Csurka István Eredeti helyszín című, az 1970-es évek közepén játszódó, tragikomédiájának premierjét tartotta pénteken a Karinthy Színház. Csurka a rendszerváltás előtt divatos szerzőnek számított, például a Ki lesz a bálanya?, a Deficit, a Döglött aknák nagy sikert aratott. Csurka István művei a
rendszerváltás után eltűntek a magyar színpadokról. Ennek feltehetően fő
oka MIÉP-es szerepvállalása. Néhány éve a Döglött aknákat közös
produkcióban adta a soproni teátrum és a Turay Ida Színház, de egyébként
nem volt jelen drámaíróként. Így aztán pikánsnak számít, hogy a
baloldaliként ismert Karinthy Mártonnak jutott eszébe, hogy elővegye a
süllyesztőből az Eredeti helyszínt.
A premieren sok a
szakmabeli, a színész, a kritikus, érezhetően érdeklődést vált ki az
esemény, engem is kíváncsivá tesz, mi lesz ebből? Ki állja-e az idő
próbáját a darab, aminek 1976-ban, parádés szereposztásban, Bilicsi
Tivadar, Sulyok Mária, Somogyvári Rudolf, Bánki Zsuzsa, Hernádi Judit,
Bárdy György felléptével volt az ősbemutatója. Netán csúfos lesz a
bukás, és csak kuriózum marad, hogy ennyi év után megint Csurka darab
színrevitelére vállalkoztak Budapesten?A történet szerint egy
zűrzavaros, leállásokkal és ádáz veszekedésekkel teli, csaknem totális
kudarcba fulladó forgatássorozat Magyarország posványos közállapotait
jelképezi. Kispolgári lakásba - ettől eredeti és nem műtermi a helyszín -
zsúfolódik be a jókora stáb, és forgat meglehetősen kétes értékű,
rosszul megírt, tehetségtelenül rendezett produkciót. A főtehetségtelen a
menetrendszerűen kitüntetett, a hivatalosság által ajnározott
Hajtmanszky Péter rendező, aki hol fölényesen üvöltözve, hol totálisan
elbizonytalanodva, elanyátlanodva, igyekszik irányítani a munkálatokat,
amelyeknek inkább kerékkötője, mint kiválasztottja. A
kontraszelekció mintapéldánya. Mertz Tibor megrajzolja az uborkafára
érdemtelenül, erős politikai hátszéllel felkapaszkodott, basáskodó senki
természetrajzát, aki magától értetődően féltékeny a tehetségre, hiszen
tudja, hogy eljöhet az idő, amikor alááshatja a pozícióját. Tart a
színészektől is, akik ezúttal lázadnak ellene, a sztrájk gondolatával is
foglalkoznak, mert nincs elképzelése, nem képes őket irányítani, nem
kapnak használható instrukciót, emiatt érzik, hogy az egész
vállalkozásból oltári blama lesz. A Böhm György rendezte előadás első
részében, nemcsak a cselekménynek megfelelően van kiadós káosz a
deszkákon. Sok színész, sokféle stílusban buzgólkodik, inkább helyes kis
bohózatot adva, mint találó társadalmi szatírát. El lehet lenni,
nevetgélni is, de veleje nemigen van annak, amit látunk. A
szünetben mohón tárgyalja az eddigieket a publikum, én először Tarján
Tamás irodalomtörténész, kritikus véleményét kérdezem. Szerinte darabja
válogatja, hogy melyik a jó Csurka dráma. Ezt pont nem sorolja a
különösebben jók közé. A címe viszont kiváló, Eredeti helyszín, ami
egyenlő Magyarországgal. Csak az egy másik Magyarország volt, aminek
reprezentatív művészi tevékenysége volt a filmkészítés. Tarján a Ki lesz
a bálanya? című darabot az értelmiségi mindennapok és önpusztítás remek
kórrajzának tartja, amit nemrégen olvasott újra, és máig kitűnően
megállja a helyét. A Döglött aknákat, ha nem is túl mély, de igen jól
működő vígjátéknak gondolja. Csurka mesterségbeli tudását
elsőrangúnak véli. A színházban a munkásságából csak a drámaírót látja,
nem a vitatott közszereplőt. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár
is eljött. Azt mondja abszolút becsüli a Karinthy Színház működését, ami
szerinte tán az egyetlen igazán független társulatként próbál megélni.
Ez azt jelenti, hogy szemben a magukat függetlennek nevező
együttesekkel, amelyek hangosan követelik a pénzt, ami a függőség
legnyilvánvalóbb eszköze, ez a színház igyekszik a piacról megélni. Csurkáról
az a véleménye, hogy a rendszerváltás előkészítésének jelentős figurája
volt, ez egyaránt érvényes az írói és az akkori közéleti
szerepvállalására is, amely elsősorban ugyancsak írásokat jelentett. Nem
ért egyet azzal, hogy ha Csurka, mint politikus megbukott, kitaszítottá
vált, vagy a közítélet kimondta, hogy nincs rá szükség a politikában,
emiatt ne játsszák a darabjait. Szőcs nem azért jött el, mert azt
gondolja, hogy ez a darab zseniális, hanem amiatt, mert kíváncsi volt,
hogyan hat több mint harminc év távlatából. A saját és a közönség
reakciói is érdekelték, amúgy pedig nagyon szeret színházba járni. A
második rész jobban megy. Ebben van a fiatal, de a körülmények meg
Hajtmanszky által elnyomott, tehetséges rendezőasszisztens, és a
művészeti munkába is beleszóló, mindenki sorsát felülről vaskézzel
meghatározó fő-főkáder, Böröczker elvtárs meghatározó összecsapása.
Sághy Tamás vehemens, érzékeny művészt alakít, akiről a Balikó Tamás
által játszott Böröczker a maga rókatermészetével megorrontja, hogy övé a
jövő, és alattomos ügyességgel ő is beállítható a sorba. Kellő
mennyiségű mézesmadzaggal, megbízatással rávehető, hogy föladja lázadó
voltát, és a rendszer malmára hajtsa a vizet. Az eddig őt támogató,
megbecsült színészek, akiket többek között Zsurzs Kati, Egri Márta
játszanak, végül ott maradnak immár neki cudarul kiszolgáltatva.
Kesernyés, szomorúan aktuálisnak tűnő befejezés, ami után nem marad el a
siker és Csurka színpadi kézcsókja a művésznőknek. A premiert
követően, kérdésemre, miért mutatott be Csurkát, mosolygó
kiegyensúlyozottsággal azt válaszolja Karinthy Márton, csak az számít,
milyen a darab. Szeret magyar vígjátékokat játszani, és nincs belőlük
olyan sok, hogy ne tűzzék belőlük műsorra a jókat. Kiváló szerepek
vannak benne. A kontraszelekció, a törleszkedés, a taposás pedig
ugyanúgy él, mint amikor a darab íródott. Ez itt Magyarország.
Bóta Gábor
Forrás: Népszava
|