A gyapjúnyírás 

 Május a gyapjúnyírás dereka. A gyapjúnyírás « juhászat aratása. Úgy is lehet mondani: „gyapjúszüret".

 Akár kézi, akár gépi nyírásra készülünk, a legelsõ legyen megfelelõ és hozzáértõ munkaerõrõl gondoskodni. Mind a kézi, mind a gépi nyíráshoz egyformán szakértõ és tökéletesen begyakorolt nyírok kellenek. Sõt ezen túlmenõen olyan nyíróbrigádokat kell szervezni, amelyek tagjai ismerik a helyi körülményeket, megbízhatóak és elõre alaposan kiképeztük õket a nyírási elõírások betartására.

 Csak az lehet jó nyíró, aki ügyességén, gyakorlottságán fölül átérzi a munkájával járó felelõsséget is. Aki már a gyakorlatból tudja, mit követelnek tõle és egyben meg van gyõzõdve arról, hogy jó munkáját megbecsülik és ezt anyagiakban is kifejezésre juttatják. Csak a jól fizetett, kellõen fegyelmezett nyírókkal lehet eredményesen dolgoztatni. Neveljünk tehát magunknak — évrõl évre biztosan újra megjelenõ •— „nyírógárdát", akiknek tudására, becsületességére és hozzáértésére nyugodtan rábízhatjuk az egész évi munkánk eredményének betakarítását; a gyapjú aratását, szüretelését.

A leghelyesebb, ha a juhtartó gazdaságokban a juhászok és a többi pásztorok feleségei is megtanulják a gyapjúnyírást, elsõsorban a géppel való nyírást. Ez egyrészt hasznos a munkavállalóknak, mert idõszaki foglalkoztatást és aránylag jól fizetett, külön keresetet jelent a számukra. Másrészt igen elõnyös a gazdaság számára is, mert így elmaradnak a nyírókkal kapcsolatos terhek és bajok. Nem gond a szállás, az elhelyezés, az ellátás, a fuvarozás stb. stb. A legfontosabb talán mégis az, hogy így a gazdaság akkor nyírathat, amikor akar. Nem kell a nyírókra várni, míg más gazdaságban végeznek; nem kell elsietni a munkát, mert már más gazdaság sürgeti a jövetelüket, hiszen a nyírók ott vannak a gazdaságban. Ebben az esetben mód nyílik arra is, hogy ne kelljen párás idõben, vagy pláne ázott nyájat nyírni.

 A gyapjúnyírás elõkészítéséhez tartozik a nyírógépek és a hozzátartozó erõgépek, szerelékek és eszközök átnézése, megjavítása és karbantartása. Gondoskodni kell megfelelõ számú tartalék alkatrészrõl, nehogy hiányuk késõbb a munka ütemét zavarja. Az erõgépeket és a munkagépeket egyaránt ki kell próbálni. Nem szabad elfelejtkezni az ollóköszörüléshez szükséges eszközökrõl és kellékekrõl sem.

 Az idevonatkozó szabvány szerint a juhot évente egyszer, tavasszal (április—június hónapban) kell nyírni. Újabban egyre inkább a korai nyírást ajánlják.

Helytelen és elítélendõ, ha a fölnevelésre szánt tenyész-bárányokat nem az említett nyírási idõszakban, hanem õsszel külön nyírják. A megfelelõen fejlett — tehát nyírásra érdemes - - ilyen bárányokat lehetõleg az anyajuhokkal együtt, tehát tavasszal kell megnyírni, vagy ha erre túl fiatal koruk miatt nem alkalmasak, akkor ezek — a még szopós bárányok — maradjanak inkább nyíratlanul. Ebben az esetben azonban a bárányok alá bõségesen kell aljazni, kifogástalan tiszta alommal, nehogy a gyapjú elszennyezõdjék. Az õszi nyírás mindenképpen elítélendõ, nagyon helytelen szokás. Az õszi nyírást nemcsak a bárány sínyli meg, mert a szeszélyes õszi hûvösebb idõjárás idején sokat szen ved, sõt meg is betegszik, hanem a jövõ évi — a báránygyapjúnál jóval értékesebb -- toklyógyapjú is. Ez ugyanis annyival lesz kevesebb és rövidebb, mint amennyit a bárányról  az elõzõ évben lenyírtak.   További elõnyt jelent viszont a nagyobb bárány számára, ha a forró nyári idõszakra megszabadulhat bundájától. A téli bárány ugyanis — ha nem nyírjuk meg májusban — a forró, meleg nyarat bundában kénytelen végigszenvedni. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a bárány fejlõdése nem lesz megfelelõ, sõt gyakran az ilyen bárányok csököttek lesznek. Az õsszel nyírt bárány azért is visszamarad a további fejlõdésében, mert a lenyírt bundát a hideg idõk egyidejû beköszöntésekor már hátrányosan nélkülözi. Az ilyen bárányok rendszerint betegesek lesznek, csak fogyasztják a darát, foglalkoztatják az állatorvost,  növelik a gyógyszerköltséget,  és a végén mégis  nagyobbrészt  tönkremennek,  mert  csökkent  ellenállóképességük nem tudja õket megvédeni semmitõl. Régebben, amikor még nem volt rüh és paklincs elleni fürösztés, a májusban meg nem nyírt bárányokat lepték meg a bundák nélkül maradt anyákból kihullott paklincsok. Az erre vonatkozó elõírás is világosan kimondja:  „szopós bárányt lenyírni nem szabad". A választott bárányok viszont legkésõbb június hó végéig nyírhatók. A bárányok nyírásáról elmondottak  természetesen  nem  vonatkoznak  a  vágásra  vagy exportra kerülõ állatokra.

