A magyarországi politikai- és közélet hangos az átalakulások (kettős állampolgárság, alkotmányozás, stb.) támogatói és ellenzői/a régihez ragaszkodók) vitáitól, miközben a mikró és kisvállalkozók is nagyon várják már, hogy végre ők is érezhessék, hogy új szelek fújnak. Bár történt már néhány lépés elsősorban az adózás területén, de ez nem jelentett – és a jövőben sem fog - döntő áttörést jelenteni a helyzetünkön. Természetesen támogattuk a bankadó, a válságadó bevezetését az ország gazdasági stabilitása és az igazságosabb adóelosztás érdekében – de a mikro és kisvállalkozásoknak ettől még nem lett könnyebb a helyzete. A fentieket támaszthatja alá az, hogy az elmúlt évben rekord számú vállalkozás szűnt meg, és ugyancsak rekordszámú vállalkozás alakult. E furcsának tűnő helyzetnek az lehet a magyarázata, hogy a pénzügyi válságba került vállalkozásokat tulajdonosaik sorsukra hagyják, és „tiszta lappal” új vállalkozásba fognak. Amíg a hazai mikro- és kisvállalkozások támogatása nem lesz kézzelfogható valóság, addig az ehhez hasonló trükközésekre számítani kell.

A mikró- és kisvállalkozások hallottak már valamit a Széchenyi terv folytatásáról, hallottak a Széll Kálmán tervről is, csak arról nem hallottak még – és különösen nem tapasztalják-, hogy mikor lesz nekik végre könnyebb a helyzetük, sőt, hogy mikor lesznek végre úgy megbecsülve, ahogy az ország legnagyobb munkaerő-foglalkoztatójaként megérdemelnék. Pedig jelentős részben ők képezik (képeznék) azt a középréteget, amelyre az új kormány az ország felemelkedését bízná. És ők vállalnák is szívesen, és fel is emelnék az országot, de erre csak akkor képesek, ha ők is levegőhöz jutnak. Légszomjjal küszködve ez nem megy.

Nem is feltétlenül biztos, hogy a mikro- és kisvállalkozók mindegyikét az eddigi tevékenységében és az eddigi működési helyszínén kellene segíteni. Miközben falvaink kiürülnek, mert a fiatalok a tanulmányaik befejezése után azért nem mennek oda vissza, mert ott nincsenek meg azok a szolgáltatások, amelyekhez tanulmányaik helyszínén már hozzászoktak, érdemes lenne annak a lehetőségét megvizsgálni a kormányzatnak, hogy az elnéptelenedő településekre szolgáltatást vivő cipész, pék, szatócs, stb. éppen olyan méltó lehet több éves adómentességre, mint a betelepülő óriáscég. Nem biztos, hogy összességében az óriáscég foglalkoztat több munkaerőt – az viszont biztos, hogy az ilyen támogatásban részesülő mikro, vagy kisvállalkozó hívebb tagja az országnak és a nemzetnek, mint a profit után szélkakasként forgolódó multi cég. Amely egy számára kedvezőbb szél hatására itthagy minket, és újabb munkanélküli rétegeket.