Az eseményre ragyogó időben, szép számú érdeklődő előtt került sor,
akik megtekinthették a ceremónia után tartott jótékonysági koncertet is. A délutáni melegben sokan sétáltak fel a székely kapuval kezdődő ösvényen, a XIX században épült templomhoz. Református istentisztelethez hűen gyülekező énekkel kezdődött a rendezvény. Nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése után Vincze Mariann, karosi református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket és egy ige segítségével megemlékezett az első világháborúban elesett hőseinkről. Ezek a katonák hittel a szívükben küzdöttek szülőföldjükért, védelmezték családjukat, szeretteiket és adták életüket hazájukért.
Szemerszki Mihály atya, görög-katolikus parókus egy rövid igeszakasz felolvasása után könyörgésben kérte az elhunytak és az emlékezők lelki üdvösségét.
Ezt követően Szabó Ágnes, karcsai református lelkész Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz - című versét szavalta el.
Pocsai Ferenc, makkoshotykai református lelkész a magyarságról beszélt, arról, hogy legyünk büszkék származásunkra. Mi nem „űzött vadként”, a besenyők elől menekülve, hanem vezetett népként jöttünk a Kárpát medencébe, arra a földre, melyet Isten kijelölt számunkra. Ez a föld a valódi ígéret földje, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaán, melyet egy nép számára jelöltek ki, s ez a magyar. Sok náció és hatalom szeretné megkaparintani, s nekünk kell megvédeni, óvni a veszélytől, mint ahogyan tették ezt katonáink a történelem során több alkalommal. Az elesettek vére mindig megtisztította az utána jövő generációkat, gondoljuk csak Rákóczi kurucaira, a ’48-as, az első és második világháborús hősökre. Legyünk büszkék őseinkre, keleti mivoltunkra és a szkíta valamint sumér rokonságunkra egyaránt. A magyarság nem csak „állapot”, nem csak jelző, hanem vállalás kérdése. Ez felelőséggel jár, felelőséggel múltunk és jövőnk iránt, mert ha a múltunkat nem becsüljük meg, akkor nem lehet jövőnk, s mint ahogyan Szabó Dezső fogalmazott: „minden magyar felelős, minden magyarért”. Beszéde végén a tiszteletes úr kért még pár percet a hallgatóságtól és felolvasta kedvenc költeményét, Sajó Sándor: Magyarnak lenni - című versét.
Erdei József – a gróf Wass Albert emléktársaság tagja - néhány gondolatban kifejtette, hogy mindannyian, akik most eljöttünk egy-egy apró lámpás ember, egy-egy apró gyertyaláng vagyunk, mely ha összeadódik akkor hatalmas tűz lesz belőle. Tűz, mely megtisztít minket, megtisztítja népünket, nemzetünket. A rövid gondolatsor után elszavalta Wass Albert - Gyertyaláng című versét, és ráadásként Dsida Jenő – Psalmus Hungaricus című eposzából egy versszakot, melyet a közönség lenyűgözve hallgatott.
Ezt követően a Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági Tagozatának képviselői – Vajda Sándor és Jáger Zsolt - elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A ceremónia a Szózat eléneklésével zárult.
A műsor második felében következett Kis Gergely Márton – tiszaladányi református lelkész – citera és lantművész, aki műsorával követte az esemény szellemiségét és délvidéki, valamit kuruc dallamokkal kötötte le a hallgatóság figyelmét. Az élvezetes előadás után Vincze Mariann a Művelődési Házba invitálta az egybegyűlteket egy kis vendégségre. A kötetlen beszélgetés közben Ignácz János, a MIÉP Kelet-Magyarországi régióvezetője szólt a jelenlévőkhöz, megköszönte a színvonalas műsort, a szívélyes fogadtatást és felkonferálta Erdei Józsefet egy újabb vers erejéig. A népszerű előadó Petőfi Sándor – Élet vagy halál című versét szavalta el a karosi kultúrház színpadán, a hallgatóság nagy örömére.
Az eseményről készültek képek, melyek megtekinthetőek a képtárban.
Vajda SándorMIÉP IT elnök
Forrás: MIÉP - Karcsa
Megemlékezés Karosban