 Nyírás elõtt mindenekelõtt jelöljük ki és készítsük elõ a nyírás helyét. Gyapjúnyírásra száraz, pormentes, föltétlenül tiszta, külön helyiséget jelölünk ki. A juhakolban is nyírhatunk, de csak a trágya kihordása után, padlózott, esetleg ponyvával leterített helyen. A gyapjút azonban ilyenkor is lehetõleg külön helyiségben osztályozzuk.

 A rühös és egyéb betegségben szenvedõ juhok csakis az egészségesek után, tehát a nyírás legvégén nyírandók.

 Tiltott jelzések használatakor jóval a nyírás elõtt a szennyezett fürtvégeket nyíróollóval le kell csipegetni.

 Gyapjúnyírásra száraz, meleg idõt kell választani. Csak teljesen száraz bundájú juhot nyírassunk. A nyírás elõtt legalább 12 órával a juhokat etetni és itatni nem szabad. A nyírás megkezdése elõtt a bundáról lecsüngõ koloncokat le kell vagdosni, a juhok lábairól és a bundáról minden takarmányt, szalmát vagy egyéb szennyezõ anyagot le kell szedni, nehogy azok nyírás közben a gyapjú közé keveredhessenek.

 A kiáztatott koloncokból kiválasztott, alaposan megszárított gyapjúfürtöket ne tegyük a hasláb gyapjúba, hanem „mosott kolonc" megjelöléssel külön zsákoljuk.

 Akár kézzel, akár géppel nyíratunk, úgy kell nyírni, hogy a gyapjú visszamaradó tarlója sekély és egyenletes legyen. Gépi nyíráskor a nyírófejre tolt fésû vastagságától függõen a tarló átlagos magassága 3—4 mm-nél, ha kézi ollóval nyírnak, a ferde vágási fölület alacsonyabb részén 3 mm-nél, a magasabb részén pedig 5 mm-nél ne legyen magasabb.

 Nyíráskor a következõ gyakorlati irányelveket kell betartani:

1. A nyírás alatt a juhokkal mindig és minden körülmé-nyek között kíméletesen kell bánni. Nem

szabad õket kergetni, lábaikat túl szorosan összekötözni, földre teperniés rájuk nehezedni.

2. A gyapjút a tövénél — rövid tarlót hagyva - - egy vágással kell lenyírni. Nem szabad a gyapjút szecskázni.ûInkább maradjon a tarló egyenetlen, mert így a hosszabb szálak megmaradnak a jövõ évi nyíráshoz, de ha az ilyen juhokat újra nyírjuk,  akkor a csak  szecskának  számító rövid szálakat a földolgozáskor a mosóvíz elviszi és így ezek   végleg   elvesznek. A gyapjúban talált szecskázott gyapjú jelentõsen rontja az átvételi árat.
3. A bunda maradjon összefüggõ, ne kuszálódjék össze,ne szennyezõdjék.
4. A juh bõrét ne sebezzék meg.
5. Az esetleg megsebzett juh sebhelyét fertõtleníteni kell.
6. Még a nyírást megelõzõen a juhokról nyírjuk le a koloncokat. Ezek mosása áztatással történjék. Nem szabad a koloncokat dörzsölni, mert a gyapjú összegyurmálódik, hanem „lötyögtetve" kell mosni. Az utolsó öblítõvízbe tegyünk mosószert. A rendesen mosott és szárított ilyengyapjút magas áron veszik át.

