A mindennapok ártatlan embere, akit nem avattak be semmilyen titokba,
semmiféle összeesküvésbe, csak áll egy forgatag közepén, most tekergeti a
nyakát jobbra-balra, és nem érti, hogy pontosan mibe keveredett
akaratától függetlenül. Annyit mindenesetre érzékel, hogy baj van a
világban, és a baj most éppen Magyarország körül örvénylik, s ez az
örvény elsősorban a hazáját, így személy szerint őt is fenyegeti.
Éreznie kell, hogy egy furcsa háború kavargatja ezt az örvényt, és azt
is sejti, hogy ennek a háborúnak valamiképpen a pénz áll a
középpontjában. Csak azt nem érti, hogyan került éppen Magyarország
különféle lövészek célkeresztjébe. Nem is könnyű ezt megérteni. A múlt
században ugyanis két világháborúban egyenruhás, felfegyverzett
hadseregek jól láthatóan álltak szemben egymással. Az ember könnyebben
megérthette, hogy miféle háború, milyen ellenségek harcának centrumába
került, bár a háttérhatalmak akkor sem jelentek meg nyíltan a
hadszíntéren. Most a pénz háborúja folyik, bankok, tőzsdék,
hitelminősítők viselik a fegyvereket, és az előtérbe tolt politikusok
civilben mutatkoznak a világ előtt, jogokról szónokolnak, közben
parancsokat osztogatnak kiszemelt országoknak, mintha egy háborús
színtéren gyakorlatoznának.
Dúl a háború a dollár és az euró között, miközben az Európai Unió
Amerika szövetségese. Ez már önmagában is elég furcsa helyzetet teremt,
akárcsak az, hogy amerikai hitelminősítők sorra leminősítgetik az
európai országokat, legutóbb már eljutottak Franciaországig, de közben
az unió szervezetei egyik tagországukat – éppen minket – fojtogatják
mondvacsinált ürügyekkel. Ez mégiscsak könnyebb, mint szembenézni a
valódi veszélyekkel. Az Európai Unió vezető bürokratái igyekeznek azt a
látszatot teremteni, hogy ők igazgatják az unió országait, miközben
Amerikában Soros és társai tüsténkednek azon, hogy kigordonkázzanak egy
kedvükre való miniszterelnököt Magyarországnak. Felhasználnak ehhez
amerikai vezető politikusokat, európai bizottsági vezéreket, Nemzetközi
Valutaalapot, sajtót és különféle liberális alapítványokat, vagyis
mindent, ami a kezükben van – és persze majdnem minden a kezükben van.
Ugyancsak a furcsaságok közé tartozik, hogy éppen Magyarországot és az
Orbán Viktor vezette kormányt tartják ellenségüknek, miközben Kínától és
Irántól félnek, Afganisztánban harcolnak a demokráciáért, Izraelt mint
bástyát erősítgetik az iszlám világ ellenében egyre bizonytalanabbul,
mert az egész térséggel sem tudnak mit kezdeni, márpedig nagyon kell az
olaj. A harc mindig a demokráciáért folyik, az emberi jogokért, így
aztán harc közben mindig el kell tekinteni a demokráciától meg az emberi
jogoktól, különösen a nemzetek önrendelkezési jogától. Az
európai demokráciák már régen, még a trianoni békediktátum idején
eltekintettek mindettől Magyarország esetében. Nem esik tehát nagyon
nehezükre most – szoros szövetségben amerikai és más üzleti körökkel és
politikai tényezőkkel kart karba öltve – újra a magyarokra vetődni. Csak
azt felejtik el, hogy miközben a viszonylagos magyar önállóságot
akarják megfojtani, önmaguk fuldoklását nem tudják elhárítani. Már csak
azért sem, mert a bomlasztás hadoszlopai belül náluk is jelen vannak és
működnek rendületlenül, ha nem is olyan példátlan arcátlansággal, mint
nálunk. Úgy tűnik, Európa fénysebességgel távolodik az egykor hirdetett
„nemzetek Európájától” egy globalista bábkormány vezényelte Európa felé.
Ebben a háborúban ezért vállalta azt a különös szerepet az Európai
Unió, hogy maga is harcot folytat Európa ellen, konkrétan: a nemzetek
Európája ellen. Ahol felüti fejét valamilyen nemzetvédő, alkotmányos
jogokra hivatkozó vagy keresztény erkölcsre utaló törekvés, oda le kell
csapnia, és ehhez minden eszköz rendelkezésére áll, mert ahhoz, hogy a
globális üzleti világ uralkodhasson, pusztítani kell a hagyományt, új
normákat kell bevezetni, lehetőleg amerikai importból – lásd az emberi
méltóság tiszteletben tartásának legújabb példáit Afganisztánban, mint
korábban Irakban –, s azután kíméletlenül megkövetelni a normakövető
magatartást mindenkitől. Ma még úgy tűnik, hogy ezt a háborút mi,
magyarok elveszítjük, mert magunk akartunk rendelkezni magunkról, és az
ellenoldalon hirtelen túlságosan nagy erőket mozgósítottak. Azt azonban
ne felejtsük, hogy kutakodhatnak és erőlködhetnek itthon és külföldön
egy Gyurcsány vagy Bajnai érdekében, őket nem sikerülhet még egyszer a
magyarok nyakába varrni. És Európát sem lehet a végtelenségig
bürokratáinak irányítása alatt tartani, és még az amerikai politika sem
táplálkozhat mindörökké a globális hatalmi szerepéből, mert a népek
egyre kevésbé azonosulnak azzal, amit elrugaszkodott bankáraik és
spekulánsaik képviselnek otthon és a nagyvilágban. Magyarországot
elrettentő példává akarják tenni Európában. Ám ez visszaüthet, mint a
bumeráng, s a példa egyszeriben vonzó lehet más államoknak is, és akkor
az Eurobürokrata Eldorádónak és bábkormányainak is könnyen végük lehet.
Nekünk és más európaiaknak mindenesetre ez lenne a mai háború
túlélésének a lehetősége. Mi nagy túlélők vagyunk, s bár többre vágyunk,
ez is a nemzeti létezés csodája. Ennek a furcsa háborúnak is kivárjuk a
végét. Forrás: Magyar Hírlap
|