan magas a víz szintje; amikor pedig a vizet leengeded, ügyelj arra, hogy a talaj kellőképpen felázott maradjon. Tapossák meg neked beburkolt patájú ökrök, és ha a gyomot már kitiporták, és ha a rögös felszínt elegyengették, még te magad is simítsd el tökéletesen, keskeny kapával […]. Majd egy kapával lazíttasd fel a paták nyomát, és az simítsa el a helyüket. Boronával egyenlíts ki minden mélyedést, és a kapás a földet mind a négy oldala felől járja be szerszámával. […] Bronz szerszámaid legyenek kezedbe simulók. A jószág bőr homlokkötele, az ösztöke, a szájat kinyitó, a szíj: bizony, mind jó segítségedre vannak. Vetőmagszóró dobozod repedéseit tömd be – ez jelentős hasznot hajt neked. […] Az eke az élet fenntartója! Ezért a földet a rögtörő ekével munkáld meg, s majd ismételten munkáld meg a sekély járású ekével. Miután a földet elboronálták, háromszor egymás után elgereblyézték, és göröngyeit fabunkóval finom morzsákká verték szét: a szíj markolata legyen jó segítségedre. […] Midőn földednek vetés alá forgatásához fogsz, ekéd hasítsa fel számodra a talajt. Hagyd az ekén a kormánylemezt, és vékony szöggel függeszd fel vetőmagszóró dobozodat. Állítsd szélesre az eke kormánylemezét, hogy ekképpen húzza meg a barázdákat: nyolc barázdát húzzál […]. Ha mély a barázda, magasabbra nő benne az árpa.