 A juhokat bakokon, nyíróasztalokon vagy a földön lehet nyírni. A nyírók egyaránt dolgozhatnak ülve és állva. A juhot általában ültetve (esetleg hátsó lábait megkötve) kell nyírni. Az állatokat a hasi oldalon, ill. a végtagokon, a lábtõtõl és a csánktól kezdõdõen a gerinc felé haladva kell nyírni. Helyes, ha utoljára nyírják a fejen, a farkon és a lábakon maradt gyapjút. Újabban több helyrõl hallottuk

- sõt a legutóbbi idõkben az ausztráliai és a moszkvai juhnyíróversenyek közvetítésekor a televízióban magunk is láttuk —, hogy „keresztben" is lehet igen eredményesen nyírni.

 Nyírás után a juhok fogékonyak a meghûlésre, mert a test hõmérsékletének egyensúlyát megzavarja a bunda elvesztése. Ezért a frissen nyírt juhokat óvjuk a léghuzattól, a hideg szelektõl, és általában mindattól, ami megfázásukat okozhatja. Mivel a májusi nyírás rendszerint egybeesik a fagyosszentek szélsõséges hõváltozásaival, az elmondottakra ilyenkor különös gondot fordítsunk.

A kézi nyíráshoz a közismert rugós kézi (fûnyíró) ollót-ritkábban szabóollót — szokták használni. Fontos, hogy az ollók hajlított hegyûek legyenek, mert ezekkel nehezebb a juhok bõrét megsebezni. Meg kell itt emlékezni az un. nyírási sebekrõl. A nyírási seb a juhok gondatlan nyírásakor a bõrfelületen nyíróollóval okozott, könnyen fertõzõdõ seb. A begyógyult sebhelyen nõtt gyapjú rontja a következõ évi gyapjú minõségét, mert a vágás következtében a pehely-szálak hagymája benyomul az irharétegbe és a hegszövet kenderkóchoz hasonló durva, hamis szálakat, ebszõrt növeszt. A bõr földolgozásakor a hegszövet elválik a bõrtõl és a sebnek megfelelõ nagyságú lyuk marad a helyén, amely a bõr értékét csökkenti. Ezért kell a nyírókat rászorítani arra, hogy ebbõl a szempontból is megfelelõen nyírjanak. A jó nyíró kézzel napi 25—30 juhot nyír meg. Gondoskodjunk a kellõ mennyiségû tartalék ollóról és hozzáértõ köszörülõrõl, mert a nyírók csak kifogástalan ollóval tudnak dolgozni.

 Jó eredményei révén egyre inkább terjed a gépi nyírás. Gépi nyíráshoz — a hajtómûvel hosszú és hajlékony tengellyel összekötött — fésûsollót használnak.

A gépi nyírás gyakorlati elõnyei a következõk:

1. Gyorsabb, mert egy nyíró 50—70 juhot tud megnyírni.
2. A tarló nem annyira lépcsõzetes, mint a kézi nyírás 
   után.
3. Ritkább a juhok megsebzése.

 A gépi nyírás elõfeltétele, hogy csak hozzáértõ és erre a nyírásra elõre kiképzett, nagy gyakorlattal rendelkezõ nyírókat szabad alkalmazni. A gépi nyírást elõször dögbõrökön, selejtes (mustra) juhokon gyakoroltassuk. A géppel nyírás egészen más természetû munka, mint a kézi nyírás, tehát ne gondoljuk, hogy aki kézi ollóval jól nyír, az a gépi nyíráshoz minden további nélkül alkalmazható. Szó sincs róla! A gépi nyírás gyakorlatát mindenkinek elölrõl kell elsajátítani.

A gépi nyírást is hátráltatja, ha az olló nem éles, ezért itt is feltétlenül gondoskodni kell a megfelelõ csiszoló-korongról és a hozzáértõ ollóélesítõrõl. A géppel nyírónak is nehézséget okoz a ráncos juh. Az ilyet tehát helyesebb kézzel nyírni.

 A gépi nyíráshoz a juhot elõ kell készíteni és a fejrõl lábvégekrõl, herékrõl, tõgyrõl stb. a gyapjút kézi ollóvá már elõre is le lehet nyírni. Ugyanez elvégezhetõ esetlej a gépi nyírás után is.

