A mindennapok ártatlan embere, akit nem avattak be semmilyen titokba, semmiféle összeesküvésbe, csak áll egy forgatag közepén, most tekergeti a nyakát jobbra-balra, és nem érti, hogy pontosan mibe keveredett akaratától függetlenül. Annyit mindenesetre érzékel, hogy baj van a világban, és a baj most éppen Magyarország körül örvénylik, s ez az örvény elsősorban a hazáját, így személy szerint őt is fenyegeti. Éreznie kell, hogy egy furcsa háború kavargatja ezt az örvényt, és azt is sejti, hogy ennek a háborúnak valamiképpen a pénz áll a középpontjában. Csak azt nem érti, hogyan került éppen Magyarország különféle lövészek célkeresztjébe. Nem is könnyű ezt megérteni. A múlt században ugyanis két világháborúban egyenruhás, felfegyverzett hadseregek jól láthatóan álltak szemben egymással. Az ember könnyebben megérthette, hogy miféle háború, milyen ellenségek harcának centrumába került, bár a háttérhatalmak akkor sem jelentek meg nyíltan a hadszíntéren. Most a pénz háborúja folyik, bankok, tőzsdék, hitelminősítők viselik a fegyvereket, és az előtérbe tolt politikusok civilben mutatkoznak a világ előtt, jogokról szónokolnak, közben parancsokat osztogatnak kiszemelt országoknak, mintha egy háborús színtéren gyakorlatoznának.

Dúl a háború a dollár és az euró között, miközben az Európai Unió Amerika szövetségese. Ez már önmagában is elég furcsa helyzetet teremt, akárcsak az, hogy amerikai hitelminősítők sorra leminősítgetik az európai országokat, legutóbb már eljutottak Franciaországig, de közben az unió szervezetei egyik tagországukat – éppen minket – fojtogatják mondvacsinált ürügyekkel. Ez mégiscsak könnyebb, mint szembenézni a valódi veszélyekkel. Az Európai Unió vezető bürokratái igyekeznek azt a látszatot teremteni, hogy ők igazgatják az unió országait, miközben Amerikában Soros és társai tüsténkednek azon, hogy kigordonkázzanak egy kedvükre való miniszterelnököt Magyarországnak. Felhasználnak ehhez amerikai vezető politikusokat, európai bizottsági vezéreket, Nemzetközi Valutaalapot, sajtót és különféle liberális alapítványokat, vagyis mindent, ami a kezükben van – és persze majdnem minden a kezükben van. Ugyancsak a furcsaságok közé tartozik, hogy éppen Magyarországot és az Orbán Viktor vezette kormányt tartják ellenségüknek, miközben Kínától és Irántól félnek, Afganisztánban harcolnak a demokráciáért, Izraelt mint bástyát erősítgetik az iszlám világ ellenében egyre bizonytalanabbul, mert az egész térséggel sem tudnak mit kezdeni, márpedig nagyon kell az olaj. A harc mindig a demokráciáért folyik, az emberi jogokért, így aztán harc közben mindig el kell tekinteni a demokráciától meg az emberi jogoktól, különösen a nemzetek önrendelkezési jogától.

Az európai demokráciák már régen, még a trianoni békediktátum idején eltekintettek mindettől Magyarország esetében. Nem esik tehát nagyon nehezükre most – szoros szövetségben amerikai és más üzleti körökkel és politikai tényezőkkel kart karba öltve – újra a magyarokra vetődni. Csak azt felejtik el, hogy miközben a viszonylagos magyar önállóságot akarják megfojtani, önmaguk fuldoklását nem tudják elhárítani. Már csak azért sem, mert a bomlasztás hadoszlopai belül náluk is jelen vannak és működnek rendületlenül, ha nem is olyan példátlan arcátlansággal, mint nálunk. Úgy tűnik, Európa fénysebességgel távolodik az egykor hirdetett „nemzetek Európájától” egy globalista bábkormány vezényelte Európa felé. Ebben a háborúban ezért vállalta azt a különös szerepet az Európai Unió, hogy maga is harcot folytat Európa ellen, konkrétan: a nemzetek Európája ellen. Ahol felüti fejét valamilyen nemzetvédő, alkotmányos jogokra hivatkozó vagy keresztény erkölcsre utaló törekvés, oda le kell csapnia, és ehhez minden eszköz rendelkezésére áll, mert ahhoz, hogy a globális üzleti világ uralkodhasson, pusztítani kell a hagyományt, új normákat kell bevezetni, lehetőleg amerikai importból – lásd az emberi méltóság tiszteletben tartásának legújabb példáit Afganisztánban, mint korábban Irakban –, s azután kíméletlenül megkövetelni a normakövető magatartást mindenkitől.

Ma még úgy tűnik, hogy ezt a háborút mi, magyarok elveszítjük, mert magunk akartunk rendelkezni magunkról, és az ellenoldalon hirtelen túlságosan nagy erőket mozgósítottak. Azt azonban ne felejtsük, hogy kutakodhatnak és erőlködhetnek itthon és külföldön egy Gyurcsány vagy Bajnai érdekében, őket nem sikerülhet még egyszer a magyarok nyakába varrni. És Európát sem lehet a végtelenségig bürokratáinak irányítása alatt tartani, és még az amerikai politika sem táplálkozhat mindörökké a globális hatalmi szerepéből, mert a népek egyre kevésbé azonosulnak azzal, amit elrugaszkodott bankáraik és spekulánsaik képviselnek otthon és a nagyvilágban.

Magyarországot elrettentő példává akarják tenni Európában. Ám ez visszaüthet, mint a bumeráng, s a példa egyszeriben vonzó lehet más államoknak is, és akkor az Eurobürokrata Eldorádónak és bábkormányainak is könnyen végük lehet. Nekünk és más európaiaknak mindenesetre ez lenne a mai háború túlélésének a lehetősége. Mi nagy túlélők vagyunk, s bár többre vágyunk, ez is a nemzeti létezés csodája. Ennek a furcsa háborúnak is kivárjuk a végét.

Forrás: Magyar Hírlap