 A gyapjúipar joggal kifogásolja, hogy az átvételre kerülõ magyar gyapjú nem eléggé kiegyenlített (hosszúság, szorti mentum stb.). Persze ez elsõsorban a juhoktól függ, tehát tenyésztési munka eredménye, mégis mindent el kell követni hogy legalább az egyes átadásra kerülõ gyapjútételek a le- hetõség szerint egyöntetûek legyenek. Ennek érdekében a lenyírt bundát mindenekelõtt osztályozni kell. A lenyír bundát közvetlenül a nyírás után, nyírási fölületével kifelé fordítva össze kell hajtogatni és az osztályozó asztalhoz vinni. Az osztályozó asztal egy 3x3 m-es, fakeretre erõsítet ritka szövésû, 5x5 cm lyukbõségû háló vagy lécrács amely a nyírás után elsõsorban azt a célt szolgálja, hogy a bundáról leválasszuk a hulladékot. Fontos, hogy az asztal kerete megfelelõ nagyságú legyen, mert a ráterítet bundák szélének arról lelógni nem szabad. A lelógó részek ugyanis leszakadnak a bundákról és csak a hulladékot növelik.

 A bundák osztályozása a késõbbi — gyári válogatást -megelõzõ mûvelet, amelynek célja a színgyapjú elkülönítést a bunda egyéb részeitõl.

A jó eladási ár elõfeltétele, hogy a bundákat és az azokról lehullott részeket az elõírás szerinti minõségüknek meg felelõen külön-külön zsákolják. Ennek érdekében az osz- tályozó asztalra helyezett bundát óvatosan -szétterítik é: — anélkül, hogy szétszakítanák - - megrázzák, hogy szennyezõdések és a magános fürtök kihulljanak belõle A szétterített bundákból kiszedik a durvább tisztátalanság okát, az esetleg visszamaradt koloncokat, a takarmánnyal szennyezett részeket, leválasztják a sárga hulladékot, továbbá elkülönítik még a fehér hulladékot is. Az ily módon megtisztított színgyapjút a hasoldalon kezdve — ismét a nyírási fölülettel kifelé fordítva összehajtogatják oly módon, hogy az egyik része se érjen túl a másikon. Majd a fejrésztói elkezdve a hátoldalon végiggöngyölítik.

 A lenyírt és osztályozott gyapjút igen gondosan és hozzáértõ módon kell kezelni. Minden munka és befektetés várható eredménye semmivé válhat, ha a gyapjú kezelése, zsákolása, tárolása, szállítása során hibát követünk el. Gondoljuk meg, hogy tizenegy és félhónapi — esetleg több évtizedes tenyésztési munka válhat semmivé egy fél hónap alatt, ha a gyapjú kezelése során (kolonctalanítás, szikkasztás, haslábgyapjú szárítása, zsákolás, többszöri forgatás stb. stb.) valamit is elhibázunk.

 A gyapjú „kezelésének" elsõ és igen fontos mozzanata a szikkasztás.

 A bundák szikkasztása a lenyírt színgyapjú levegõztetése — padlós, száraz, szellõs, árnyékos helyen bundánkénti kirakással. A színgyapjút ily módon legalább 24 óráig kell szellõztetni. A szikkasztás idején napsütés ne érje a bundákat. Amikor az idõjárás nedves vagy a bundák „izzadtak", akkor a szikkasztásnak két-három napig kell tartania. A színgyapjú szikkasztásakor nem szabad a bundákat egymásra rakni. Az egyéb gyapjút — tehát mindenféle hulladékot •— legföljebb 20 cm magasságú rétegben, egyenletesen elterítve, naponta legalább egyszer átforgatva kell szikkasztani.

 A nedves és zsírosabb gyapjút (kos, ürü) természetesen hosszabb ideig kell szikkasztani.

A nem megfelelõen végzett szikkasztás igen nagy károkat okozhat. Az ilyen gyapjú ugyanis bemelegszik, erjedni kezd (fermentálódik). Mindezek következtében a gyapjú elszínezõdik, ernyedt, szakadékony, rugalmatlan lesz és az értéke gyakran a felére csökken. A szikkasztással kapcsolatos figyelmetlenség és felületesség néha annyi kárt jelent, mint az egész gyapjútermés értékének a 30—40%-a.

 Megkönnyíti a munkát, ha a szikkasztásra egymás mellé helyezett bundákat fürthosszúság és szortimentum szerint csoportosítjuk, így igen könnyû lesz azokat — az ipái követelményeinek megfelelõen — választékok szerint zsákolni.

 A gyapjú zsákolása a kellõen lehûlt és szikkadt gyapjú osztályozás szerinti csomagolása a gyapjús zsákokba. A jól „kiszikkadt" bundákat azonnal zsákolni kell, mert különben kedvezõtlen idõjárás esetén a levegõ páráját újra magukba szívják. Ezért kell éjszakára a szikkasztó helyiség ajtait, ablakait becsukni.

 Jó elõre törõdjünk azzal, hogy a Gyapjú és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat kirendeltségeitõl a szükséges zsákmennyiséget átvegyük.

 Külön kell zsákolni a színgyapjút, továbbá külön-külön a hulladékot, a haslábgyapjút, a takarmányos gyapjút és a mosott hulladékot. Ez utóbbi rendszerint a kimosott koloncokból adódik. Az összegöngyölt gyapjút 215xlOO cm méretû un. gyapjús zsákokba csomagolják. A bundákat úgy kell ezekbe a zsákokba elhelyezni, hogy a zsákok ûr tartalmát teljes mértékben kihasználjuk,anélkül,hogy a gyapjút taposni kellene. Ily módon egy-egy zsákba legföl- jebb 70—80 kg gyapjút csomagolhatunk (15—18 bundát) Az agyonzsúfolt zsákokban a gyapjú megfülled, megsárgul

Célszerû a zsákot legöngyölíteni és így kezdeni a tömés mindaddig, amíg a zsák mintegy a feléig megtelik. Ezután a zsák száját — keretre erõsítve — olyan magasságba kel fölakasztani, hogy a zsák ne érje a földet és a zsák megtömését így kell befejezni. A zsákokat még fogófüllel ellátva, zsineggel le kell varrni.

 A zsák fenekén két gyapjúval kitömött fogófület, a zsák szájánál ugyancsak két —• a zsák szája széleinek összevarrásával képezett — fogófület készítsünk. Ezekbe a fülekbe természetesen ugyanolyan gyapjút kell rakni, mint amilyen a zsákban van.

 A zsákokba csomagolt gyapjú hovatartozásának ismerete érdekében a zsákokat facímkével meg kell jelölni. A facímkére a gazdaság nevének kezdõbetûjét és a zsák sorszámát kell ráírni.

 Rendkívül fontos a gyapjú megfelelõ raktározása. A gyapjú raktározása: a gyapjú tárolása zsákolástól a földolgozásig.

 A zsákolt gyapjút az elszállításig száraz, szellõs, árnyékos helyen kell tartani, mert nedves helyiségben megpenészedik, megdohosodik, bizonyos erjedési folyamatokon megy át (fermentálódik), megsárgul, így erõssége, szakítószilárdsága, rugalmassága, egyszóval a minõsége és vele az értéke is csökken.

 A zsákokat csak deszkapadlóra szabad helyezni. Erre a legalkalmasabb a gyapjúnyírás idején rendszerint üresen álló magtár. Ha nincs deszkapadlós helyiségünk és így más padozatú helyiségbe kényszerülnénk a gyapjút tárolni, akkor a legalsó zsák alá olyan alátétet kell tenni, mely megakadályozza, hogy a zsák a padozathoz érjen. A teli gyapjúzsákokat egyenként, élükre rakva fapadon, a hulladékokat az elszállításig szabadon, kiteregetve legfeljebb 10—15 cm vastag rétegben kell tárolni.

 A zsákokat három-négy hét múlva legalább egy ízben át kell rakni és közben meg kell fordítani.

A gyapjút csak száraz jármûvön, napsütéstõl és csapadéktól védetten, ponyva alatt szabad szállítani. Vasúton a gyapjú csak födött, tiszta vagonokban szállítható. A zsák kát a vagonban úgy kell elhelyezni, hogy mindig a szín- gyapjúval telt zsákok kerüljenek alulra. A vagon ablakait le kell zárni. Fertõzõ betegségben szenvedõ vagy ily betegségre gyanús juhról lenyírt gyapjú szállításánál be k tartani az érvényben levõ állategészségügyi rendszabályok! Nyirkos vagy pláne meleg gyapjút nem szabad szállítani

 A nyírás befejeztével végeztessük el a külsõ élõsködi (rüh, paklincs, kullancs stb.) elleni gyógyszeres fürdetést. Minden esetben az állatorvos elõírásai szerint és fölügyelete alatt. Közvetlenül a nyírás után nem ajánlatos fürdet) mert a nyíráskor okozott friss sebeken keresztül a juh fertõzõdhetik (tetanusz).

 Amikor a gyapjúval való bánásmódról beszélünk, i sem maradhat említetlenül az un. tiltott jelzések --mi mind a mai napig megoldatlan — kérdése.

  Külön fejezetet érdemelne az olyan kártételek fölsorolás amelyeket mi magunk okozunk. Ebbõl a „kérdéscsoport- ból" egyet különös nyomatékkal kell kiemelni. Ez pedig ,a most említett tiltott jelzések kárainak „bûnlistája". Tilos,és büntetendõ cselekmény megjelölni a juhok bundáját minden olyan anyaggal, amely a gyapjút károsítja (10.081/ 1950.OT. sz. r.). Tilos tehát mindennemû kátrány, szurok, mínium vagy olajfesték használata. Juhok jelzésére csak az erre a célra készült Y 66—2 jelzõanyagot szabad hasznain

Mióta egy alkalommal tanúja voltam egy ilyen kátránnyal jelzett gyapjú földolgozásából származó mûszaki zavarnak és láttam — szinte fölsorolhatatlanul sok esetben —, hogy milyen helyrehozhatatlan károkat okoznak az ilyen anyagok magán a szöveten is, minden alkalmat fölhasználok arra hogy a juhokkal és általában a gyapjúval foglalkozó figyelmét fölhívjam arra, hogy soha mással, mint az említett festõanyaggal ne jelezzenek! A válogatás és a földolgozás mûveletei során ugyanis a szabad szemmel nem látható elemi kátrány-szurok-, mínium- stb. részek a kész áruba jutnak, és a kikészítõ eljárások folyamán a szövetben foltokat okoznak. Ez az értékcsökkenés millió forintos mértékben károsítja évrõl évre népgazdaságunkat.

 Mindazoknak, akik a gyapjúval foglalkoznak, ismerniük kell a legfontosabb gyapjúféleségeket. Már maga az elemi gyapjúismeret sem nélkülözheti a különbözõ gyapjúféleségek szabatos meghatározását. Éppen ezért nézzük most meg sorjában, melyek azok a legfontosabb gyapjúfélék, amelyeket mindenkinek ismernie kell.

 Kárt-gyapjúnak nevezik azt a rövidebb szálú gyapjút, amely csak kártolt fonási eljárással dolgozható föl. Általában még kárt II..-nek minõsül •— hosszától függetlenül — minden olyan gyapjú, amely bármilyen károsodás (szakítószilárdság hiánya, elszínezõdés, nemezeltség, szennyezettség, stb.) következtében fésûsipari célokra nem alkalmas.

A kárt II. kategóriába tartozik a színgyapjú súlyának 8%-át meghaladó haslábgyapjú, a kátrányos, szurkos, míniumos vagy egyéb tiltott jelzéssel szennyezett gyapjú, íz égett gyapjú, a koloncos, csapos, továbbá az elsárgult, ;s nemezes gyapjú, végül ide sorolják a takarmányos (bogáncsos) gyapjúkat is. A kártolás lényege, hogy a laza, Bolyhos fonalakból tágabb összeállású olyan szövetet készítenek, amelynek fölületét — hõ, nedvesség és vegyszerek révén képlékennyé téve — gyúrással, nyomkodással (kallózás) nemezessé alakítják. Ennek megfelelõen a kártolási eljáráshoz a legalkalmasabb az olyan gyapjú, mely elég ovid ahhoz, hogy a belõle készült fonalból aránylag sok szálvég álljon ki, tehát eléggé bolyhos ahhoz, hogy nemezelni lehessen. Az ilyen gyapjú további követelménye még sûrû ívelõdés, a jó zsugorodó képesség, a megfelelõ rugalmasság és simulékonyság.

 Fésûsgyapjú a 6 cm-nél hosszabb, ,,AA"—,,B" szortimentumú, erõs, szilárd, tágabb ívelõdésû, nemezelõdésre kevésbé hajlamos, jól nyújtható, kifogástalan belszerkezetû bundából származó gyapjú. A zsugorodó képesség és a rugalmasság itt háttérbe kerül, mert a nemezelõdésre való hajlam ennél a gyapjúnál nem kívánatos. Annál fontosabb a jó kiegyenlítettség, a szálhûség, a simulékonyság és a szálak lehetõleg egyenlõ hossza, ami a „fésülhetõség" legfõbb föltétele, és egyben biztosíték arra, hogy a földolgozás során kevés szál kerül a kóc közé. A fésûsgyapjú nem lehet szakadékony, takarmányos, sárga, nemezes.

 Durva gyapjú fogalma ma már meglehetõsen tág, és nem is határozható meg szabatosan. A magyar merinógyapjúban az „A/J3" szortimentumnál vastagabb szálú gyapjút már durvának nevezik. Egyesek az egyéb, ennél vastagabb szálú gyapjútermelõ fajták juhainak gyapját sorolják ide. (Gigája, angol húsjuhok stb.). Mások viszont a merinó juhok bírálatakor is azt mondják, hogy „a farán durva a gyapjú", pedig a szortimentuma csak ,,A"—„A/B" közötti. Ide tartozik az úgynevezett kevert gyapjú. A felszõrök tárgyalásakor errõl már volt szó, mert a kevert gyapjúban a pehely-szálak és a felszõrök „keverten" fordulnak elõ. Ilyen kevert-gyapjas juhok hazánkban a racka és a karakul.

Színgyapjú a hulladéktól mentes bunda.

 Hulladék gyapjú. Ez lehet fehér hulladék, amelyet a nyírás alkalmával ráznak ki a bundából és olyan fehér színû, mint a színgyapjú. Lehet sárga hulladék, amelyet válogatáskor a lábakról a has- és végbél tájék részeirõl választanak le. Ez az alomlétõl, az ürüléktõl és az ammóniás páráktól kapja sárgás színét. A fehér hulladékhoz tartozik a vedlett gyapjú, amely a beteg juhokról darabokban elhullatott gyapjú. Az ilyen gyapjú kuszáit, erõtlen, szakadékony, sokszor éhfinom. Hullott, szedett gyapjúnak is nevezik.

 Égett, fenés gyapjú az ürüléktõl — fõleg a vizelettõl — rozsdabarnára festett ipari — értékében megromlott — bundarészleg.

 Haslábgyapjú a hasról, a lábakról, a farokról és a fejrõl lenyírt gyapjú. Ez az egész nyírósúlynak 6—10%-a szokott lenni. A haslábgyapjú csökkent értékû, és kb. csak a fele áron értékesíthetõ, mint a színgyapjú. A hazai átvétel során az átadásra kerülõ gyapjútételben 8% haslábgyapjút beleszámítanak, tehát eddig a mértékig a színgyapjúra megállapított árból nem vonnak le. A magyar ártáblázat szerint a színgyapjúban 8% haslábgyapjú benne foglaltatik. A haslábgyapjúnak azonban koloncmentesnek kell lennie, mert csak az ilyen gyapjú után számolható el 100 kg-onként 8 kg hasláb, színgyapjú áron.

 Koloncos vagy csapos az olyan gyapjú, amelyben a fürtökre tapadt beszáradt ürülék van. A koloncos gyapjút természetesen nem veszik át. Ezt •— mint már mondottuk — ki kell mosni, alaposan megszárítani és az elõírt megjelöléssel külön átadni.

 Takarmányos vagy bogáncsos gyapjú a különbözõ növényi eredetû anyagokkal szennyezett bundarész (bogáncs, szalma, takarmánytöredék stb.). Ez a kárt II. osztályba kerül.

 Érett gyapjúnak, éves vagy egynyiratú gyapjúnak nevezik az l év — tehát 12 hónap — alatt nõtt gyapjút, szemben az ennél rövidebb idõ alatt nõtt éretlen gyapjúval. Ez utóbbinak egyik változata a kétnyiratú gyapjú, amely a juh évi kétszeri nyírásából származik. Ennek megfelelõen tavaszi és õszi nyírású lehet. Szerencsére ez a gyapjúféleség már nem fordul elõ.

 Kosgyapjú. A felnõtt kosról lenyírt gyapjú, bõ zsírba ágyazott, erõs, hosszú, rugalmas gyapjúféleség.

Anyagyapjú. Az anyajuhokról lenyírt gyapjú, amely ha jól tartott anyákról van szó, a kos- és ürügyapjúnál fino mabb, simulékony, lágy. A vemhesség, szoptatás a szakítószilárdságát gyöngíti, és sokszor hûtlen szálakból áll.

 Ürügyapjú. Az ivartalanított kos gyapjúja. A jól tartott ürüktõl származónak igen nagy az ipari értéke, mert jó tulajdonságú, erõs, rugalmas, hû és hosszú szálakból áll. A hízott uruk gyapjúja ezeknél rövidebb, és alacsonyabb rendement-ú szokott lenni.

 Toklyógyapjú a tenyésztésbe még nem vett, növendék-juhról nyírt gyapjú. Különösen szakítószilárdsága, rugalmassága és a hûsége kifogástalan. Egyéb tulajdonságai is átlagon fölüliek szoktak lenni, mert ezeknél az állatoknál a nemi élet kedvezõtlen hatásai, így a vemhesség, az elles és a szoptatás nem zavarják a gyapjúszálak egyenletes fejlõdését.

 Báránygyapjú. A bárányokról nyírt gyapjú, amelynek — fõleg rövidsége miatt — a fölhasználhatósága korlátolt. A báránygyapjú rendement-ja kedvezõ, mert kevés benne a gyapjúzsír. A gyapjú szálainak végei -- mint a toklyó-gyapjúé — hegyesek, mert még nem nyírták azokat. Bundaszerkezete laza, fürtvégei sodrottak. Szálainak szakítószilárdsága gyengébb, de elõnyösen simulékony és nagyon lágy. Színe rendszerint kifogástalanul fehér, mert az is-tállózás nem károsította. Fénye elütõ a többi gyapjúféleségektõl. Rendszerint kalapgyártásra, vagy textilipari keverékekben alkalmazzák.

 Sapkagyapjú. Ujabban külön kezelik a juhok fejérõl nyírt gyapjút, amelyet sapkagyapjúnak neveznek. Érdemes elkülönítve átadni, mert a haslábgyapjúnál így elõnyösebb árat kap az átadó.

 Általában élõ és ipari gyapjút szoktak megkülönböztetni. Az elõbbit élõ állatról nyírják. Az eddig fölsorolt féleségek mind ebbe a csoportba tartoznak.

 Bõrgyapjú. A leolt juh bõrérõl lenyírt gyapjú, mely mûszakilag kisebb értékû. A külön zsákolt és külön megjelölt bõrdaraboktól mentes — száraz bõrgyapjút azonban az átvevõk aránylag magasan értékelik.

 Közös néven ipari gyapjúnak nevezik a tímár- és szûcs-ipar gyártási eljárásai során a gyapjas bõrökrõl leválasztott gyapjúkat. Ide tartozik a vedlett gyapjú is.

 Izzasztóit gyapjú. A gyapjas bõrrõl különleges eljárásokkal leválasztott gyapjú.

Timárgyapjú. A bõriparban földolgozásra kerülõ, bõrrõl leválasztott

gyapjú.

 Irhagyapjú. A már lenyírt bõrökrõl lemaratott gyapjútarló. Érteké alig van, mert csak tömítési célokra használható.

 Fõzött gyapjú. A „lefõzés" során nyert gyapjúféleség. A gyapjas bõr szûcsipari földolgozásakor a bõrhulladékokról — fõzés útján -leválasztott gyapjú.

 Szûcsgyapjú. A különféle szõrmékrõl, prémekrõl, a szûcsipari földolgozáskor — a gyapjas bõrökrõl — lenyírt gyapjú.

 A gyapjú tisztasági állapota szerint megkülönböztetünk még zsíros — zsírban nyírt — és különféle mosott gyapjúféleségeket. A zsírban nyírt gyapjú a minden elõkezelés nélkül nyírt gyapjú a maga természetes, eredeti, zsírosán szennyezett állapotában. A mosott gyapjú lehet háton mosott gyapjú, mikor a nyírás elõtt a juh testén mossák meg a bundát, úsztatott gyapjú a nyírás elõtt szabad vizén áthajtott juhokról nyírt gyapjú. Mosott gyapjúnak nevezzük még a nyírás után gyárilag mosott gyapjút is.

 A gyapjúféleségeket származási helyük szerint is nevezik. Pl. magyar gyapjú, szovjet gyapjú, tengeren túli gyapjú stb.

 A hibás gyapjúk közül — a már említett — tiltott jelzésû takarmányos, sárgult, kétnövésû, hûtelen gyapjúkon túlmenõen még megemlítendõ a pókhálós, az éhfinom, a nemezes, a szecskázott, a csapos, a koloncos, az ebszõrös és a rühös (élõsködõkkel fertõzött) gyapjú.

 Gyakran nemezessé teszi a bundát, ha a párás istállóban a nedves bundájú juhok a magaslábú etetõrácsok alatt bujkálnak.

 Május hónapban — esetleg már áprilisban — kezdõdik meg a gyapjú átadása és átvétele.